1945 márciusa után az SS,
szokott alaposságával, leltárba foglalta a környékre szállított javakat.
Mindössze egyetlen ilyen kimutatás került az amerikaiak kezébe; ez azokat az
értékeket tartalmazza, amelyeket, mint az RSHA, a Birodalmi Biztonsági
Főhivatal tulajdonát Ernst Kaltenbrunner szállíttatott Berlinből Altausseebe.
Íme a lajstrom: ötven kilogramm rúdarany, ötven – egyenként száz kilogramm
súlyú – láda aranyérmékkel és egyéb aranytárgyakkal, kétmillió amerikai dollár,
kétmillió svájci frank, öt láda ékszer és drágakő, valamint egy legalább
ötmillió aranymárka értékű bélyeggyűjtemény.
1945 májusának első napjaiban a Birodalmi
Bank ama különleges osztálya, amely a koncentrációs táborokból származó
zsákmányt kezelte, néhány láda fogaranyat küldött Ausseebe. És az altausseei
sóbányában helyezték el az egész Európából összeharácsolt műkincseket, melyek
értéke több száz milliárdra rúgott. A nácik elhatározták, hogy mielőtt még
felfedeznék e felbecsülhetetlen értékű kulturális kincseket – a leghíresebb
festőknek a legnagyobb francia, olasz, belga és holland múzeumokból származó
képeit –, a levegőbe röpítik őket, majd a barbár tettet a szövetségesekre
fogják. Ám az ellenállási mozgalom tagjai tudomást szereztek a tervről, és sikerült
még idejében meghiúsítaniok.
Miután az „alpesi erőd” 1945. május 9-én
elesett – mindössze egy páncélos és egy dzsip kellett hozzá, melyben Ralph
Pierson őrnagy ült öt amerikai katonával –, a rejtőzködő náci fejesek lázas
tevékenységbe fogtak: új, biztonságos helyre kellett szállítaniuk a mindenfelé
elásott vagy a hírek szerint a 280 méter mély Toplitzi-tóba süllyesztett
kincseket. Egy idősebb bécsi hölgy, Christl Kerry asszony, akinek háza volt
Altausseeben, elmesélte nekem: egy éjjel meghallotta, hogy a kertjében ásnak.
Akkor nem mert mozdulni, de reggel, az ablakhoz lépve, látta, hogy a földben
nagy négyszögletes lyukak tátonganak – nyilvánvalóan ládákat vagy bőröndöket
emeltek ki belőlük. Egy Josef Pucherl nevű paraszt pedig egy szemétrakásban két
vasládát talált, 10 167 aranyérmével.
A Toplitzi-tóból mindmáig fognak ki ládákat,
ámbár az SS legendás aranykincse soha nem került elő. Ehelyett csupán hamis
fontot találtak, azt viszont hatalmas mennyiségben. Ez nem jelenti azt, hogy a
szóban forgó aranykincs nem létezett, csupán arra utal, hogy a rejtekhely
ismerői még idejében kiemelték és elszállították. Így például már 1946-ban
megjelent a Toplitzi-tó partjánál két ismeretlen férfi, és a vízből egy faládát
horgászott ki, benne a hamis dollárok nyomólemezeit, 1950 júniusában pedig egy
francia búvárkülönítmény az Altausseei-tóból emelt ki tizenkét vasládát. Az
amerikaiak csak sokkal később jöttek rá, hogy az állítólagos franciák (akik
francia okmányokkal igazolták magukat) valójában németek voltak.
Úgy tetszik, egynémely kincskereső az
életével fizetett azért, amit tudott vagy sejtett. Így például a közeli Totes
Gebirge egyik szakadékában rátaláltak a Toplitzi-tó melletti német
haditengerészeti kutatóállomás két egykori munkatársának holttestére. 1955-ben
egy szikla tövében holtan leltek egy másik németet, aki korábban ugyancsak ott
dolgozott, 1963. október 5-én este pedig merülési kísérlete során vízbe fulladt
egy Alfred Egner nevű müncheni fiatalember, akit két honfitársa bízott meg a
feladattal. A két megbízó egyike, egy Freiberger nevű egykori SS-tiszt, a
háború alatt német ügynökként működött Svájcban, a másiknak, bizonyos dr.
Schmidtnek, 1962-ben Nyugat-Németországban aranyérmékkel folytatott tiltott
üzletelés miatt gyűlt meg a baja a hatóságokkal. Alfred Egner levéltárcájában,
melyet a parton hagyott holmija között találtak, 1902-ből származó aranyérmék
voltak.
Annyit mindenesetre feltételezhetünk, hogy a
tulajdonképpeni aranykincset nem a Toplitzi tóba süllyesztették, mert bár a víz
szokatlan mélysége biztonságot nyújtott volna, de épp ezért fennállt a veszély,
hogy az elsüllyesztett ládákra soha többé nem bukkannak rá. A környéken ugyan
mindmáig regélnek holmi elsüllyesztett kincsről, de a tó alighanem inkább
romantikus okokból kerülhetett az érdeklődés középpontjába. Egy szó, mint száz:
a vagyont, amelyet a nácik ilyen és hasonló módon elrejthettek és biztonságba
helyezhettek, kereken négymilliárd aranymárkára becsülik.
Hogy ezekkel az összegekkel ki
rendelkezhetett, kinek az aláírásával lehetett a svájci, spanyol vagy
argentínai számlákról pénzt kivenni, az mindmáig a Harmadik Birodalom
megfejtetlen titkai közé tartozik. Az összegekről állítólag hat kimutatás
létezett; közülük kettőt ismert pénzintézetekben őriztek, két további pedig
azok birtokában lehetett, akik 1947-ben hozzáfogtak a világtörténelem
legnagyobb menekülési szervezetének kiépítéséhez.
