Tom Marshall - A megújult elme 1.

Lényegében az én elmém is éveken át a fenti leírásnak felelt meg. Megvoltak a növekedés és áldás időszakai, amikor a világosság előrenyomult és a sötétség hátrált. Voltak szellemi völgyek is, amikor a fényt majdnem megfojtotta a régi problémák előtolulása. A front pontosan olyan volt, amilyet a Jakab 1. ír le, mint a tengeri árapály, amely folyton emelkedik és süllyed.

"...A ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány...A kétszívű, a mindenben állhatatlan ember." (Jakab 1:6., 8.)

Jakabnak igaza volt. Rájöttem, hogy az ilyen elmébe beépült az ingatagság. Hon­nan tudhatom például, hogy az elmémbe egy bizonyos benyomás honnan származott:

·        a Szent Szellemtől,

·        a beteljesedésre törekvő saját testi vágyaimból, vagy

·            a Sátántól, aki (talán a világosság angyalaként) megpróbál megtéveszteni engem.

Szinte már hallom: "Ha Istentől van a gondolat, akkor békességet hoz." Ez nem egy­értelmű. Az elmém békessége akkoriban igen viszonylagos és változékony volt. Ugyan­ilyen volt a különbség a fény és a sötétség, a rend és a zűrzavar között is.

Ha olvastam a Filippi 2:5-öt, vagy ehhez hasonlót: "Az az indulat (elme) legyen ben­netek, mely volt a Krisztus Jézusban is" – elgondolkodtam, hogy a csudában csi­ná­lod ezt meg. Még ennél is rosszabb volt az 1Korintus 2:16.: "Bennünk pedig Krisz­tus értelme van." Fantáziám legvakmerőbb elképzelései segítségével sem lát­tam, hogy az elmémben levő gondolati kínlódás és bizonytalanság hogyan válhat Krisz­tus értelmévé bennem.

Ebben az állapotomban találkoztam két nagyon ismerős igerésszel. Korábban is sokszor olvastam már őket, de sohasem fogtam fel valódi jelentésüket.

Az első Ige a Róma 12:2. volt: "Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek...akarata." Itt megláttam, hogy Pál összekapcsolta a világi rendszerhez való hasonulástól való szabadságot és az Isten akarata ismeretének bizonyosságát az elme megújulásával.

Megújult már az elmém? Tudtam, hogy nem. Meg tudtam vizsgálni, mi Isten akarata az életemre nézve? Nem.

A másik Ige az Efézus 4:22-24. volt.

"Levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek szelleme sze­rint, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben."

Első ízben értettem meg, hogy nem kettő, hanem három fokozatról van itt szó.

            1. Fokozat: az ó ember levetkőzése.

            2. Fokozat: megújulás elmétek szelleme szerint.

            3. Fokozat: az új ember felöltözése.

Kezdtem meglátni, hogy mindvégig egyetlen ugrással próbáltam az 1. fokozatról a 3. fokozatra jutni, kihagyva a 2. fokozatot. Ezzel meghagytam egyik ellenségemet, aki képes volt elvágni kommunikációs vonalaimat és szellemi növekedésemet gyötrő módon megtorpanásra kényszerítette, amikor csak akarta.

Ugyanakkor az a gondolat, hogy összegabalyodott elmém megújulhat, szinte túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen. Valóban lehetséges, hogy Isten kiássa és elsöpörje mélyen belém gyökerezett gondolati mintáimat, és megváltoztassa elmém szokásait? Végül is, az  elme a kapott információkat mindig ezek szerint a szokások szerint értékeli.

Hadd magyarázzam el, mire gondolok! Vegyünk egy közönséges, konyhai tálkát és töltsük meg zselével, vagy kocsonyával! Most öntsünk rá a zselére egy kanál forró folyadékot! Figyeljük meg, hogy a folyadék, amint a zselé tetején folyik, kis árkok és csatornák mintáját olvasztja bele. Ha ezután még egy kanál folyadékot öntesz a zselére, ez a folyadék nem csak úgy akármerre, hanem a már ott lévő csatornákban fog folyni.

Nos, az elme hasonló módon irányítja a kapott értesüléseket. Amit újonnan kapunk, az az elménkben már meglévő alakzatokba illeszkedik. Ha száz ember hallja ugyanazokat a szavakat, száz különböző módon tudatosulnak bennük. Ugyanaz a dolog az egyik embert mulattathatja, a másikat sértheti, örömöt okozhat a har­ma­dik­nak, dühítheti a negyediket. A különböző reakciók kizárólag attól függnek, milyen csatornákba tereli elménk az értesüléseket. Azon tűnődtem, kitörölheti-e valóban valami ezeket a mélyen belénk maródott gondolati mintákat?

Például elmémnek volt egy különösen zavaró tulajdonsága: egész életemben álmodoztam. Kisfiúként eléggé félénk és szégyenlős voltam. Osztálytársaimnál mindig két-három évvel idősebbnek látszottam, és ez csak rontott a helyzeten. Élénk fantáziám is volt, úgy, hogy – amint ez sokszor megesik –, elmémben egy biztonságos világot alkottam magamnak, ahol semmitől sem féltem, mert minden tőlem függött. Ahogy növekedtem, félénkségemből és szégyenlősségemből nagyrészt kinőttem, de álmodozásra való gyógyíthatatlan hajlamom megmaradt. Időről időre ez eléggé terhessé vált. Úgy tűnt azonban, nem sokat tehetek ellene és végül belenyugodtam, hogy egyszerűen ilyen vagyok. Halálom napjáig ábrándozó maradok.

Ma már nem álmodozom. Ha megpróbálom, szinte hallom, hogy elmém így szól: "Ho­va próbálsz terelni? Ezt az utat már nem ismerem." Az álmodozásnál lényegesen ko­molyabb dolgoknál is tapasztaltam, hogy nem kell hozzátapadnunk régi gondolati min­táinkhoz, akármilyen mélyen belénk gyökereztek is. A Bibliából megtudtam (és ta­pasztalataim be is bizonyították), hogy elménk megújulhat, s így felszabadul a Krisz­tus értelme szerinti gondolkodásra. Ez valójában több, mint ajánlat Isten ré­szé­ről, ez kétszer ismétlődő parancs, "változzatok el a ti elméteknek megújulása által" (Ró­ma 12:2.); "újuljatok meg a ti elméteknek szelleme szerint" (Efézus 4:23.). Ezért két­ségtelen, hogy Isten szándéka szerint ezt meg kell tapasztalnunk.

Hadd mondjam el, hogyan tapasztalhatod meg ezt te is!