„Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletnie. Itt van a szentek békességes tűrése és hite.” (Jel 13,10)
A modernista irányzatokkal szembehelyezkedő keresztény fundamentalizmus alapjául azok az igehelyek szolgálnak, amelyekben a kereszténység három legnagyobb tekintélye, Jézus, Péter és Pál egybehangzóan leszögezik az írások abszolút tekintélyébe és ihletettségébe vetett hitüket. „Ne gondoljátok, hogy jöttem a Törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a Törvényből egy jóta, vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen” (Mt 5,17-19) - tanítja Jézus. Máshol pedig így szól: „az Írás fel nem bontható” (Jn 10,35). Péter, a zsidóság főapostola az Újszövetségre is kiterjeszti a történeti hitelesség és az ihletettség elvét: „Mert nem mesterkélt meséket [kitalált mítoszokat] követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemtanúi voltunk az Ő nagyságának. Amikor ugyanis az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm, ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen. És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek...” Majd ő is megerősíti az Ószövetség tekintélyét: „Legelőször azt értsétek meg, hogy az írásban egyetlen prófétai szó sem támad saját magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó, hanem a Szent Szellemtől indíttatva szólottak az Isten szent emberei.” (2Pt 1,16-21) Harmadikként Pál, a nemzetek közül megtértek főapostola is tanúságot tesz: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a nevelésre...” (2Tim 3,16)
A Biblia szerint peres ügyekben két vagy három egybehangzó tanúságtétel elegendő a döntéshez az élet vagy halál feletti ítélethozatal esetében. A fenti három személy szellemi tekintélye és kétségbevonhatatlanul igaz volta tehát mérhetetlenül nagyobb súllyal esik latba e kérdésben, mint a többnyire súlyos bűnökben élő modernista teológusok véleménye. Különösen figyelemre méltó, hogy a fenti két apostoli tanúságtétel közvetlen vértanúhaláluk előtt írt utolsó - apostoli végrendeletnek is tekinthető - leveleikben íratott le. Mindkét levélben a hittől való elszakadás, a hamis tanítók várható megjelenése és az egyház nagy tömegeinek közeljövőben bekövetkező eltévelyedése elleni biztosítékként szögezik le az Írás ihletettségének bizonyosságát.
Az Ószövetség vonatkozásában a fentieket megerősíti a korabeli zsidó írástudók általánosan elfogadott alapelve, amely szerint: „Ha valaki azt is mondja: Az egész Tóra Isten szájából származik, ennek az egy versnek a kivételével, amelyet Mózes a saját szájából mondott’, erre az emberre is érvényes: ‘JHWH Igéjét megvetette’...” (Sanh 99a Bar) Ez pedig halálos bűnnek számított, hiszen a rabbik által idézett igehely egészében így szól: „A bennszülöttnek Izráel fiai között és a jövevénynek, aki közöttük tartózkodik: egy törvényetek legyen nektek afelől, aki tévedésből cselekszik. De amely ember felemelt kézzel cselekszik akár bennszülött akár jövevény, az Urat illeti az szidalommal, vágassék ki azért az az ő népe közül; mivelhogy az Úrnak szavát megvetette, és az ő parancsolatját megszegte, kiirtván kiirtassék az az ember, az ő hamissága legyen őrajta.” (4Móz 15,29-31)
Természetesen nem azért idéztük itt ezt az igehelyet, mintha azt kívánnánk, hajtsák végre ezt az ítéletet. Hitünk szerint a mostani korszakban, az új szövetségben Isten felfüggesztette a bűnök ilyen jellegű, közvetlen és emberkéz általi megbüntetését, egyrészt türelme miatt, másrészt a büntetés végrehajtását az örökkévalóságban Önmagának tartva fenn. Az ítélet mindamellett nem marad el: ezért adta Isten az Igét és az időt; hogy mindenki felkészülhessen. Örökkévaló Törvénye egyszersmind örökkévaló véleményét mondja ki, amely a büntetés felfüggesztése mellett nem változott meg a mostani korszakban sem, mivel Isten a korszakok felett álló lény: gondolkodásmódját nem befolyásolja az emberi gondolkodásmódok változása. A fenti dologról a mai napon is pontosan ugyanez a véleménye. Ez megtanít bennünket arra, hogy az Írás integritásának kérdését Isten szemszögéből és az Ő súlyozásával lássuk. A Törvény „jogalkotási” alapelve a „szemet szemért, fogat fogért... életet életért” elve. Ha ezt alkalmazzuk a fenti esetre, azt mondhatjuk, hogy az Ige integritását vagy annak bármelyik aspektusát tagadó személy életet olt ti - hiszen különben nem kellene halállal bűnhődnie. Az Ige ugyanis eredendően nem tudományos vizsgálat tárgyául íratott meg, hanem életadásra, életvezetésre és életmentésre szolgál (a parancsolatok, ígéretek, tanácsok és magyarázatok egyaránt), mind az élet hétköznapi, mind pedig különleges határhelyzeteiben. Ahhoz, hogy e funkcióit maradéktalanul betölthesse, minden vonatkozásának és aspektusának mindig működnie kell (szó szerinti, történeti és szimbolikus, szellemi értelmének egyaránt.) Ha ezek közül bármelyiket tagadja valaki és úgy tanít, akkor korlátozza, hogy az Ige az élet forrásaként működjön hallgatói számára. Megfosztja őket attól, hogy az élet minden helyzetében az Igére támaszkodhassanak, abból erőt vegyenek, s ezzel potenciálisan életeket olt ki. Ez az oka Isten fentebb idézett szigorú véleményének. (A modernista teológusok helyében én mélyen elgondolkoznék, mibe is ártottam bele magam. Ez nem egy szakma a sok közül, hanem az élő Isten Igéje, "magántulajdona".) Egyszersmind a fenti versek és rabbinikus kommentárjuk felveti a zsidó fundamentalizmus problémáját is, amellyel a későbbiekben még foglalkozunk.
Forrás: Új Exodus Magazin, 8. évf. 1. sz. / 1996.
