Donna Schambach
A csodákról szóló történetek olyan erőteljesek - ó, mennyire építik a keresztények hitét! Olyan állapotba hoznak mindnyájunkat, ahol még többet akarunk Isten erejéből és az Ővele való kapcsolatból.
A szellemi dolgok iránt sok olyan ember is élénken érdeklődik, aki nem ismeri Istent.. Érzékelik, hogy van valami önmagukon túl, és megértik, hogy bizonyos eseményekre sem a tudomány, sem a gondolkodó elme nem adhat magyarázatot az életükben.
A Biblia bevezet bennünket a természetfeletti világába. Bemutatja az elveket, és kulcsokat ad ahhoz, hogy természetfeletti kapcsolatot folytassunk az élő Istennel. Ezeket az életbevágó kulcsokat fontos megértenünk, mielőtt teljes életet élhetünk az Úrral, és rácsatlakozhatunk az Ő természetfeletti erejére, hogy csodatevő kenetet nyerjünk:
1. kulcs: hit
2. kulcs: Szent Szellem erejével történő felruházás
3. kulcs: könyörületesség
4. kulcs: tekintély
5. kulcs: engedelmesség
6. kulcs: sóvárogva törekedni rá
7. kulcs: szellemi érzékelés
8. kulcs: önmagunk odaszentelése, és szentség
Mikor a Bibliát tanulmányozva megértjük Jézus Krisztus személyét, felismerjük, hogy minden bibliai beszámolónak Jézus a központi alakja, aki kijelenti az Atya Isten mérhetetlen szeretetét az emberi faj, és mély együttérzését minden egyes ember iránt. Jézus azt is kifejtette, hogyan mutatott rá a személyére és az általa felajánlott üdvtervre az ószövetségi prófétai írások mindegyike.
Fontos tudni: Jézus száz százalékban isteni természettel rendelkezik, ugyanakkor száz százalékban ember is volt, aki egy új Ádámmá lett - Pál apostol nevezte így -, s aki a földi életét az Atyával való tökéletes közösségben és neki való engedelmességben élte le.
"Bizonyára azért miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása. Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek." (Róma 5:18,19)
A Biblia tanítása szerint Jézus bűn nélküli tökéletességben élt. Azonban nem az isteni tulajdonságai révén élt így a földön, hanem a Szent Szellem ereje által állt tökéletes összhangban az Atyával. Jézus a saját életén keresztül mutatta be, hogyan kell majd élnünk és szolgálnunk, miután Ő eltávozott erről a földről.
Azt mondhatnánk, Jézus szellemileg ráhangolódott a mennyei trónterem frekvenciájára, a nap 24 órájában, a hét 7 napján. Ösztönösen tudta, mikor és hova menjen, és mikor maradjon egy helyben.
Jézus biztosan tudta, hogy mikor mit mondjon, és mindig pontosan értette, mit kell tennie.
Olyan hatalommal szólt, amihez foghatóról még senki nem hallott, és olyan együttérző szeretettel viseltetett mások iránt, amilyet rajta kívül soha senki nem fejezett ki. Különös kapcsolatot ápolt Istennel - Atyjának hívta Őt, és soha nem vesztette el a gyermeki hitét Abba Atya szavainak erejében. Ennek következtében pedig szokatlan szellemi ajándékokban működött - prófétáit, kijelentéseket adott át, gyógyított, és amerre csak járt, rendkívüli csodákat tett.
Ez az Istenember, akinek az életét ilyen kirívó események vették körül, valami csodálatos dolgot mondott a tanítványainak:
"Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek." (János 14:12)
Ez a kijelentés - más egyebek mellett, amiket Jézus mondott nekik - elkezdte megnyitni a lehetőségek ajtaját a Hozzá legközelebb állók számára; ám csak jóval később nyílt fel a szemük arra, hogy szavainak igazságát és súlyát megértsék.
Időközben a példájából is tanultak. Jézus földi szolgálatához az volt a kulcs, ahogy Ő a mennyei Atyjával való bensőséges kapcsolatban és közösségben élt.
Ha mégis mutattak legalább egy közös vonást, az a gyermeki halálozásuk volt, különösen Isten Szellemének dolgai felé. Nyíltszívű, alázatos emberek voltak, akik örömüket lelték a Biblia igazságaiban, és szívből elhittek mindent, amit Jézus valaha is mondott.
Apa már a csodák gondolatára is izgalomba jött. Amikor Isten ereje működött egy szolgálaton, képes volt egész éjjel ott maradni és figyelni Őt munka közben. Az nem számított, hogy ő tartja-e az összejövetelt, vagy valaki más - ha Isten mozgásba lendült, ő szemlélni akarta azt a látványt. Gyermeki elragadtatása soha nem hagyott alább Isten keze működése láttán.
Anyám nagyon szerette a Menny valóságát - nem tudott betelni az olyan történetekkel, amikor valaki ott járt. Szeretett az angyalok szolgálatáról hallani, és arról is, ahogyan a Szent Szellem ébredések idején működött. Vágyakozó tekintettel gyakran beszélt azokról az Isten erejével történt találkozásokról, amelyekben személyesen része volt az ébredések nagy kitöltetése idején. Soha nem távolodtak el a szellemétől azok a pillanatok.
A szüleim fiatalok maradtak Jézusban, és gyakran hallottam - még akkor is, amikor már jócskán a nyolcvanas éveikben jártak -, hogy mások milyen fiatalosnak tartották a megjelenésüket. Gyermeki rácsodálkozásuk megőrizte otthonunkban Jézus személyének és Isten Igéjének a valóságát. Igazi kiváltságnak tartom, hogy olyan otthonban nőhettem fel, ahol a gyermeki hit légköre uralkodott.
Az Istenbe vetett bizakodás ragadós volt a családban, különösen gyerekkoromban. Már nagyon korán kinyíltak a szellemi szemeim, és akkor még nem tanultam meg, hogy megkérdőjelezzem a hitemet, vagy megengedjem, hogy a gondolataimon kétkedés legyen árrá.
Emlékszem egy esetre négy éves koromból - mintha csak tegnap történt volna. Nagyon allergiás voltam a mérges szömörcére, és az erdőkben tett kóborlásaim során egy nap találkoztam a gonosz növénnyel. Hamarosan lángvörös viszkető kiütés borított az összes végtagomon és minden testhajlatban.
Mielőtt a szüléimét a szolgálati kötelezettségeik néhány napra elszólították, anyám adott még egy utolsó utasítást a nagyanyámnak: „Anya, ne felejtsd el kalaminnal bekenni Donnát, mielőtt lefekszik!” Nagyanyám igen mély és halk „mmm-hmm” dörmögést hallatott, mi meg a főbejárat lépcsőjéhez tódultunk, hogy búcsút intsünk a szüleinknek.
Amikor eltűnt a szemünk elől az autójuk, a nagyanyám újabb hosszú pillantást vetett rám, és megkérdezte: „Donna, hiszed, hogy Jézus meg tud gyógyítani a mérges szömörcéből?”
Négy éves voltam - nem foglalkoztam filozófiákkal, és nem folytattam teológiai vitákat. Egyszerűen tudtam, amit tudtam. Egy gondtalan és határozott „Hát persze!” volt a válaszom.
Nagymami talpra szökött és elszáguldott jó öreg olajos üvegcséjéért. Aztán megkente a fejemet, és elimádkozott egy egyszerű imát a gyógyulásért. Utána felszólított, hogy mondjak köszönetet Jézusnak, amiért meggyógyította a testemet. Többre nem volt szükség.
Megfürdetett, ágyba dugott, és - no igen, aznap este a kalaminos kenőcsről „megfeledkezett”.
Amikor másnap felébredtem, tudatosult bennem, hogy végig aludtam az éjszakát, viszketegség nélkül. Megvizsgáltam a karjaimat és lábaimat. Úgy tűnt, mintha vadonatúj bőrt kaptam volna, amin a szömörcés allergiának semmi jele nem mutatkozott. Teljesen meggyógyultam! Négy éves gyerekként leesett az állam Isten ereje láttán, és milyen hálás voltam Jézusnak, amiért meggyógyított!
Az Immanuel Kiadó engedélyével.
