„Mert kegyelemből [Isten meg nem érdemelt jóindulatának köszönhetően] tartattatok meg [megmenekülve az ítélettől, Jézus megváltásának részesei lettetek], hit által; és ez [a megváltás] nem tőletek van [nem saját cselekedetekből, nem saját erőtökből], Isten ajándéka ez.
Nem cselekedetekből [a Törvény megtartásából], hogy senki ne kérkedjék [Ez nem olyan dolog, amit bárki elérhet azért, hogy senki ne dicsekedhessen emiatt]” (Efézus 2:8-9)
Ez a rész egyértelműen a megváltásról szól. A Biblia azt mondja, hogy ugyanúgy kellene élnünk mindennapjainkat, mint ahogyan megtartattunk – kegyelemből, hit által. Mert kegyelemből [Isten meg nem érdemelt jóindulatának köszönhetően] tartattatok meg [megmenekülve az ítélettől, Jézus megváltásának részesei lettetek], hit által; és ez [a megváltás] nem tőletek van [nem saját cselekedetekből, nem saját erőtökből], Isten ajándéka ez. (Efézus 2: 8). Azokat az alapelveket, amelyeket a megváltásunk elnyerésekor alkalmaztunk, használnunk kell minden, Istentől jövő áldás átvételekor is.
Hogyan tartattunk meg? Kegyelem által, hitünk segítségével. Érzitek az "által" és "segítségével" szavak közötti különbséget? Ez a két szó teljesen más szempontból, más perspektívából közelíti meg a kegyelem és hit szerepét és funkcióját.
Az elmúlt évek során rengeteget hallottam a hitről. Ebben az időszakban kezdte az Úr ráirányítani a figyelmemet azokra az igazságokra, amelyeket megosztok e tanulmányból. Ekkor csak azzal voltam elfoglalva, hogy megpróbáljak hitre jutni és Istenben hinni több dolog miatt is. Megpróbáltam hinni abban, hogy áttörést hoz majd a szolgálatomban, meggyógyítja a derékfájásomat, anyagi jólétet hoz számomra, a férjemet és gyerekeimet olyanná változtatja, amilyeneknek szerintem lenniük kellett volna. „Van hitem”- vagy legalábbis így gondoltam. Az egyetlen probléma az volt, hogy az a hit, amit szerintem gyakoroltam, nem lehetett hit, hiszen nem hozott békességet, nyugalmat, sem a szívemben, sem az elmémben.
A Zsidókhoz írt levél szerzője azt mondja, hogy mi, hívők (akik ragaszkodunk, bízunk az Úrban és Rá támaszkodunk), bemegyünk a nyugodalomba. (Zsid 4:3). A Biblia szerint, ha hiszünk Istenben (márpedig ez a hit), beléphetünk nyugalmába. Nekem azonban nem volt nyugalmam. Hogy miért hiányzott ez az érzés az életemből, nagyon egyszerű okkal magyarázható. Ahelyett, hogy Istenben való hitemet erősítettem volna, a hitbe vetett hitemet erősítettem. Egy dolgot (a hitet) imádtam ahelyett, hogy egy személyt (Istent) imádtam volna. Azért sétáltam bele ebbe a csapdába, mert ahelyett, hogy a hitemet Istenbe vetettem volna, magába a hitbe vetettem. Azt hittem, ez az ár, amit Isten áldásainak megszerzéséért kell fizetnem, más szóval úgy gondoltam, hogy megszerezhetek valamit, amit nagyon szeretnék, és ezt a hitemmel kell elérnem. De ez a gondolkodásmód helytelen. Isten áldásai nem vásárolhatók meg hittel, vagy bármi mással, az áldásokat kapjuk. Nem a hit az ár, amelyen megvesszük Isten áldásait, a kéz az, amely átveszi azokat. Mindannak az árát, amit Isten nekünk akar adni, Jézus Krisztus már kifizette helyettünk ott a golgotai kereszten. Üdvösségünket nem a hitünk vette meg, hanem Isten Fiának kiontott vére. Ezt az üdvösséget Isten kegyelme által kaptuk, hit segítségével – vagyis csak hinnünk (ragaszkodni Hozzá, bízni Benne, támaszkodni Rá) kell Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent (1 Tim 6:17).
Fordította: Berényi Irén
