Mikor és hogyan tért meg?
1982-ben tértem meg. Az érettségi után úgy képzeltem el a jövőmet, hogy pap leszek, katolikus pap, mert katolikus családban születtem és az Istent akartam szolgálni, és ezt a pályát láttam. Én akkor úgy gondoltam, hogy fogok tudni nőtlenségben élni, ami visszafele nézve elég meredek. Hála Istennek az egész családommal együtt, feleségemmel, és gyermekeimmel együtt az Urat szolgálhatom.
Tehát ez úgy történt, hogy először is fölbuzdult a szívem, hogy szeretnék én is gitáros miséket, beatmiséket csinálni, gitározni a templomban, mert nálunk, Debrecenben ilyen nem volt, de hallottam, hogy Budapesten van. Fölmentem Budapestre, abba a templomba, ahol ez zajlott és megkerestem ott azokat a fiatalokat, akik csinálták ezt, de ők pont ilyen megtérő félben voltak, pont a budaörsi gyülekezettel kezdtek ilyen kapcsolatot fölvenni, és magukkal vittek, úgyhogy a beatmisézés helyett megtérés lett a dologból.
Miért akart pap lenni? Valakinek a hatására, vagy ez olyan szép dolognak tűnt?
Lehetséges, mert két nagybátyám is pap volt, de egyik otthagyta persze a papságot. De szépnek tűnt; úgy tudtam elképzelni, hogy a legjobban, a legintenzívebben Istent úgy lehet szolgálni. Az volt a látókörömben, hogy a pap szolgálja a legjobban Istent, amit azóta ugyebár átértékeltem, mert sokkal fontosabb Jézusnak a tanítása, amit Nikodémusnak is mondott, hogy hogyan lehet belépni az Isten országába: újjászületés által. Ha nem születtek újjá, víztől és Szent Lélektől, akkor nem léphettek be az Istennek az országába.
Egyébként el is mentem a papneveldébe, és másfél hónapig részt vettem az oktatáson, Egerben. Az olyan bentlakásos mód, ahogy nevelik a papokat. És ugye, egy idő után megérett bennem, hogy valahogy ez nem korrekt, ami ott van. Beleláttam egy-két tisztátalan dologba, ami ott zajlik, erkölcstelenségekbe és inkorrekt dolgokba, amit én érzékeltem.
S a budaörsi gyülekezet nem tűnt elsőre furcsának?
Ezután jött a budaörsi gyülekezet, miután otthagytam a papneveldét, és olyan szakmát választottam, amit Debrecenben nem tanítottak, csak Budapesten. Ezért föl kellett költözni Budapestre, hangszerésznek, zongorajavítónak tanultam. Ez ugye nagyon adta az alkalmat, hogy akkor egyből odaköltöztem ezekhez az új barátaimhoz, ők is hívtak, helyet készítettek nekem, és elmentem a budaörsi Istentiszteletre, elvittek nagy izgalommal, hogy mi lesz ebből.
S az első alkalommal éreztem, hogy ez fantasztikus, amit átéltem, nagyon nagy erővel hatott rám, ahogyan hallottam Isten igazi dicséretét; addig olyat azért soha se hallottam, a beatmisék, azok sehol se voltak, ahhoz, amit ott hallottam. Németh Judit ült egy pianínónál, körülbelül vagy harminc-negyvenen lehettek ott egy szobában, de mintha egy hatalmas sokaság lett volna, olyan lelkes, olyan dübörgő, hittel teli volt az a dicséret s nagyon megragadott az üzenet is, a prédikáció; Németh Sándor beszélt és nagyon megdöbbentem, hogy lehet így is hirdetni az evangéliumot, hogy milyen hatalommal beszél ez az ember. S akkor föltette a felhívást, hogy ki szeretne megtérni az Úrhoz, s én akkor rögtön fölpattantam, és előreszaladtam, hogy én száz százalékban akarom az Urat szolgálni, én szeretném átadni az életemet az Úrnak. És attól kezdve megtértem, és az Úrban vagyok. Nagyon sokat segítettek ott a testvérek, különösen Petrőcz Laci, Petrőcz Levente. Nagyon sokszor elbuktam, fölállítottak, tévedtem, fölállítottak. Nagyon sok munkájuk van bennem.
Lehet úgy venni, hogy a Petrőcz testvérek Barnabásként léptek fel?
Biztos vagyok benne, hogy így van, tehát ez nem kérdés számomra, például a Laci, Petrőcz Laci, magával vitt Kaposvárra, akkor alakult a kaposvári gyülekezet. Emlékszem, egy erdőben voltunk, nem volt még hely. Valahogy úgy kezdődött, hogy véletlenül ott, ahogy forgolódott a parkírozásban, nekitolatott egy Trabantnak. Megkereste a gazdáit annak a Trabantnak, és ők alapító tagjai lettek annak a gyülekezetnek, mert egy hosszas beszélgetés lett belőle. Nagyon sokat beszélgetett ott a Laci az emberekkel, tulajdonképpen ő vezetett be engem is ebbe a szolgálatba, dicséretszolgálatra kért fel. Látva a Laci a munkáját, szolgálatát, valahogy rám ragadt ez a kenet, és gyakorlatilag őtőle tanultam meg anélkül, hogy ő ezt sokat magyarázta volna nekem. Csak ott voltam mellette, és láttam, hogy hogy működik, és amikor a Sándor fölkért engem, hogy a szülővárosomba menjek, Debrecenbe, szolgálni, akkor már egy olyan minta volt előttem, ami magától értetődővé tette, hogy hogy kell ezt csinálni. Persze, hogy úgy ahogyan Petrőcz Laci Kaposváron is csinálta, ez így működött.
Visszatérve egy kicsit: mondana egy pár szót a keresztény pályáján fellépő nehézségekről, amivel ugye más is szembesülhet, egy mostani fiatal? Milyen tanulságokat lehet levonni?
Nagyon fontos hitben látni, amit az Úr mondott, hogy az újjászületésben Krisztusnak a természete jelenik meg bennünk, és ezt az új természetet magunkban is el kell fogadni, mi magunk is át kell, hogy éljük ezt, hitben meg kell ragadjuk. Könnyű úgy látni, hogy „Hú, hát azt az embert az Isten mennyire szereti, de engem, aki átélem a kísértéseket? Most ez hogy van? Nekem fog ez menni?”, és nagyon sokat jelent nyilván az Isten Igéjének a hallgatása, mert a hit az hallásból van, és ott erősödtem meg az Istentiszteleteken. De, ugye, mikor magam voltam, ráadásul világi környezetben, akkor nyilvánvalóan még gyenge volt a hitem, fiatal keresztényként, és erős volt a sodrásuk azoknak az embereknek, akikkel voltam. Tehát ez így volt, a gyülekezetben pedig mindig megerősödtem, és ezért nagyon fontos ezeknek az embereknek a szolgálata, hogy erősebb hatás érjen az Úr részéről rajtuk keresztül, mint a világ hatása.
Voltak-e gúnyolódások, abban a világi környezetben, és arra hogyan lehetett reagálni?
El kell dönteni az embernek, hogy ki fontosabb számára, a világi emberek, vagy pedig a testvérek, akik az Úrban vannak. Kinek akarok én tetszeni, a világnak vagy magának az Úrnak – ezt el kell dönteni. Olyankor mindig erre emlékeztem, ezért tartotta bennem az erőt ez az elhatározás, döntés, ez a látás, hogy én ezen az úton indultam el, én az Úrnak akarok tetszeni. Persze, hogy a világnak van egy sodrása és igyekszik gyengíteni az emberben ezt a hitet, elhatározást, de minden héten kétszer ott volt az istentisztelet, szerdán, szombaton, minden héten ott volt a bibliaiskola, minden bemerítkezésre elmentem, minden kirándulásra, minden közös munkára elmentem, amik Budaörsön voltak, úgyhogy gyakorlatilag a hétnek hét napján a testvérekkel közösségben voltam.
S mindeközben dolgozott, tanult szakmát?
Igen, tanultam szakmát, a hangszerész szakmát, tanuló voltam, de az tette ki az életemnek a lényegét, hogy munka után gyerünk hétvégeken Kaposvárra, vitt a Laci, összedobtuk az üzemanyagköltséget és megérkeztünk. Tehát szombaton Istentisztelet volt, vasárnap kaposvári szolgálat és hétfőn hajnalban érkeztünk haza, volt, hogy négy óra fele, s hatra már menni kellett, egy idő után, amikor már váltottam, takarítani, mert takarító is voltam, ilyen irodákat takarítottam, pont azért, mert látszott, hogy a szolgálatban szükség van időre. Egy rövid ideig hangszerészként dolgoztam, utána ilyen anyagbeszerzőként, s utána takarítóként, hogy az időmet tudjam fölszabadítani, tehát egyszerűen rákényszerített az idő, hogy ilyen állásokat, ilyen munkát vállaljak.
Abban az időben teljesen egyértelmű volt a gyülekezetben, hogy ezt így kell csinálni, tehát így kell szolgálni? Egy olyan életformát kialakítani, olyan munkát keresni, hogy minél több idő legyen a szolgálatra?
Én nem javaslom, hogy most mindenkinek takarítónak kell lenni. Kaptam folyamatosan a fölkéréseket, a Laci is vitt magával, akkor volt, hogy Balatonfüredre is elvitt a Levente, meg a Sándor is ott volt, volt hogy Pécsre… Tehát úgy kaptam a felkéréseket, mert a megtérésemet követően, nem is tudom mennyi idővel, de nem sokkal, talán egy év telt el, s akkor megszületett az első dalom, a Hatalmas Isten a Szabadító, s utána még egy, még egy, mert mondták a testvérek, hogy „Milyen jó ez, építő!”, és akkor hívtak énekelni gyülekezetekbe. Ezzel a szolgálattal, a dicséretszolgálattal, meg egyéni dalokat énekelni hívtak gyülekezetekbe. Ez egyre több időt, egyre több munkát igényelt és nagyon nehéz volt a munkahelyen megmagyarázni, hogy holnapra kérek egy szabadságot, mert megyek ide vagy oda, mert nem csak hétvégén, hanem sűrűsödtek ezek a dolgok. Kicsit nehéz volt ezt így megmagyarázni a vezetőnek, azért kellett úgy módosítani a munkát, hogy meg tudjam valósítani ezt, hogy a dicséretben, a szolgálatokban részt tudjak venni.
Meg tudna nevezni egy olyan motivációs tényezőt, ami a mögött van, hogy odaszánta az idejét, és tulajdonképpen 32 éve, tehát a megtérése óta ezen a nyomon halad?
Hát az Úr nagyon nagyot tett értem, amikor az életével fizetett, a vérével fizetett, engem ez megindít, hogy mért szeret ennyire? Mért tette ezt? Tudom, ha csak én egyedül lennék ember a Föld bolygón, akkor is megtette volna értem, biztos vagyok benne. Engem ez arra indít, hogy én is szeressem Őt és az Ő ügyét fölvegyem, s a tanítványaként beálljak az Ő seregébe, az életmentőknek a seregébe.
Nagyon köszönöm!
Nemes Ákos üzenete az erdélyi keresztény fiatalok számára:
Teljes szívvel szeressétek az Urat. Nem érdemes bűnnel kísérletezgetni, nekem voltak ilyen fázisaim, kísérletezgettem, de nem jó senkinek. Senkinek sem jön be. Nem lehet játszani a tűzzel.
Teljes szívből szeressétek az Urat, az Úr nagyon hűséges, nagyon jó, fölken benneteket az Ő Szellemének az erejével, ha látja bennetek ezt az odaszánt szívet és használni fog benneteket. Ne féljetek odaadni a fiatalságotokat az Úrnak! Semmit nem fogtok veszíteni azzal, hogy nem a világban vagytok. A világ az kifosztja az embert. A Sátán kifosztja a fiatalokat, amikor sántikálnak. Nagyon fontos, hogy teljes szívből szeressük az Urat és Ő hűségesen be fogja tartani az ígéreteit, mert nem tesszük magunkat alkalmatlanná arra, hogy az Ő eszközei legyünk.
http://www.hitifi.ro/index.php/papneveldetol-a-hit-gyulekezeteig/
