A Tízparancsolat harmadik parancsa így hangzik: „Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.” (2Móz 20:7)
A „Miatyánk” az imádkozás egyetlen rövid mintája, amit Jézus a hívőknek adott, méltán tekintjük tehát kulcsfontosságúnak és minden szavát különleges súlyúnak. Ennek első kérése – és bizonyára a sorrend sem lényegtelen! – így hangzik: „Atyánk, aki a mennyekben vagy, legyen szent a Te neved!” (Mt 6:9) Tehát nagyon fontos, hogy Isten neve megszentelt legyen beszédünkben és életünkben. Isten – bármelyik – nevének minden olyan használata, amely az Istent segítségül hívó szó szentségét csökkenti, árt Isten és az ember kapcsolatának. Az Istent megszólító bármelyik név üres, tartalmatlan vagy hamis kimondása máris lehetetlenné teszi számunkra Isten teljes szívből, teljes lélekből, minden erőből való szeretetét. Az a jó, ha bármelyik ilyen szó elhangzása egy beszélgetésben szentként cseng – azonnal valóban Isten jut eszébe mindenkinek –, és felidézi a jelenlévők előtt Őt, akiről szó van.
A „Miatyánk” az imádkozás egyetlen rövid mintája, amit Jézus a hívőknek adott, méltán tekintjük tehát kulcsfontosságúnak és minden szavát különleges súlyúnak. Ennek első kérése – és bizonyára a sorrend sem lényegtelen! – így hangzik: „Atyánk, aki a mennyekben vagy, legyen szent a Te neved!” (Mt 6:9) Tehát nagyon fontos, hogy Isten neve megszentelt legyen beszédünkben és életünkben. Isten – bármelyik – nevének minden olyan használata, amely az Istent segítségül hívó szó szentségét csökkenti, árt Isten és az ember kapcsolatának. Az Istent megszólító bármelyik név üres, tartalmatlan vagy hamis kimondása máris lehetetlenné teszi számunkra Isten teljes szívből, teljes lélekből, minden erőből való szeretetét. Az a jó, ha bármelyik ilyen szó elhangzása egy beszélgetésben szentként cseng – azonnal valóban Isten jut eszébe mindenkinek –, és felidézi a jelenlévők előtt Őt, akiről szó van.
Ennek a bűnnek a leghétköznapibb formája Isten nevének az üres, értelmetlen emlegetése: „Atyaúristen”, „Jézusom” – mondjuk teljesen jelentés nélkül akkor, amikor éppen semmit sem akarunk mondani. Gondolkodjunk el egy pillanatra azon, hogy amikor a semmit akarjuk kimondani, miért éppen az Univerzum leghatalmasabb lényének, a Teremtőnek, minden létezés és a mi életünk forrásának a nevét használjuk?
Ennél jóval szörnyűbb változata ennek a bűnnek az Isten nevének kifejezett káromlása, trágár, brutális kifejezésekbe való belefoglalása. De talán még ennél is súlyosabb egy sokszor éppen tisztelettel övezett tevékenység is: amikor valaki emberi gondolatokat, tanokat isteni tekintéllyel fogalmaz meg az emberek számára, s jóllehet azok csak egy embercsoport, egyház vagy éppen az ő véleményei, úgy állítja be, mintha egyenesen Istentől származnának. Ezt nevezi a Biblia hamis prófétálásnak vagy hamis tanításnak.
Az Isten és ember kapcsolatát tanító első kőtábla utolsó parancsa: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van…” (2Móz 20:8–10)
A szombat parancsáról az Ószövetség azt mondja, hogy jel Isten és Izrael között. Ez tehát egy szimbolikus, nem erkölcsi jellegű parancs, ezért Pál apostol azt írja a nem zsidó keresztényeknek, hogy nem kell megtartaniuk a szombatot (Kol 2:16). De útmutatást tartalmaz számunkra is: ne legyünk munkamániásak, szakítsunk elegendő időt arra, hogy pihenjünk, és családi, emberi, valamint Istennel való kapcsolatunkat ápoljuk. A szombat másik, szimbolikus üzenete pedig ez: Isten nem érdemeink, munkánk és tetteink miatt, hanem önmagunkért szeret és tart fenn bennünket.(A szerző teológus. A fenti cikk az ATV Nem csak kenyérrel él… című műsorában elhangzott előadás szerkesztett változata.)
