Ez a koncentrációs tábor (KZ) az egyik legkisebb a Németországban találhatók sorában. Az első olyan létesítmény, melyet német mérnökök kifejezetten erre a célra terveztek, illetve kiviteleztek. Háromszög formájú kialakítása nagyfokú esztétikai igényességre vall, mindazonáltal már 1938-ban lehetetlenné tette a tábor bővítését. Ennek kiküszöbölése érdekében egy észrevétlen, ún. “kettes zónát” (Zone II) hoztak létre a közeli erdő területén, míg a háromszög másik oldalán az SS-tisztek hozzátartozói részére létesítettek lakó- és pihenőparkot, sí- illetve teniszpályát.
Sachsenhausenbe csak igen későn kezdték meg zsidók deportálását. Eredetileg hadifogolytáborként funkcionált, ahol ezrével végeztek ki szovjet foglyokat, lengyel értelmiségieket, bibliakutatókat, homoszexuálisokat, végül zsidókat. Éppen ezért szokatlanul kis gázkamrával rendelkezik, alapterülete mindössze 8 négyzetméter, krematóriumának három kemencéje is jelzi: a golyó általi halál, vagy a sötétzárka sokkal nagyobb közkedveltségnek örvendett errefelé.
A táborba vezető út (Lagerstrasse) csak új transzport érkezésekor került lezárásra a civil forgalom elől. A bejáratnál magasodó A-toronyból (Turm A) közvetlenül a félkörívben kialakított parancstér (Appellplatz) közepére jutunk. Az Appellplatzott az ún. “Schuhputzweg” szegélyezi. Ennek különlegessége, hogy itt az erre utasított foglyoknak napi 16 órában cipőtalptesztet kellett végezniük. A tábor egyik fő profilja ugyanis a bankjegyhamisítás (mellyel grafikai tehetséggel rendelkező foglyokat foglalkoztattak), illetve a hadiszerszám-előállítás volt. A német tisztek számára készített cipőtalpakat aztán “szélsőséges körülmények” között, értsd napi 30-40 km erőltetett menetben, teljes menetfelszereléssel a hátukon, olykor a tisztek unaloműzése érdekében gimnasztikai gyakorlatokkal kiegészítve kellett kipróbálniuk. Természetesen nem mindenki maradt talpon egy-egy nap végeztével.
A cellablokk. Ezekből három állt T-alakban egymás mellett, ma egyetlen épület látogatható. A legkevesebb zavart ezek a foglyok okozták: napi 20 dkg kenyér, négynaponta valami meleg élelem. Hasonló körülmények között az elítéltek úgy egy hétig bírták. Egy túlélő beszámolója szerint, akihez fogvatartója a 72. napon látogatott el, ezzel kezdte beszédét: “Maga még mindig él? Miért nem teszi meg a szívességet, és akasztja már fel magát?” Mire a fogoly így válaszolt: “Vagy megteszi maga személyesen, vagy tovább várja türelemmel.” Másnap kiengedték. A barakkba visszatérve hangos örömkiáltással fogadták a társai (ami tulajdonképpen tilos volt, ám mivel a cellablokkból jóformán soha senki nem tért vissza, ezen túl tudtak lépni az SS katonái). Beszámolók szerint a szeme teljesen elszíneződött, a bőre pedig kimondhatatlanul szürkévé vált, szó szerint kísértetiesen hatott az az ember. A kiállítás egyik termében honfitársunk, Gyulai Alpár táblája olvasható. Bűne, hogy ellenálló magyar publicista és író volt.
A lágerkonyha. Hatalmas kőkádban mosták a foglyok a krumplit, amely legtöbbször már rohadt volt, mire feldolgozásra került.
Tábori patológia. Rendesen csempézett boncasztalok, a pincében hullaház. Az SS orvosai nem foglalkoztak különösebben a boncolással, kizárólag abban az esetben szántak időt rá, ha az elhunyt valamiféle tudományos érdeklődést elégíthetett még ki. Beszámoltak például egy extrém gerincoszlop-csavarodással érkező elítéltről, aki néhány nap után elhalálozott a táborban. Az SS orvosai azonnal kezelésbe vették, gerincoszlopa pedig olyannyira ámulatba ejtette a főorvost, hogy kiállította irodájában, és büszkén mutogatta előkelő vendégeinek.
Mivel Sachsenhausen főként hadi- és politikai fogolytáborként funkcionált, a prostitúció virágzására is lehetőség nyílt. Egy közeli női lágerből rendszeresen nőket hoztak át, akikhez “bónuszkártyákkal” (Schein) lehetett bejutni. Ha valaki beszélt, vagy rendkívül lelkiismeretesen végezte munkáját, ezzel jutalmazták, hogy a továbbiakban is motiválják szorgalmát.
A tábor (háromszögének) északi csúcsa felé haladva két helyszínt látogathatunk még meg: a tarkólövések árkát, illetve a krematóriumot. Ebből kettő is található egymás tőszomszédságában. A tarkólövések valamint sortüzek helyszínét körbe-körbe vastag faburkolat szegélyezi: a golyók visszapattanását akadályozandó. A sarokban kocsifeljáró és krematórium. Alig 8 négyzetméter. Jelenleg nem látogatható, de az ajtók üvegablakán bepillantottunk. Kegyetlen üresség, a plafonon szellőzőnyílás. Közvetlen emellett áll a mai emlékfal szoborcsoporttal, valamint a dokumentáció mindarról, ami a tábor ezen részén történt. Három kemence, egy piciny gázkamra. Beszámolók szerint a tábor felszabadításakor mindent vastag hamu borított. Ennek magyarázata a német ökotudatosságban keresendő. Kiadós esőzések után az egész tábort vastag sár borította. Arra utasították hát a foglyokat - a politikai foglyok tarkólövést, a zsidók gázkamrát kaptak -, hogy a naponta nagy mennyiségben termelődő csont- és hamumaradékot szórják le a tábor járhatatlan részein. Megtették.
Sachsenhausent meglátogatni nem csak azért akartam, mert itt van közvetlenül
Berlin mellett, hanem mert kis tábor is. Auschwitzra vagy Buchenwaldra nem voltam, és talán soha nem leszek eléggé felkészülve. 2011. január 29-én tanúvá váltam. A kövek is kiáltanak.
