Pál hitelesíti Istennel, Krisztus által való igazságos állapotunkat: “Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által, sőt ezen kívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.” (Róm. 10-11.)
Mindamellett, szívünk elítél bennünket mikor hibázunk.
Habár szívünk elítél bennünket János Apostol azt mondja, “Ne vétkezzetek, ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus...” (1Jn. 2,1) Engedjétek meg, hogy egy példát adjak Jézus saját életéből.
Azon a napon mielőtt Jézust megfeszítették a kereszten, tanítványainak lábát mosta. Azt mondta ezeknek a “nem tökéletes embereknek”, “Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. “ (Jn 13,10) Azt gondolhatjátok: miképpen mondhatja Jézus ezekről az emberekről, hogy “tiszták”? Ha valaki figyelte volna ezt a jelenetet csodálkozhatott volna azon amit Jézus mondott. Ez a tizenegy ember kimutatta büszkeségét, hitetlenségét, nagyravágyását, irigységét, tántorgó hitét, bosszúállását.
A tény az, hogy Krisztus ezt a kijelentést adta, mert Ő választotta ki őket, és Őneki kellett a szentség útjára vezetni őket. Mindez az Ő kegyelme által volt!
Jézus ugyancsak tudta mi volt a tanítványok szívében tökéletlenségük ellenére. Továbbá, előre látta szívük töredelmességét és a bűnbánatot melyben részesülni fognak. Az Úr saját tanúsága szerint: “Mert Én arra tekintek aki nyomorult és megtört szívű és aki igémet tiszteli.” (Ézs. 66, 2)
Tegyük fel, azt kérném, hogy soroljátok el a tanítványok által elkövetett bűnöket . Biztosan állíthatom, hogy ti és én is bűnösök vagyunk ugyanazokban a bűnökben, talán különböző időszakokban életünkön során. Mégis Jézus felelete igaz számunkra is: “Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róm. 5,1)
Az út a reménységhez “megpróbáltatáson és szenvedésen” keresztül vezet.
A reménység útja szenvedés, szomorúság és fájdalom, mindegy hogy milyen kegyes, szeretettel teles vagy jóságos vagy. Ha Krisztus él benned, részesülni fogsz szenvedésében. “Sőt amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az Ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.” (1Pét. 4,13) Péter világosan kimondja “örüljetek részesülni Krisztus szenvedésében...” Pál ugyancsak mond valami hasonlót. “Örüljetek Isten dicsőségének reménységében.”
Örüljetek szenvedésben? Ez azoknak a érthetetlen mondásoknak egyike a Szent Írásban, amelyeket talán a legnehezebb megérteni. Pál mégis folytatja:
“De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is...” (Róm. 5,3) Pál nem azt mondja, hogy ujjongva kiáltsunk fel szenvedésünk ellenére, inkább amiről beszél az egyszerűen az, hogy legyünk képesek látni Jézust megpróbáltatásunkban. Emberi félelmünk ellenére, a reménytelen helyzet ellenére tudjuk mondani: “Isten gondoskodni fog reánk és ki fog vezetni ebből is.”
Természetesen mondhatjuk: “Nincs ilyen út az 'érett' reménység felé.”
Némely hívő keresztény állíthatja, hogy a reménység útja egyszerű: “Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek”. (Kol.1,27) Nagyon is igaz, de ha Krisztus bennünk van, arra az útra fog vezetni amiről Pál beszél. A Szent Szellem arra törekszik, hogy reménységünk több legyen mint valami teológiai kijelentés. Ez a reménység élő, mozdíthatatlan, megalapozott, állhatatos reménység kell hogy legyen. Egyszerűen az legyen a reménységünk hogy; 'Krisztus legyen bennünk, és munkálkodjon bennünk'.
Pál így írja le ezt az utat:
Először, teljes bizalom abban, hogy “megigazultunk hit által” Krisztus vére által. (Róm. 5,1)
Másodszor,ez a bizalom biztosít arról, hogy “békességünk” van Istennel. (5,1)
Harmadszor, bizalmunk van abban, hogy akármikor Isten trónjához járulhatunk. (5,2) Ez azt jelenti, hogy egyre gyakrabban járulunk imádságunkkal az Úr kegyelméhez, “melyben állunk”. (5,2)
Negyedszer, öröm kezdi betelni szívünket, “hogy részesülünk dicsőségében”.
Ötödször,dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk hogy azok hozzák létre az állhatatosságot.
Az érthető, hogy örömmel telt el a menny reménysége, de az valami más, hogy a megpróbáltatásokban örvendezünk. Ez valami amit az emberi ész nem tud felfogni, csak azok fogják megérteni akik hisznek abban amit Isten igéje mond a szenvedésről: hogy Krisztus munkálkodik bennünk minden fájdalmas megpróbáltatásban is.
Pál így magyarázza ezt az utat: “a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot és az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet...” (Róm. 5,3-4) Látod ezt? Megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot. És ez ad kipróbáltságot, ami pedig reménységet ad.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
