2014. november 3., hétfő

Rodney H. Browne - EGÉSZSÉGES TUDOMÁNY AZ ÁLDOTT ÉLETHEZ 3.

Te pedig azokat szóljad, amik az egészséges tudományhoz illenek. Titus 2:1

Az Úr Pálon keresztül azt a parancsolatot adta Titusnak, hogy hirdesse az egészséges tudományt minden embernek; és nekünk is ez a parancsolata.

6. Prédikálj az embereknek a kegyelemről:

Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 12 Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon. Titus 2:11-12

Isten kegyelme azért jelent meg, hogy az EGÉSZ emberiségnek üdvösséget adjon. Ez a kegyelem, amely bűnbocsánatot ad és megment, arra is megtanít bennünket, hogy:

tagadjuk meg az istentelenséget

tagadjuk meg a világi kívánságokat

éljünk mértékletesen

éljünk igazán

éljünk szentül

A "tanításra" használt görög szó a paideuo, ami a gyerekkel kapcsolatos oktatást jelent.

Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba. Lukács 18:17

Hogyan tudja egy ember "úgy fogadni az Isten országát, mint egy gyermek"? Alázatos, tanítható szellemmel. Ez azt jelenti, hogy bízol Istenben az Atyában, és elhiszed az Ő Igéjét - ahogy egy gyermek elhiszi a felnőtt szavait, aki szereti őt, és akiben bízik. Oda kell szánnunk magunkat arra, hogy Isten Igéje vezessen és tanítson bennünket. A tanulás, a növekedés és a változás motivációjával kell rendelkeznünk.

7. Prédkikálj az embereknek az elragadtatásról és a második eljövetelről:

Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését. Titus 2:13

Az evangélium egyik igazsága, amelyet hinnünk kell, amelyben bíznunk kell, és amelyet hirdetnünk kell, hogy Jézus visszajön az Ő dicsőségében. Ezekben az utolsó napokban vannak olyanok, akik tagadják a második eljövetelt, de Isten Igéjében azt olvassuk, hogy vigasztalnunk kell egymást ezekkel a szavakkal. Ha elhisszük Isten Igéjét a feltámadásról és az üdvösségről, akkor a második eljövetelről is hinnünk kell Neki.

Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával lezsáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak a Krisztusban; 17 Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk szokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és eképpen mindenkor az Úrral leszünk. 18 Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel. 1 Thessalonika 4:16-18

8. Prédikálj az embereknek a megváltásról:

Aki Önmagát adta miérettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson Önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt. Titus 2:14

Jézus Önmagát adta értünk:

Hogy megmentsen bennünket a bűntől

Hogy megtisztítson minket kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt

9. Prédikálj hatalommal:

Ezeket szóljad, és ints és feddj teljes méltósággal; senki téged meg ne vessen. Titus 2:15

Négy intés Titusnak:

1. Ezeket a dolgokat szóljad.

Ezeket a dolgokat szóljad - prédikálj, mondj, beszélj, jelentsd ki, fejezd ki. Az evangéliumot hirdetni kell. Csak akkor lehet azt hirdetni, ha kinyitjuk a szánkat és elmondjuk.

Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. 14 Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Róma 10:13-14

2. Ezekben a dolgokban ints.

Ints - azt jelenti, hogy közel hívni; meghívni; idézni; kérni; előhívni; vígaszul lenni; óhajtani; esedezni; imádkozni. Intenünk kell másokat az evangélimmal kapcsolatban - meg kell hívnunk őket, kérnünk kell őket és esedeznünk kell értük.

És elküldöttük Timótheust, a mi atyánkfiát és Istennek szolgáját és munkatársunkat a Krisztus evangéliumának hirdetésében, hogy erősítsen titeket és intsen titeket a ti hitetek felől. 1 Thessalonika 3:2

Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másokat, amiképpen cselekszitek is. 1 Thessalonika 5:11

3. Feddj teljes méltósággal [hatalommal].

Amikor az evangéliumot hirdeted, hirdesd bátorsággal és hatalommal, mert amikor szólsz, az egész menny támogat téged ebben.

És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. 19 Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, 20 Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé Én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! Máté 28:18-20

4. Senki téged meg ne vessen.

Annak, amit az emberek gondolnak rólad, nincs jelentősége az örökkévalóságban. Csak amit Isten gondol, az számít. Ne izgasd magad arról, hogy mit gondolnak mások. Indulj el, és bátran hirdesd az evangélimot.