2018. január 17., szerda

David Wilkerson - Kitart-e a hitem mindazon keresztül ami még jönni fog? 3.

Gondold csak meg: Isten ahogy lenéz a földre, szorgalmasan kutat egy hittel telt férfi vagy nő után, aki teljesen bízik Őbenne.

Amikor az Úr egy ilyen szolgát talál, azt mondja: “szerettem erősen ragaszkodik hitéhez és a bennem való bizalomhoz, ezért erősnek fogom mutatni magam számára. Meg fogja ismerni a hatalmamat, hogy láthassa amint erőm megmutatkozik érdekében.”

Ezek a szavak először Ászához, Júda királyához szóltak Hanáni prófétán keresztül. Isten kutató szemei Ászára estek , akit az Úr szeretett “Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az Úr...”

Ászá minden tekintetben igaz ember volt aki bízott az Úrban. Hittel minden dolgot az Úr elé tárt, hogy Isten irányítását elnyerje. Odaadással imádkozott, és Isten alárendeltje volt - tettei is ezt bizonyították.

Ászá kiirtotta a bálványimádást az országban, lerombolta a hamis istenek oltárait. Megtiltotta a boszorkányságot, szodómiát, prostitúciót. Városokat épített erős tornyokkal és magas falakkal, biztonságos kapukkal. Uralma alatt Júda jólétben virágzott és az Úr megáldotta őket.

Ászá hűségesen emlékeztette a népet, hogy minden áldást az Úrtól kaptak “mert kerestük Istenünket, az Urat, és ő nyugalmat adott nekünk mindenfelől. El is végezték sikeresen az építkezést.” (2Krónikák 14:7)

Csodálatos lehetett Júdában élni zsidóként ebben az időben.

Csak próbáljátok elképzelni a légkört Júdában, azokban években Ászá igazságos uralma alatt. Békesség volt és minden isteni rendben történt. A nép áldott volt, mindenki dolgozott, a termés bőséges volt, mert Isten velük volt. Senkinek nem kellett háborúba menni, mert a nép és a király Istent kereste. Nem volt szükség ítéletre, mert a nép engedelmes volt.

De egy nap, hirtelen ez a békés élet megváltozott. Ászá ijesztő hírt kapott egy hírnöktől: Egymilliós hadsereget láttak Júda felé vonulni. Az etiópok és lubimiták hatalmas hadsereggé egyesítették erejüket. 300 harci kocsi, lovasok tömege és egy millió főből álló gyalogság vonult Júda ellen, hogy elpusztítsa.

Az ezt megelőző nap Ászá arra hívta népét, hogy adjanak köszönetet az Úrnak a békéért és áldásokért, amit azért élvezhetnek, mert mindig az Urat keresik. Most pedig olvassuk, hogy “kivonult ellenük az etióp sereg...” (2Krónikák 14:8) Másnap Júda háborúban találta magát, egy milliós ellenséges katonával álltak szemben.

Tehát mit tehet az Isten szolgája, amikor ilyen nehézséggel áll szemben? Hogyan reagálhat? Vajon pánikba esik? Emberekhez fordul-e segítségért vagy bizalommal mindent az Úr kezébe helyez?

Isten kutató szeme Ászán volt ebben a válságos órában.

Hogyan reagált az igaz király ebben a helyzetben?

“Akkor Ászá kiáltott Istenéhez, az Úrhoz: Uram, neked nem nehéz segíteni az erőtlent a sokasággal szemben! Segíts meg bennünket, Urunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk és a te nevedben jöttünk ez ellen a tömeg ellen! Uram, te vagy a mi Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit! És megverte az Úr az etiópokat Ászá és Júda előtt és megfutamodtak az etiópok...” (2Krónikák 14:10-11)

Mondd meg nekem, mit tanít ma nekünk, Jézus Krisztus egyházának Ászá reakciója? Ez az istenfélő ember a legrémesebb hírt kapta. A túlélés esélye kérdéses volt, még inkább a győzelemé.

Szeretteim, ennek a történetnek az üzenete világos: azt mutatja, hogy győzelem - a lehetetlen győzelem - azok számára van fenntartva akik teljes bizalmukat az Úrba helyezik.

A hatalmas válság akkor következett be Ásza és Júda számára, amikor tiszta szívvel keresték az Urat, amikor Isten kegyes jóindulattal mosolygott rájuk.

Nem tudom megmagyarázni miért engedi meg az Úr az ellenség támadásait istenfélő szolgáin. De azt tudom, hogy az Ige figyelmeztet minket arra, hogy várjuk a tüzes megpróbáltatásokat hitünk megpróbálása céljából. Mindennek ellenére meg van írva, hogy Isten tiszta aranyat talál kitartó hitünkben.

Ászá hite abban a nehézségben az Úr kedvére volt. Ennek ellenére egy prófétát küldött, hogy figyelmeztesse őt:

“Hallgassatok rám, Ászá és egész Júda, meg Benjámin! Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket." (2Krónikák 15:2)

A próféta hozzátette, hogy ez volt igaz Isten népére a történelem folyamán keresztül. Régen, ha valamikor nem volt béke csak zaklatás és gondok, amint a nép Istenhez fordult keresve őt, megtalálták az Urat. (Lásd 15:3-4)

Azarjáhu Júdához szóló próféciája Jézus Krisztus mai egyházához is szól: “A hit egyetlen dicsőséges győzelme nem elég.”

Még több megpróbáltatás jön minden hívő életébe. Sőt, minél jobban keressük az Urat, minél nagyobb az elhívásunk, minél erősebb a vele való kapcsolatunk - annál több lesz a szenvedés és megpróbáltatás, a hit állandóan erősödő próbája. Az Ige arról biztosít bennünket, hogy ez az életünk végéig fog tartani.

Mit üzen az Úr mindezzel? Egyszerűen a következőt: Hitünk nem rendülhet meg még a legnagyobb próbák közben sem.

Szeretteim, higgyétek el, nem könnyelműen mondom mindezt. Amit ebben az üzenetben megfogalmaztam, azt a saját, személyesen átélt szenvedéseimből, nehéz időszakaimból, próbatételeimből merítve mondom.

Ne értsetek félre: nem panaszkodom. Tanúskodni tudok arról, hogy láttam Isten szerető kezét minden megpróbáltatásban az évek során. Láttam a feleségemet Gwent és két lányomat a halál torkában rákbetegségben. Kitartottam amikor unokám meghalt rákban. Láttam mindegyik gyermekemet és unokámat súlyos támadások alatt mindenféle időpontban. Magam is a tüzes próbáltatásokon mentem át.

Mindez alatt átéltem hitem elerőtlenedését, amelyben az Úr arca látszólag teljesen el volt rejtve tőlem a megpróbáltatáson keresztül. Mégis, a hosszú évek után itt állok, és vallom, hogy az Úr áthozott minden próbán keresztül békéjével és győzelmének énekével.

De a dolgoknak ez még nem a vége.