2012. május 30., szerda

Birtokba vette új székházát a szegedi Hit Gyülekezete

Tölgyeskert Közösségi Központ néven épített magának székházat négy év alatt Baktóban a Hit Gyülekezete Szegeden- számol be róla a Délmagyar.



A közösség két évtizedes „albérletezés" után költözik saját ingatlanba. A nyolcvanas években úttörőtábornak, a kilencvenes években pedig a Reghős Bendegúz egyetemi szórakozóhelynek helyet adó lepusztult ingatlant az önkormányzat lebontotta. A gyülekezet önerejéből 2006-ban vásárolta meg a telket, építkezni pedig négy éve kezdett rajta. Joób István lelkész elmondta: a nagyjából 300 tagú közösség adományaiból, a város egyházügyi alapjából kapott támogatásból, hitelből és rengeteg önkéntes munkával húzták fel az impozáns komplexumot.

A hozzávetőleg egyhektáros tölgyerdős területen 1600 négyzetméter alapterületű épületegyüttes létesült, amelynek központi helye a 700 négyzetméteres nagyterem. A tervező, Kelemenné Takács Katalin munkáját a vezetőség saját ötleteivel segítette. Ők találták ki például, hogy a konferenciaterem amfiteátrum alakú legyen, körülötte kapjon helyet a kiszolgálóhelyiségek sora gyermekmegőrzővel, irodákkal. Belül a padló burkolatát, kívül a homlokzat vakolását kell még befejezni. A parkban azonban már birtokba vették a gyerekcsapatok a sportpályát és a játszóteret. A házat nap mint nap rendezvények töltik meg.




A lelkész elárulta: a most elkészült építkezés a tervüknek csak az első üteme. Most erőt gyűjtenek ahhoz, hogy folytathassák a munkát. A második ütemben egy 300 négyzetméteres épületet építenek, ahol tanácstermet és iskolai, óvodai csoportoknak alkalmas szobákat rendeznek be. Tervezik egy családi napközi beindítását is. A parkot is tovább csinosítják: sétányokkal és kandeláberekkel teszik komfortosabbá, valamint a sportpályákat bővítik. Joób István úgy fogalmazott: megvan a szegedi Hit Gyülekezetében az a szellemi-lelki erőforrás, amely egy virágzó helyi közösség üzemeltetéséhez és kiteljesedéséhez szükséges.

További képek a Délmagyar oldalán láthatók!