2018. január 16., kedd

Hack Péter - Ne szabd magad a világ gondolkodásmódjához!

Pál apostol kérte a rómaiakat, hogy éljenek Istennek tetsző életet. Az Isten előtt kedves élet megvalósításához szükséges a gondolkodásmód megváltoztatása. A szívcserét Isten elvégezte bennünk, amikor újjászülettünk, de a lelkünk művelése – benne az elme, a gondolkodásmód megújítása – a hívő feladata.

A világ tetszéséhez igazodó gondolkodásmóddal baj van, noha vannak olyan gondolatok benne, amelyek Isten értékrendjével megegyeznek, de a világ alapvetően ellenkezik Istennel. Hogy felismerjük, mi Isten akarata, és hogy ez jó, kedves és tökéletes, ahhoz Istennek odaszánt, letett élet szükséges.

DÖNTÉSEINKNÉL ISTEN AKARATA SZERINT KELL ELJÁRNUNK, MERT AZ Ő AKARATA JÓ, KEDVES ÉS TÖKÉLETES.

Amikor az ember elbukott, akkor az ellenség ajánlatát jónak, kedvesnek és kívánatosnak találta. Keresztényként szinte minden pillanatban két ajánlat közül kell választani. A Sátán ajánlata az, hogy „bizonnyal nem halsz meg, ha engem követsz, hanem Istenhez leszel hasonló”. Jézus pedig azt mondja, hogy ne aggodalmaskodjál a holnapért, hanem bízd Istenre a sorsodat, keresd előbb az ő országát és az Ő igazságát, és minden szükséges megadatik neked.

Sajnálatos, hogy sok keresztény elvilágiasodott, és a döntései során a világ tetszését keresi. A jelenlegi korban erőteljesen növekszik a sötétség, ami által sokkal nagyobb a különbség a világ és az egyház között, mint korábban volt. Emiatt, ha elvilágiasodik valaki, annak sokkal nehezebb lesz visszatérnie. Ennek pedig később súlyos következményei lehetnek, akár eltávolodhat ő, vagy gyermeke az Úrtól. Ma már sok ember elveszíti az önálló gondolkodási képességét, helyette inkább világi mintákat igyekszik követni, mégpedig azok megvizsgálása nélkül, ezért nem a szíve szerint reagál, hanem az átvett minta szerint. Például szappanoperák hőseit utánozza, vagy véleményvezéreket követ.

NEHÉZ KILÓGNI A SORBÓL, MERT MEGBÉLYEGEZHETIK AZ EMBERT, MÉGIS FEL KELL VÁLLALNI. AKI NEM LÓG KI A VILÁGBÓL, AZT ELNYELI A VILÁG.

Politikai döntéseket is a Biblia alapján jó meghozni, nem tömeghangulatok alapján. Jeremiás próféta szolgálata jó példa arra, hogy azzal a tömeghangulattal szembe kell menni, ami nem Isten akarata alapján alakult ki. A tömeghangulat hatására még szellemi emberek is megtévedhetenek. Példa erre Hanániás, aki hazugsággal biztatta a népet, hogy két év múlva hazatérnek az elhurcolt júdaiak a fogságból. Jeremiás viszont határozottan képviselte az Isten által kapott üzenetet, akármilyen népszerűtlen volt.

Egy másik példa: Mikeást, Jimla fiát nem szerette Akháb, Izrael királya, mert sohasem jövendölt neki jót, csak rosszat. Amikor előhívták a csata előtt, egy jóakarója azt tanácsolta a prófétának, ő is mondja azt, amit a többiek. Először nem túl nagy meggyőződéssel azt is mondta. Majd végül kijelentette: látta, hogy az Úr küldött egy hazug szellemet, hogy megtévessze az összes prófétát azért, hogy a király elvesszen a csatában. A többi próféta győzelmet ígért. Sedékiás, Kénaána fia még vasszarvakat is csinált, hogy bemutassa, hogy hogyan fogja a király az ellenséget jobbra-balra öklelni. Egyedül Mikeás mondta meg az igazságot, ami be is következett.

Isten hosszan tűr ugyan, de nem végtelenül hosszú a türelme. A világ egyre inkább szembe megy Isten akaratával. A világ országainak többsége ellene szavazott az ENSZ-ben annak, hogy Izrael fővárosa Jeruzsálem. Jó, hogy a mi hazánk vezetői nem ezt tették, de az európai elit ellene szavazott, noha elvileg Európa lenne a kereszténység egyik fő képviselője.

JERUZSÁLEM ISTEN AKARATÁBÓL IZRAEL FŐVÁROSA, EZÉRT AMIKOR EZ ELLEN SZAVAZNAK, AZ ISTENNEL SZEMBENI LÁZADÁS.

Személyes beszélgetésekben nekünk is bátran fel kell vállalnunk az ezzel kapcsolatos véleményünket, noha várhatóan kisebbségben leszünk ezzel.

Nem minden bibliai kérdés; számos ügyben mindegy, hogy hová teszi le a voksát egy keresztény. Bibliai kérdések esetében viszont már nem mindegy, hogy kire szavazol, kivel értesz egyet. Ilyen kérdések a család, a nemek kérdése; mivel az Ige hangsúlyozza, hogy Isten az embert férfivá és nővé teremtette, és a házasság Isten által alapított intézmény, ami egy férfi és egy nő között jön létre. Nem érthetünk egyet azokkal a törekvésekkel, amelyek nem hagyják meg a szabadságunkat arra, hogy megválaszthassuk életvitelünk elveit!

Isten megítélte Akháb királyt és feleségét Jézabelt, akik Baál szolgálatára biztatták Isten népét, szembe kerülve ezzel az első és második parancsolattal. Van, hogy az igazság szembejön veled; akkor engedni kell neki. Máskor az emberek szembe mennek vele: ilyenkor nem szabad elbújni, hanem vállalni kell az igazságot, mert ellenkező esetben az üdvösségedet veszítheted el. Ne saját szándékunkra akarjuk Istent rávenni, hanem keressük az Ő akaratát, és annak akarjunk megfelelni! Ezt az elménk megújulása által érhetjük el.

Azért nehéz jó döntéseket hoznunk, mert ehhez a jövőt kellene ismernünk. Kapunk viszont természetfölötti segítséget ehhez: Isten Igéje lámpás, ami megvilágítja az ösvényünket. Isten Szelleme elvezet minden igazságra, a bekövetkező dolgokat kijelenti, reflektorként világítja meg számunkra a helyzeteket, ha az Ő törvényei szerint élünk.

AZ A HÍVŐ VAN JÓ ÁLLAPOTBAN, AKINEK AZ ÚRRAL VALÓ KÖZÖSSÉG A LEGFONTOSABB, ÉS TERVEIT, ÁLMAIT KÉSZ LETENNI ISTEN ELÉ, A SZENT SZELLEM VEZETÉSÉT KÉRVE.

ELHANGZOTT IGÉK:
Rómaiakhoz írt levél 12:1-2
Jeremiás próféta könyve 28:1-17
Királyok I. könyve 22:5-28
János evangéliuma 8:32, 16:12-13
Máté evangéliuma 6:33

Hrabovszki György jegyzete