Már írtam arról, hogy az egyház a három szentség egyikeként tanította a gyógyítást, a keresztséggel és az úrvacsorával együtt, és hitték, hogy ezek a szentségek folyamatosan megmaradnak az idők végéig, ameddig az egyház itt van a földön. Ennek ellenére számos egyház megváltoztatta ezeket a szentségeket. A vízkeresztséget a fejre történő, vízzel való meghintésre változtatták, az úrvacsorát pedig megtartották ugyan, de csak kétszer-háromszor szolgáltatták ki évente, a gyógyulást pedig szinte teljesen mellőzték. Ez az állapot feketén-fehéren megmutatja, hogy a mai egyház messze elkanyarodott Isten Igéjétől.
Ebben a fejezetben azt szeretném megvizsgálni, hogy a gyógyítás ajándékát valóban megkapta-e az egyház, most is érvényes-e a gyógyítás ajándéka, ma is történnek-e gyógyulások? Milyen hatása van a gyógyulásnak Isten országa evangéliuma meghirdetésére. Folytatja-e a Szent Szellem ugyanazt a gyógyító munkát?
Isten adta a gyógyulás ajándékát
"És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolókat, kormányokat, nyelvek nemeit." (1Korintus 12,28)
Isten különböző ajándékokkal együtt az egyháznak adta a gyógyítás ajándékát is. Ezt a tényt megerősíti Jakab levelében:
"Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet vénéit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki." (Jakab 5,14-15)
Jakab Jézus testvére, az első Jeruzsálemi gyülekezet vezetője volt.
"Miután pedig ők elhallgattak, felele Jakab, mondván: Atvámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem!"
(Ap.Csel. 15,13)
Pál apostol azt mondta Jakabról, hogy ő a gyülekezet oszlopa.
"És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk." (Galata 2,9).
Amikor az első egyházban vita támadt, Jakab leállította őket. Az egyik tábor azt hangsúlyozta, hogy a pogányok közül megtérteknek is meg kell tartaniuk a törvényt és a körülmetélkedést, a másik csoport pedig azt bizonygatta, hogy hit által kapták meg az üdvösséget, ezért nincs szükség a körülmetélkedésre. Jakab felállt és így érvelt: „Annakokáért én azt mondom...” Ez jól mutatja, hogy mekkora volt a tekintélye az apostolok között. A tanítványok hallgattak a szavára, és engedelmeskedtek neki. Jól láthatjuk Jakab tekintélyét abban a minden gyülekezethez írott közös levélben is, amelyben írtak a gyógyítás ajándékáról, amit Isten adott az egyháznak.
Jakab az apostolok szolgálatának végén írta ezt a levelet, amikor már kevés apostol volt életben. Az apostolok többsége már elköltözött e világból, ezért kimondottan csak az apostolok kezére már nem lehetett rábízni a gyógyító munkát. Ezért a gyógyítás munkáját átadta más gyülekezeti vezetőknek, nevezetesen a presbitereknek, akik könnyebben elérhetők voltak a gyülekezeti tagok számára. Ezért van az egyház presbitereinek bibliai tekintélye arra, hogy megkapják, és gyakorolják az Istentől rendelt ajándékot egészen addig, amíg egyház létezik a földön.
Azokban a napokban az egyház presbitereinek ugyanaz volt a dolga, mint a mai egyház vezetőinek, a lelkészeknek, pásztoroknak, presbitereknek és diakónusoknak, és mindazoknak, akik beteljesedtek Szentlélekkel és Igével. Részletesen megvizsgáltuk azt, hogy az isteni gyógyítás ajándéka Istentől rendelt tekintélyi ajándék, és ez ma is működik a Krisztus testében a presbiterek szolgálata által. Lehetnek azonban olyanok, akik kételkednek, és szívükben azt gondolják, hogy a gyógyítás megszűnt az első egyház korszaka után. Ezekre való tekintettel nézzünk meg néhány szentírási idézetet.
Jézus egy szombati napon bement a názáreti zsinagógába, és felolvasott egy szakaszt Ézsaiás próféta könyvéből: "Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét." (Luk 4: 18-19)
Ez az Ige valóságosan beteljesedett. Jézus nemcsak a bűn rabságából szabadította meg az embereket, hanem kiűzött egy sereg démont is a gadarai ördöngösből. Ráadásul Jézus nemcsak a szellemi vaksággal sújtottak szemeit nyitotta meg, hanem a születésétől fogva vak embernek is visszaadta szeme világát. Meggyógyította a vak Bartimeust is. De mit jelent az, hogy "szabadon bocsássam a lesújtottakat"? A választ Péter igehirdetésében találjuk meg, ami pogány Komélius házában mondott el: "A názáreti Jézust, mint kéné fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjel járt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala Ő vele." (ApCsel 10,38)
A lesújtott tehát azt jelenti: “az ördög nyomása alatt szenvedő”. Jézus megszabadította ezeket az embereket, beleértve a betegeket is. Amikor Jézus befejezte Ézsaiás könyvének felolvasását, azt mondta: "Ma teljesedett be ez az írás, a ti hallástokra." (Lukács 4,21)
Urunk nem azt mondta, hogy ez az Ige a távoli jövőben fog beteljesedni, hanem azt hangsúlyozta, hogy már beteljesedett, ott helyben. Urunk azt akarja, hogy a gyógyítás ajándéka abban az órában áradjon ki ránk bőségesen. Jézus Krisztus ma is ki akarja ránk árasztani ezt az ajándékot, hogy meghirdessük Isten kedves esztendejét.
Az Ószövetségben Jóel próféta előre megmondta, hogy az utolsó napokban Isten minden testre kitölti Szent Szellemét. „És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.” (Jóel 2,28) Péter apostol pünkösd napján betöltekezett Szent Szellemmel, azután meghirdette, hogy ezek az „utolsó napok” a kegyelem korszakára vonatkoznak, amelyben most mi élünk: „És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltők az én Szellememből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.” (ApCsel 2,17) Jakab beszélt a „korai és késői esőről” (Jakab 5,7). A Szent Szellem ezt a késői esőt tölti ki most. Hogy is utasíthatnánk el a „Szellem megnyilvánulásait”, amit az 1Korintus 12,7 említ? Mindenkinek azonban haszonra (együtt-hordozásra) adatik a Szellemnek kijelentése." (1Kor 12,7)
A Szent Szellem megnyilvánulásában benne van a gyógyulás ajándéka is. „Egynek hit ugyanazon Szellem által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Szellem által. (lKor 12,9), ezek az ajándékok teljesen Isten akarata szerint működnek. „De mindezeket egy és ugyan a Szellem cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja." (1Kor 12,11). Most már egészen bizonyosak vagyunk abban, hogy a gyógyítás ajándéka nem tűnt el, hanem egyre jobban megnyilvánul korunk gyülekezeteiben, ahogy közeledik ennek a korszaknak a vége.
(Ap.Csel. 15,13)
Pál apostol azt mondta Jakabról, hogy ő a gyülekezet oszlopa.
"És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk." (Galata 2,9).
Amikor az első egyházban vita támadt, Jakab leállította őket. Az egyik tábor azt hangsúlyozta, hogy a pogányok közül megtérteknek is meg kell tartaniuk a törvényt és a körülmetélkedést, a másik csoport pedig azt bizonygatta, hogy hit által kapták meg az üdvösséget, ezért nincs szükség a körülmetélkedésre. Jakab felállt és így érvelt: „Annakokáért én azt mondom...” Ez jól mutatja, hogy mekkora volt a tekintélye az apostolok között. A tanítványok hallgattak a szavára, és engedelmeskedtek neki. Jól láthatjuk Jakab tekintélyét abban a minden gyülekezethez írott közös levélben is, amelyben írtak a gyógyítás ajándékáról, amit Isten adott az egyháznak.
Jakab az apostolok szolgálatának végén írta ezt a levelet, amikor már kevés apostol volt életben. Az apostolok többsége már elköltözött e világból, ezért kimondottan csak az apostolok kezére már nem lehetett rábízni a gyógyító munkát. Ezért a gyógyítás munkáját átadta más gyülekezeti vezetőknek, nevezetesen a presbitereknek, akik könnyebben elérhetők voltak a gyülekezeti tagok számára. Ezért van az egyház presbitereinek bibliai tekintélye arra, hogy megkapják, és gyakorolják az Istentől rendelt ajándékot egészen addig, amíg egyház létezik a földön.
Azokban a napokban az egyház presbitereinek ugyanaz volt a dolga, mint a mai egyház vezetőinek, a lelkészeknek, pásztoroknak, presbitereknek és diakónusoknak, és mindazoknak, akik beteljesedtek Szentlélekkel és Igével. Részletesen megvizsgáltuk azt, hogy az isteni gyógyítás ajándéka Istentől rendelt tekintélyi ajándék, és ez ma is működik a Krisztus testében a presbiterek szolgálata által. Lehetnek azonban olyanok, akik kételkednek, és szívükben azt gondolják, hogy a gyógyítás megszűnt az első egyház korszaka után. Ezekre való tekintettel nézzünk meg néhány szentírási idézetet.
Jézus egy szombati napon bement a názáreti zsinagógába, és felolvasott egy szakaszt Ézsaiás próféta könyvéből: "Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét." (Luk 4: 18-19)
Ez az Ige valóságosan beteljesedett. Jézus nemcsak a bűn rabságából szabadította meg az embereket, hanem kiűzött egy sereg démont is a gadarai ördöngösből. Ráadásul Jézus nemcsak a szellemi vaksággal sújtottak szemeit nyitotta meg, hanem a születésétől fogva vak embernek is visszaadta szeme világát. Meggyógyította a vak Bartimeust is. De mit jelent az, hogy "szabadon bocsássam a lesújtottakat"? A választ Péter igehirdetésében találjuk meg, ami pogány Komélius házában mondott el: "A názáreti Jézust, mint kéné fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjel járt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala Ő vele." (ApCsel 10,38)
A lesújtott tehát azt jelenti: “az ördög nyomása alatt szenvedő”. Jézus megszabadította ezeket az embereket, beleértve a betegeket is. Amikor Jézus befejezte Ézsaiás könyvének felolvasását, azt mondta: "Ma teljesedett be ez az írás, a ti hallástokra." (Lukács 4,21)
Urunk nem azt mondta, hogy ez az Ige a távoli jövőben fog beteljesedni, hanem azt hangsúlyozta, hogy már beteljesedett, ott helyben. Urunk azt akarja, hogy a gyógyítás ajándéka abban az órában áradjon ki ránk bőségesen. Jézus Krisztus ma is ki akarja ránk árasztani ezt az ajándékot, hogy meghirdessük Isten kedves esztendejét.
Az Ószövetségben Jóel próféta előre megmondta, hogy az utolsó napokban Isten minden testre kitölti Szent Szellemét. „És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.” (Jóel 2,28) Péter apostol pünkösd napján betöltekezett Szent Szellemmel, azután meghirdette, hogy ezek az „utolsó napok” a kegyelem korszakára vonatkoznak, amelyben most mi élünk: „És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltők az én Szellememből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.” (ApCsel 2,17) Jakab beszélt a „korai és késői esőről” (Jakab 5,7). A Szent Szellem ezt a késői esőt tölti ki most. Hogy is utasíthatnánk el a „Szellem megnyilvánulásait”, amit az 1Korintus 12,7 említ? Mindenkinek azonban haszonra (együtt-hordozásra) adatik a Szellemnek kijelentése." (1Kor 12,7)
A Szent Szellem megnyilvánulásában benne van a gyógyulás ajándéka is. „Egynek hit ugyanazon Szellem által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Szellem által. (lKor 12,9), ezek az ajándékok teljesen Isten akarata szerint működnek. „De mindezeket egy és ugyan a Szellem cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja." (1Kor 12,11). Most már egészen bizonyosak vagyunk abban, hogy a gyógyítás ajándéka nem tűnt el, hanem egyre jobban megnyilvánul korunk gyülekezeteiben, ahogy közeledik ennek a korszaknak a vége.
