Tom Marshall - A keresztény és gondolkodása 3.

A Sátán. Az ördög hozzáférhet az ember elméjéhez. Akár tetszik, akár nem, ez a körülmény része annak a helyzetnek, amelybe beleszülettünk. Pál világosan felismerte, hogy a keresztények elméjét is támadás érheti az ördög részéről.

"Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől."

(2Korintus 11:3.)

    Az ördög az elménket, mint belépési pontot, kísértések beplántálására használja. A ke­resztényeket néha szörnyen kiborítják az elméjükbe toluló borzalmas, rettenetes gon­dolatok: "Hogyan lehetek Isten gyermeke, amikor ilyen iszonyú dolgokat gon­do­lok?" Az ilyen gondolatok sokszor egyáltalán nem belőlünk fakadnak, bármilyen go­nosz is a test, hanem az ördögtől. Nem vagyunk felelősek azokért a gondolatokért, mert nem belőlünk erednek – de azért már felelősek vagyunk, ha dédelgetjük őket, mert ez már tőlünk függ.

           

            A Szentírás felfedi az elménk ellen irányuló háromrétű sátáni haditervet:

1. Sugallat. A Márk 8. része elmondja, hogy amikor Jézus világosan beszélt ta­nít­ványaival a keresztről, Péter félrevonta Őt és megpróbálta Jézust eltántorítani. Jé­zus azonnal rájött, honnan erednek Péter gondolatai: "Távozz tőlem, Sátán..."

Az ördög célja az, hogy az elmébe ültetett gondolatok végül bűnt szüljenek. Az Ap. Csel. 5-ben Péter megfelelő távlatba helyezi Anániás bűnét, aki a földjéért ka­pott pénzzel kapcsolatban a közösséget becsapta. "Anániás, miért foglalta el a Sá­tán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Szellemet ...?"

2. Beavatkozás. Az ördög ki akarja verni Isten Igéjét az ember elméjéből. A Márk 4:15. (a mag, amely az út mellé esett) azokról szól, akikbe az Ige elvettetett: "..., de mihelyst hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett Igét."

3. Uralom. Ez az ördög végső célja, amikor az elmét foglyul ejti és elárasztja kényszerítő, mániákus gondolatokkal. Az ezzel a problémával terhelt embereket "az ördög tőrben tartja, a maga fogságában, hogy az ő akaratát cselekedjék" (2Tim. 2:26.).

Az emberi szellem. Az elme nyitva áll az emberi szellemből jövő üzenetek és benyomások özöne előtt is. Fontos megértenünk, hogy noha az  embert az Efézus 2:1. úgy írja le, mint aki "halott az ő vétkeiben és bűneiben", az újjá nem teremtett ember szelleme továbbra is létezik. Az embernek megvan a szelleme. A Bibliában az élet és a halál mindig a kapcsolat függvénye. Az élet a Krisztuson keresztül Istenhez való kapcsolódás, Aki a teremtésen felül álló Élet Forrása. A halál az Istentől való elszakítottság a bűn miatt.

            Az emberi szellem tehát, noha a halál állapotában van, tovább létezik és működik. Képes a szellemi világhoz kapcsolódni. Mivel azonban az ember a halál állapotában van, csak olyan szellemi lényeket tud elérni, akik szintén a halál állapotában vannak, vagyis a gonosz szellemeket. A Biblia ezért tiltja a spiritizmus és a jóslás minden formáját, mert az ember nagyon sérülékeny az okkult szolgasággal szemben ezeken a területeken.

            Az emberi szellemből az elmébe a következőképp jutnak el az üzenetek:

           

1. A lelkiismeret hangja. A lelkiismeret nem Isten hangja, nem is tévedhetetlen, hanem az emberi szellem működése, amely képes felfogni az általános, erkölcsi igazságot és azt viselkedésünk egyes eseteire alkalmazni. A lelkiismeret megnézi, amit tenni akarunk és amit tettünk és azt mondja: "Ez rossz", vagy "ez jó" (Róma 2:15.).

   2. Beleérzés. Ez az az azonnali ítélet, bepillantás, vagy megérzés, ami közvetlenül, bármilyen látható közbevetett gondolati lépés nélkül merül fel bennünk. Ez a beleérzés meghatározhatatlan serkentésektől, hirtelen és alkotó jellegű, villanásszerű megértésekig terjedhet. Gondolj arra, hogy itt nem a Szent Szellem hangjáról beszélünk, hanem csupán a természetes emberi szellem egyszerű működéséről. Némelyek érzékenyebben látják meg a dolgokat, mint mások.

Isten hangja. Az embernek, minden bűne és lázadása ellenére sem sikerült soha kikerülnie Isten hatóköréből. Ez az ember egyetlen reménye. Amikor Isten Önmagához hívja az embert, az ember hallótávolságra van Istentől. Úgy érintkezünk Istennel, hogy mindketten a szellemünkkel keressük a másikat. A Szent Szellem Isten felénk való kinyúlása. "A Szellem" – mondta Jézus – "az Atyától származik" (János 15:26.).

            Néha talán az Isten ítéletére válaszoló, fájdalmasan felébredt lelkiismeretünkben ismerjük fel az Ő hangját, néha közvetlen ráérző benyomás által. A keresztény számára elsődlegesen fontos, hogy ismerje Isten hangját és hogy azt el tudja választani, meg tudja különböztetni az elméjében versengő benyomásoktól. "A juhok – mondta Jézus – követik a Pásztort, mert ismerik a hangját; és idegent egyszerűen nem követnek, mert nem 'ismerik' az idegen hangját". (János 10:27, 5.). A megújult elme központi kérdése, hogy mi módon oszlathatók el az értelmi akadályok az Isten hangja meghallásának útjából.

 A múlt. Az eddig említett források mellett az idő dimenziójával is számolnunk kell.

            Más szavakkal, az elme nem csak a jelenből kap jelzéseket, hanem a múltból is, emlékek formájában. Van, amire megpróbálunk emlékezni, mások kéretlenül és akaratunk ellenére jönnek elő. A múltbeli bukások vádolnak minket. Régi bánatok tovább fájnak. Rég elveszített örömök kínoznak, vagy olyan álmok és törekvések kísértenek minket, amelyek sosem valósultak meg.

            Némelyeknél a múlt gyakorolja a legerősebb hatást. Ennek oka az, hogy az emlékezet hajlamos válogatni az emlékekben. A pusztában vándorló izraeliek elégedetlenségének legtermékenyebb talaja az volt, hogy visszaemlékeztek a "régi szép" egyiptomi napokra: a halakra, amelyeket ingyen fogyaszthattak Egyiptomban, az uborkákra, a dinnyékre, a fokhagymára, a vöröshagymára és póréhagymára (4Mózes 11:5.). No és mi van a rabszolgasággal...a vályogtéglákkal és a meggyilkolt csecsemőkkel?

Az emlékezetnek természetesen pozitív hatása is van. A múltbeli áldások emléke élénkítheti jelen hitünket és engedelmességünket. Izrael visszaesésének idején a próféták állandó felhívása ez volt: "Emlékezzetek...!" "Emlékezzetek, hogyan hozta ki az Úr atyáinkat Egyiptomból, emlékezzetek, hogyan vezette őket a pusztában; emlékezzetek, hogyan vitte be őket az Ígéret Földjére!" És Jézus szavai az utolsó vacsorán: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Lukács 22:19.) megerősítik az Isten-központú emlékezet megszentelő erejét.

            Mindezek után elmondhatjuk azonban, hogy az elme valódi problémája nem az, hogy mennyi, vagy milyen összetett információt kell feldolgoznia. Fel kell fedeznünk a valódi problémát.