2011. január 28., péntek

D.Prince: Róma levél 7. fejezet 4. rész

7: 24-25 - Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.

Ki szabadít meg engem a halott természetemből? A görögben a válasz így hangzik: Hála legyen Istennek, amiért van kivezető út Jézus Krisztus, a mi Urunk által. A kivezető út a kereszten át vezet, Jézus helyettesítő áldozatán és halálán keresztül. Csak két lehetőségünk van: vagy a törvény alatt vagyunk, a bűn uralma alatt, vagy a kegyelem és a Szent Szellem vezetése alatt, szabadon a törvénytől és a bűntől. Nem élhetsz mindkettőben egyszerre.

6: 14 - Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.

A törvénytől való szabadság nem azt jelenti, hogy azt teszünk, amit akarunk, hanem azt hogy a Szent Szellem vezet minket olyan cselekedetekre, amelyek jók vagy kedvesek Isten előtt.

8: 14 - Mert a kiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.

Annak érdekében, hogy Isten gyermeke lehess, újjá kel születned a Szent Szellem által.

De annak érdekében, hogy éretté válhass Krisztusban, a Szent Szellem vezetése alatt kell élned. Aki nem tanul meg a Szent Szellem vezetése alatt élni, az egész életében szellemi csecsemő marad. Azok az Isten fiai, akik folyamatosan a Szent Szellem vezetése szerint élnek.

Gal. 5: 18. - Ha azonban a Szellemtől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.

Ha a Szellem vezet titeket, nem vagytok a Törvény alatt, ha a Törvény alatt vagytok, akkor nem vezet titeket a Szent Szellem!

I. Tim. 1: 8-11. - Tudjuk azonban, hogy hasznos a Törvény, ha valaki rendeltetésszerűen használja, tudva azt, hogy egyetlen törvény sem igaz ember miatt lett elrendelve, hanem törvénytagadók és lázadók miatt, istentelenek és bűnösök miatt, tisztátalanok és szent dolgokat lábbal taposók miatt, apa- és anyagyilkosok miatt, emberölők, paráznák, homoszexuálisok, emberkereskedők, hazugok, esküszegők és minden egyéb olyan dolog miatt, ami csak szemben áll az egészséges tanítással, a boldog Isten dicsősége evangéliumával összhangban, amely énrám lett bízva.

Ha megigazultál Krisztusban, akkor a Törvény nem neked szól! Ez az evangélium üzenete. A Törvény azoknak szól, akik bűnben vannak, nem a megigazult embereknek.

Gal. 4: 22-29. - Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik a szabadostól. De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való pedig az ígéret által. Ezek mást példáznak: mert azok [az] [asszonyok] a két szövetség, az egyik a Sinai hegyről való, szolgaságra szülő, ez Hágár, Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál. De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja, Mert meg van írva: Ujjongj te meddő, ki nem szülsz; vigadozzál és kiálts, ki nem vajudol; mert sokkal több az elhagyottnak magzatja, mint akinek férje van. Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk. De valamint akkor a test szerint született üldözte a Szellem szerint valót, úgy most is.

Ismael nem Ábrahám hitének cselekedetéből fogant, hanem mivel nem bírt várni az ígéret beteljesedésére, ezért testi módon a szolgáló Hágártól várta a gyermekáldást. Ez nem a hit cselekedete volt, és ami nem hitből van, az bűn. Ábrahámnak súlyos árat kellett fizetnie a tettéért és még ma is fizetjük ezt az árat, mert még mindig Ismael leszármazottai jelentik a problémát Izsák leszármazottai számára. Ábrahám soha nem azért követett el hibákat, mert nem tette meg azt, amit Isten mondott neki. Mindig azért hibázott, mert többet akart tenni, mint amit Isten mondott neki. Sok keresztény is itt követi el a hibát, hogy többet akar tenni, mint amit Isten mondott és a saját kezükbe veszik a kezdeményezést. Néha a legnehezebb dolog: várni.