Kathryn Kuhlman - Hiszek a csodákban 2.

Abban  a  kis  baptista  templomban,  ahol  őt  eltemették,  egyetlen  szó  és  egyetlen  ének  sem maradt  meg  bennem.  Csak  arra  emlékszem,  hogy  mielőtt  a  koporsót  lezárták  volna, kinyújtottam   a   kezem   és   megérintettem   édesapám   vállát,   azt   a   vállat,   amelyre gyerekkoromban  oly  sokszor  hajtottam  a  fejem.  Mindig  gyengédséget,  vigasztalást  és szeretetet éreztem, amikor odahajoltam édesapám vállára.
Megérintettem  a  vállát  és  hirtelen  megértettem  valamit.  Itt  éreztem  át először  a  feltámadás igazi  erejét.  Valami  olyat  kaptam  akkor,  amit  soha  azelőtt  nem  tapasztaltam  meg.  Éreztem Jézus drága jelenlétét.

Akarjátok-e tudni, mennyire gyengéd és szerető a fájdalmak férfija? Valóban akarjátok-e tudni? Akarjátok-e  igazán  tudni,  hogy  Jézus  Krisztus  mennyire  valós,  hogy  Ő  egy  valóságos személy?
Akkor menjetek le a siralom völgyébe, menjetek át a Gecsemáné kerten. Én örömmel mentem végig ezen az úton, ahol lépten-nyomon a szenvedés kiáltott felém, hogy megtanítson mindarra, amit meg kellett tanulnom. Miért gondoljátok, hogy vigasztalást és segítséget nyújthatok nektek a szenvedéseitekben?

Egy ember nem tud addig továbbadni valamit, amíg azt ő maga meg nem élte korábban. És a Mester fogta az edényt és átöntötte egy másik edénybe. És az életem gazdagabb lett. Már nem voltam az az ember, aki előtte. A szolgálatom sem volt ugyanaz. Egy gazdagabb és mélyebb életet kaptam.
Volt-e már valaha megtört a szívetek? Tudjátok-e igazán, mit jelent ez: odaszánni magatokat? Tudjátok-e, miért mondom és ismétlem, hogy ez nagyon sokba kerül? De megéri az árat, bátran mondhatom nektek, mert én megéltem.

A  legfontosabb  döntés,  a  legnagyobb  odaszánás,  amit  meghoztam  az  életemben,  a  Los Angeles-i  vasútállomáson  történt  Kaliforniában.  A legfontosabb  döntés  volt,  amit  valaha  is meghoztam. Szerettem őt, és nagyon mélyen szerettem. Istentől nagy kapacitást kaptam arra, hogy  szeressek.  De  ember  vagyok.  Néha  annyira  emberi  módon  gondolkodom,  de  aznap
választottam  és  a  Mesteremet  választottam.  Megesküdtem,  hogy  Őt szolgálom,  és  csak  Őt helyezem első helyre az életemben. Amikor Los Angelesben felszálltam a vonatra, nem volt másom, mint a ruha, amit viseltem, amit a prédikáló ruhámnak is neveztem, egy bőröndöm és a Bibliám. Nem  hallottam  a  mozdony  süvítését,  a  kerekek kattogását.  Az  egyetlen  emlék,  ami  az  útról megmaradt, az, hogy hoztam egy döntést. És Ő fogta az edényt és átöntötte egy másik edénybe. Néha az edény sötét és áttetsző, és belelátunk; de a Mester újból átönti egy másik edénybe.

A  vonat  Franklinbe,  Pennsylvániába  vitt.  Itt  egy  kis  szobában  szálltam  meg,  melynek  csak egy ablaka volt. De én döntöttem, és Őt választottam. Az első összejövetelen pontosan 38-an vettek részt. Barátaim, ez volt a kezdete annak a szolgálatnak, amit ma ismertek. Ez volt a kezdete Isten természetfeletti  megnyilvánulásának  az  életemben  és  a  szolgálatomban.  Néhány  nappal  az
alkalom  után,  egy  hölgy  megkeresett  és  azt  mondta:  tudod  Kathryn,  amint  ott  ültem  a helyemen, amíg te prédikáltál, Isten meggyógyított engem. Olyan biztos voltam benne, hogy elmentem az orvoshoz, és ő is megállapította a gyógyulásom.

Én  ismertem  a  titkot.  A  drága  Szent  Szellem  volt  az,  aki  képes  volt  használni  az  edényt, melyet a saját kezében tartott. Vessétek alá magatokat Neki. Ő nem arany vagy ezüst edényeket akar. Neki ti kelletek! Megfogja majd azt az edényt és átönti egy másikba. Te  és  én,  néha  könnyes  szemekkel  kérdezzük:  Atyám,  nem  értem,  miért  engeded,  hogy  ez megessen velem, miért engeded meg?

De ne felejtsétek el: Ő sohasem hibázik. A Mester maga végzi az átöntéseket.
Mert  minden  kőért,  amely  felsértette  a  lábam,  és  minden  szívfájdalomért,  amit  megéltem, Neki fogok hálát adni, mert ezeknek a megélése tett engem erőssé. Kedves barátaim, töröljétek le a könnyeiteket. Nem értitek? Nem értitek? Ő sohasem hibázik. Amikor  életem  könyvének  oldalait  lapozgattam,  megköszöntem  Neki  minden  percet,  mert nem lennék ma az az ember, aki vagyok; soha nem tisztultam volna meg, ha ne lettek volna szívfájdalmaim és szenvedéseim. Ha nem fizettem volna ki az árat, soha nem érteném meg a ti fájdalmaitokat és terheiteket. Nem értenélek titeket.

És a legutolsó átöntés után, Isten elragad bennünket a földről, az Ő csodálatos jelenlétébe.

Ekkor az Ő saját szájából kívánom hallani:
„JÓL VAN ÉN HŰ ÉS IGAZ SZOLGÁM!”

És ezt kívánom mindnyájatoknak.