Derek Prince és felesége 1983 júniusában jött el először Magyarországra, illetve közelebbről a budaörsi gyülekezetbe. „Második feleségével, Ruthtal együtt turistavízummal látogattak el Magyarországra. Egy emberekkel zsúfolásig telt kis házba vitték el őket. A rolókat lehúzva kellett tartani minden ablakon, nehogy a titkosrendőrség felfedezze az összejövetelt. Isten jelenléte annyira erőteljesen volt tapasztalható, emlékezett vissza, olyannyira, hogy saját belátása szerint ritkán érzékel ekkora erőt, miközben napokon keresztül, megállás nélkül tanított.” (Stephen Mansfield)
Ebben az évben látogatta meg a gyülekezetet Mahesh Chavda külföldi misszionárius is, aki mindig a gyülekezet mellett állt.
1984. február 2-án Bai László, az ÁEH főosztályvezetője azt írta Németh Sándornak, hogy a törvényes elismerésükhöz a benyújtott okmányok nem elégségesek. Szakács Bai elvtársnak küldött levelében megjegyezte: „Kérem Főosztályvezető Urat, jelen nyilatkozatot szíveskedjék eredménynek tekinteni, aminek természetes következménye, hogy a meglévő szakadást Németh Sándor és Ungvári Sándor között a továbbiakban a teljes elkülönülésig kívánom munkálni.”
Miklós Imre 1984. december 11-én Lázár Györgynek írt leveléből: „A Belügyminisztérium illetékeseivel egyeztetett álláspontunk szerint a csoport vezetőinek személye nem nyújt semmilyen garanciát törvényes működésükhöz, ezért vallásfelekezetként történő elismertetésük nem felel meg egyházpolitikai érdekeinknek. A Központi Bizottság illetékes osztályával egyetértésben javaslom, hogy Lázár elvtárs ne foglalkozzon az üggyel és felhatalmazása alapján az Állami Egyházügyi Hivatal adjon választ Németh Sándor és társai részére.”
Ezzel egyidejűleg nem csak az ÁEH és az általa eszközként használt SZET közreműködésével zajlottak az események, hanem a zaklatásba szinte forgatókönyvszerűen bekapcsolódott a sajtó és a politikai rendőrség is.
Titkosszolgálati indíttatásra a Magyar Ifjúságban Seszták Ágnes (jelenleg a Magyar Nemzet újságírója) tollából egy írás jelenik meg „Könyörgés Szántó Annáért” címmel, amelyben a szerző – a neveket megváltoztatva – az egyik gyülekezeti tag, N.-né Ilonka fájdalmas magánéleti problémája kapcsán durva támadást intéz a gyülekezet és pásztora ellen. A házasságon belüli konfliktus kiéleződését az okozta, hogy kiderült: amellett, hogy a férj bántalmazta a feleségét, és meg is csalta, besúgóként dolgozott a Hit Gyülekezete, és ez által saját felesége ellen is. Miután otthon elszólta magát a férj, a felesége felszólította, hogy hagyja abba ezt a tevékenységét. A férj nem foglalkozott ezzel, és így a már régóta bomlófélben lévő házasságot (melyet már csak a korábban megtért asszony tartott még egyben) felbontották.
Néhány sztereotip vád a cikkből: „A Biblia nem tiltja az önkéntes adakozást, ezek tehát teljesen szabad akaratukból fizetnek. Azaz, amikor valaki megtér, finoman lekáderezik: megmutatja a fizetési szalagját és annak 10 százalékát leadja (…) Van olyan gyülekezeti vezető, akinek Budapesten akkora ikervillája van, hogy még az edzett lélek is megrezdül belé. Adakozásból (…) Jelentős anyagi támogatást élveznek külföldről, természetesen azon a címen, hogy földalatti (…) Megtalálni könnyű őket, megszabadulni tőlük annál nehezebb. (…) Nem erőszakos térítés ez, ó dehogy. Inkább célirányos: rendszeres ügyelet az aluljárókban.”
„Először az újságtól kértük, hogy közölje a cikkel kapcsolatos helyreigazításunkat. Erre újabb cikk volt a válasz, amelyben Seszták Ágnes azt állította, hogy megfenyegették, holott pont a fordítottja volt a helyzet. Ezek után írtunk Lázár Györgynek, Kádár Jánosnak, Losonczi Pálnak, a Magyar Újságírók Szövetségének. Helyreigazításunkat elküldtük sok újságnak, a Népszabadságtól fogva az Élet és Irodalomig, de sehol sem biztosítottak lehetőséget a védekezésre…” (Uzoni Péter. Új Exodus 1992/1.)
