Néhány évvel ezelőtt a Hit Gyülekezete kiadásában magyar nyelven is megjelent Derek Prince kitűnő könyve "Áldás és átok" címmel. Sokunkat megdöbbentett, amikor meghallottuk, hogy egyes független karizmatikus csoportok a szerző üzenetét eretnekségnek minősítették, és a könyvét - állítólag - elégették. Az azóta eltelt idő azonban meggyőzött arról, hogy ez a reakció egy sámánisztikus és átkozódással átitatott kulturális közegben nem meglepő. A magyar emberek jelentős része szeret átkozódni, szívesen használja a sötétségnek ezt a fegyverét mindazokkal szemben, akikkel konfliktusa támad, vagy akik megfelelnek az előre kialakított ellenségképnek.
Az átkozódó emberek érzik szavaik sötét erejét, hogy a romlást és bomlást hordozó beszédek meghozzák a kívánt eredményeket ellenségeik életében. A rombolásra beállt egyének dühösen ellenkeznek minden olyan bibliai üzenettel szemben, amely az áldás és az átok közötti különbséget megvilágítja, és Jézus Krisztus halálán keresztül föltárja az átokból való szabadulás útját. Pedig Isten Ábrahám áldását kívánja Jézus Krisztusban minden hívő életére kiárasztani.
Az áldott emberek áldást osztanak meg embertársaikkal, az átkok alatt lévők pedig átkot, mert mindenki azt adja, amije van. Az átkozódó emberek is szívük bőségéből beszélnek. Kárt okozó szavaik és mondataik arról árulkodnak, hogy pusztító szellemi erők befolyása alatt állnak.
Az ember földi sorsát természetes, társadalmi, egyéni adottságai mellett láthatatlan szellemi tényezők is alakítják. Az áldás és az átok egyaránt szellemi tartalommal rendelkezik, természetfölötti erőt közvetít. Isten Igéjéből is származhat áldás és átok egyaránt. Azonban hiba lenne ezeket a jó és a rossz erkölcsi kategóriáiba sorolni, mert Isten szájából nem származik rossz.
Azok a keresztények, akik abban az illúzióban élnek, hogy Isten kötelessége csupán az, hogy számukra az áldást szolgáltassa, többnyire törvénytelenül élnek. Figyelmen kívül hagyják, hogy az Úrral való közösség előfeltétele, hogy az ember hit által elfogadja Isten ajánlatát a szövetségre. A hívőre azután kezd az áldás kiáradni, miután hallgatja és feltétel nélkül elfogadja, illetve megcselekszi a szövetség igéit. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az evangélium az Isten és az ember között megkötött örök szövetséget tartalmazza, melynek közvetítője Jézus Krisztus és a Szent Szellem. Ennek az örök szövetségnek a népe az egyház, amelynek Jézus Krisztus által van menetelése „egy szellemben az Atyához" (Efeszosziakhoz írt levél 2:18).
Egy másik, széles körben elterjedt félreértésre is rá kell mutatnunk. Számos pünkösdi, karizmatikus hívő a kereszténnyé válás lépéseit a hívő élet csúcspontjával azonosítja, ezért a vízkeresztség és a Szent Szellemmel való betöltekezés után kiengednek: úgy érzik, hogy életük már jó pályán van, Istennek ezután már kötelessége minden napon áldani őket. Ha mégsem ez történik, akkor csalódnak a Szent Szellemben, az Igében és az egyházban.
A megtérés és az újjászületés Jézus Krisztus váltságába kapcsolja be a hívőt. A Jézus vérébe vetett hit által a bűnbocsánatot, az üdvösséget vettük birtokba. Ez teszi lehetővé a közösség megteremtését és fenntartását Istennel. A Szent Szellemmel való betöltekezés a hívő megigazulását is bizonyítja. Ezek az igei események a hívő élet kezdeti, kikerülhetetlen alaplépései.
A hívőknek ezt követően az Úrban és a Szent Szellemben tovább kell haladniuk Isten Igéjének útján, az Atya felé. A haladást Ábrahám áldásának megnyerése jelzi. Az áldáshoz a kereszténnyé válás lépései után is az élő hit és a folyamatos engedelmesség vezet. A hittől elszakadt, engedetlen gyülekezeti tagoknak semmi okuk nincs Isten áldásait várni. Az Úr bánásmódja kiismerhető és világos, a teljes Szentírás alapján áttekinthető. Ezért nem kell félniük attól az Isten Igéjének engedelmeskedő hívőknek, hogy a mennyből áldás helyett átok jön rájuk.
A Biblia pontos listát tartalmaz azokról a bűnös cselekedetekről, melyeket átokkal büntet az Úr. Az Istentől származó átoknak minden esetben világos oka van. Ezek lehetnek: hamis, idegen istenek imádása, bálványimádás, okkultizmus, szexuális perverzitás, gyilkosság, szülőkkel szembeni méltánytalanság, vak ember félrevezetése, kiszolgáltatottak elnyomása, kizsákmányolása, lopás, antiszemitizmus, aposztázia, eretnekség, hamis evangélium hirdetése, Krisztus-ellenesség. A Szentírás az átokra több kifejezést is használ. Ezek jelentéskörébe tartoznak mindazok a szidalmazó, átkozódó beszédek, amelyek emberek vagy közösségek, sőt népek szellemi, lelki, fizikai kondíciójában, sorsában bomlást, romlást, csapásokat kívánnak létrehozni.
Az átoknak fokozatai vannak, aszerint hogy milyen hatást kíván elérni. Egyik csoportba azok az átkozódó beszédek tartoznak, melyek sikertelenségbe, hatástalanságba, értéktelenségbe akarnak taszítani. A másik kategóriába azokat az átokformákat lehet sorolni, melyek büntetést, súlyos vagy megsemmisítő csapást szándékoznak mérni.
Némelyek a szellemi harcot is az átkozódás körébe sorolják. Az Ige és a Szent Szellem vezetése alatt folytatott szellemi harcnak azonban semmi köze nincs - és nem is lehet - az átkozódáshoz. Ezt a fajta speciális imát láthatatlan szellemi erők ellen, az emberek érdekében és áldásáért mondják. Sajnálatos, hogy némely hívő nem tudja magát megkülönböztetni a sötétség szellemi erejétől, ezért fordulhat elő, hogy a gonosz szellemek megkötözését és elűzését személyük elleni támadásnak minősítik. Ez testi és materialista magatartás.
A keresztények és az Isten szolgái nem átkozódhatnak. Minden önkényes átkozódás bűn. A Szentírásban mégis előfordul, hogy Isten emberei átkot mondtak ki a szájukkal, de ha gondosan tanulmányozzuk ezeket a szövegeket, akkor felismerhetjük, hogy ezek az átkok a mózesi törvények követelményeinek és az Úr tökéletes akaratának egyaránt megfeleltek. Sohasem mondtak átkot pusztán vallási, anyagi, hatalmi érdekek, hangulati elemek alapján. Nemhogy nem sértették meg, hanem bizonyos átkaikkal betöltötték Isten igazságát a földön.
Forrás: Új Exodus Magazin, 8. évf. 1. sz. / 1996
