2017. szeptember 20., szerda

Hack Péter - Kik az okos szüzek?

2017. SZEPTEMBER 17.

HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA:

Jézus gyakran példázatokban tanította tanítványait. A tíz szűz példázatával arról tanított, hogy tisztán, bűn nélkül kell élnünk, és gondoskodnunk kell arról is, hogy a lámpásunk folyamatosan tele legyen olajjal, azaz rendszeresen töltekezzünk be Szent Szellemmel. Ezek a feltételei annak, hogy részt vehessünk a menyegzőn, amire az elragadtatást követően fog sor kerülni.

Nagyon nyomatékosan kell hangsúlyozni, hogy sem a napot sem az órát nem tudjuk, de azt igen, hogy Jézus Krisztus el fog jönni az övéiért; ez biztos, mint a hajnal. Vannak felekezetek, ahol nem akarnak foglalkozni a jövővel, pedig a Biblia jövőközpontú, Jézus a jövőt hirdette, ezért nekünk is a jövőre kell koncentrálnunk. El kell hagynunk a tradíciók követését, amilyenek például a kézösszetétel; szobrok, képek imádata, keresztvetés. Ezekről nincs szó a Bibliában. A kezekkel kapcsolatban azok felemelését tanítja a Szentírás, amivel Istenünknek adunk dicsőséget. A bálványokról is van szó, de csak annyi, hogy a bálványimádásból meg kell térni.

AZ ÚR ELJÖVETELÉT VÁRJUK, AMIT Ő ÍGÉRT MEG. AZ EGYHÁZ JÉZUS KRISZTUS MENYASSZONYA, AKINEK ÉRDEMES VÁRAKOZNIA A MENYEGZŐRE, MERT HŰ AZ, AKI ÍGÉRTE, HOGY ELJÖN.

A várakozásnak különböző periódusai vannak; nehezebbek és könnyebbek. Eszter például igen hosszú felkészülés után lett királyné.

A jegyesség még nem házasság, hanem felkészülési időszak, amely alatt mindkét fél vigyáz, hogy ne tegyen olyat, ami nem nyeri el a másik tetszését. A keresztényeknek arra kell ügyelniük a jegyesség idején, hogy Jézus Krisztusnak kedve legyen a házassághoz. Az egész földi életünk azzal a hitbeli várakozással teljen, hogy – Péter apostol szavai szerint – nem késik a Vőlegény, hanem hosszan tűr, a kegyelem időszakát meghosszabbítja azért, hogy minél többen megmenekülhessenek. A megtérés után eltelő időben lehetőséget kapunk arra, hogy kincseket gyűjtsünk a mennyei életre.

A menyasszonynak tisztán kell várnia a vőlegényt. Figyelemre méltó, hogy a példázatbeli személyek mindannyian szüzek voltak, mégis csak öten jutottak be a Vőlegénnyel a menyegzőre. A tisztán készen állók is két csoportra oszlanak.

CSAK AZ OKOSOK JUTNAK BE A VŐLEGÉNNYEL A MENYEGZŐRE; AZOK, AKIKNEK VAN OLAJ A LÁMPÁSUKBAN. MINDKÉT FELTÉTELNEK MEG KELL TEHÁT FELELNI: TISZTÁN VÁRAKOZNI ÉS OLAJJAL RENDELKEZNI.

Egy menyasszony sem mondja le az esküvőjét más program miatt. Akinek fontos az esküvő, annak céltudatos készüléssel kell felhasználnia a rendelkezésre álló időt, kidobálva az életéből az értelmetlen, felesleges programokat. Mindent meg kell tennie azért, hogy semmi ne akadályozhassa meg a házasságkötését.

Az is kiderül a példázatból, hogy a Vőlegény eljövetele a sötétség idején történt, és így lesz az Úr visszajövetelekor is. Amikor kevéssé számítottak rá, akkor jött a jelzés, hogy megérkezett a Vőlegény.

SZÜKSÉG VAN VILÁGOSSÁGRA AHHOZ, HOGY A MENYASSZONY RENDBE SZEDJE MAGÁT ÉS KÉSZEN ÁLLJON A TALÁLKOZÁSRA.

A sötétség általában szellemi sötétséget jelent a Bibliában. Nem kizárt azonban az sem, hogy az utolsó időkben fizikai sötétség is lesz. Egyik pillanatról a másikra megszűnhet az a kényelem, ami jelenleg körülvesz minket.

A társadalmi válsághelyzetek alázatra tanítják az embereket. Amikor az eddig jól működő világrend kezd felbomlani, az komoly próbatétel elé állítja az embereket. Ekkor még fontosabb lesz, hogy kenet alatt történjen az igehirdetés.

Nem minden keresztény tartja fontosnak a Szent Szellemmel való betöltekezést. Eljöhet az a pillanat, hogy a bolond szüzek kérik majd az okosakat, hogy osszák meg velük az olajukat, de ők azt válaszolják, hogy ha adnának a magukéból, egyikük se jutna be a menyegzőre. Amíg viszont a felkészületlenek elmennek, hogy olajat szerezzenek maguknak, addig bezáródik az ajtó.

MA OLYAN A KORSZELLEM, HOGY ÉPPEN AZ A CÉL, HOGY NE AKARJÁL A JÖVŐDDEL FOGLALKOZNI, NE KÉSZÜLJÉL, HANEM CSAK A MÁNAK ÉLJÉL. DE TE NE ENGEDJ A BULIKULTÚRA NYOMÁSÁNAK, HANEM A JÖVŐ ÍGÉRETÉRE NÉZZ.

Ahogyan Isten kimentette népét Egyiptomból, az előképe annak, ahogyan az egyházat fogja kimenteni a jelen világból. Az exodus után Egyiptomra nagy pusztulás következett, és ez vár erre a világra is az elragadtatás után.

Jézus az állandó, folyamatos készenlétre igyekezett felrázni a tanítványokat. Nem szabad a figyelmünket a lényegről levenni, hanem az Úr akaratát kell teljesíteni, megőrizve azt, amit ránk bízott. Ehhez rengeteg tálentumot, lehetőséget kaptunk A korábbi évszázadokban, vagy akár ma is más földrajzi helyeken sok keresztényt bebörtönöztek, sőt ki is végeztek. Az evangéliumot évszázadokon át nem lehetett büntetlenül hirdetni. Ma viszont birtokolhatsz Bibliát, hirdetheted a teljes evangéliumot. Legyünk nagyon hálásak ezért a szabadságért!

Tudnunk kell viszont azt is, hogy Isten számon kéri rajtunk azt, amit kaptunk. Jól kell tehát sáfárkodnunk a kapott lehetőségekkel, mert Isten meg fogja vizsgálni, hogy mennyire voltunk jó szolgák. Jézus a jó szolga példázatával mondja el ezt, akit megdicsért az ura, mikor hazajött, mert munkában találta.

“De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (Korinthusi első levél 15:57-58)

Pál apostol ugyanazt mondja a szolgáknak, amit Jézus mondott: legyetek buzgók, állhatatosak.

Pozitív várakozással nézhet a jövő elé az, aki tisztán tartja magát, és van olaj a lámpásában. Nagyon nem egyezik ez a világ várakozásával, akik az Úr közelségét rettegéssel várják. Mi viszont ígéretet vettünk a Szentírásban arra vonatkozóan, hogy nem haragra rendeltettünk, hanem arra, hogy örökké az Úrral éljünk.

“Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (Thesszalonikai első levél 4:16-17)

Kürt fog szólni, ami jelzi, hogy jön az összegyülekezés, és az ítélet ideje, Isten haragjának ideje. Ma még tart a kegyelem korszaka, de ehhez be kell lépni Isten Országába. Ehhez szűznek, azaz bűntelennek kell lenni és olajjal kell rendelkezni; jót kell várni, és embereket kell menteni. Isten beszéde reménységet ad saját életeddel kapcsolatban is, és gyermekeid, unokáid életével kapcsolatban is.

A VILÁGOSSÁG FIAI NEM RETTEGNEK A HARAGTÓL, HANEM CSAK A SÖTÉTSÉG FIAI.

Mindent alá kell rendelnünk a készülésnek. Nem azt jelenti ez, hogy vonuljunk ki a világból, hanem azt, hogy meg kell maradnunk az ítélet előtt álló világban. Ehhez fontos, hogy igényeljük Szent Szellem vezetését, és halljuk is meg a szavát. Akkor tudod meghallani, ha az életedben jó döntéseket hoztál a felkészülés során. Erre jó lehetőség a jelenlegi időszak, amikor még tart a ma, a kegyelem napja.

AZ OKOS SZÜZEK AZOK, AKIK TISZTÁN VÁRJÁK A VŐLEGÉNYT ÉS OLAJUK IS VAN: SZENTELJÜK MEG EZÉRT MAGUNKAT, ÉS JÁRJUNK SZELLEMBEN.

ELHANGZOTT IGÉK:
Máté evangéliuma 25:1-13, 24:31
Lukács evangéliuma 12:35-40
Korinthusi I. levél 15:51-58
Thesszalonikai I. levél 4:16-5:9

Hrabovszki György jegyzete