Oral Roberts - A Szellemben való imádkozás erejének kiaknázása 7.

A Biblia körül nőttem fel és olyan otthonba születtem bele, ahol a szüleimnek erős hitük volt az Isten Igéjében. Apa erőteljes prédikátor és fantasztikus kommunikátor volt, mégis én nem ismertem a Bibliát, annak ellenére, hogy sok szót ismertem belőle és sok verset kívülről fújtam. E. M. Roberts és Claudius Priscilla Roberts Istene nem Oral Roberts Istene volt, amíg nem hittem Benne és Isten nem vált Oral Roberts Istenévé is. Úgy nőttem el, hogy jártam vasárnapi iskolába és gyülekezetbe, mert Anya és Apa megparancsolták, hogy menjek, de mégis egy nagyon vallástalan fiatalember voltam. Hallottam az összes prédikációt és a gyönyörű dicséreteket és néha egy villanásnyi leszűrődött a szellemembe, de legtöbbször nem sok minden járta át a szívemet. Hiszem, hogy gyerekként voltak alkalmak, amikor az ÚR beszélt hozzám, de valahogy ez nem jutott el a tudatomig, hogy az Isten szólt, mert nem volt halló szívem és nem voltam Isten meghallására hangolva. 

MONDOM NEKED, ISTEN BESZÉL HOZZÁD MINDEGY, HOGY KÖZEL VAGY HOZZÁ VAGY NAGYON MESSZE TŐLE! Persze sokkal tisztábban hallod Őt bizonyára, ha közel vagy Hozzá, de a lényeg, amit próbálok megértetni itt: ahhoz hogy tényleg halld az Urat, halló szívre van szükség! Egészen legbelül kell meghallanod a Szellem nyugodt, kis hangját. Most elmesélek neked egy kis sztorit Isten beszélgetéséről és akárhányszor csak elmondom nevetésbe török ki. Sok évvel ezelőtt történt, amikor apám elvolt prédikálni és elfogyott az ételünk otthon. Emlékszem Anya hogyan jött le a konyhába azon az estén, vacsoraidő környékén és szó szerint nem volt otthon semmi, amit megehettünk volna. „ Fiúk, menjünk szomszédolni.” Ajánlotta fel. Az üresség érzése ellenére, ami emésztette a gyomrunk alját, követtük őt át az ajtón, ahogy elindult Campbellék háza felé. Mire odaértünk éppen vacsorázni készültek és Campbell testvérnő felkiáltott, hogy „Éppen időben érkeztetek a vacsorához!” De Anya gyorsan válaszolt: „Ó nem, nem vagyunk éhesek!” Ekkor a fivérem Vaden, aki kb. 1 évvel volt idősebb nálam megbökött a könyökével és rekedten odasúgta nekem: „Tesó bárcsak engem kérdezett volna!” Ahogy leültünk nézve, ahogy ették azt a finom vidéki ételt, nem tudom Anya hogyan érezte magát, de Vaden és Oral szörnyű dolgokat éltek meg a gyomrukban! Miután a vacsora utolsó edényét is eltakarították elérkezett az idő, hogy haza induljunk és Campbell testvérnő felsóhajtott: „Ó, Roberts testvérnő mielőtt elmennétek, imádkozzunk”. A következő pillanatban Anya és Campbell testvérnő már a térdeiken voltak és esedeztek Istenhez! Tényleg azt hittem egész éjjel imádkozni fognak! Hamarosan hallottam, ahogy Anya kijelenti: Ó Isten milyen jó vagy! Milyen jó Isten vagy és milyen jó voltál hozzánk! Vaden rámeresztette a szemét és megint oldalba lökött, ahogy odasúgta: „ Hozzám nem volt valami jó!”

Vaden egy jó fiú volt. Nem állítanám, hogy nem volt jó. De azon az éjjelen, ahogy ő és én Anyával hazafelé sétáltunk, tényleg kiakadt Istenre! Még az is kibukott belőle, hogy Anya milyen szörnyű dolgot tett, először is nem engedett minket enni, amikor Cambell testvénő meghívott minket, majd volt mersze azt imádkozni, hogy Isten milyen jó hozzánk és hogy Isten hogy betölti minden szükségünket! Egyfolytában ezt hajtogatta, amikor egyszer csak hirtelen valami elkezdett feljönni a hasam tájékáról és a szavak csak úgy ömlöttek a bensőmből és szinte visítottam: „Vaden, Isten gondoskodni fog rólunk! „ De ő teljesen nem vett rólam tudomást és tovább folytatta a siránkozást és a nyafogást: „Nos Apa prédikátor és ő mindig elmegy és az emberek nem adnak neki semmit és mi mindig kifogyunk az ételből. Ezenkívül, sohasem volt autó mobilunk!„ 

És csak folytatta, folytatta és folytatta. Végül mérgesen felkiáltottam: „Vaden, te fogd be! Isten gondoskodni fog rólunk! Akkor nem voltam tudatában annak, hogy Isten beszélt hozzám. Nem is gondoltam Istenre egyáltalán. Azok a szavak csak kiugrottak! A legbensőbb énemből törtek elő, a hasamból! És pár múló pillanatig azok a szavak felkapcsolták Isten Szellemét az Oral Roberts nevű fiú bensőjében! Amikor elértük kicsiny házunk küszöbét Anya így szólt: „Vaden nyisd ki az ajtót”! De amikor megpróbálta benyomni az ajtót felkiáltott: „Anya, van valami az ajtó mögött!” Minden erejét összeszedve meglökte az ajtót, és amikor végül a nagy erőlködésre kinyílt és rávetődött a fény, megpillantottuk a leggigantikusabb élelmiszerekkel teli dobozt, amit valaha is láttunk! Nos, Anya nem úgy viselkedett, mint akit ez meglepett volna!

Fordította: Nagy Andrea