"Az ellenségnek szaváért és a hitetlenek nyomorgatásáért, mert hazugságot hárítanak reám, és nagy dühösséggel ellenkeznek velem."
A 13. versszaktól kezdődő sorok még konkrétabban jelölik meg szenvedésének okát:
"Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elől: hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm, akik együtt édes bizalomban éltünk: az Isten házába jártunk a tömegben."
Nem minden emberrel kerülünk bizalmas kapcsolatba. Az ellenségeinket igyekszünk távol tartani magunktól, felkészülünk, hogy támadásaikkal szemben ellenálljunk, és hazugságaikat megcáfoljuk. Legvédtelenebbek azokkal szemben vagyunk, akiket bizalmunkba fogadunk, közel engedünk magunkhoz.
Az "édes bizalom" alapján álló barátságok nagy erőt és támaszt jelentenek a keresztény életben és szolgálatban is. Gyarapodó élettapasztalatunk azonban arról győz meg bennünket, hogy némely ember csupán azért akar a bizalom belső termeibe belépni, hogy utána mélyebb fájdalmat, szenvedést okozhasson bennünk azáltal, hogy emberi méltóságunk legesendőbb és szeretetre leginkább rászoruló pontjain aláz meg, vagy szolgáltat ki bennünket. A hamis barátok és testvérek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, és nagyobb kárt tudnak tenni, mint az ellenségek.
Ezeket az embereket a sors, az Isten országának szolgálata sodorja mellénk. Kezdetben örülünk nekik, megnyílunk előttük, élvezzük, hogy Isten táborához tartozunk. Hálásak vagyunk értük, hogy személyükkel is gyarapodott Isten népe. Kezdetben a nyelvük sima és lágy, különösen, ha szemtől szemben állunk egymással: „A vajnál simább az ő szája ... lágyabbak a beszédei az olajnál" (uo. 22. vsz.). Elfogadásunk és bizalmunk megszerzése után azonban más „nyelven" kezdenek el beszélni rólunk.
Dávidnak nagy keserűséget okozott, amikor felismerte, hogy a „vajas száj" és az „olajos beszéd" mögött ellenségeskedés, pusztító fegyver áll, amelynek célpontja ő maga. A zsoltár első verseiben a hamis barátok, testvérek szidalmazásai által okozott bajokat veszi számba Dávid. A "keserű bolyongás és jajgatás" rossz, kesernyés közérzetet jelent. Zaklatott és ingerült az ember, nem találja a helyét, a megnyugvását sehol sem. Érzelmeit félelem és rettegés gyötri: lelkét a gyávaság és a menekülési vágy keríti hatalma alá. A „kiszállni mindenből", „hagyjanak nekem békét" életérzés lesz úrrá ilyenkor azon, akit üldöznek.
Nem minden emberrel kerülünk bizalmas kapcsolatba. Az ellenségeinket igyekszünk távol tartani magunktól, felkészülünk, hogy támadásaikkal szemben ellenálljunk, és hazugságaikat megcáfoljuk. Legvédtelenebbek azokkal szemben vagyunk, akiket bizalmunkba fogadunk, közel engedünk magunkhoz.
Az "édes bizalom" alapján álló barátságok nagy erőt és támaszt jelentenek a keresztény életben és szolgálatban is. Gyarapodó élettapasztalatunk azonban arról győz meg bennünket, hogy némely ember csupán azért akar a bizalom belső termeibe belépni, hogy utána mélyebb fájdalmat, szenvedést okozhasson bennünk azáltal, hogy emberi méltóságunk legesendőbb és szeretetre leginkább rászoruló pontjain aláz meg, vagy szolgáltat ki bennünket. A hamis barátok és testvérek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, és nagyobb kárt tudnak tenni, mint az ellenségek.
Ezeket az embereket a sors, az Isten országának szolgálata sodorja mellénk. Kezdetben örülünk nekik, megnyílunk előttük, élvezzük, hogy Isten táborához tartozunk. Hálásak vagyunk értük, hogy személyükkel is gyarapodott Isten népe. Kezdetben a nyelvük sima és lágy, különösen, ha szemtől szemben állunk egymással: „A vajnál simább az ő szája ... lágyabbak a beszédei az olajnál" (uo. 22. vsz.). Elfogadásunk és bizalmunk megszerzése után azonban más „nyelven" kezdenek el beszélni rólunk.
Dávidnak nagy keserűséget okozott, amikor felismerte, hogy a „vajas száj" és az „olajos beszéd" mögött ellenségeskedés, pusztító fegyver áll, amelynek célpontja ő maga. A zsoltár első verseiben a hamis barátok, testvérek szidalmazásai által okozott bajokat veszi számba Dávid. A "keserű bolyongás és jajgatás" rossz, kesernyés közérzetet jelent. Zaklatott és ingerült az ember, nem találja a helyét, a megnyugvását sehol sem. Érzelmeit félelem és rettegés gyötri: lelkét a gyávaság és a menekülési vágy keríti hatalma alá. A „kiszállni mindenből", „hagyjanak nekem békét" életérzés lesz úrrá ilyenkor azon, akit üldöznek.
Forrás: Új Exodus Magazin, 8. évf. 1. sz. / 1996
