Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve. I Korinthus 15:41.
Mindannyian mások vagyunk. Akár a napot, holdat, csillagokat, Isten minket is különbözőnek teremtett, és mindezt valamilyen határozott céllal tette. Valamennyien egy bizonyos szükségletet töltünk be, és valamennyien Isten tervének részei vagyunk. Amikor azon szenvedünk, hogy olyanok legyünk, mint mások, nem csak elveszítjük magunkat, hanem a Szent Szellemet is elkeserítjük. Isten azt akarja, hogy tökéletesen illeszkedjünk az Ő tervébe, ne pedig valaki máséba. Nincs tehát azzal semmi gond, ha különbözünk; ez egy teljesen természetes dolog.
Különböző alaptermészettel, különböző fizikai tulajdonságokkal, eltérő ujjlenyomattal, más képességekkel és ajándékokkal születünk. Az a cél lebegjen a szemünk előtt, hogy rájöjjünk, mi a személyes feladatunk, milyenné kell válnunk, és aztán ezt valósítsuk meg.
A Róma 12 megtanít minket arra, hogy találjuk meg a személyes ajándékunkat. Más szóval találjuk meg azt a területet, amiben nagyon jók vagyunk, és teljes szívvel vessük bele magunkat.
Rájöttem, hogy nagyon szívesen csinálom azokat a dolgokat, amiben jó vagyok. Van aki úgy érzi, ő nem ért semmihez, de ez nem igaz. Ha teljes erőnkből azon igyekszünk, hogy mi is nagyon jók legyünk valami olyan dologban, amiben mások, nem fog sikerülni, mert valószínűleg nekünk nincs adottságunk ahhoz a bizonyos dologhoz; de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy tehetségtelenek vagyunk.
Mivel a barátnőm nagyon ügyesen varr, én is megpróbáltam saját magam elkészíteni a családom ruhatárát, de persze nem sikerült. Elkezdtem gitározni tanulni és énekelni, mert nagyon szeretem a zenét, és szerettem volna dicséreteket énekelni a lakásomon tartott Biblia-foglalkozások alkalmával. Nem tanultam meg gitározni, mert túl rövidek az ujjaim. Olyan hangszínen énekelek, amit senki nem képes énekelni, és az égvilágon semmit sem tudok a zeneelméletről. Így ez a próbálkozásom is sikertelennek bizonyult.
Az igazat megvallva mindaddig, amíg azon igyekeztem, hogy másokhoz hasonlóvá váljak, szinte mindig kudarcot vallottam. De amint elfogadtam azt, amit Isten az én számomra készített, abban kivétel nélkül mindig sikeres voltam.
A pásztorom egyszer azt mondta, hogy én vagyok a „száj” Krisztus testében. Valamennyien ugyanannak a testnek vagyunk a részei, és én a száj vagyok. Beszélek! Tanár és kommunikátor vagyok; a hangomat használom arra, hogy másokat vezessek. Hatalmas örömöt élek át azóta, mióta eldöntöttem, hogy elégedett leszek saját magammal és feladom a küzdelmet, hogy valaki olyanná váljak, aki nem én vagyok. Van egy csomó dolog, amit nem tudok megcsinálni, de csak olyan dolgokat csinálok, amikre képes vagyok.
Arra buzdítalak, hogy mindig a benned rejlő lehetőségekre és potenciálra tekints, ne a korlátaidra.
Mindannyiunknak vannak korlátai, és ezt el kell fogadnunk. Ez nem rossz dolog; ez csupán egy tény. Csodálatos dolog átérezni azt a szabadságot, hogy különbözhetünk másoktól, és nem kell bűntudatot éreznünk azért, mert mások vagyunk.
Nyugodtan fogadd el és szeresd magad olyannak, amilyen vagy, anélkül, hogy másokhoz hasonlítgatnád magad vagy másokkal versenyeznél. A magabiztos emberek, akik tisztában vannak azzal, hogy Isten szereti őket és egy jó tervet készített számukra, nem félnek embertársaik képességeitől. Örülnek mások teljesítményének, és örülnek mindannak, amit ők maguk képesek megtenni.
A Galata 5:26-ban Pál arra buzdít minket, hogy „Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irígykedők”. Majd a következő fejezetben így folytatja: „Minden ember pedig az ő maga cselekedetét vizsgálja meg, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése és nem másra nézve”. (Galata 6:4)
Az egymás hasonlítgatása és az állandó vetélkedés e világból való, nem Istentől származik. A világi rendszer ezt várja el, Isten rendszere azonban elutasítja az ilyen hozzáállást.
Amikor majd Isten előtt állok, nem azt fogja kérdezni tőlem, miért nem voltam olyan, mint Dave, vagy Pál apostol, vagy a pásztor felesége vagy akár a barátnőm. Nem szeretném, ha azt kérdezné tőlem: „Miért nem voltál Joyce Meyer?”. Szívesebben hallanám, ha azt mondaná: „…Jól vagyon jó és hű szolgám…” (Máté 25:23)
Szeretném, ha ugyanazt mondhatnám az Atyának, amit Jézus mondott a János 17:4-ben „Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt.”
Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság. 2 Korinthus 3:17.
Sokszor volt olyan érzésem, hogy „ők” irányítják az életemet. Döbbenetes, hány döntést hozunk csak azért, mert „ők” így tartják helyesnek. Ha odafigyelsz magadra, észreveszed, milyen gyakran fogalmazol úgy „Az igazat megvallva (ők) azt mondják, hogy…”
Például „ők” döntik el, milyen szín áll jól nekünk, milyen stílusú ruhákat hordjunk, milyen legyen a hajunk, mit ehetünk, mit ihatunk. Ez a titokzatos „ők” lehet egy személy vagy emberk csoportja valahol, akik tulajdonképpen semmiben sem különböznek tőlünk. „Ők” állították fel az etalont azzal, hogy valamit valahogyan csinálnak és most mindenkinek ugyanúgy kellene csinálnia, mert „ők” azt mondják. Kezdtem rádöbbenni, hogy „ők” élik az életemet, és ez egyáltalán nem tetszett. Azt sem tudtam, kik „ők”. Belefáradtam, hogy „ők” uralják az életemet, én pedig mint egy szolga, teljesítsem a kívánságaikat, és úgy döntöttem, kiszabadítom magam a közvéleményt béklyója alól. Ezt te is megteheted, hiszen Jézus már megszabadított minket.
Fordította: Berényi Irén
