2015. augusztus 31., hétfő

Daniel Kolenda: Élj, mielőtt meghalsz! - Isten konkrét akarata

Nemrég megkeresett valaki, aki a tanácsomat akarta kérni egy nagyon nehéz élethelyzetben. Röviden: úgy döntött, hogy elhagyja a feleségét egy másik nőért. Elmondta, úgy érzi, az a másik nő sokkal inkább a "lelki társa", és úgy gondolja, hogy Isten szólt hozzá, és azt mondta neki, hogy váljék el a feleségétől és vegye el azt a nőt. Mit tanácsoltam neki? Természetesen elmondtam neki, hogy semmiképpen nem Isten akarata számára, hogy elhagyja a feleségét és a gyermekeit azért a másik nőért. Kérdezhetitek: "Honnan vagy ebben olyan biztos? Talán Isten szólt hozzád a mennyből, vagy valami természetfölötti kijelentést kaptál ennek az embernek a helyzetéről?" Nos, hogy őszinte legyek, még csak nem is imádkoztam érte, mégis egyszerűen tudtam, hogy nem Isten akarata számára, hogy elhagyja a feleségét és házasságtörést kövessen el. Miért? Mert Isten már kijelentette ezt az Igéjében.

Barátom, Isten életedre vonatkozó akaratának megértése mindig az Isten Igéjével kezdődik. Tegyél bármit az életben, annak összhangban kell lennie Isten Igéjével, és Ő soha nem akarja, hogy bármi olyat tegyél, ami azzal ellentétes lenne. Ha olyan irányba haladsz, ami ellentétes azzal, amit Isten a Szentírásban kijelentett, csak az idődet fecsérled, ha imádkozol érte! Inkább hozd az életedet összhangba Isten Igéjével! Akkor és csak akkor kerülsz olyan a helyzetbe, hogy Isten áldásai megnyugodjanak rajtad.

Daniel Kolenda vagyok, és arra bátorítlak, hogy élj, mielőtt meghalsz!