2017. november 28., kedd

Borbély József - Szellemi életkorok 1.

Ahogy a természetes életünkben, ugyanúgy a szellemi életben is különböző korszakokon, életkorokon megyünk végig. Van megfoganás és születés, van újszülött- és csecsemőkor, van gyermekkor, kamaszkor, és van felnőttkor, illetve vén-kor. A Bibliának számos kijelentése van ezekről a korszakokról.

FONTOS TUDNOD, MILYEN SZELLEMI ÉLETKORBAN VAGY MOST, MILYENBEN KELLENE LENNED, HONNAN JÖTTÉL ÉS HOVÁ TARTASZ.

Jézus Krisztus élete az a minta, ami alapján megismerhetjük a szellemi életkorokat.

1.) Az első korszak: A FOGANÁS.

Jézus Krisztusról tudjuk a Biblia kijelentései alapján, hogy volt a földi léte előtt élete, volt „preegzisztenciája”. Ő minden létező előtt született. Nekünk is van „előzményünk”, de a Messiással ellentétben még nem voltunk megszületésünk előtt.

Az Efézus 1:3-5 szerint az Atya a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket, elhatározta, hogy a fiává fogad minket. Tehát TERVBEN VOLTUNK ISTENNÉL!

A 139. Zsoltár szerint pedig „könyvtekercsben írva voltak rólunk”, azaz „TERVDOKUMENTÁCIÓBAN” LÉTEZTÜNK.
AZ ÉLETÜNK CÉLJA, HOGY EZ A TERVDOKUMENTÁCIÓ MARADÉKTALANUL MEG TUDJON VALÓSULNI! EZÉRT IMÁDKOZUNK ÍGY: „LEGYEN MEG A TE AKARATOD”

Ahogy a természetben, úgy a szellemi életben is AZ ÉLET MAGBÓL JÖN LÉTRE. A MAG: ISTEN BESZÉDE ÉS MAGA A KRISZTUS (Galata 3:16). AMIKOR BEFOGADTUK A SZÍVÜNKBE JÉZUS KRISZTUST, A MAGOT, AZAZ AMIKOR MEGTÉRTÜNK, AKKOR FOGANT MEG BENNÜNK AZ ÉLET.

Két természet vegyül bennünk. A megtérés által az Atyai természet jött be, de megmarad az „anyai”, a földi, a régi természetünk is. A cél az, hogy az új, az Atyától jövő, romolhatatlan magból származó természet szerint éljünk.

Még egy fontos dolog: A FOGANÁS SZERELEMBŐL LEGYEN! Azaz: ne erőszakból térjenek meg az emberek, hanem szabad akaratukból hozzák meg a döntést. Aki hirdeti az evangéliumot, ne azért tegye, mert „skalpokat akar gyűjteni”, hanem mert nem szeretné, hogy a másik meghaljon, elvesszen. Ne „férfi indulatából” szülessen meg az ember, hanem szabadon, a Szent Szellem bizonysága által.

2.) A második korszak: A MEGSZÜLETÉS

Ahogy a terhes nőben a még meg nem született magzat már egy önálló élet a megfoganás pillanatától kezdve, Isten is így tekinti a megtéréskor megfogant új életet.

A SZELLEMI MEGSZÜLETÉS A VÍZTŐL VALÓ ÚJRASZÜLETÉSKOR TÖRTÉNIK MEG.
Ahogy az újszülött magzatvízből bújik ki, mi is az alámerítkezést követően a vízből jövünk ki. Így indul el az új élet! A vízkeresztség tényleg „vízválasztó” a hívő életben!

3.) A harmadik korszak: A CSECSEMŐKOR

A csecsemőkor kiszolgáltatott kor. Állandó segítségre és törődésre van szüksége az újszülöttnek. Ez egyaránt igaz a természetes életkorban és a szellemi „csecsemő”-korban is.

Péter apostol meghatározza ennek a korszaknak a fő jellemzőit: „Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (1 Péter 2:2-3)
- A fő élménye a frissen megtért és újjászületett hívőnek: érzi és tapasztalja az új életében, hogy JÓ AZ ÚR.
- nem érti még pontosan, mi történik vele, olyan, mintha álmodna, ahogy a 126. Zsoltárban is olvashatjuk
- arra van szüksége, hogy szeressék
- éhség van benne, ezt kell kielégíteni: anyatejre van szüksége

MI AZ ANYATEJ? AZ ALAPTANÍTÁSOK! Megtérés a holt cselekedetekből (a megtérésről és a bűnökről szóló tanítások), hit Istenben, a keresztségek, a kézrátétel, a feltámadás és az örök ítélet -> mindezek a tanítások egyben az egész hívő élet perspektíváját is megmutatják.

A szellemi életben is van „büfi”. Ez nem más, mint amikor a fiatal keresztény, nem ért valamit, „megakad a torkán” és kérdez. Ilyenkor kell segíteni neki, szeretettel és nagy türelemmel válaszoljunk neki, hogy megnyugodjon és tovább folyjon a táplálás!

Szellemi csecsemőkorban történik meg a bűnvallás felkészítés és a bűnvallás megtartása is. Ez olyan, mint a természetes életben a tisztába tevés. Nem kellemes dolog, de ezt is meg kell tenni a szülőknek…

MI A LEGFŐBB DOLGA EGY CSECSEMŐNEK? HOGY NÖVEKEDJEN, MEGKAPJA A TISZTA, HAMISÍTATLAN TEJET, AZAZ ISTEN IGÉJÉT, A BIBLIAI ALAPTANÍTÁSOKAT.

Nézzük meg Jézus Krisztus példáját!

„És mikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A kis gyermek pedig növekedett, és erősödött szellemben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme volt őrajta.” (Lukács 2:39-40)

- Szintén a növekedést emeli ki a Biblia.
- Erősödés szellemben: a Szent Szellem keresztség, rendszeres betöltekezés, nyelveken szólás által meg tud erősödni a fiatal keresztény
- Beteljesedni bölcsességgel, azaz: FOLYAMATOS TANULÁS!

AKI NEM AKAR TANULNI, NEM TUD FEJLŐDNI! AKI NEM TANUL, SOHASEM LESZ BELŐLE FELNŐTT, ÉRETT EMBER…!

A november 19-én, Pakson elhangzott tanítás összefoglalója