2012. október 18., csütörtök

A menny létezik

Megjelenése előtt első számú bestseller lett egy nemzetközi hírű idegsebész könyve, amelyben halálközeli állapotban a túlvilágon megtett utazását írja le. Dr. Eben Alexander történetét az különbözteti meg a számos hasonló beszámolótól, hogy a professzor, aki egy ritka típusú, akut lefolyású agyhártyagyulladás miatt egy hetet töltött mély kómában, úgy élte át ezt a modern dantei utazást, hogy közben a kórházi műszerek semmiféle tudati aktivitást nem mértek nála. Miután felépült, Dr. Alexander éveket töltött azzal, hogy tudományos magyarázatot találjon az átélt élményekre. Azt állítja, hogy ez lehetséges, de ehhez a tudománynak ki kell lépnie a 18. század óta elfogadott korlátok közül.


Dr. Eben Alexander 2008. november 10-én hajnalban erős hát- és fejfájásra ébredt. A negyvenes évei végén járó férfi kitűnő fizikai állapotban volt: fiával együtt éppen Dél-Amerikába készültek, hogy együtt másszanak meg egy hatezer méteres hegycsúcsot. A nemzetközi hírű idegsebész azonban azt tapasztalta, hogy állapota riasztó gyorsasággal, percről percre romlik. Mielőtt elveszítette volna az eszméletét, utolsó emléke az volt, hogy felesége a mentőket riasztja.
Csak utólag tudta meg, hogy egy rendkívül ritka bakteriális eredetű agyhártyagyulladás támadta meg, ami tízmillió ember közül egy esetben fordul elő. A fertőzés a legtöbb esetben néhány óra alatt végez a beteggel. Mire kórházba került, a professzor túlélési esélye – annak ellenére, hogy azonnal az elérhető legjobb és leghatékonyabb ellátásban részesült – minimálisra csökkent.
A fertőzés a legerősebb antibiotikumokra sem reagált. Egy héten át mesterségesen tartották életben, miközben a rákapcsolt műszerek – CT-felvételek és más neurológiai vizsgálatok – semmiféle agyi aktivitást nem mutattak nála.
Az orvosok – akik a professzor több neves kollégájával is tanácskoztak – tájékoztatták a családot arról, hogy a beteg agyhalálközeli állapotba került, és életfunkcióit csak mesterségesen tudják fenntartani. A gerincvelőből vett minta katasztrofális adatokkal szolgált: a glükózszint, ami normális esetben 60–80 közötti értékeket mutat, és csak súlyos agyhártyagyulladás esetén csökken húsz körüli értékre, az orvos esetében egyetlen egységnyi szintre zuhant. Az intenzív osztály vezetője a család véleményét is meg akarta hallgatni, mielőtt a konzílium döntene arról, hogy lekapcsolják-e a lélegeztetőgépről a beteget.

Dr. Alexander azonban a kóma hetedik napján egyszer csak kinyitotta a szemét, és néhány órával később már kommunikálni tudott környezetével. Mint utólag elmondta, a kóma ideje alatt semmit nem érzékelt környezetéből. Az orvosi leletek is azt bizonyítják, hogy agya ez idő alatt teljes mértékben „le volt kapcsolva”. A bakteriális fertőzés szó szerint felemésztette az agykéreg azon részeit, amelyek a tudatért és az érzékelésért felelősek. Ennek ellenére, amikor kijött a kómából, azt tapasztalta meg, hogy az agyi funkciói – először a látás, majd a hallás és a beszédképesség – egymás után visszatértek, hasonlóan egy újraindított komputer „feléledéséhez”.
A kezelőorvosok már ezt a fordulatot is csodának tartották, de úgy becsülték, hogy a betegnek több hónapos intenzív ellátásra, majd pedig élethosszig tartó speciális felügyeletre lesz szüksége. Valójában Dr. Alexander négy hét után teljesen gyógyultan elhagyhatta a kórházat, és a fertőzés semmilyen maradandó nyomot nem hagyott a fizikai állapotában.
Dantei utazás

Az örvendetes gyógyulásnál is különösebb volt azonban, amit az idegsebész az egyhetes kómája alatt átélt. Dr. Eben Alexander apja szakmáját követve lett idegsebész professzor. Huszonöt éves szakmai karrierje alatt több száz tudományos publikációt jelentetett meg, számos nagy szakmai szervezetnek a tagja, a legnevesebb klinikákon (köztük tizenöt éven át a Harvard Egyetem bostoni orvosi intézetében) dolgozott. A leletei alapján tisztában volt vele, hogy a kóma idején tudata megszűnt és semmilyen érzékszerve nem működött. Ezt kezelőorvosai is megerősítették. Szakmájának élő, ízig-vérig tudós emberként soha nem foglalkozott ezoterikus praktikákkal, és kábítószerrel sem próbálkozott. Bár kereszténynek vallotta magát, reduktív szemléletű materialistaként alapelv volt számára az, hogy a megismerés elválaszthatatlan a tudattól. Az úgynevezett mentális élményeket, mint amilyenek a halálközeli állapotban átélt tapasztalatok, az agy idegrendszeri eseményeire vezette vissza. A szakemberek túlnyomó többségével együtt Dr. Alexander is úgy tartotta, hogy az ilyen élményeket az agy oxigénhiányos állapota vagy valamilyen trauma váltja ki, így ezeknek nincs közük a külső valósághoz. A világ megértéséhez a tudatos megismerés vezet – vallotta, mondván, „amit nem értünk, az igaz sem lehet”.

Amikor magához tért, mégis egy olyan élmény hatása alatt állt, ami alapjában felforgatta ezt a világképet. „Az orvostudománynak az agyról és az elméről vallott mai felfogása szerint abban az állapotban, amelyben én voltam, még halvány, beszűkült tudatosságot sem tapasztalhattam volna, nem beszélve arról a rendkívül kalandos és teljesen koherens utazásról, amelyen átmentem” – nyilatkozta a professzor a Newsweek magazinnak, amely címlapon közölt ismertetőt a professzor napokban megjelenő könyvéből. A Proof of Heaven – A Neurosurgeon’s Journey into the Afterlife (A Menny bizonyítéka – Egy idegsebész földön túli utazása) című kötet már az előrendelések alapján a sikerlisták élére került.
Örömzene

„Az élmény erőteljesebb volt bármi másnál, amit az életemben addig megtapasztaltam, beleértve a házasságkötésünket és a gyermekeink megszületését is” – mondta a professzor, aki, miután magához tért, először családtagjainak számolt be a természetfeletti „hiperreális” világban tett utazásáról. Bár kíváncsi volt rá, hogy mások miként számolnak be az ilyen élményekről, fia tanácsára egyetlen ilyen könyvet vagy cikket sem olvasott el mindaddig, míg két hónap alatt részletesen, mintegy száz oldalon le nem írta azt, amit átélt. „Nem akartam, hogy bárki más tapasztalata befolyásolja azt, amit írásban rögzítek” – magyarázza az orvos a könyv születésének első lépéseit.
„Az utazásom elején a felhők között találtam magam. Ezek a felhők nagy, habos, rózsaszín-fehér színűek voltak, és élesen elváltak az ég kékesfekete hátterétől. Messze-messze a felhők felett átlátszó, csillogó lények cikáztak az égen, akik hosszú, sodródó csíkokat hagytak maguk mögött – idézi a Newsweek az orvos beszámolóját. – A lények ismerősnek tűntek, de különböztek a földi élőlényektől. Fejlettebbek voltak nálunk, az élet magasabb formáját képviselték. Fentről lefelé dicsőséges zene hangjai áramlottak. Úgy tűnt, mintha a dallamok a szárnyas lényektől származnának. Az örömteli hangok úgy áramlottak a bensőjükből, ahogy mozogtak, mintha nem tudták volna magukban tartani. Ez a hang anyagszerűnek tűnt, mint amikor az ember érzi a bőrén az esőt, de mégsem lesz tőle vizes” – idézi fel az orvos a természetfeletti utazás első élményeit.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.