Nem kétséges, hogy a kegyelemről szóló üzenete, sokakat felszabadít a törvényeskedő és teljesítmény alapú vallásból, valamint a szellemi kisebbrendűségi komplexusból és mindezekért hálás vagyok.
1992-ben Isten szólt hozzám, hogy egy új frissességgel tanulmányozzam át a kegyelem témáját és az eredmény felnyitotta a szememet. Lényeges, hogy az 1997-ben megjelent “Menj és többé ne vétkezzél” könyvemben az egyik fejezet címe “Minden kegyelem” míg a másiké “A betű megöl”.
Amióta csak tudom a bűnbánatról és a szentségről prédikálok (ami helyénvaló) és az igehirdetésem Isten kegyelméből árad ki és tér vissza és legteljesebben Jézusban határozódik meg.
Mivel Isten kegyelmének igazságát illetően igen féltékeny vagyok (lásd 1.Péter 5:12) írtam egy könyvet "Hiper-kegyelem: Ismertetés a modern kegyelemi üzenetek veszélyeiről" címmel és míg sok dologban egyetértek Prince pásztor tanításaival, addig más, meghatározott területeken különbözünk véleményünkben. (itt jegyezném meg, hogy közös kollégánk kézbesített egy autogrammal ellátott példányt a Hiper-kegyelem című könyvemből, de képtelen voltam személyes találkozót szerezni Prince pásztortól.)
A Hiper-kegyelem kritizálói azzal vádoltak meg, hogy félreértettem és elferdítettem üzeneteiket mindazon tények ellenére, hogy a könyvben mindvégig közvetlenül az odavonatkozó íróktól, pásztoroktól és tanítóktól idéztem korrektül a szövegkörnyezetben.
Mivel mindannyian egyetértünk abban, hogy vitánkban legfontosabb a világosság és az alázat és igyekeznünk kellene az egységre és egyetértésre amennyire csak lehetséges, a következő kérdéseket tenném fel megvitatásra.
Nem az a szándékom, hogy kellemetlen vitákat szítsak, sem nem az, hogy gúnyolódjak. Hogy megértsük hol vannak a valódi különbségek és hol nincsenek, itt vannak a kérdéseim hozzád.
1. Elvár – e Isten tőled, mint gyermekétől bármit is? Van bármi, amire Ő azt mondja, hogy mint gyermeke meg kell tenned, kivéve azt, hogy elfogadod az Ő kegyelmét? Ha igen, jár-e ezen az engedelmességen keresztül bármiféle szellemi előny, illetve azok elutasítása szellemi veszteséggel jár?
2. Az Új Szövetség gyakran ír figyelmeztetőleg arról, hogy Istennek tetsző életet éljünk. Ezek szerint lehetséges volna részünkről felbosszantani őt? Egyetértünk abban, hogy Ő szeretett gyermekeinek mond bennünket, de vajon mindig elégedett velünk? Vagy mióta Pál arra ösztönzött bennünket, hogy ne szomorítsuk meg a Szent Szellemet, ez azt jelenti, hogy valójában meg tudjuk Őt szomorítani?
3. Van bármi, amivel csalódást tudunk okozni Istennek? Ha Isten mindig tökéletesnek lát bennünket az Ő szemszögéből, van –e bármi mód arra, hogy csalódást tudjunk Neki okozni? Hallottam olyat elhangzani, miszerint egyedül úgy tudjuk Őt megszomorítani és csalódást okozni Neki, ha nem hiszünk az Ő kegyelmében, de a te üzeneted értelmében nincsenek-e már ezek a bűnök is megbocsátva?
4. Ha Isten kijelentette, hogy a jövőbeli bűneid ugyanúgy meg vannak bocsájtva csakúgy, mint a múltban elkövetettek, akkor Pál apostol és az Új Szövetség írói miért nevezték meg ezeket bűnökként leveleikben és miért nevezte meg maga Jézus is azokat a Jelenések 2-3-ban? Tudjuk, hogy Isten nem hozza többé fel ránk múltbeli bűneinket amióta azokat Ő megbocsájtotta. Akkor mégis miért hozza fel ránk jelenlegi bűneinket az Új Szövetségben, figyelmeztetve bennünket az ezekben a bűnökben való járás veszélyeiről, ha már előre meg vannak bocsájtva és el vannak felejtve?
5. Egy vezető hiper-kegyelmista tanító az állítja, hogy a folyamatos megszentelődés tana “szellemi gyilkos hazugság”. Eszerint a kegyelem olyan tanítói, mint Charles Spurgeon, aki hitt a folyamatos megszentelődésben, állítólagos hazugságokat tanított? És ha a folyamatos megszentelődés azt tanítja, hogy járj szentségben a Szent Szellem segítségével mi olyan veszélyes ebben a tanításban? Másképpen fogalmazva elutasítod azt az elképzelést, miszerint az, aki megszentelt bennünket, most arra hív, hogy szent életet éljünk gondolatainkban, szavainkban és cselekedeteinkben, ezáltal téve teljessé megszentelődésünket az Isten félelmében? (2.Kor.7:1) Nem azt mondja Pál, hogy szenteknek hívattatunk (ezek vagyunk) és szentségre hívattatunk (ez az ahogyan élünk)? (Lásd 1Kor.1:2)
6. Abban egyetértünk, hogy a Szent Szellem soha nem ítél el bennünket, mint hívőket a bűneinkért, de kényelmetlenül érezzük-e magunkat ha vétkezünk? Számomra ez az Atya szerető cselekedete, nem akarván számunkra kényelmessé tenni a dolgot, ha az a saját vagy mások életét tenné tönkre. Ez nem csodálatos? Ez nem olyasvalami ami sokkal inkább közelebb vezet bennünket a kereszthez, semmint hogy távol tartana bennünket tőle?
7. Megegyezik a véleményünk abban, hogy nem szükséges megvallani minden egyes bűnt amit minden nap elkövetünk annak érdekében, hogy “megmentettek maradjunk”, de van olyan módja a bűnvallásnak, ami megfelelő a megbocsájtás kívánalmának? Az például helyénvaló, ha egy hívő azt mondja, “Atyám, sajnálom, hogy bűnt követtem el, kérlek mossál meg engem”? Az rendben van, hogy lábainkat megmossuk (János 13), ha szükségét érezzük? Megtagadjuk Isten kegyelmét, vagy elutasítást mutatunk kegyelme irányába, ha bűneinket megvalljuk Neki, kérvén, hogy bocsássa meg azt?
8. Mivel abban hiszel, hogy megváltásunk nem a magatartásunk által lesz megítélve, hogyan tudjuk elkerülni az öncsalást? Tudom, hogy bizonyos típusú önvizsgálatok ellen vagy, nehogy bűntudatod legyen és levedd szemedet a kereszten befejezett munkáról, de hogyan értelmezed ezeket az igerészeket, amelyek azt állítják, hogy mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, élve egy bizonyos módon. (1.János 3:14) Ha jól értelek, akkor ugyan megkérdőjeleznéd valaki megváltását, akinek az élete nem mutat változást és folyamatosan megbánás nélküli bűnben él, de ez nem azt jelenti, hogy bizonyos szinten a saját megváltásodat is megvizsgálod?
9. Nem gondolod, hogy veszélyes azt állítani, hogy Jézus keresztre feszítése előtti tanításai nem vonatkoznak a mai hívőkre? Sok időt szenteltem ennek a témának a könyvemben kifejtve, attól amiben én hiszek, egészen a nagyon veszélyes dolgokig, de egy pillanat erejéig azon tűnődöm, hogy ha miért van az, hogy a kegyelemnek tanítói, mint Spurgeon (akit fentebb már említettem) vagy D.M. Lloyd-Jones akik dicsőítették a hegyi beszédet és mint választott anyagot fontolóra vették a mai hívők számára, te ennek alkalmazhatóságát elutasítod. Ők valamit figyelmen kívül hagytak?
10. Mit jelent számodra az Úrnak félelmében járni? Abban megegyezünk, hogy nem szolgai félelemben élünk Atyánk előtt, különösképpen ha a félelemnek a büntetéshez van köze. (1. János 4:18) De mit jelentenek ezek a versek a hívők számára: És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét: “Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből;Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (1. Péter 1:17-19)
11. Látsz-e bármilyen lehetséges veszélyt annak hangsúlyozásában, hogy a hívők számára lehetetlen dolog az üdvösség elvesztése? Természetesen vitatkozhatnánk arról, hogy a Biblia tanít-e egyáltalán erről, de egyszerűen mint tapasztalati dolog, hogy sokunk találkozott már nagyon elveszett emberekkel - iszákosak, paráznák - Isten iránt való legcsekélyebb érdeklődés nélkül, (1.Korintus 6:9-10) akik aztán biztosítottak bennünket az üdvösségükről, mivel azt lehetetlen elveszíteni. Gyakorlati szinten adnál-e bármilyen igei kikötést az örök élet biztonságáról szóló tanításodhoz és ha igen, hogyan tennéd meg anélkül, hogy a magatartást hangsúlyoznád.
Ismételten mondom, ezeket a kérdéseket nem azért teszem fel, hogy kötekedjem, sem nem azért, hogy csapdát állítsak fel. Nyíltan kérdezem, őszinte választ várva Prince pásztortól és azoktól akik a modern kegyelem üzenetét választják, az egyértelműség kedvéért és a megértésért, valamint ahol szükséges a korrigálásért.
Bár mindannyian Isten kegyelmének és szeretetének teljességében járnánk!
http://www.charismanews.com/opinion/in-the-line-of-fire/47995-some-honest-questions-for-joseph-prince
