Ezsdrás 3,13 Úgyhogy a nép közül senki sem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírás hangjától, mert a nép igen hangosan ujjongott, és messzire hallatszott a hangja.
A zsidó foglyok, köztük Dániel és Ezékiel próféta, több mint fél évszázadon keresztül Babilonban éltek. Némelyek, mint Dániel, sokra vitték az idegen országban, de egyetlen igaz zsidó sem érezte magát otthon idegen földön. Emésztő vágyakozással tekintenek szülőföldjük és Isten temploma felé. Némely zsoltárban meghatóan tükröződik ez a vágyakozás: „Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha nem emlékezem rád, ha nem Jeruzsálemet tartom legfőbb örömömnek!” (Zsoltár 137,6).
A Babilont meghódító perzsa uralkodók a vallási türelem politikáját követve engedélyt adnak arra, hogy a zsidó foglyok első hulláma hazatérjen Jeruzsálembe. Az ő történetüket beszéli el Ezsdrás könyve. A látvány, ami a hazatérőket fogadja, elkeserítő. A város falai lerombolva, alig van olyan épület, amely épségben maradt, és Isten temploma csupán egy halom törmelék.
Szomorú összehasonlítás
A 3. fejezet elbeszélése szerint a hazatérők azonnal munkához látnak. A templom újjáépítését tekintik legfontosabb feladatuknak. Minden szükséges forrás a rendelkezésükre áll, hiszen a perzsák visszaadták az elrabolt ezüst és arany templomi kincseket. A templom alapkövének letételekor az egész nép üdvrivalgásban és ünneplésben tör ki. Örömkiáltásuk azonban hangos sírással vegyül. Az idősebb hazatérők, akik még emlékeznek Salamon templomának pompájára, keservesen sírnak. A régi templom romokban hever, egy idegen hatalomtól kellett engedélyt kérniük az újjáépítéshez, és korábbi területüknek csupán töredékét kapták vissza. Hol van már Dávid és Salamon korának dicsősége?
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
