Hit Gyülekezete Marosvásárhely - Mennyei látás

Forrongó világ 12/1-2

87 évesen elhunyt Marilyn Hickey férje

http://www.charismanews.com/us/34371-marilyn-hickeys-husband-passes-away-at-87

Kronológikus Biblia olvasás 291. nap

János 6.

Gary Chapman / Chris Fabry - Parázs a hó alatt

Jacob és Marlee huszadik házassági évfordulójukon – egy viharos szentestén – indulnak útra, hogy a válási papírok aláírásával örökre búcsút mondjanak egymásnak. Egyetlen rossz mozdulat azonban a síkos aszfalton, és egész addigi életük megkérdőjeleződik. Egyetlen rossz mozdulat, ami akár egy új élet ígéretét is hordozhatja számukra. Balesetük után Marlee egy kis hegyi házikóban lel menedékre, ahol – a hó titkát megismerve – bepillantást nyer házasságának múltjába,jelenébe és jövőjébe. A Parázs a hó alatt egy Charles Dickens ihlette történet a karácsonyról és az újrakezdés lehetőségéről.

(Harmat) 144 old. keménytáblás, ára: 2.500-ft

Karizmatikus klasszikusok - Oral Roberts - Faith Marchers (1956)

Tom Marshall - És mi van az érzéseinkkel? 2.

AZ ÉRZELMEK ÉS A VISELKEDÉS

Az érzelmek nagyon erőteljesen hatnak viselkedésünkre, amint ezt az Ige is világosan jelzi:

"Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet (érzelmeid lakhelyét), mert abból indul ki minden élet." (Példabeszédek 4:23.).

Annak a legtöbbünk által kedvelt gondolatnak ellenére, hogy értelmes meg­fon­to­lás alapján hozzuk döntéseinket, minden üzletember és reklám szakember tudja, hogy az emberek érzéseit kell megmozgatni ahhoz, hogy elhatározásra késztessük őket. Ér­tel­mi képességeinket általában utólag használjuk, hogy okokat találjunk döntéseink iga­zolására, amelyeket úgy érezzük, hogy meg kell hoznunk.

Az érzelmek elemzésekor hasznos, ha az alábbiak szerint csoportosítjuk őket:

1. kellemesek, vagy kellemetlenek és

2. vonzanak az őket előidéző dolog felé, vagy taszítanak tőle.

A békesség például kellemes érzelem. Vonz minket a felé a személy, vagy tapasztalat felé, ami létrehozza. A harag kellemetlen érzelem, ami taszít minket a létrehozójától, akármi is az. Az öröm nagyon kellemes, vonzó érzelem. A félelem kellemetlen és általában taszít, bár néha beteges módon vonz afelé, ami rémiszt minket. Ezért van mindig vevő a horror filmekre és a gyilkossági rejtélyekre.

Természetesen jobban szeretjük a kellemes érzelmeket, mint a kellemetleneket. Pozitívabban reagálunk a minket vonzó, mint a taszító dolgokra. Egy nagyon fontos lec­két azonban meg kell tanulnunk: amikor erkölcsi, viselkedési értékrendet al­kal­mazunk érzelmi állapotok megítélésére, komoly nehézségekbe kerülhetünk. Ha minden kellemes érzelmet "jó"-nak és minden kellemetlent "rossz"-nak tekintünk, zűrzavar támad. Az az ember, akit erkölcsileg rossz, bűnös kapcsolaton kapnak, néha azt mondja: "Hogyan lehet ez rossz, amikor olyan jól érzem magam tőle:"

Tisztázzuk: Egy érzelem erkölcsileg nem azért jó, mert kellemes. Másrészt, nem is azért jó, mert kellemetlen.

Minden érzelem, akár kellemes, akár kellemetlen, akár vonz, akár taszít, lehet jó vagy rossz, helyes vagy helytelen. Ez annyira fontos, hogy igazolnunk kell az Ige alapján.

Azt gondolhatjuk, hogy a szeretet biztosan mindig jó.

"Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet az Istentől van; és          mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent." (1János 4:7.)

Mégis, van a szeretetnek egy teljesen helytelen fajtája is. Ugyanebben a levélben olvassuk:

"Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete."

(1János 2:15.)

Ha kétségünk lenne afelől, mi a szeretet, János mindkét versben az "agapao" szót, az agape szeretetet említi. Igen, lehet, az agape szeretetnek helytelen fajtája is.        

A harag kellemetlen érzelem, amellyel szemben általában negatív erkölcsi ítéletünk van.

 "Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre."

(Máté 5:21-22.)

Egyik barátom, amikor erről az Igéről beszélt, elmondta, hogyan készített egy pré­dikációt egy nyirkos szombat délutánon, miközben igen elvonta figyelmét a két kis­gyermeke által csapott zaj. Végül uralmába kerítette a bosszúság és hallotta saját sza­vait, amint így kiált két fiára: "Ha nem hagyjátok abba ezt a zsivajt, megöllek ti­te­ket!" Később megjegyezte: "Isten saját számon keresztül mutatta meg nekem, milyen kö­zel van a harag a gyilkossághoz."

Az Efézus 4:26. mégis azt mondja: "Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek." Más szavakkal: haragudhatunk anélkül, hogy vétkeznénk. A zsinagógában, ahol ott volt a száradt kezű ember, Jézus körülnézett, a farizeusokra és a Heródes pártiakra tekintett "haraggal, bánkódván szívük keménysége miatt" (Márk 3:5.). Ha el tudjuk nézni a gyermekekkel vagy állatokkal szembeni kegyetlenséget anélkül, hogy dühbe jönnénk, akkor valami baj van erkölcsi érzékünkkel. Más szavakkal, a harag lehet jó is, rossz is.

A békesség feltétlenül mindig jó. Nem azt mondta Jézus: "Békességet hagyok nék­tek; az én békességemet adom néktek" (János 14:27.)? Nem azt mondjuk az em­be­reknek, hogy ha békességük van valamiben, akkor az a dolog biztosan Istentől van? A Biblia azonban beszél egy másféle békességről is – a reménytelen megkötözöttség nyu­galmáról:

"Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, a mije van, békességben van." (Lukács 11:21.)

Jézus itt Sátánra utal, mint "erős fegyveresre", s a foglyai azok, akik békességben vannak.

A félelem kellemetlen érzelem, de vajon ezért mindig rossz is? A Zsidó levél írója azt mondja, hogy Krisztus azért jött, hogy megszabadítsa azokat, "akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak" (Zsidók 2:15.). A zsoltáros mégis így kiált: "Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert akik Őt félik, nincs fogyatkozásuk." (Zsolt. 34:10.) és "az Úrnak félelme tiszta, megáll örökké" (Zsolt. 19:10.).

A bánat ugyanúgy lehet jó, vagy rossz dolog.

"Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez." (2Korintus 7:10.).

Túl könnyen feltételezzük azt, hogy minden szomorúság, akármilyen kellemetlen is, használ nekünk. Pál azt mondja, hogy van olyan bánat, ami halált szül.

Ezek a példák eléggé megalapozzák ezt a fontos következtetést: az érzelmek ön­ma­gukban nem megbízható vezérfonalai viselkedésünknek. Nem ha­gyat­koz­ha­tunk rájuk, hogy irányítsanak minket a jó felé, vagy tartsanak távol a rossztól. Voltaképpen bármilyen meghatározott érzelem lehet jó vagy rossz, helyes vagy helytelen.

Kronológikus Biblia olvasás 290. nap

Máté 14;
Márk 6;
Lukács 9:1-17.

Hit Gyülekezete Marosvásárhely - Kegyelem

Francine Rivers - Félelem nélkül (Mária)

Már itt a sorozat legújabb - és egyben az utolsó része! -, amelyben egy olyan asszony (Mária) sorsát követhetjük nyomon, akitől a kétségek nélküli engedelmességről, valamint a feltétlen odaadásról tanulhatunk.
A Mária név jelentése: keserűség és szenvedés.
A zsidóknak azt a mélységes elkeseredését fejezi ki, amit a római hódoltság rabigájában kellett elszenvedniük.
A tinédzser lány, aki szíve alatt hordja a régóta várt Messiást,... csöppet sem érti, miért nem hisznek neki az emberek, amikor elmeséli az Úr angyaláról szóló látomását. A családját ért fenyegetések ellenére ő továbbra is bízik az ígéretben, és nem hagyja, hogy hitét bármi is legyőzze!
Neve örökre fennmaradt, és mindörökre arra emlékeztet, hogy Isten eljött hozzánk és megszabadít.
(Harmat) 196 old. ára: 2.200-ft

Hillsong - All Of My Days

Kathryn Kuhlman - Hiszek a csodákban 2.

Abban  a  kis  baptista  templomban,  ahol  őt  eltemették,  egyetlen  szó  és  egyetlen  ének  sem maradt  meg  bennem.  Csak  arra  emlékszem,  hogy  mielőtt  a  koporsót  lezárták  volna, kinyújtottam   a   kezem   és   megérintettem   édesapám   vállát,   azt   a   vállat,   amelyre gyerekkoromban  oly  sokszor  hajtottam  a  fejem.  Mindig  gyengédséget,  vigasztalást  és szeretetet éreztem, amikor odahajoltam édesapám vállára.
Megérintettem  a  vállát  és  hirtelen  megértettem  valamit.  Itt  éreztem  át először  a  feltámadás igazi  erejét.  Valami  olyat  kaptam  akkor,  amit  soha  azelőtt  nem  tapasztaltam  meg.  Éreztem Jézus drága jelenlétét.

Akarjátok-e tudni, mennyire gyengéd és szerető a fájdalmak férfija? Valóban akarjátok-e tudni? Akarjátok-e  igazán  tudni,  hogy  Jézus  Krisztus  mennyire  valós,  hogy  Ő  egy  valóságos személy?
Akkor menjetek le a siralom völgyébe, menjetek át a Gecsemáné kerten. Én örömmel mentem végig ezen az úton, ahol lépten-nyomon a szenvedés kiáltott felém, hogy megtanítson mindarra, amit meg kellett tanulnom. Miért gondoljátok, hogy vigasztalást és segítséget nyújthatok nektek a szenvedéseitekben?

Egy ember nem tud addig továbbadni valamit, amíg azt ő maga meg nem élte korábban. És a Mester fogta az edényt és átöntötte egy másik edénybe. És az életem gazdagabb lett. Már nem voltam az az ember, aki előtte. A szolgálatom sem volt ugyanaz. Egy gazdagabb és mélyebb életet kaptam.
Volt-e már valaha megtört a szívetek? Tudjátok-e igazán, mit jelent ez: odaszánni magatokat? Tudjátok-e, miért mondom és ismétlem, hogy ez nagyon sokba kerül? De megéri az árat, bátran mondhatom nektek, mert én megéltem.

A  legfontosabb  döntés,  a  legnagyobb  odaszánás,  amit  meghoztam  az  életemben,  a  Los Angeles-i  vasútállomáson  történt  Kaliforniában.  A legfontosabb  döntés  volt,  amit  valaha  is meghoztam. Szerettem őt, és nagyon mélyen szerettem. Istentől nagy kapacitást kaptam arra, hogy  szeressek.  De  ember  vagyok.  Néha  annyira  emberi  módon  gondolkodom,  de  aznap
választottam  és  a  Mesteremet  választottam.  Megesküdtem,  hogy  Őt szolgálom,  és  csak  Őt helyezem első helyre az életemben. Amikor Los Angelesben felszálltam a vonatra, nem volt másom, mint a ruha, amit viseltem, amit a prédikáló ruhámnak is neveztem, egy bőröndöm és a Bibliám. Nem  hallottam  a  mozdony  süvítését,  a  kerekek kattogását.  Az  egyetlen  emlék,  ami  az  útról megmaradt, az, hogy hoztam egy döntést. És Ő fogta az edényt és átöntötte egy másik edénybe. Néha az edény sötét és áttetsző, és belelátunk; de a Mester újból átönti egy másik edénybe.

A  vonat  Franklinbe,  Pennsylvániába  vitt.  Itt  egy  kis  szobában  szálltam  meg,  melynek  csak egy ablaka volt. De én döntöttem, és Őt választottam. Az első összejövetelen pontosan 38-an vettek részt. Barátaim, ez volt a kezdete annak a szolgálatnak, amit ma ismertek. Ez volt a kezdete Isten természetfeletti  megnyilvánulásának  az  életemben  és  a  szolgálatomban.  Néhány  nappal  az
alkalom  után,  egy  hölgy  megkeresett  és  azt  mondta:  tudod  Kathryn,  amint  ott  ültem  a helyemen, amíg te prédikáltál, Isten meggyógyított engem. Olyan biztos voltam benne, hogy elmentem az orvoshoz, és ő is megállapította a gyógyulásom.

Én  ismertem  a  titkot.  A  drága  Szent  Szellem  volt  az,  aki  képes  volt  használni  az  edényt, melyet a saját kezében tartott. Vessétek alá magatokat Neki. Ő nem arany vagy ezüst edényeket akar. Neki ti kelletek! Megfogja majd azt az edényt és átönti egy másikba. Te  és  én,  néha  könnyes  szemekkel  kérdezzük:  Atyám,  nem  értem,  miért  engeded,  hogy  ez megessen velem, miért engeded meg?

De ne felejtsétek el: Ő sohasem hibázik. A Mester maga végzi az átöntéseket.
Mert  minden  kőért,  amely  felsértette  a  lábam,  és  minden  szívfájdalomért,  amit  megéltem, Neki fogok hálát adni, mert ezeknek a megélése tett engem erőssé. Kedves barátaim, töröljétek le a könnyeiteket. Nem értitek? Nem értitek? Ő sohasem hibázik. Amikor  életem  könyvének  oldalait  lapozgattam,  megköszöntem  Neki  minden  percet,  mert nem lennék ma az az ember, aki vagyok; soha nem tisztultam volna meg, ha ne lettek volna szívfájdalmaim és szenvedéseim. Ha nem fizettem volna ki az árat, soha nem érteném meg a ti fájdalmaitokat és terheiteket. Nem értenélek titeket.

És a legutolsó átöntés után, Isten elragad bennünket a földről, az Ő csodálatos jelenlétébe.

Ekkor az Ő saját szájából kívánom hallani:
„JÓL VAN ÉN HŰ ÉS IGAZ SZOLGÁM!”

És ezt kívánom mindnyájatoknak.

Kronológikus Biblia olvasás 289. nap

Máté 9-10.

Steven Curtis Chapman – Joy (2012)

Tracklist:

01. Joy to the World
02. Christmas Time Again
03. Christmas in Kentucky
04. Do You Hear What I Hear?
05. Christmas Kiss
06. Let It Snow, Let It Snow, Let It Snow
07. Christmas Time Is Here
08. What Child Is This?
09. In the Bleak Midwinter
10. Christmas Card
11. We Three Kings
12. I Am Joseph (God Is With Us)
13. Happy New Yea

Hit-köznapok - Az enyészhetetlen élet (archív)

Tom Marshall - És mi van az érzéseinkkel? 1.

Valószínűleg nincs személyiségünknek olyan területe, ahol több segítségre van szükségünk – és mégsem kapunk –, mint az érzelmek, avagy érzések területe. A keresztény tanítás általában elég negatívan áll hozzá ehhez a témához. Talán néhány gyülekezetben megengedjük az öröm szabad kifejezését és a dicsőítést az énekléskor, máshol azonban ezt továbbra is "túlfűtöttség"-nek nevezik. Még ott is, ahol az imádat kifejezésére bátorítanak, továbbra is nagyon óvatosan és bizonytalankodva tekintenek az érzelmekre úgy általában. Egy nem rég megjelent könyv címe: "Lázadó ér­zel­meink", valószínűleg összefoglalja az ezzel kapcsolatos közfelfogást. Hajlamosak vagyunk érzéseinket rövid pórázon tartani, mert nem tudjuk biztosan, mi történne, ha sza­badjára engednénk őket. Ugyanakkor tudat alatt tudjuk, hogy ez szorongást hoz lét­re bennünk. Gátlásaink lesznek egyes dolgokkal kapcsolatban, vagy "idegesek" le­szünk tőlük.

Emlékszem, egyszer beszéltem egy olyan keresztény közösség házi össze­jö­ve­te­lén, amely egyik városunkban a fiatalok között szolgált. Az összejövetelen a dicsőítés és imádás szabadon és gyönyörűen fejeződött ki, és a jelenlévőket bátorítottuk, hogy ilyen módon is nyíljanak meg az Úr előtt. Utána azonban, amikor a közösség ve­ze­tő­jé­vel beszéltem munkájukról, ő azt mondta: "Van egy nagyon erős oldalunk – csak semmi érzelem." Úgy gondolom, tudom, hogy értette ezt, de ez a megjegyzés jól mutatja kettős hozzáállásunkat természetünk ezen erőteljes és fontos részéhez. A friss keresztényeknek szóló könyvek ismételten hangsúlyozzák, hogy a keresztény élet a hit, nem pedig az érzések élete; jóllehet Pál a 2 Korintus 5:7-ben nem az érzéseket, hanem a látást állítja szembe a hittel: "Hitben járunk, nem látásban."

Természetesen nem az érzéseket kell az igazsághoz és valósághoz vezető egyet­len (vagy a legfőbb) iránymutatónak tekintenünk. A bajunk az, hogy nem vá­lo­gat­ha­tunk. Ha figyelmen kívül hagyjuk, elfojtjuk, vagy elnyomjuk természetünk érzelmi oldalát, akkor nem csak a negatív érzéseket, hanem a pozitívokat is károsítjuk. Sok keresztény ezért nem érzi, hogy Isten szereti, vagy hogy ő szereti Istent, noha tudja, hogy legalábbis az első tény igaz.

MIK AZ ÉRZELMEK?

            Az érzelmeket könnyebb átélni, mint leírni. Talán legegyszerűbben úgy érthetjük meg őket, ha a környezetünkben zajló eseményekre adott válaszunknak tekintjük őket. Eszerint egy hirtelen zajtól megijedünk, egy sértéstől bedühödünk, vagy ha egy szenvedőt látunk, megsajnáljuk.

Például, békésen sétálok egy réten, amikor hirtelen, a szemem sarkából meglátok egy nagy négylábú fekete állatot, amelyből két kerékpárkormány mered előre. Egyértelmű, hogy ez az állat egy vörös posztódarabbal téveszt össze engem és sietve készül valami határozott cselekedetre. Ebben az az érdekes, hogy nem kezdek leülve számításokat végezni a bika útvonalával, sebességével, súlyával és ütközésünk valószínű következményeivel kapcsolatban. Semmi ilyesmit nem teszek. Egy érzelmi állapot – a páni félelem – erőteljes serkentésére a legközelebbi kerítés felé indulok olyan sebességgel, amivel kétségtelenül benevezhetnék az Olimpiára.

Nem minden érzés mozgósítja a test összes forrását arra, hogy egy vészhelyzetet megoldjon, mint a félelem, vagy a harag, de mindegyik teljes válaszra késztet a hatásokkal szemben. Ilyen helyzetekben a reakciónkat bizonyos indulat kíséri: azaz valamilyen érzés. Az érzés erősségétől függően testi érzékelések, vagy változások is bekövetkezhetnek. Ha haragszunk, elvörösödhet az arcunk, megfeszülhetnek az izmaink. Ha idegesek vagyunk, kiszáradhat a szánk, vagy izzadni kezdhet a tenyerünk. Ézsaiás nagyon élénken írta le a rendkívüli érzelmi feszültség néhány fiziológiai eredményét:

"Ezért ágyékim telvék fájdalommal,

és kínok fogtak el, mint a szülő asszony kínjai.

Gyötrődöm hallása miatt, és megrémültem látása miatt.

Reszket szívem, iszonyúság rettent..."               (Ézsaiás 21:3-4.)

Az érzelmek másik fontos vonása az, hogy ha egy körülményegyüttes már előidézte őket, újra és újra feléleszthetők azzal is, ha csupán visszaemlékszünk az eseményre. Egy olyan helyzet, ami félelmet vagy szégyent keltett bennünk, még évekkel később is szorongást vagy zavart okoz bennünk, valahányszor eszünkbe jut. Ez a különösen erős negatív érzelmekkel járó ismétlődő hatás hoz létre fiziológiai változásokat, amelyek egy egész sor működési és szervi rendellenesség forrását alkothatják.

Kathryn Kuhlman - Hiszek a csodákban 1.

Hiszek  a  csodákban,  mert  hiszek  Istenben.  És  mivel  hiszek  Istenben,  látok  csodákat megtörténni.
Ha nem bánjátok, megosztom veletek mindazt, ami a szívemen van. Szívből-szívbe.
Mielőtt   ma   elbúcsúznánk,   hiszem,   hogy   megértitek   miként   foglalkozik   Isten   velünk emberekkel. Soha  ne  felejtsétek,  hogy  emberként  problémákkal  fogtok  találkozni,  szívfájdalmaitok lesznek, szenvedéseket éltek át, mert az emberiséghez tartoztok.

Tudjátok számomra mindegy, hogy éppen hol vagytok és hányan hallgatjátok ezt az üzenetet.  Tudom,  hogy  ha  felteszek  egy  bizonyos  kérdést,  mindig ugyanazt  a  reakciót  várhatom. Kézfeltartással  jelezzétek,  hányan  szeretnétek  tudni  a  koromat?  –  És  kivétel  nélkül  minden kéz  a  magasba  emelkedik. Azt  gondoljátok,  most  elárulom?  A  legkevésbé  sem  szeretném, pusztán azért, mert nem rátok tartozik.

Egyik  nap,  amikor  bementem  az  irodámba,  oly  sok  feladat  zúdult  rám, hogy  azt  hittem, elsüllyedek bennük. Hétfőtől péntekig mindennap rádióműsorom van a saját rádióállomásunkon. Emellett ott van a gyülekezeti  szolgálat.  Mindez  néha  nagyon  megterhelőnek  tűnik.  Ezen  a  napon százával
tornyosultak  a  levelek  az  asztalomon  ezernyi  megválaszolandó  kérdéssel.  A  szakemberek vártak  a  stúdióban,  hogy  felvegyék  a  műsort.  Ez  több  volt, mint  amit  egy  ember  el  tud hordozni. 16-18 órát dolgoztam az ezt megelőző napokon egész éjszakába nyúlóan.

Odaálltam az iroda közepére és anélkül, hogy gondolkodtam volna, azt mondtam:
– Drága Jézus, miért nem történhetett velem mindez, amikor még fiatal voltam?
Tinédzser koromban annyi életerőm volt, soha nem voltam fáradt vagy kimerült. Friss voltam anélkül, hogy éjszakákat végigaludtam volna. Minden olyan csodálatosan egyszerű volt.

Mielőtt bármit is hozzáfűzhettem volna, úgy tűnt, mintha valaki megszólított volna:
– Még nem voltál kész rá. Nem tudtam rád bízni a munkát, hogy elvégezhesd, nem tudtam felelősséget helyezni rád.

Aznap este, amint a Bibliámat olvastam, találtam egy Igét, ami szinte csak hozzám szólt. Ez a Jeremiás 48,11 volt:
„Gondtalanul  élt  Móáb  ifjúsága  óta,  és  pihent,  mint  seprőn  a  bor.  Nem  öntötték  át  egyik edényből  a  másikba,  nem  kellett  fogságba  mennie.  Ezért  maradt  meg  zamata  és  illata  sem változott meg.”
Ez a vers a bor készítéséről szól, és leírja a folyamatot, mely által egy igen tiszta, finom és gazdag  bor  nyerhető.  Akkoriban  másfajta  eljárást  használtak  a  bor  készítésére,  mint manapság. A bort át kellett önteni az egyik edényből egy másikba. És minden egyes átöntés után egy sűrű lerakódás maradt az edény alján. Gyakran hosszú időn keresztül tárolták a bort anélkül, hogy megmozgatták volna. Néha sötétben, néha melegben, néha hidegben. Az edény néha  áttetsző  volt,  néha  nem.  Majd  átöntötték  a  bort  egy  másik  edénybe  mindaddig, amíg tiszta és testes nem lett. Amikor  elolvastam  ezt  az  igerészt,  tudtam,  ez  egyenesen  nekem  szól.  Visszaemlékeztem  a fiatalságom első éveire.

Tudjátok, el fogok mesélni most nektek valami bizalmasat. 14 éves voltam amikor megtértem és megkaptam azt a csodálatos elhívást, hogy hirdessem az evangéliumot. Ez az elhívás olyan bizonyos  volt,  mint  a  megtérésem.  Ezért  nem  osztom  azoknak  a  véleményét,  akik  azt mondják,  hogy  mivel  nő vagyok,  nem  prédikálhatok.  Tudjátok  miért?  Az  Ő  elhívása  miatt, amely  olyan  egyértelmű  volt,  mint  maga  az  üdvösségem.  Valami  olyasmi  volt  ez,  amit  be kellett töltenem. Olyan  fiatal,  olyan  tapasztalatlan  voltam.  Az egyetlen  amit  tudtam,  hogy  Jézus  a  szívembe költözött,  hogy  valami  fantasztikusan  csodálatosat  találtam.  És  hogy  Ő  megbocsátotta  a bűneimet.
Idahóban   kezdtem   és   soha   nem   fogom   elfelejteni   ezt   a   kis  anekdotát.  

A   nővérem Washingtonban tartózkodott, amikor meghallotta, hogy a húgocskája éppen Idahóban van és prédikál. Abban az időben vajas croissant-on éltem, azt ettem reggel, délben és este. Egy nap elmentem  egy  nagy  bevásárlóközpontba  és az  utolsó  15  centemen  vettem  egy  pár  cipőt.  Ez volt a legolcsóbb a polcon. Akkor  jött  egy  távirat  a  nővéremtől.  Tudjátok  mit  mondott?  Nem  kérdezte  meg:  szükséged van-e  valamire,  nem  mondta,  hogy  küldök  neked  öt  dollárt,  pedig  az  Úr  tudja  mit  jelentett volna nekem akkor öt dollár. Annyit mondott: légy biztos abban, hogy helyes a teológiai meggyőződésed. Isten a tanúm, még azt sem tudtam mit jelentett a teológia kifejezés.

Egy másik alkalommal pulykaólban aludtam. Nem emlékszem pontosan hol is volt, talán 12-15  km-re  lehetett  Coldweldtől  Idaho  államban.  Emlékszem,  hogy  ennek  a  falucskának csak egy kis fűszerboltja meg 3 vagy 4 egyéb kisebb boltja volt. Volt még ott egy aprócska templom is, melyet már hónapok óta nem nyitottak ki, mert a falubeliek nem tudták eltartani a pásztort. Megkértem  őket  hadd  prédikáljak  benne  én,  veszíteni  úgy  sem  veszíthetnek,  talán  még
nyernek is egy keveset. Addig  könyörögtem,  míg  azt  mondták:  rendben  van, de  nem  tudjuk  önt  elszállásolni.  Azt válaszoltam az nem baj, majd elindultam magam valami szállást keresni. Az egyik boltban egy hölgy azt mondta: nekünk nincs vendégszobánk, de az udvaron van egy pulykaól.  Ha  nem  tudja,  hogy  ez  milyen,  megpróbálom  elmagyarázni:  pulykákat  tartunk benne  amikor  pulykaszezon  van.  Majd  hozzátette:  kitisztítom,  teszek  bele  egy  ágyat,  egy mosdótálat meg egy nyeles kancsót. Így lett szállásom egy pulykaólban.

Az  egyetlen  dolog,  amiről  prédikálni  tudtam  akkoriban,  az  üdvösség  és  az  újjászületés megtapasztalása volt. Csodálatos volt. Emlékszem arra az időre, amikor a 16. születésnapomat ünnepeltem Idahóban. Még most is megvan a fényképem róla. Csak annyit tudtam, hogy meg fogom nyerni a világot Jézusnak.
Egy egyszemélyes hadsereget képviseltem azzal a céllal, hogy megnyerjem a világot Istennek. Minden csodálatos és lelkesítő volt. Soha nem fáradtam el.
Aztán egy nap jött a hír: édesapámat megölték. Ez karácsony és szilveszter között történt. Csak  Isten  tudja  mennyire  szerettem  az  édesapámat.  Ez  volt  az  első  nagy  fájdalom,  amit megéltem. Az első, ami igazán belehasított a szívembe.
Az édesapám meghalt, mielőtt valaha is hallott volna engem prédikálni.

Simon Wiesenthal - Az ODESSA 5.

Volt azonban az ODESSA-nak egy másik, különösen biztonságos menekülési útvonala is; ez Vorarlbergen át haladt, és a franciák hanyagságát aknázta ki. Mivel a franciákat olyannyira rabul ejti anyanyelvük szépsége, hogy elvből nem hajlandók semmilyen más nyelvet megtanulni, a francia megszálló erőknek sejtelmük sem volt róla, mi folyik körülöttük. Így az Ausztria, Németország és Svájc közötti háromszögben elterülő Vorarlberg valóságos eldorádója lett a különböző német körzetekből érkező szökevényeknek, akik Bregenzből akadálytalanul kelhettek át a svájci határon. Minden bizonnyal számíthattak az osztrák és a svájci rendőrség elnézésére, de emellett érvényes határátlépési engedélyük is volt; az ODESSA emberei változatlanul vagy ismét ott ültek minden elképzelhető hivatalban és hatósági testületben, és szépen elcsenték a szükséges űrlapokat és bélyegzőket.

  

Különösen elképesztő, milyen arcátlanul ajánlkoztak fel a nácik éppenséggel a megszálló hadseregek vezérkarának. Úgy látszik, van egyfajta embertípus, amely a katonatisztekben tüstént bizalmat ébreszt: ahogy a hajukat nyírják, ahogy a bokájukat összeütik, ahogy azonnal, készségesen bármire rábólintanak – mindez feltehetően valamiféle lelki rokonság képzetét kelti. Kivált az amerikaiak dőltek be kivételes érzékkel a magasra nőtt, szőke, kék szemű németeknek, pusztán mert szakasztott úgy festettek, mint a mozivásznon látható amerikai tisztek (miközben az igazi amerikai tiszteknek legalább ekkora hányada alacsony, barna bőrű és olasz származású). Az Office of Special Investigation csak mostanában fedte fel, hány egykori náci lépett át a háború után zökkenőmentesen a CIA szolgálatába; értettek hozzá, hogy egykettőre a Hitler alatt begyakorolt kommunistaellenességüket fordítsák kifelé, és a Kelet avatott ismerőinek tüntessék fel magukat. Ennek fejében az amerikaiak hajlandóak voltak szemet hunyni afölött, hogy ezek nemrég még Adolf Hitlert szolgálták, és kezükhöz számos áldozat vére tapad. Számomra – épp mert annyira becsülöm az amerikaiakat (a kommunistákért pedig, Isten látja lelkem, Csöppet sem rajongok) – érthetetlen ez a tökéletesen elhibázott helyzetfelmérés; igaz, a kommunisták rosszak – de a nácik a rosszabbak.

  

Gyakran felötlik bennem, hogy az amerikaiak délamerikai politikájukban megismétlik az Ausztriában és Németországban elkövetett hibát. Ott is mindig a legundorítóbb fasisztákat ajándékozzák meg bizalmukkal, csak azért, mert azok fennen hangoztatják kommunistaellenességüket, és lelkesedést mutatnak a szabad piacgazdálkodás meg a Coca-Cola iránt. A náci bűnözők a háború után mind a szabad piacgazdálkodás és a Coca-Cola híveiül szegődtek – de ez sajnos egy jottányit sem változtatott ocsmány jellemükön.

  Így alkalmazkodott rögtön az új kor szelleméhez egy Haddad Szaid fedőnevű férfiú – a menekülők egyik legeredményesebb segítője, később tekintélyes osztrák üzletember. Akkoriban szíriai útlevéllel utazott, és szervezte a transzportokat Münchentől, illetve Lindautól Bregenzig. Valamennyi védence érvényes határátlépési igazolvánnyal volt felszerelve. Bregenzből átkeltek a csak néhány kilométerre lévő svájci határon, ott felszálltak az első vonatra Zürich vagy Genf felé, onnan pedig a Közel-Keletre vagy Dél-Amerikába repültek.

  

Alaposan megtárgyaltam ezt a helyzetet egy Bregenzben szolgálatot teljesítő osztrák rendőrtisztviselővel, ám ő úgy vélte, nem sokat tehetnek: – Az irataik rendben vannak, amellett többnyire csak átutazók, mi pedig örülünk, hogy megszabadulunk tőlük.

  – És mit csinálnak a franciák? – érdeklődtem.

  – Semmit – felelte bosszúsan a rendőrtiszt.

  Később kiderítettem, kit takar a Haddad Szaid álnév: egy hajdani SS-Hauptsturmführert, az ODESSA egyik fő mozgatóját. Takaros magánüdülőket szerzett a spanyolországi Costa Braván az SS- és a náci párt volt fejeseinek, és az üzleten maga is szépen megszedte magát. Azoknak pedig, akiknek még Franco Spanyolországában is túl forró volt a talaj, Uruguayban kerített villákat.

  Minél jobban megismerkedtem az ODESSA működésével, annál inkább megértettem, miért szereztek a szövetségesek oly későn tudomást e szervezetről. Náci részről itt profik tevékenykedtek – hajdani illegálisok, a Sicherheitsdienst tagjai, egykori ügynökök, csupa harcedzett férfiú, akik a Harmadik Birodalom irányító szerveiben tüntették ki magukat. És mint ahogy korábban tökéletesen szervezték meg a tömeggyilkosságot, éppoly mesterien szervezték meg most a gyilkosok menekülését.

  Kutatásaim során belebotlottam egy emberbe, aki mindkét területen páratlan tehetségről tett bizonyságot. Az illető Walter Rauff SS-Obersturmbannführer (alezredes) volt.

Kronológikus Biblia olvasás 287-288. nap

Máté 13;
Lukács 8.

Máté 8: 14-34;
Márk 4-5.

Hit Gyülekezete Marosvásárhely - Isten szeretete

Scofield: Jeremiás könyve 30-31. fejezet

(30,1) Mivel ez a könyv olyan nagy mértékben foglalkozik Isten ítéleteivel (1,10), ezeknek a fejezeteknek annál nagyobb a jelentőségük, mert ilyen dicsőséges tényekről jövendölnek:
(1) Izráel elpusztíthatatlan volta (Jer 30,11; 31,35-37);
(2) visszatérés a száműzetésből (Jer 30,10; 31,23; 33,7);
(3) a Messiás Király eljövetele (Jer 33,15-16);
(4) Izráel megtérése (Jer 33,16); és
(5) az új szövetség megvalósítása (Jer 31,31; 32,39-40).


(31,22) A mai bibliamagyarázók legtöbbje úgy érti, hogy ebben a versben arról van szó, miként fog Izráel udvarolni az Úrnak, isteni férjének – eltérve az asszonyok szokásától. Régebbi magyarázók majdnem egyértelműen úgy magyarázták ezt a verset, hogy a Messiásnak szűztől való születéséről jövendöl.
Érveik:
(1) „Az Úr újat teremt a földön", valami példa nélküli esemény fog történni.
(2) A „teremtéshez" isteni erőre van szükség.
(3) Az „asszony" kifejezés egy személyt jelent inkább, mint egy egész nemzetet. És
(4) ezt a „férfi" szót jogosan vonatkoztatják Istenre (Ézs 9,6).


(31,31) Az az új szövetség, amelyről a Jer 31,31-40 és Jer 32,40 beszél, egyike a Szentírás legjelentősebb szövetségeinek, és ennek itt különösen részletes leírását adja:
(1) a szövetség időpontja (31.33. v.);
(2) a szövetséget kötő felek (31. v.);
(3) különbség a mózesi és az új szövetség között (32. v.);
(4) a szövetség határozatai (33. v.);
(5) a szövetséget mindenki megértheti (34. v.);
(6) a szövetség alapvető jellemvonásai (34. v.):
(a) Isten megismerése és
(b) a bűn megbocsátása;
(7) a szövetség népének fennmaradása (35-37. v.); és
(8) a szövetség biztosítéka (a város újjáépítése) (38.40. v.).

Bár a szövetség bizonyos pontjai a hívők számára a Gyülekezet jelenlegi korszakában már beteljesedtek (p1. 6.), mégis a 31. v. határozott kijelentése szerint a szövetség teljes egészében Izráel életében valósul majd meg.

Tom Marshall - A megújult elme 6.

A MEGÚJULT ELME AJÁNDÉKÁNAK ELNYERÉSE

Az elme megújításakor a kereszt töri meg azoknak a hatalmaknak az erejét, amelyek valaha ott uralkodtak, a Szent Szellem pedig megújítja felszabadult elménket.

Meg kell értenünk, hogy a megújult elme ajándék.

"Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek, és szeretetnek és ép elmének szellemét."

(2Timóteus 1:7. Az angol változat szerint.)

Azt is fel kell ismernünk, hogy ez a megújulás csak a Szent Szellem munkája révén történik meg.

"Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületés fürdője és a Szent Szellem megújítása által." (Titusz 3:5.).

A 2Korintus 3-ban Pál azokról beszél, akiknek elméjén lepel van az Ige ol­va­sá­sa­kor. Ez volt a helyzet korának zsidóival is. Majd a 16. versben így szól: "Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság."

Amikor tudatosan és szándékosan átadjuk elménket a Szent Szellem jelenlétének, ak­kor Ő kimossa onnan a régi, szokásos gondolati mintákat, az önállóságot igénylő kény­szerítő gondolatokat és a negativitás kimerítő taposómalmát. A kötelék el­sza­kad, az átok felemelkedik, és az elme szabad. Megújult elmévé válik, amit a 4. ábra mu­tat (21. oldal). Olyan elme ez, amelyben már csak egy tekintély van, mert gon­do­la­ta­it foglyul ejtettük a Krisztusnak való engedelmességre. Pál a Róma 8:6-ban úgy írja ezt le, mint a "Szellemre idomult" elmét.

Mivel a tekintély belső problémája megoldódott, ennek eredménye élet és békesség, és Isten békessége őrzőnkké és ítélőbíránkká válik.

"És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."  (Filippi 4:7.)

"És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, a melyre el is hivattatok egy testben; és háládatosak legyetek." (Kolossé 3:15.).

Amikor egy idegen gondolat hatol be elménkbe, annak valódi forrása hamar meg­mu­tatkozik, bármilyen megtévesztőnek látszik is: a békesség felborul. Ha elbánunk a be­tolakodóval, a békesség helyreáll.

Nemrég voltam egy összejövetelen, ahol egy általam meghívott testvér szolgált és Isten áldása megnyilvánult a szavain. Aztán egy olyan témát kezdett körüljárni, amelyben eltért a véleményünk. Ő ismerte a nézeteimet. Eszembe jutott: "Cserben hagy. Kihasználja az alkalmat, amit adtam neki."

Ez nem volt igaz, de nekem megnehezedett a szívem. Az Úrhoz fordultam és vi­lá­gos­sá vált előttem, mi történt. Egy, a testvérem elleni sátáni rágalomra hallgattam és azt dédelgettem magamban. Megvallottam ezt a bűnömet, elűztem magamtól ezt a gon­dolatot és azonnal visszatért belém az öröm és békesség. Ez a gondolat eredetileg a lelkészi körültekintés és aggodalom álruhájában jött hozzám.

A megújult elme egyre értelmesebben tud foglalkozni a szellem megérzéseivel, s így megvizsgálhatjuk, mi Isten akarata. Ha nem megújult elmével próbáljuk értékelni a szellem megérzéseit, akkor azzal a halálos veszéllyel kerülünk szembe, hogy össze­ke­verjük saját elménk termékeit a Szent Szellem hangjának megérző felfogásával.

A MEGÚJULT ELME MEGTARTÁSA

Fel kell ismernünk, hogy az elme megújulása nem egyszer s mindenkorra történik. Isten munkája ez, amit meg kell alapozni és nem szabad eltékozolni. Több fontos pontot kell itt megértenünk.

Először is, amikor elménk megújul, akkortól fogva te döntöd el, mivel fog­lal­ko­zik elméd. Némelyek annyira megszokták elméjük fennhatóságát, hogy meg­le­pőd­nek, amikor rájönnek, hogy mi (és nem az elménk) határozzuk el, min gondolkodunk. A Filippi 4:8-ban Pál ezt írja: "Amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek, ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok."

Az elmének sosem kell tétlenkednie. Péter azt tanácsolja: "Övezzétek fel el­mé­tek derekait" (1Péter 1:13.). Egyszer beszélgettem egy újdonsült kereszténnyel, aki min­denféle szellemi nehézségekbe került, mert megtérésekor valaki azt mondta neki, hogy ha hallani akarja az Úr hangját, egyszerűen csak ki kell kapcsolnia elméjét. Egyál­talán nem meglepő, hogy mindenféle riasztó és értelmetlen dolgok áradtak be eb­be a légüres térbe. A keresztény életben nincs helye a tétlen elmének. Ellenkezőleg, a keresztény elmének tevékenynek és szorgosnak kell lennie. "Serkentget"-nünk kell (2Péter 3:1.), nem hagyhatjuk elaludni.

Azt is fel kell ismernünk, hogy az elme megújulása nem mentesít minket a kísértésektől. Nézd meg újra a 4. ábrát! A kereszt megszakítja a tekintély vonalát, de nem szakítja el a  kommunikációs vonalat. A kísértések továbbra is jönnek. Az ördög megpróbálja elhitetni, hogy még mindig a régi tekintélyek érvényesek, de ne dőlj be neki! Az összetört iga használhatatlan. Másrészt viszont emlékezzünk arra, hogy mivel az engedelmesség teremti a tekintélyt, rabul ejthet minket a magunk készítette kötelék. Ha ez megtörtént, és rájövünk, hogy rossz gondolatoknak adtuk meg magunkat, idegen tekintélyeket jelöltünk ki, egyszerűen és hatékony módon fel­sza­ba­dul­hatunk. Megtarthatjuk és meg kell tartanunk szabadságunkat.

A valódi probléma nem maga a kísértés, hanem az, ha elménkben a kísértésnek tekintélyi helye van. Ezért olyan nehéz kivetnünk magunkból nem kívánt gondolatainkat. Ha egyszer eldöntjük a tekintély kérdését, a győzelem izgalmas valósággá válik.

Végül rájövünk, hogy az elme megújulása nem egy fordulópont, hanem folyamat. Emberi természetünk miatt kell annak lennie. Nemcsak felszabadulnunk kell, hanem meg kell tanulnunk használni a szabadságot.

"Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak." (Galata 5:13.).

Miután visszavonhatatlan igent mondtunk elménkben Krisztus uralmának, a Szent Szellem megújító munkája folyamatos tapasztalatunkká válik.

"És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt." (Kolossé 3:10.). Folyamatos megújulásunkból állandó átalakulás fakad. Pál ezt a Róma 12:2-ben fejezi ki. Ennek az átalakulásnak a módszertanát a 2Korintus 3:18-ban fejti ki:

"Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyan­azon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Szel­le­mé­től."

Egy tükör csak azt mutathatja, amit szemlél. Épp így, mi is csak annyit tük­röz­he­tünk vissza életünkben Krisztusból, amennyit "látunk". Krisztusból annyit szemlélünk, amennyit a Szent Szellem kinyilatkoztatása által befogadunk.

Miután elménk megújult és megtisztult minden idegen uralomtól, átváltozhatunk, nem a világ ábrázatja szerint, hanem Isten öntőformája szerint: az Ő Fiának ha­son­la­tos­ságára, a mi Urunk Jézus Krisztus megdicsőült emberi formája szerint.

Karizmatikus klasszikusok - Kenneth E Hagin - 2000 0319 PM LaMarque, TX

Simon Wiesenthal - Az ODESSA 4.

A véletlen úgy hozta, hogy már a kezdet kezdetén tudomást szereztem e szervezet létezéséről. A nürnbergi perek során megismerkedtem az Abwehr, a német kémelhárítás egy hajdani alkalmazottjával, akit amerikai barátaim ajánlottak figyelmembe. Az illető még mindig olyan szoros kapcsolatot tartott régi bajtársaival, hogy mindenről tájékozott volt.

  – Hogyan tudtak eltűnni a legfőbb nácik? – kérdeztem tőle.

  A másik visszakérdezett: – Még soha nem hallotta az ODESSA nevet?

  – Úgy tudom, egy szép város neve… – jegyeztem meg, némiképp tanácstalanul.

  

A következő négy órában Hans (nevezzük így) beavatott az ODESSA (Organisation der ehemaligen SS-Angehörigen – A volt SS-tagok szervezete) titkaiba. A szervezet csak 1946-ban jött létre, akkor, amikor az egykori náci vezetők egész sora már fogolytáborokban vagy börtönben volt. Valamiképpen kapcsolatot tudtak teremteni még szabadlábon lévő régi bajtársaikkal, azok pedig „segélybizottságokat” szerveztek a foglyok támogatására. A humanitárius segítség örve alatt e bizottságok leveleket továbbítottak, helyreállították a régi bajtársak közötti kapcsolatokat, és mindenekelőtt pénzt szereztek. Mindez a lehető leghivatalosabban ment végbe, a mit sem sejtő szövetségesek tudtával; ők ugyanis meggyőződéssel vallották, hogy a humanitárius társadalmi rend áldásai a nácikat is megilletik. A bizottságokat kivált a katolikus egyház pártolta, amely most egyszer csak tudatára ébredt emberbaráti kötelességeinek. A nemzetiszocializmus idején ugyan nem sokat tett a foglyokért, a koncentrációs táborok lakóiért pedig jóformán semmit sem, most azonban a jelek szerint igencsak iparkodott, hogy mulasztását jóvátegye, adott esetben a hadifogolytáborok lakóin gyakorolva könyörületességét.

  

Számos alkalommal az egyházi segítség jócskán túllépte a segélybizottsági hatáskört, és voltaképpen a bűnpártolás fogalmát merítette ki. Így jött létre Ausztria és Olaszország között a menekülés legfontosabb útvonala, az úgynevezett „kolostorút”. Római katolikus papok, elsősorban Ferenc-rendiek siettek az ODESSA segítségére, hogy a menekülőket addig csempésszék kolostorról kolostorra, míg végül el nem jutottak a római Caritasig. A legismertebbé a római via Sicilián lévő ferences rendi kolostor vált, úgy is, mint a nemzetiszocialista bűnözők szabályszerű átmenőtábora. A búvóhely szervezője grazi illetőségű volt, rangjára nézve pedig éppenséggel püspök: Alois Hudal később emlékirataiban eldicsekedett vele, hogy a Harmadik Birodalom hány nagyságát részesíthette „humanitárius segítségben”.

  

Nem könnyű kifürkészni, milyen indítékok vezérelhették ezeket a papokat. Sokan közülük minden bizonnyal rosszul értelmezett keresztény felebaráti szeretetből cselekedtek – még az is meglehet, hogy néhányan a náci uralom idején a zsidók érdekében is megtették ugyanezt, hiszen ha a nyolcezer római zsidóból négyezren életben maradtak, ez elsősorban ugyancsak az egyháznak köszönhető: legtöbbjüket különböző kolostorok fogadták be, sőt, néhány tucatot maga a Vatikán. Valószínűnek tartom, hogy az egyház kétfelé szakadt: voltak papok és szerzetesek, akik Hitlerben az Antikrisztust látták, és a zsidókkal szemben keresztényi irgalmat gyakoroltak; mások viszont úgy vélekedtek, hogy az erkölcsi hanyatlás és a bolsevizmus elleni harcban a nácizmus a rend hatalmát testesíti meg. Alighanem az első csoporthoz tartozók rejtegették a háború alatt a zsidókat, a második csoport tagjai pedig a háború után a nácikat.

  

Kezdetben a legtöbb menekülő a „Bréma–Bari tengelyt” vette igénybe, később azonban a forgalom java része Bréma és Róma, illetve Bréma és Genova között bonyolódott. Körülbelül negyven kilométerenként volt egy-egy „csatlakozási pont”; ezt általában három ember irányította, aki csupán a következő két csatlakozási pontot ismerte. A menekülőket úgyszólván névtelenül adták tovább, és azok az Ausztriát és Németországot akkoriban keresztül-kasul átszelő demarkációs vonalakon is nehézség nélkül keltek át. Az amerikai hadsereg újságját, a Stars and Stripest például német polgári alkalmazottak szállították teherautón Münchenből Salzburgba. A szállítmányokat többnyire egy intéssel engedték át a határon, legföljebb egyszer-egyszer pillantott be a rakodótérbe a tábori csendőr, de ott nem látott többet bálákba rakott újságkötegeknél. Csak épp az újságkötegek mögött lélegzet-visszafojtva lapuló embereket nem vette észre, mint ahogy azt sem tudta, hogy a teherautó sofőrje az ODESSA-hoz tartozik. Később ugyan, miután jelentést tettem a salzburgi CIC-nek, ezt az útvonalat megszüntették, a sofőröket pedig letartóztatták – de tucatnyi más menekülési útvonal továbbra is megmaradt.

  

Mindössze egyetlen olyan műveletről tudok, melynek során hasonló módon sikerült nagyszámú menekültet Ausztrián át Olaszországba csempészni, és ott behajózni. A „Bricha” (a szó héberül menekülést jelent) illegális akciójára gondolok, amely a zsidó menekülteket szállította Palesztinába. Sőt az is megesett, hogy mindkét szervezet ugyanazokat a csatlakozási pontokat használta. Meran közelében volt például egy kis fogadó, amelyben egymás mellett éjszakáztak illegális náci és zsidó csoportok, anélkül hogy egymásról tudomásuk lett volna. A zsidók az első emeleten bújtak meg – a nácik a földszinten, és mind az előbbieket, mind az utóbbiakat figyelmeztették: „Bármi történjék is körülöttetek – meg ne moccanjatok!”