Különös, hogy míg Róma arról panaszkodik, hogy evangélizálják a katolikusokat, ezzel egy időben aktív szervezője a történelem legnagyobb evangélizációs programjának. Az „Evangélizáció 2000” elnevezésű kampányt Tom Forrest irányítja a Vatikánból. Ő szervezte meg 1990-ben a világ különböző részéről érkező papok lelkigyakorlatát Vatikán városban, hogy ezzel indítsa el az evangélizáció évtizedét. Érdekes módon „a lelkigyakorlat elsődleges célja [Forrest szerint] az volt, hogy a papok felé evangélizáljanak”. A hatezer jelen lévő pap közül ezer engedett annak a felhívásnak, hogy „fogadja el Jézus Krisztust mint Megváltót, és töltekezzen be Szentlélekkel”.
Miért van szükség erre a felhívásra, különösen, ha papokról van szó, és ha a katolikusok már megtértek? És hogyan fogadhatja el az az ezer pap igazán „Jézus Krisztust mint Megváltót” bibliai értelemben anélkül, hogy megtagadná a belenevelt katolikus tanok legnagyobb részét? Az, hogy Tom Forrest még mindig misét celebráló római katolikus pap, hisz a purgatóriumban, a bűnbocsánati búcsúcédulákban, és hogy nem merné azt mondani, hogy örök élete van, egyértelműen jelzi, hogy még soha nem fogadta el az evangéliumot bibliai módon. A teljes evangéliumi keresztények ennek ellenére partnernek ismerik el.
Forrest karizmatikus. A katolicizmussal egyre inkább erősödő partneri viszonyért nagymértékben felelős a karizmatikus mozgalom néhány vezetője. A karizmatikusok az elsők között voltak, akik közös konferenciákat tartottak katolikusokkal, protestánsokkal, és kereszténynek fogadták el őket. Amerikában mintegy tízmillió, az egész világon pedig 163 országból összesen 72 millió katolikus „szól nyelveken”. Ezt az állítólagos képességet más karizmatikusok annak bizonyítékaként fogadták el, hogy a katolikusok minden bizonnyal már újjászülettek. Erre az élményre olyan nagy hangsúlyt fektetnek, hogy sokszor teljesen átsiklanak rendkívül fontos doktrinális kérdéseken is. A karizmatikus mozgalom is egy Rómába vezető híddá vált.
Az nyilvánvaló, hogy ez nem a Szent Szellem munkája. A katolikus karizmatikus mozgalom (ami az 1960-as évek közepén kezdődött a Duquesne és a Notre Dame Egyetemeken) első próféciáinak egyike az volt, hogy „amit Mária Fátimában megígért, az meg is fog valósulni”. „Mária” megjelenése Fátimában azonban teljesen démonikus jelenés volt, és erről a következő részekben hitelesen be is fogunk számolni. A „nyelvek ajándékát” a katolikusok közül sokan akkor kapták meg teljesen spontán módon, amikor Máriához imádkoztak: „Tom N. például éppen a rózsafüzért akarta befejezni, M. nővér pedig éppen akkor kapta meg, amikor térden állva csöndesen imádkozott az Áldott Szűzhöz.”
Általánosságban igaz az, hogy azok a katolikusok, akik „megkeresztelkedtek a Szent Szellemmel”, még inkább odaszánják magukat Máriának, és még nagyobb lelkesedést tanúsítanak a római katolikus dogmák iránt. Az a szellem, amelyik ezt az örökséget felmagasztalja, az antikrisztust is fel fogja magasztalni.
1990. március 2-4. között rendezték meg a Kristály katedrálisban a karizmatikusok és katolikusok által szponzorált, „a Szentlélekről szóló, hatodik nyugati part menti konferenciát”. Robert Schuller jelentős szerepet vállalt a konferencia megszervezésében. A közönség nagy része római katolikus volt, csakúgy, mint a felszólalók fele is. "A túlnyomó részt katolikus közönség nagy örömmel hallgatta Schuller beszédét:
"Amikor megálmodtam ezt a székesegyházat, nem akartam anélkül felépíteni, hogy a Szentatya áldását ne adta volna rá. Ezért aztán elutaztam Rómába, hogy találkozzam vele. Vittem magammal egy képet a katedrálisról, és elmondtam, hogy szeretném felépíteni, és hogy áldását szeretném kérni. Természetesen fényképet is készítettek rólunk, ez a szobám falán függ. Aztán felszentelésem harmincadik évfordulójára kaptam egy csodálatos fényképet a Szentatyáról, és egyben apostoli áldását is adta szolgálatomra. Egy csodálatos, kézírással írt üzenetet is küldött..."
A bibliai próféciák a szemünk előtt teljesednek be. Jézus Krisztus figyelmeztetett minket, hogy az Ő visszajövetelének közelségét olyan vallásos csalások fogják jelezni, amit ez a világ még sohasem ismert (Máté 24. fejezet 4,5,11 és 24. versek). Milyen érdekes jelzés lenne, ha a választottakat fenyegetné az a veszély, hogy hitetés áldozatai. Olyan embereket választanának meg keresztény vezetőknek, akik jeleket és csodákat tesznek, de egyáltalán nem keresztények (Máté 7,22-23). Pál apostol figyelmeztetett erre a hitetésre, és arra, hogy ez nagyon fontos előzménye az antikrisztus eljövetelének (2Tesszalonika 2,3-4). Ez a készülődés napjainkban egyre nagyobb ütemben zajlik.
Annak védelmében, hogy aláírták a teljes evangéliumi keresztények, és katolikusok együtt elnevezésű dokumentumot, egy baptista vezető örvendezve jelentette ki, hogy ezáltal a teljes evangéliumi keresztényeknek megadatott az, hogy a katolikusok elismerik őket legitim vallási csoportnak. A reformátoroknak nem jelentett volna ilyen nagy örömöt az efféle „elismerés”. Sőt mi több, ezt a státuszt Róma már az összes vallásnak megadta. Majdnem harminc éve annak, hogy VI. Pál pápa így nyilatkozott:
"Az egyház arra buzdítja fiait és leányait, hogy a más vallások képviselőivel folytatott dialógus és együttműködés során körültekintően és szeretetteljesen, a keresztény hitről és életvitelről tanúbizonyságot téve ismerjék el, őrizzék meg és vigyék előbbre azokat a szellemi és erkölcsi javakat, amiket más vallásokhoz tartozó emberek képviselnek..."
Ez tehát a római katolicizmus, azaz egy olyan fajtája a „kereszténységnek”, amely könnyedén képes partneri viszonyra lépni mindenféle vallással és vallási praktikával. Az egységes világvallás alapjainak lerakása már folyik - a főhadiszállás: Róma.
