Spurgeon - A megfelelő ígéret kiválasztása 1.

’Te ígérted szolgádnak ezt a jót.’ (2Sám 7,28) 

Dávid király tudta, hogy az Úr mit ígért neki, és főként az imáiban gyakran hivatkozott rá mint ’erre a jó dologra’. Esdeklő imánkban pontosabban kell fogalmaznunk, mint általában szoktunk. Sokszor úgy imádkozunk mindenért, hogy gyakorlatilag semmiért sem imádkozunk. Jó, ha tudjuk, hogy mit akarunk. Urunk ezt mondta a vak embernek: ’Mit kívánsz, mit tegyek veled?’ Azt kívánta, hogy a vak ember legyen tisztában a saját szükségleteivel, és hogy őszinte vágyat érezzen e szükségletek iránt: ezek értékes hozzávalók az ima összeállításához.
Ha már tudjuk, hogy mire van szükségünk, a következő feladatunk az, hogy meggyőződjünk arról, az Úr valóban megígérte-e nekünk ezt a konkrét áldást. Akkor teljes bizalommal fordulhatunk hozzá, és joggal számíthatunk arra, hogy teljesíti ígéretét. E célból szorgalmasan kutassunk a Szentírásban, figyeljünk oda más hívők hasonló eseteire, és próbáljuk megtalálni az isteni kegyelemnek azt a konkrét kijelentését, amely alkalmazható az esetünkre az adott körülmények között! Minél pontosabban illik az ígéret az esetünkre, annál nagyobb vigaszt nyújt. Ebben az iskolában a hívő megtanulja a Biblia szó szerinti ihletés értékét; mert lehet, hogy a saját esetében egy olyan, látszólag jelentéktelen dolognál kell elidőznie, mint egy főnév egyes vagy többes száma. Pál, amikor idézte az Ábrahámnak tett ígéretet, a következő megjegyzést fűzte hozzá: ’Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus’ (Gal 3,16).

Biztosak lehetünk afelől, hogy az ihletett könyv (a Biblia) valamelyik lapján ott van az alkalomhoz illő ígéret. Isten végtelen bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy olyan kinyilatkoztatást adott nekünk, amely megfelel népe számtalan helyzetének. Egyetlen megpróbáltatás sem kerülte el a figyelmét, akármilyen sajátos is. Ahogy a földön minden élőlény számára van megfelelő élelem, ugyanúgy az ihletett könyvben is megtalálható az alkalmas segítség Isten minden gyermeke számára. Ha nem találtunk az esetünkre illő ígéretet, az azért van, mert nem kerestük; vagy ha megtaláltuk, még nem fogtuk fel teljesen a jelentését.
Itt hasznos lehet egy egyszerű hasonlat. Tegyük fel, hogy elvesztetted egy szekrény kulcsát, és miután kipróbáltál minden nálad lévő kulcsot, lakatost kell hívnod. A kisiparos egy nagy kulcscsomóval érkezik, amelyben minden fajtájú és méretű kulcs megtalálható. Számodra rozsdás szerszámok különös gyűjteményének tűnnek. A mester megnézi a zárat, aztán kipróbálja az első kulcsot, majd sorra a többit. Még nem találta el; és a kincseid még mindig elérhetetlenek számodra. Nézd csak, talált egy jónak tűnő kulcsot: majdnem érinti a zár nyelvét, de mégsem. Nyilván jó nyomon van. Végül kinyílik a szekrény, mert megtalálta a megfelelő kulcsot. Ez a példa jól szemlélteti az ember tanácstalanságát. Nem könnyű megbirkózni egy nehézséggel, megtalálni a helyes megoldást, és eljutni a boldogító eredményhez. Imádkozol, de imádban nem rendelkezel a kívánt szabadsággal. Te egy meghatározott ígéretet szeretnél. Sorban kipróbálod az ígéreteket, de egyik sem illik rád. A zavarodott szív azt gyanítja, hogy nem alkalmazhatók a szóban forgó esetre, így a ’régi Könyvben’ maradnak, hogy egy másik napon felhasználd őket, hiszen a jelen szükséghelyzetben nem elérhetők. Aztán újra megpróbálod, és a kellő pillanatban ráakadsz egy ígéretre, amelyet éppen erre az alkalomra szabtak; olyan pontosan illik az esetedre, mint ahogy egy jól elkészített kulcs illeszkedik annak a zárnak a kulcsvezető bordáihoz, amelyhez eredetileg készült. Megtalálván az élő Isten megfelelő üzenetét, a kegyelem trónjához sietsz, és esedezel érte: ’Ó, Uram, te ígérted szolgádnak ezt a jót; légy kegyes, és teljesítsd!’ A dolognak ezzel vége; a szomorúság örömmé változik; az ima meghallgattatott.

A Szent Szellem gyakran emlékeztet minket – élénken és erőteljesen – Istennek azokra az ígéreteire, amelyeket elfelejtettünk. Új megvilágításba helyezi azokat a szövegrészeket is, amelyekre jól emlékszünk, és feltárja a bennük lévő, általunk nem is sejtett teljességet. Egyes általam ismert esetekben a szöveg sajátságos volt, és a személy, akinek az elméjébe vésődött, egy ideig nem vette észre a jelentőségét. Egy szívet évekig vigasztaltak ezek a szavak: ’Élete boldog marad, és utódai öröklik a földet.’ Ez a szövegrész nem ment ki a fejéből, mintha állandóan a fülébe súgta volna valaki. Az ígéretnek a saját életéhez való különleges viszonyát a konkrét esemény értette meg vele. Isten egy gyermekét, aki a terméketlenség évein búslakodott, egyszerre örömmel és békével töltötte el ez a ritkán idézett ígéret: ’Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska’ (Jóel 2,25). Dávid keserű tapasztalatai a rágalmazásról és rosszindulatról olyan vigasztaló ígéretek kijelentésére késztették Istent, amelyeket számtalanszor magukévá tettek szomorú és megtört szívű keresztyének, amikor ki kellett állniuk a ’megszégyenítések próbáját’. Nincs kétségem afelől, hogy mielőtt ez az üdvtörténeti korszak véget ér, az Írás minden mondatát példázza majd egyik vagy másik szent élete. Talán néhány homályos vagy félreértett ígéret még mindig használatlanul hever, amíg el nem jön az, akinek konkrétan szól. Ha szabad így fogalmaznom, van egy rozsdás kulcs a kulcscsomóban, amely még nem találta meg a saját zárát; de megtalálja, mielőtt véget ér a Gyülekezet földi története: ebben biztosak lehetünk.