Ezzel egyidőben a Szabadegyházak Tanácsának (SZET) – amely teljes egészében az állami kontroll eszköze volt a kisegyházak felett – elnöke, Szakács József megfélemlítéssel és ígérgetésekkel rávette Ungvári Sándort, az Isten Gyülekezete elnökét, hogy határolódjon el Németh Sándortól és közösségétől:
„Tisztelt Államtitkár Úr!
Alulírott, mint az Isten Gyülekezete Misszió elnöke kijelentem és jelen soraimmal tanúsítom, hogy a legmesszebb-menően elzárkózunk minden olyan, Németh Sándor testvérek által megírt és hivatalos fórumokhoz eljuttatott beadványoktól, amit missziónk nevében közre adott. Nevezett beadványokat akkor is semmisnek tekintünk, ha ezeken az én nevem is szerepelne bármilyen vonatkozásban. (…)
Ungvári Sándor elnök, Horváth Sándor alelnök”
(Az Isten Gyülekezete vezetőinek levele Miklós Imre államtitkárhoz, az ÁEH elnökéhez)
„Tisztelt Főosztályvezető-helyettes Úr!
44.533/1984. szám alatt történt megbeszélésünkre való hivatkozással közlöm Önnel, megküldtem nyilatkozatunkat úgy az ÁÉH, mint a SZET-hivatalának. Németh Sándor testvérünket pedig fegyelmi úton utasítottam, vessen véget a hivatalaink értelmetlen zaklatásának, az eddigieket pedig sürgősen tegye jóvá a saját érdekében (…)
Hálás tisztelőjük, Ungvári Sándor a missió elnöke”
(Ungvári Sándor levele Kovács Andráshoz, az ÁEH főosztályvezető-helyetteséhez)
Néhány nappal később a „budaörsi gyülekezet” felbontja a szervezeti kapcsolatot az Isten Gyülekezetével, és újra önálló útra lép:
„Kedves Ungvári testvér!
(…) Gyülekezetünk vezetősége – a tagok egyetértésével – egyhangúlag arra az elhatározásra jutott, hogy kilépünk az Isten Gyülekezete nevű felekezetből. Döntésünket az elmúlt időszak eseményeire alapoztuk. (…)”
Októberben a gyülekezet újra közvetlenül az ÁEH-tól kéri az elismertetést, immáron Hit Gyülekezete néven. Új szervezeti szabályzattal, kibővített hitelvi nyilatkozattal, minden más szervezettől függetlenül. Válasz hosszú ideig ismét nem érkezik.
Az istentiszteletek továbbra is Budaörsön zajlanak, a gyülekezet létszáma – országos viszonylatban – körülbelül ötszáz fő. 1985 végére szükségessé válik a Farkasréti úti épület kibővítése, ami a budaörsi tanács szóbeli biztatására el is kezdődik. A bontási munkálatok végeztekor váratlanul mind a felújítás, mind az eredeti állapot helyreállítását megtiltó határozat érkezik a tanácstól. A hivatal dolgozói indoklásként egy fiktív panaszbeadványra, illetve „felsőbb utasításra” hivatkoznak. A gyülekezet vezetősége januárban levélben fordul a Magyar Népköztársaság miniszterelnökéhez, Lázár György közbenjárását kérve a közösség jogi státusának rendezése és a budaörsi imaház korszerűsítésének engedélyezése érdekében. 1986 márciusában megérkezik a házra vonatkozó fennmaradási engedély.
Cs. Bélát, a kaposvári gyülekezet tagját – majd később másokat is – az elhárítás be akarja szervezni a katonaságnál.
Egy ilyen esetről készült feljegyzés részletei: „Rá akarták döbbenteni, hogy milyen rossz helyzetben van. Ezután megsajnálták: szegény fiú megingott.
Elfogadják, hogy hisz, de rossz lóra tett; ők mindent megadnak ahhoz, hogy ezt felismerje.
Bibliát nem olvashat, nem tehet bizonyságot, nem énekelhet.
Többször eljöhet a gyülekezetbe, rendkívüli szabadságot kaphat (ha kell át is helyezik Budapestre), hogy meggyőződjék arról: igaz, amit mondanak. Feltétel azonban, hogy információkat adjon nekik. (…)
Gondolja meg, mit csinál, mert ha ezt folytatja, nem fogják felvenni az egyetemre (...)”
A zalaegerszegi gyülekezet május 11-i istentiszteletét rendőri intézkedés szakítja félbe. A közösség éppen Istent dicsőítő dalokat énekel, amikor öt rendőr ront be az eseménynek helyet adó L. Tibor otthonába. Igazoltatják, majd távozásra szólítják fel a hívőket, L. Tibort több órás kihallgatásra viszik a rendőrségre. Ott rendőri felügyelet alá helyezéssel fenyegetik meg, és követelik, többet ne tartson istentiszteletet a lakásán. Néhány nappal később további két gyülekezeti tagot hallgatnak ki.
A gyülekezet vezetősége ekkor levélben fordul az Állami Egyházügyi Hivatal elnökéhez, a Szabad Egyházak Tanácsához, a Magyar Népköztársaság miniszterelnökéhez, az Elnöki Tanácshoz, a belügyminiszterhez és a Zala megyei főügyészhez. A címzetteket értesítik a zalaegerszegi eseményekről, tiltakoznak a tettleges vallásüldözés ellen, és kérik őket, segítsenek megteremteni a gyülekezet működésének jogi feltételeit. Az összes címzett nevében az Egyházügyi Hivatal főosztályvezetője válaszol. Június 20-án keltezett levelében közli, hogy a gyülekezet továbbra sem elismert vallásfelekezet, mert „tevékenysége a vonatkozó állami törvényekbe ütközik, és sérti a már törvényesen elismert vallásfelekezetek és állampolgárok érdekeit”.
Ezzel egy időben a zalaegerszegi atrocitásról tudomást szerzett külföldi keresztények is tiltakozó leveleket juttatnak el a magyar szervekhez, illetve az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához.
Az ÁEH júniusban behívatja Németh Sándort. Nagy Ferenc általános elnökhelyettes és Bai László, a protestáns főosztály vezetője azzal vádolják, hogy nemzetközi kampányt szervezett az állam lejáratására: „Maguknak minden tevékenységük, cselekedetük és gondolatuk törvénytelen…” – jelenti ki Bai László.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember 8-i határozatában megszünteti a nyomozást L. Tibor ellen egyesülési joggal való visszaélés ügyében, ugyanakkor megrovásban részesíti a gyanúsítottat.
