Mi a nyelveken szólás?
A nyelveken szólást megpróbálták „stressz állapotban a tudatalattiból feltörő" pszichológiai jelenségként megmagyarázni. Számomra elképesztő, hogyan lehet a tudatalattinak tulajdonítani ilyen fantasztikus képességeket: azt, hogy emberek hosszan és értelmesen tudnak beszélni olyan nyelveken, amiket soha nem hallottak, vagy szakszerűen tudnak nyilatkozni számukra teljesen ismeretlen kérdésekben.
Nils Bloch Hoel,az 1964-ben megjelent The Pentecostal Movement (A pünkösdi mozgalom) című művében a nyelveken szólást lelki defektusnak diagnosztizálja, a nyelveken szólókat pedig „alfajként" bélyegzi meg. Orvosi szakvéleménye szerint ,a valódi xenolália" (ismeretlen nyelveken való szólás) egyfajta elmezavar következménye, amikor is a feledés homályába merült kifejezések törnek elő úgynevezett „motorikus beszéd" formájában a páciensből, aki eközben extázisbán vagy traumában van. Szerzőnk erőltetett badarságait olyan jól hangzó szakkifejezésekbe csomagolja, mint hipermnézia vagy kriptomnézia (túlzott, illetve rejtett emlékezés), és mindezt „kielégítően racionális magyarázatnak" tartja. Nehezen tudok ennél kevésbé „kielégítőt" és „racionálist" elképzelni!
Mi, akik naponta szólunk nyelveken, igazolni tudjuk, hogy sem extázisbán, sem traumában, hanem elmebeli képességeink teljes birtokában tesszük ezt. Nils Bloch Hoel azonban, úgy tűnik, maga sem elégedett magyarázatával, mert a végén hozzáteszi: nem tartja kizártnak, hogy a jövőbeni pszichológiai kutatások más magyarázatra fognak vezetni. Valóban könnyen lehet - talán arra, hogy a Szent Szellemtől van?! Miért ne? Ezt a magyarázatot senki nem tudja cáfolni!
Válaszként megemlíthetjük még a szintén norvégiai származású tudós, Thoralf Gilbrant véleményét, aki a tizenhat kötetes Biblical Library (Bibliai Könyvtár) nemzetközi kiadásának szerkesztője. Az 1985-ös Pünkösdi Világkonferencián bizonyságot tett arról, hogy nagymamája, aki egy szót sem tudott olaszul, folyékonyan prédikált olasz matrózoknak, valamint hogy ő maga is fültanúja volt, hogy egy idős kórista gyönyörű brit angolsággal imádkozott, mikor azonban szóba akart elegyedni vele, rádöbbent, hogy az illető egy árva szót sem tud angolul. Egyikük sem volt extázisban, sem traumában, sem ezekhez hasonló állapotokban.
Mások úgy gondolják, hogy csak egy egyszeri alkalomra szóló csoda volt az, amikor Pünkösd napján az apostolok olyan érthető nyelveken kezdtek szólni, amiket soha nem tanultak - a korintusiak nyelveken szólása viszont már egészen más. Ezt az elképzelést nemcsak hogy semmi bizonyíték nem támasztja alá, de semmi különösebb értelme sincs, ha csak nem az, hogy a csodákat visszautalja a régmúlt idők ködébe.
Azt az ellenvetést is többször hallani, hogy nem keresztény körökben is lehet példát találni a nyelveken szólásra. Rendszerint arra hivatkoznak, hogy a mormonok is szólnak nyelveken. Ehhez kétség nem fér. Sőt, ahogy korábban már utaltam rá, a pogány istenek templomaiban elhangzott jövendöléseket a Veszta-szüzek és mások nemegyszer valamiféle halandzsázás formájában adták elő, amiket aztán a papok állítólag megmagyaráztak. Amint az egyiptomi varázslók esetében is láthatjuk, az ördög mindig megpróbálja utánozni Isten csodáit, például azt is, hogy természetfeletti beszédre bírja szolgáit. Pál ennek tudatában mondja azt az lKorintus 12,3- ban, hogy „senki, aki Istennek Lelke (Szelleme) által szól, nem mondja Jézus átkozottnak." Pál itt nem egy elméletileg fennálló lehetőségről beszél. Úgy emlegeti, mint ami könnyen megtörténhet, és alighanem meg is történt, de a benne megnyilvánuló szellem nem Istentől volt. Nemcsak a Szent Szellem ajándékai természetfelettiek, hanem az okkultizmus jelenségei is.
Az a tény azonban, hogy Sátán is képes természetfeletti jelenségeket produkálni, nem jelenti azt, hogy minden természetfeletti sátáni volna. Jézus is szembesült ezzel a félelemmel, és ezért mondta, hogy „melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ád néki? Avagy, ha tojást kér, vajon skorpiót ád néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket (Szellemet) azoknak, akik tőle kérik." (Lk 11 11-13) A nyelveken szólás nemegyszer a gyógyulásoknál és a nyilvánvaló csodáknál is inkább zavarba hozta a hitetleneket, és mélyebben meggyőzte az előítélet nélkül közeledőket.
Ezek után könnyű válaszolni arra a kérdésre, miben is áll a nyelveken szólás ajándéka. Nem minden nyelveken szólónak van ajándéka a nyilvános istentiszteleten való felszólalásra - Pál ezzel foglalkozik a Korintusi levélben. Amennyiben vannak ezen a területen kipróbáltan jól szolgáló személyek, a páli útmutatásokat követve végezzék tevékenységüket. Az „ajándék" kifejezés többféleképpen is értelmezhető. Minden nyelveken szólás tágabb értelemben Isten ajándéka, gyülekezeti értelemben azonban olyan személyeknek „van meg" ez az ajándékuk, akiket a Szent Szellem rendszeresen inspirál arra, hogy ilyen módon építsék a gyülekezetet - természetesen magyarázóval együtt, betöltve azt a törvényt, hogy „két tanú szájából...".
Milyen segítséget nyújtanak a nyelvek?
Próbáljuk meg most összegezni, milyen segítséget jelent az, ha nyelveken imádkozunk:
- Olyan szükségeket tudunk így megfogalmazni, amiket nem tudunk magunktól kifejezni, és azt sem tudjuk, hogyan imádkozzunk. A nyelveken szólás hozzásegít bennünket Isten jelenlétének érzékeléséhez, és megerősít meggyőződésünkben, hogy meghallgatja az imáinkat.
- A démonok ellenállását le tudjuk győzni.
- Mikor az elménk már nem tud tovább az imára figyelni, szellemünk ily módon tovább tud imádkozni.
- Akkor is tudunk nyelveken imádkozni, miközben valamilyen mechanikus tevékenységre kell koncentrálnunk, például autót vezetünk
- A nyelveken szólással építjük magunkat
Bár még távolról sem merítettük ki ezt a rendkívül fontos témát, ezen a ponton befejezzük tanulmányozásunkat. Isten Szelleme minden módot meg kíván ragadni arra, hogy szükségekkel teli életünkbe és kétségbeeséssel küszködő világunkba behatoljon. Azt kívánom, hogy találjon ehhez nyitott partnerekre bennünk!
2017. április 28., péntek
Ésaiás könyve 57.
1. Az igazságos elveszett és senki sem veszi szívére; és a kegyes emberek elragadtatnak és nincs ki arra ügyel, hogy a rosszaság miatt ragadtatott el az igazságos. 2. Betér békében, nyugosznak fekvőhelyeiken, az egyenességben járók. 3. Ti pedig közeledjetek ide, boszorkánynő fiai, magzatja házasságtörőnek és paráználkodó nőnek. 4. Ki felett gyönyörködtök, ki ellen tátjátok fel szájatokat, öltitek ki nyelveteket? Hiszen ti vagytok a bűn szülöttjei, a hazugság magzata! 5. Akik hevültök a tölgyfánál, minden zöldellő fa alatt, kik levágjátok a gyermekeket a völgyekben, a sziklák hasadékai alatt. 6. A völgy sima köveiben van a te részed, azok, azok a te sorsod; nekik is töltöttél öntőáldozatot, mutattál be lisztáldozatot: vajon ezek mellett megnyugodhatom-e? 7. Magas és emelkedett hegyre tetted fekvőhelyedet, fel is mentél oda, vágni vágóáldozatot. 8. S az ajtó és a félfa mögé tetted emlékjeledet, mert eltávolodva tőlem kitakartad magadat és fölszálltál, kiszélesítetted fekvőhelyedet és magadhoz szegődtettél közülük, szeretted hálásukat, helyet szemléltél ki. 9.És járultál a királyhoz olajjal és megsokasítottad kenőszereidet; küldözgetted követeidet messzire és mélyen egész az alvilágig. 10. Sok utadtól elfáradtál, nem mondtad: hiába! kezed életét tapasztaltad, azért nem éreztél bajt. 11. Hát kitől aggódtál és féltél, hogy hazudoztál és rólam meg nem emlékeztél, nem vetted szívedre? Nemde, én hallgatok és régtől fogva, tehát nem félsz tőlem! 12. Én majd hirdetem igazságodat, de a te műveid – azok nem használnak neked. 13. Midőn kiáltasz, mentsenek meg összegyűjtött bálványaid! De mindnyájukat elviszi a szél, elragadja a lehelet; de aki bennem keres menedéket, bírni fogja az országot és elfoglalni szent hegyemet. 14. Így szól: Töltsetek föl, töltsetek föl, törjetek utat, vegyetek el gáncsot népem útjából. 15. Mert így szól a magas és fenséges, aki örökké székel, Szent az ő neve: magasságban és szentségben székelek, s a lesújtottnál és alázatos lelkűnél is, hogy felélesszem az alázatosak lelkét és hogy felélesszem a lesújtottak szívét. 16. Mert nem örökké pörölök, és nem mindétig haragszom, mert elepedne előttem a szellem, meg a lelkek, melyeket én alkottam. 17. Kapzsiságánál; bűne miatt haragudtam, vertem őt elrejtve színemet és haragudtam; de ő járt elpártoltan szívének útján. 18. Útjait láttam és meggyógyítom őt; majd vezetem és juttatok vigasztalást neki és gyászolóinak. 19. Megteremtem az ajkak gyümölcsét: béke, béke a távollevőnek és a közellevőnek, mondta az Örökkévaló, én őt meggyógyítom. 20. De a gonoszok olyanok mint a felkavart tenger; mert lecsillapodni nem tud és vizei fölkavartak iszapot és sarat. 21. Nincs béke, mondta az Istenem, a gonoszok számára.
IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)
2017. április 27., csütörtök
Joyce Meyer - Találd meg a valódi önmagad és töltsd be elhívásodat 21.
Kitartóan bízz
"Az igaz ember pedig hitből él." Róma 1:17.
A bizalom nem más, mint Istenbe vetett hit. Meg kell tanulnunk kitartóan, állandóan bízni Istenben, nemcsak alkalomszerűen, amikor épp úgy látjuk jónak.
Nekem is számtalanszor gyakorolnom kellet a hitemet, amikor prédikáltam, és közben többen is felálltak, és kimentek a teremből. A szolgálatom kezdetén ilyenkor mindig elbátortalanodtam, és az önbizalmam gyakorlatilag romokban hevert.
Nem egyszer hallottam a családomtól és a barátaimtól, hogy Isten Igéjének hirdetése nem nőnek való feladat. Azt is tudtam, hogy szép számmal akadnak olyanok, főleg férfiak, akik egy nő szájából nem hajlandók elfogadni a kijelentéseket. Ez eléggé frusztrált engem, hiszen meg voltam győződve arról, hogy engem Isten hívott el és kent fel arra, hogy Igéjét hirdessem. Éppen ezért nem tehettem másként, de továbbra is zavart az elutasítás, amit az emberek részéről tapasztaltam. Ennek az volt az oka, hogy hadilábon álltam a bizalommal. Növekednem kellett ezen a területen, és a bizalomnak egy olyan szintjére kellett eljutnom, ahol már nem számított, hogy az emberek elfogadnak vagy elutasítanak. A bizalmamat Istenbe kellett helyeznem, nem emberekbe.
Mivel a gyülekezet nagyon-nagyon lassan növekedett és fejlődött, ezt a bizalmat folyamatosan gyakorolnom kellett. Persze sokkal könnyebb bizakodni, ha látod a folyamatos fejlődést, de a várakozás hosszú ideje alatt folyamatosan ki voltam téve az ördög támadásainak, amelyek a bizalmam ellen irányultak.
Alapvetően a Róma levél 1:17 tanít arra, hogy hitből hitbe lépjünk. Sok éven át jártam az utat hitből kételkedésbe, aztán hitetlenségbe, majd vissza a hitbe. Rengeteg értékes időt vesztegettem el, míg meg nem tanultam folyamatosan hitben járni. Azóta minden területen gyakorlom a hitemet. Megtanultam, ha elvesztem a bizalmamat, az ördög előtt tárom szélesre az ajtót.
Miközben a sátán folyamatosan bombázta a bizalmamat Isten Igéjének hirdetése közben, rájöttem, hogy ha nem állok ellen nagyon gyorsan ezeknek a támadásoknak, a dolgok még rosszabbra fordulnak. Megtanultam, ha az ördög egyszer megveti a lábát valahol, onnan ki sem lehet robbantani. Ha megengedném neki, hogy teljesen elrabolja a bizalmamat, hirtelen elveszteném a hitemet mindenben, amit a szolgálatom alatt végeztem.
Nagyon féltem például az adakozásról szóló tanításoktól. Azt gondoltam: „Mi van ha az emberek megsértődnek azon, hogy pénzről beszélek?” Nagyon féltem attól, hogy a tanításaimat tartalmazó kazettákat népszerűsíteni kezdjem. Azt hittem, „Az emberek nem szeretik, ha kazettáimról beszélek”. Miközben az Igéről tanítottam, gyakran fészkelték be félelmek magukat a gondolataimba, és ébresztettek félelmet bennem: „Ennek a tanításnak semmi értelme. Mindenkit halálra untatok vele. Nem erről kellene ma beszélnem, hanem valami más dologról”.
A démoni támadások közepette, amelyek a bizalomhiányom miatt vehették be magukat a gondolataimba, nyilvánvaló volt, hogy magamat hibáztattam, ha valaki felállt az istentisztelet közepén és kiment a teremből.
Még mindig jól emlékszem egy esetre, amely Oklahoma City-ben történt. Egy hölgy, aki a második sorban ült, az istentisztelet ötödik percében felállt és kiment. Azonnal elbizonytalanodtam, és persze a sátán jól megcibálta a bizalmamat. Teljesen zavartnak éreztem magam a szolgálat egész ideje alatt. Este megemlítettem az esetet Dave-nek, aki a következőket mondta: „Ja, el is felejtettem mondani, hogy a hölgy szólt nekem, hogy dolgoznia kell menni, de annyira szeret téged, és olyan sokat tanul tőled, hogy úgy döntött, ha csak öt percre is, de eljön, hogy hallhasson téged”.
Ugye, te is látod ebből a történetből, milyen eszközökkel dolgozik a sátán? Ha töretlen lett volna Istenbe vetett bizalmam, és erős lettem volna, nem ilyen negatív módon értékelem az adott helyzetet.
Isten megtanított arra, hogy a bizalmamat minden körülmények között őrizzem meg. Abban a pillanatban, amikor meginog a bizalom, utat nyitok az ördög számára.
Ugyanez igaz rád nézve is.
Legyél teljesen biztos az ajándékaidban, a képességeidben. Ne feledd, Jézusban mindenre képes vagy. Légy bizonyos abban, hogy meghallod az Úr szavát. A Szent Szellem mindig vezet téged. Légy bizonyos abban, hogy az emberek szeretnek, és egyre többen szeretnek. Légy bátor Istenben. Győztesként tekints magadra!
"Az igaz ember pedig hitből él." Róma 1:17.
A bizalom nem más, mint Istenbe vetett hit. Meg kell tanulnunk kitartóan, állandóan bízni Istenben, nemcsak alkalomszerűen, amikor épp úgy látjuk jónak.
Nekem is számtalanszor gyakorolnom kellet a hitemet, amikor prédikáltam, és közben többen is felálltak, és kimentek a teremből. A szolgálatom kezdetén ilyenkor mindig elbátortalanodtam, és az önbizalmam gyakorlatilag romokban hevert.
Nem egyszer hallottam a családomtól és a barátaimtól, hogy Isten Igéjének hirdetése nem nőnek való feladat. Azt is tudtam, hogy szép számmal akadnak olyanok, főleg férfiak, akik egy nő szájából nem hajlandók elfogadni a kijelentéseket. Ez eléggé frusztrált engem, hiszen meg voltam győződve arról, hogy engem Isten hívott el és kent fel arra, hogy Igéjét hirdessem. Éppen ezért nem tehettem másként, de továbbra is zavart az elutasítás, amit az emberek részéről tapasztaltam. Ennek az volt az oka, hogy hadilábon álltam a bizalommal. Növekednem kellett ezen a területen, és a bizalomnak egy olyan szintjére kellett eljutnom, ahol már nem számított, hogy az emberek elfogadnak vagy elutasítanak. A bizalmamat Istenbe kellett helyeznem, nem emberekbe.
Mivel a gyülekezet nagyon-nagyon lassan növekedett és fejlődött, ezt a bizalmat folyamatosan gyakorolnom kellett. Persze sokkal könnyebb bizakodni, ha látod a folyamatos fejlődést, de a várakozás hosszú ideje alatt folyamatosan ki voltam téve az ördög támadásainak, amelyek a bizalmam ellen irányultak.
Alapvetően a Róma levél 1:17 tanít arra, hogy hitből hitbe lépjünk. Sok éven át jártam az utat hitből kételkedésbe, aztán hitetlenségbe, majd vissza a hitbe. Rengeteg értékes időt vesztegettem el, míg meg nem tanultam folyamatosan hitben járni. Azóta minden területen gyakorlom a hitemet. Megtanultam, ha elvesztem a bizalmamat, az ördög előtt tárom szélesre az ajtót.
Miközben a sátán folyamatosan bombázta a bizalmamat Isten Igéjének hirdetése közben, rájöttem, hogy ha nem állok ellen nagyon gyorsan ezeknek a támadásoknak, a dolgok még rosszabbra fordulnak. Megtanultam, ha az ördög egyszer megveti a lábát valahol, onnan ki sem lehet robbantani. Ha megengedném neki, hogy teljesen elrabolja a bizalmamat, hirtelen elveszteném a hitemet mindenben, amit a szolgálatom alatt végeztem.
Nagyon féltem például az adakozásról szóló tanításoktól. Azt gondoltam: „Mi van ha az emberek megsértődnek azon, hogy pénzről beszélek?” Nagyon féltem attól, hogy a tanításaimat tartalmazó kazettákat népszerűsíteni kezdjem. Azt hittem, „Az emberek nem szeretik, ha kazettáimról beszélek”. Miközben az Igéről tanítottam, gyakran fészkelték be félelmek magukat a gondolataimba, és ébresztettek félelmet bennem: „Ennek a tanításnak semmi értelme. Mindenkit halálra untatok vele. Nem erről kellene ma beszélnem, hanem valami más dologról”.
A démoni támadások közepette, amelyek a bizalomhiányom miatt vehették be magukat a gondolataimba, nyilvánvaló volt, hogy magamat hibáztattam, ha valaki felállt az istentisztelet közepén és kiment a teremből.
Még mindig jól emlékszem egy esetre, amely Oklahoma City-ben történt. Egy hölgy, aki a második sorban ült, az istentisztelet ötödik percében felállt és kiment. Azonnal elbizonytalanodtam, és persze a sátán jól megcibálta a bizalmamat. Teljesen zavartnak éreztem magam a szolgálat egész ideje alatt. Este megemlítettem az esetet Dave-nek, aki a következőket mondta: „Ja, el is felejtettem mondani, hogy a hölgy szólt nekem, hogy dolgoznia kell menni, de annyira szeret téged, és olyan sokat tanul tőled, hogy úgy döntött, ha csak öt percre is, de eljön, hogy hallhasson téged”.
Ugye, te is látod ebből a történetből, milyen eszközökkel dolgozik a sátán? Ha töretlen lett volna Istenbe vetett bizalmam, és erős lettem volna, nem ilyen negatív módon értékelem az adott helyzetet.
Isten megtanított arra, hogy a bizalmamat minden körülmények között őrizzem meg. Abban a pillanatban, amikor meginog a bizalom, utat nyitok az ördög számára.
Ugyanez igaz rád nézve is.
Legyél teljesen biztos az ajándékaidban, a képességeidben. Ne feledd, Jézusban mindenre képes vagy. Légy bizonyos abban, hogy meghallod az Úr szavát. A Szent Szellem mindig vezet téged. Légy bizonyos abban, hogy az emberek szeretnek, és egyre többen szeretnek. Légy bátor Istenben. Győztesként tekints magadra!
Fordította: Berényi Irén
Hack Péter - Az újjászületett ember nem önző, hanem szereti embertársait
HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA:
Jézus egy éjszakai beszélgetés során tanította Izrael egyik nagyon képzett vezetőjét arra, hogy újjá kell születni víztől és Szellemtől ahhoz, hogy megláthassa Isten Országát. Két külön valóság a világosság és a sötétség. A test a sötétséghez kötődik, a szellem a világossághoz, de ez kezdetben nem így volt: a sötétség csak akkor kapcsolódott hozzá az emberhez, amikor már vétkezett.
A teremtés kezdetén nem volt szakadék e két valóság között. Pál apostol mondja, hogy Isten terve egybeszerkeszteni azt, amiben nem volt korábban szakadék. Amikor Isten megformálta az anyagot az emberi testhez, és belelehelte a leheletét, akkor tökéletes harmónia lett az anyag és a szellem között.
AZ EMBER JELENTETTE A HIDAT A FIZIKAI ÉS A SZELLEMI VILÁG KÖZÖTT. EZT A HIDAT A SÁTÁN CSELSZÖVÉSÉVEL LEROMBOLTA.
A testi természet nem tud Isten jelenlétébe bekerülni. A bűn hozta létre az elszakítottságot, a távollétet. A világ fellázadt Isten ellen, és ezzel a sötétségnek pecsételte el magát. A bukás után Isten megjelent a Paradicsomban, de az ember elmenekült előle, ami ma is a bűn jelenlétét jelzi.
Hogyan lehet a szakadékot áthidalni? Isten először a törvény által akarta ezt megtenni, de bebizonyosodott, hogy ez nem volt lehetséges. Természetfölötti módon kellett Istennek beavatkoznia; úgy, hogy elküldte a Fiát, aki dicsőségben lakozott már az idő előtt.
Krisztus korábbi létformájában nem volt neki fizikai része. Dicsőségben volt, de miértünk kiüresítette magát, szolgai formát vett fel, és eljövetele után a testi természettel kellett együtt lakoznia. Azért kellett ezt megtennie, hogy ne haljanak meg az emberek körülötte. Amikor az Úr dicsősége megjelent a törvényadáskor, megtiltotta, hogy közel menjenek a Sinai-hegyhez az emberek, de még az állatok is, mert meghaltak volna. A testi ember nem képes Isten jelenlétébe bekerülni, mert Ádám átállt a sötétség oldalára, mivel jobban hitt a Sátánnak, mint Istennek, Aki teremtette.
Istenről mondja az Ige, hogy Ő a világosság, és Ő a szeretet. A sátán pedig micsoda? Ő maga az önzés. A szeretet az önzéssel áll szemben, ahogyan a világosság a sötétséggel. Lucifer fő problémája éppen az önközpontúság volt. Istennél viszont nem így volt. Jézus nem azért jött el a földre, mintha erre neki lett volna szüksége. A megkísértéskor is a Sátán a saját önző ambícióit adta át Ádámnak, amikor azt mondta neki, hogy olyan lesz, mint Isten. Istent viszont a szeretete vezette, amikor megváltotta az embereket. Csak azok a reakciók vannak Istentől, amelyek nem önzésből fakadnak. Ebből tanulva az motiváljon minket, hogy embereket a világosságba vezessük be.
JÉZUS A KEGYELMET ÉS AZ IGAZSÁGOT HOZTA EL. EZ KÉT ELLENTÉTES FOGALOM. A TELJES IGAZSÁG AZT KÖVETELNÉ, HOGY MINDEN BŰNÖS BŰNHŐDJÖN. AZÉRT NEM KELL NEKÜNK MÉGSEM BŰNHŐDNÜNK, MERT BELÉPTÜNK A KEGYELEMBE.
Mi azt valljuk, hogy Jézus a testben megjelent Messiás. Miért olyan fontos ez? Azért, mert ez a hídépítés. Az, hogy Jézus emberré lett, azt jelenti, hogy átment azokon az életszakaszokon, amiken mi. Jézus Krisztus a mi Főpapunk, aki testté lett, és bár Ő soha nem vétkezett, mindenben hozzánk hasonlóan megkísértetett, ezért meg tud indulni a gyarlóságainkon. Ismeri az élethelyzeteket, amiken az ember átmegy élete során. Minden próbatételen keresztülment, amin nekünk keresztül kell mennünk. Ezért képes együtt érezni az esendő emberekkel.
Jézus emberként élt 30 éven keresztül. Semmi csodát nem tett. Amikor felnőtt, elment a Jordánhoz, hogy János megkeresztelje. Ezután következett a betöltekezés Szent Lélekkel, a pusztai kísértés és az ennek való ellenállás.
Ő is újjászületett víztől és Szellemtől, hogy betöltsön minden igazságot. Amikor a Szent Szellem rászállt, megnyílt újra a közvetlen csatorna a Menny felé. Ezután kezdődtek a csodák.
Isten szerette az embereket, és Jézus is. Végig szerette őket. A Sátán sosem szerette az embereket, mert ő önző, és azt szeretné, ha mindenki az ő állapotába jutna, ami az ítélet.
„A húsvét ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket.”
Jézusnak minden oka megvolt arra, hogy azt mondja, elege van; mi, emberek kevesebbtől is elveszítjük a türelmünket. A jó tetteiért nem jót kapott cserébe az emberektől, hanem megölték Őt.
Jézus szólhatott volna angyali seregeknek, hogy avatkozzanak be, de nem akart. Kérhetett volna tüzet arra a városra, ahol nem fogadták el, de mikor ezt felvetették a tanítványai, azt mondta: „nem tudjátok, milyen szellem van bennetek”.
Jézusnak lett volna oka, hogy haragudjon a kortársaira, de nem tette, hanem megbocsátott. Mi se haragudjunk rájuk! Ha valaki vétkezik ellened, akkor nem az a helyes magatartás, hogy őt kizárod az életedből, hanem az, hogy szeretettel keresed vele a békességet.
A SZERETET MÉRCÉJÉT ADTA MEG JÉZUS AZZAL, HOGY ÖNMAGÁT FELÁLDOZTA ÉRTÜNK.
Neki semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy minket megmentsen. Nem lett jobb a pozíciója az által, hogy elvégezte megváltói művét. Amit tett, azt kizárólag szeretetből tette, ráadásul nem éppen szeretetre méltó emberekkel.
Krisztus a Mennyben letette az isteni természetet, ezért kellett úgy fogantatnia, ahogyan az történt. Így nem volt benne az önző, csak önmagával foglalkozó természet. Márpedig a világban az önzés dominál. Van, aki az önzését kissé visszafogja, de egyébként az önzés motivál szinte minden döntést.
A materialista ember szerint az élet végével a lét is megszűnik, de ez nem így van. Mások a reinkarnációban hisznek, és a sors határozza meg, milyen formában térnek vissza. Mi a feltámadásban hiszünk és abban, hogy nem „a gép dobja” az eredményt, hanem a cselekedeteink.
Az emberek többségének nincs reális életösztöne. Nem tudják még, hogy mivel jár az elkárhozás. Jézus tudja, ezért szeretné megmenteni az embereket. Ami a pokolban van, az semmilyen földi szenvedéssel nem mérhető.
Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy „úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”. Hála az Úrnak, hogy nekünk nem kell meghalnunk másokért – de ez még változhat. Kevesebbet kér ma Magyarországon a hívőktől Isten: hogy ne legyünk közömbösek a környezetünkben lévőkkel, nehogy kárhozatra jussanak.
Jézus mondja, hogy kijelenti magát annak, aki szereti Őt. Vannak emberek, akik azt mondják, hogy a bajban nem mutatta meg magát nekik Isten. Ő kész ezt megtenni, de ehhez az kell, hogy ne csak bajban keresse az ember Istent. Mert ez a jellemző ránk. Zuhanó repülőgépen soha nincsenek ateisták.
JÉZUS AZ ATYA SZERETETÉBŐL JÖTT EL A VILÁGRA, DE EZ NEM CSUPÁN AZ ENGEDELMESSÉG CSELEKEDETE VOLT, HISZEN Ő MAGA IS SZERETTE AZ EMBEREKET. Ő CSAK ANNYIT KÉR, HOGY TE IS GYERE KI A VILÁGOSSÁGRA A ROMLOTT EMBERI TERMÉSZETBŐL, ÉS SZOLGÁLD AZ ÉLŐ ISTENT.
Jézus világossá tette, hogy Őt szeretni azt jelenti, hogy megtartjuk a parancsolatait, és egymást is szeretjük.
Jézus szerette azt a latrot is, aki szolidáris volt Vele. A lator elismerte, hogy Jézussal ellentétben, ő méltán bűnhődik. De volt néhány jó mondata, és ez Jézusnak elég volt. Jézus azt mondta neki: „Még ma velem leszel a Paradicsomban.” Nem kell nekünk tortúrákat végigjárnunk, elég kidobni az önzést, és helyet adni bennünk a krisztusi szeretetnek.
Az újjászületés előtt önző, haszonelvű az ember, újjászületés után viszont már az vezeti, hogy mivel tudja a másik embert megáldani, mert maga is szeretett ember lesz, aki elfogadta Isten szeretetét. A lényeg nem az emberekkel való kontaktus, hanem a Krisztussal való személyes, jó kapcsolat. Akivel sok időt töltesz együtt, ahhoz kezdesz hasonlóvá válni. Mi Krisztushoz akarunk hasonlóvá válni. Isten ki akarja szorítani a sötétséget, az önzést, hogy mint újjászületett emberek, Isten szeretetét gyakoroljuk.
ELHANGZOTT IGÉK:
János evangéliuma 3:1-21, 1:14, 13:1, 34-35, 14:18-21, 14:23-24
Filippi levél 2:5-11
János apostol I. levele 4:2-4
Zsidó levél 4:14-16
Róma levél:6-10l
2017. ÁPRILIS 23.
Hrabovszki György jegyzete
Jézus egy éjszakai beszélgetés során tanította Izrael egyik nagyon képzett vezetőjét arra, hogy újjá kell születni víztől és Szellemtől ahhoz, hogy megláthassa Isten Országát. Két külön valóság a világosság és a sötétség. A test a sötétséghez kötődik, a szellem a világossághoz, de ez kezdetben nem így volt: a sötétség csak akkor kapcsolódott hozzá az emberhez, amikor már vétkezett.
A teremtés kezdetén nem volt szakadék e két valóság között. Pál apostol mondja, hogy Isten terve egybeszerkeszteni azt, amiben nem volt korábban szakadék. Amikor Isten megformálta az anyagot az emberi testhez, és belelehelte a leheletét, akkor tökéletes harmónia lett az anyag és a szellem között.
AZ EMBER JELENTETTE A HIDAT A FIZIKAI ÉS A SZELLEMI VILÁG KÖZÖTT. EZT A HIDAT A SÁTÁN CSELSZÖVÉSÉVEL LEROMBOLTA.
A testi természet nem tud Isten jelenlétébe bekerülni. A bűn hozta létre az elszakítottságot, a távollétet. A világ fellázadt Isten ellen, és ezzel a sötétségnek pecsételte el magát. A bukás után Isten megjelent a Paradicsomban, de az ember elmenekült előle, ami ma is a bűn jelenlétét jelzi.
Hogyan lehet a szakadékot áthidalni? Isten először a törvény által akarta ezt megtenni, de bebizonyosodott, hogy ez nem volt lehetséges. Természetfölötti módon kellett Istennek beavatkoznia; úgy, hogy elküldte a Fiát, aki dicsőségben lakozott már az idő előtt.
Krisztus korábbi létformájában nem volt neki fizikai része. Dicsőségben volt, de miértünk kiüresítette magát, szolgai formát vett fel, és eljövetele után a testi természettel kellett együtt lakoznia. Azért kellett ezt megtennie, hogy ne haljanak meg az emberek körülötte. Amikor az Úr dicsősége megjelent a törvényadáskor, megtiltotta, hogy közel menjenek a Sinai-hegyhez az emberek, de még az állatok is, mert meghaltak volna. A testi ember nem képes Isten jelenlétébe bekerülni, mert Ádám átállt a sötétség oldalára, mivel jobban hitt a Sátánnak, mint Istennek, Aki teremtette.
Istenről mondja az Ige, hogy Ő a világosság, és Ő a szeretet. A sátán pedig micsoda? Ő maga az önzés. A szeretet az önzéssel áll szemben, ahogyan a világosság a sötétséggel. Lucifer fő problémája éppen az önközpontúság volt. Istennél viszont nem így volt. Jézus nem azért jött el a földre, mintha erre neki lett volna szüksége. A megkísértéskor is a Sátán a saját önző ambícióit adta át Ádámnak, amikor azt mondta neki, hogy olyan lesz, mint Isten. Istent viszont a szeretete vezette, amikor megváltotta az embereket. Csak azok a reakciók vannak Istentől, amelyek nem önzésből fakadnak. Ebből tanulva az motiváljon minket, hogy embereket a világosságba vezessük be.
JÉZUS A KEGYELMET ÉS AZ IGAZSÁGOT HOZTA EL. EZ KÉT ELLENTÉTES FOGALOM. A TELJES IGAZSÁG AZT KÖVETELNÉ, HOGY MINDEN BŰNÖS BŰNHŐDJÖN. AZÉRT NEM KELL NEKÜNK MÉGSEM BŰNHŐDNÜNK, MERT BELÉPTÜNK A KEGYELEMBE.
Mi azt valljuk, hogy Jézus a testben megjelent Messiás. Miért olyan fontos ez? Azért, mert ez a hídépítés. Az, hogy Jézus emberré lett, azt jelenti, hogy átment azokon az életszakaszokon, amiken mi. Jézus Krisztus a mi Főpapunk, aki testté lett, és bár Ő soha nem vétkezett, mindenben hozzánk hasonlóan megkísértetett, ezért meg tud indulni a gyarlóságainkon. Ismeri az élethelyzeteket, amiken az ember átmegy élete során. Minden próbatételen keresztülment, amin nekünk keresztül kell mennünk. Ezért képes együtt érezni az esendő emberekkel.
Jézus emberként élt 30 éven keresztül. Semmi csodát nem tett. Amikor felnőtt, elment a Jordánhoz, hogy János megkeresztelje. Ezután következett a betöltekezés Szent Lélekkel, a pusztai kísértés és az ennek való ellenállás.
Ő is újjászületett víztől és Szellemtől, hogy betöltsön minden igazságot. Amikor a Szent Szellem rászállt, megnyílt újra a közvetlen csatorna a Menny felé. Ezután kezdődtek a csodák.
Isten szerette az embereket, és Jézus is. Végig szerette őket. A Sátán sosem szerette az embereket, mert ő önző, és azt szeretné, ha mindenki az ő állapotába jutna, ami az ítélet.
„A húsvét ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket.”
Jézusnak minden oka megvolt arra, hogy azt mondja, elege van; mi, emberek kevesebbtől is elveszítjük a türelmünket. A jó tetteiért nem jót kapott cserébe az emberektől, hanem megölték Őt.
Jézus szólhatott volna angyali seregeknek, hogy avatkozzanak be, de nem akart. Kérhetett volna tüzet arra a városra, ahol nem fogadták el, de mikor ezt felvetették a tanítványai, azt mondta: „nem tudjátok, milyen szellem van bennetek”.
Jézusnak lett volna oka, hogy haragudjon a kortársaira, de nem tette, hanem megbocsátott. Mi se haragudjunk rájuk! Ha valaki vétkezik ellened, akkor nem az a helyes magatartás, hogy őt kizárod az életedből, hanem az, hogy szeretettel keresed vele a békességet.
A SZERETET MÉRCÉJÉT ADTA MEG JÉZUS AZZAL, HOGY ÖNMAGÁT FELÁLDOZTA ÉRTÜNK.
Neki semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy minket megmentsen. Nem lett jobb a pozíciója az által, hogy elvégezte megváltói művét. Amit tett, azt kizárólag szeretetből tette, ráadásul nem éppen szeretetre méltó emberekkel.
Krisztus a Mennyben letette az isteni természetet, ezért kellett úgy fogantatnia, ahogyan az történt. Így nem volt benne az önző, csak önmagával foglalkozó természet. Márpedig a világban az önzés dominál. Van, aki az önzését kissé visszafogja, de egyébként az önzés motivál szinte minden döntést.
A materialista ember szerint az élet végével a lét is megszűnik, de ez nem így van. Mások a reinkarnációban hisznek, és a sors határozza meg, milyen formában térnek vissza. Mi a feltámadásban hiszünk és abban, hogy nem „a gép dobja” az eredményt, hanem a cselekedeteink.
Az emberek többségének nincs reális életösztöne. Nem tudják még, hogy mivel jár az elkárhozás. Jézus tudja, ezért szeretné megmenteni az embereket. Ami a pokolban van, az semmilyen földi szenvedéssel nem mérhető.
Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy „úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”. Hála az Úrnak, hogy nekünk nem kell meghalnunk másokért – de ez még változhat. Kevesebbet kér ma Magyarországon a hívőktől Isten: hogy ne legyünk közömbösek a környezetünkben lévőkkel, nehogy kárhozatra jussanak.
Jézus mondja, hogy kijelenti magát annak, aki szereti Őt. Vannak emberek, akik azt mondják, hogy a bajban nem mutatta meg magát nekik Isten. Ő kész ezt megtenni, de ehhez az kell, hogy ne csak bajban keresse az ember Istent. Mert ez a jellemző ránk. Zuhanó repülőgépen soha nincsenek ateisták.
JÉZUS AZ ATYA SZERETETÉBŐL JÖTT EL A VILÁGRA, DE EZ NEM CSUPÁN AZ ENGEDELMESSÉG CSELEKEDETE VOLT, HISZEN Ő MAGA IS SZERETTE AZ EMBEREKET. Ő CSAK ANNYIT KÉR, HOGY TE IS GYERE KI A VILÁGOSSÁGRA A ROMLOTT EMBERI TERMÉSZETBŐL, ÉS SZOLGÁLD AZ ÉLŐ ISTENT.
Jézus világossá tette, hogy Őt szeretni azt jelenti, hogy megtartjuk a parancsolatait, és egymást is szeretjük.
Jézus szerette azt a latrot is, aki szolidáris volt Vele. A lator elismerte, hogy Jézussal ellentétben, ő méltán bűnhődik. De volt néhány jó mondata, és ez Jézusnak elég volt. Jézus azt mondta neki: „Még ma velem leszel a Paradicsomban.” Nem kell nekünk tortúrákat végigjárnunk, elég kidobni az önzést, és helyet adni bennünk a krisztusi szeretetnek.
Az újjászületés előtt önző, haszonelvű az ember, újjászületés után viszont már az vezeti, hogy mivel tudja a másik embert megáldani, mert maga is szeretett ember lesz, aki elfogadta Isten szeretetét. A lényeg nem az emberekkel való kontaktus, hanem a Krisztussal való személyes, jó kapcsolat. Akivel sok időt töltesz együtt, ahhoz kezdesz hasonlóvá válni. Mi Krisztushoz akarunk hasonlóvá válni. Isten ki akarja szorítani a sötétséget, az önzést, hogy mint újjászületett emberek, Isten szeretetét gyakoroljuk.
ELHANGZOTT IGÉK:
János evangéliuma 3:1-21, 1:14, 13:1, 34-35, 14:18-21, 14:23-24
Filippi levél 2:5-11
János apostol I. levele 4:2-4
Zsidó levél 4:14-16
Róma levél:6-10l
2017. ÁPRILIS 23.
Hrabovszki György jegyzete
Ésaiás könyve 56.
1. Így szól az Örökkévaló: Őrizzétek meg a jogot és cselekedjetek igazságot; mert közel van az én segítségem, hogy eljöjjön és igazságom, hogy megnyilvánuljon. 2. Boldog a halandó, aki ezt cselekszi és az ember fia, aki ahhoz ragaszkodik, ki megőrzi a szombatot, hogy meg ne szentségtelenítse és megőrzi kezét, hogy semmi rosszat ne cselekedjék. 3. És ne mondja az idegen, ki az Örökkévalóhoz csatlakozott, mondván: el fog engem különíteni az Örökkévaló az ő népétől; és ne mondja a herélt: lám én száraz fa vagyok. 4. Mert így szól az Örökkévaló a heréltekről, akik megőrzik szombatjaimat és azt választják, amiben kedvet találok és ragaszkodnak szövetségemhez. 5. Adok nekik házamban és falaim közt emléket és nevet, jobbat fiaknál és leányoknál, örökké tartó nevet adok neki, mely ki nem írtatik. 6. Az idegenek pedig, akik csatlakoztak az Örökkévalóhoz, hogy őt szolgálják és hogy szeressék az Örökkévaló nevét, lévén neki szolgáivá, mindenki, aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne szentségtelenítse, és akik ragaszkodnak szövetségemhez – 7. elviszem őket szent hegyemhez és megörvendeztetem imaházamban, égőáldozataik és vágóáldozataik kedvességül lesznek oltáromon, mert házam imaháznak fog neveztetni mind a népek számára. 8. Úgymond az Úr, az Örökkévaló, összegyűjtője Izrael elszórtjainak; összegyűjtők még hozzája, az ő összegyűjtötteihez. 9. Minden vadja a mezőnek, jöjjetek falni, minden vad az erdőben! 10. Őrei vakok valamennyien, mit sem tudnak, mindnyájan néma kutyák, nem tudnak ugatni; álmodozva hevernek, szeretnek szunnyadozni. 11. És a kutyák erős vágyúak, nem tudnak betelni, és maguk a pásztorok nem tudnak ügyelni; mindnyájan útjukra fordultak, kiki nyereségére egytől-egyig. 12. Jertek, hadd hozok bort, hadd igyunk részegítőt; és olyan mint ez lesz a holnapi nap, nagy, felette bőséges.
IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)
2017. április 26., szerda
Oral Roberts élete 1.
Granville Oral Roberts, Amerika legkiemelkedőbb gyógyító evangélistája Oklahomában, Pontotoc megyében született 1918-ban. Amikor anyja hathónapos terhes volt vele, egy tüdőgyulladásban haldokló csecsemőhöz hívták, hogy imádkozzon érte, s ő megesküdött, hogy ha a gyerek meggyógyul, születendő gyermekét Istennek adja. Azt is kérte, hogy a leendő prédikátor kék szemmel szülessen. Miután a beteg kisgyerek meggyógyult, az anya tudta, hogy fia születik, akiből Isten embere lesz. Amikor a 8 indián gyermek közül az ötödik megszületett, anyja imájának meghallgatásaként egyedül ő volt kék szemű, és Claudius és Ellis Roberts boldogan az Úr szolgálatára szentelték.
Az újszülöttet Oralnak („szóló") nevezték el, ami ironikusnak tűnt, mert serdülőkorában annyira dadogott, hogy az első tanítási napon a nevét sem tudta megmondani. Társai gúnyolódásai igen visszahúzódóvá tették. A másik nehézsége abból származott, hogy prédikátor fia volt. Mindkét probléma sok ökölharchoz vezetett, amelyekből sokszor nem ő került ki győztesen.
Súlyosbította a helyzetét, hogy apja pünkösdi szentség mozgalom prédikátora volt, aki azonban, akárcsak walesi származású ősei, a metodista egyházban nőtt fel. Egy pünkösdi szabadtéri összejövetelen azonban feleségével együtt megtért, de a nyelveken szólásról nyert tapasztalata megosztása után nem sokáig maradhatott felekezetében, így lett egy pünkösdi gyülekezet pásztora, és amellett evangelizált. Szülei annyit imádkoztak, hogy a kis Oral úgy érezte, Jézus is a család tagja. Azonban nyomasztó szegénységben éltek, Oralnak és testvéreinek gyakran enni sem jutott. Mire felserdült, úgy érezte, egy szegény prédikátor fiának nem lehet jövője, s 15 évesen hátat fordított otthonának. Anyja e szavakkal bocsátotta útjára: „Oral, sohasem juthatsz messzebb, mint az imáink. Kérni fogjuk Istent, hogy küldjön haza, és Ő megteszi."
Küzdelem a halállal
Atokába (Oklahoma) ment, ahol igen megerőltető munka mellett jogot tanult, és aktívan sportolt. Közben arról álmodozott, hogy egy napon Oklahoma kormányzója lesz. Átlépte fizikai teljesítőképessége határait, s lassanként aggasztó tünetek jelentkeztek. De még akkor is úgy érezte, semmi sem állíthatja meg, amikor már vért köhögött. Egy kosárlabda verseny döntőjén összecsuklott, és edzője hazaszállította.
Bár akkoriban a legtöbb pünkösdi erősen hitt Isten gyógyító erejében és szívesen elkerülték az orvosi gyógymódokat, Oral apja az utóbbit sem vetette meg. Az orvosok azonban nem remélték, hogy valaha is felépül. A rettegett diagnózis egy világot döntött romba Oralban: tuberkulózis mindkét tüdejében. 1934-ben történt ez, és nagyapja és legidősebb nővére halála után most Oralnak kellett az akkor gyógyíthatatlan betegséggel szembenézni. 163 napot töltött betegágyán csontvázzá soványodva, s közben születése napját átkozta.
Bár szülei imádkoztak érte és hittek életben maradásában, esedezésük, hogy térjen meg, nem tudott áthatolni dermedtségén. Oral továbbra sem mutatott érdeklődést Isten felé. Jószándékú látogatói közben azzal ostorozták, hogy Isten sújtott le rá a betegséggel. Aki ebben a helyzetben valóban Isten üzenetét közvetítette, az Oral anyja volt. „Fiam, nem Isten vert meg tüdővésszel" - mondta - az ördög akar téged elpusztítani." Tőle hallotta először, hogy a betegségek nem Istentől származnak.
Anyja mellett Jewel, a nővére is bátorította őt, akinek egyik látogatása alkalmával tört át végre az üzenet. Úgy érezte, mintha valaki világosságot gyújtott volna benne, s ott betegágyán átadta életét Jézus Krisztusnak.
Nem sokkal később egy evangélista, George W. Moncey állította fel sátrát Adában, 18 mérföldnyire Robertsék stratfordi szállásától. Oral legidősebb bátyja, Elmer is részt vett az összejövetelen, majd utolsó pénzén kocsit bérelt, és egyenesen hazahajtott. „Gyerünk, Oral" - mondta - Isten meggyógyít téged." Az úton odafelé a kocsi hátsó ülésén fekvő fiú meghallotta Isten hangját: „Fiam, meggyógyítalak téged, és te elviszed gyógyító erőmet nemzedékedhez".
Az istentisztelet alatt csupa várakozás volt, míg végül elkezdődött a betegekért való ima. Éjjel 11-kor, utolsóként került sor a magas, csont és bőr kamaszra. Az ima rövid volt: „Te átkozott betegség, parancsolom neked a Jézus Krisztus nevében, hogy jöjj ki a fiú tüdejéből, és bocsásd őt szabadon!"
Mintha valami megütötte volna Oral mellkasát. Arra eszmélt, hogy fel s alá rohangál az emelvényen, és torkaszakadtából kiabálja: „Meggyógyultam! Meggyógyultam!" Ezernyien álltak fel, akik közül sokan ismerték a családot, és most Istent dicsőítő kiáltásban törtek ki. Az evangélista mikrofont nyomott a fiú kezébe, s amint folyékonyan áradtak belőle a szavak, Oral, aki addig egész életében dadogott és félt a tömegtől, ráébredt, hogy többszörös csoda történt. Elmer 35 centje jó befektetésnek bizonyult.
A bérautóban hallott üzenet azonban nemcsak a gyógyulása felől biztosította, hanem vezetést is adott életére. Két hónapon belül prédikálni kezdett.
Forrás: Új Exodus, 5. évf. 2. sz./1993.
Az újszülöttet Oralnak („szóló") nevezték el, ami ironikusnak tűnt, mert serdülőkorában annyira dadogott, hogy az első tanítási napon a nevét sem tudta megmondani. Társai gúnyolódásai igen visszahúzódóvá tették. A másik nehézsége abból származott, hogy prédikátor fia volt. Mindkét probléma sok ökölharchoz vezetett, amelyekből sokszor nem ő került ki győztesen.
Súlyosbította a helyzetét, hogy apja pünkösdi szentség mozgalom prédikátora volt, aki azonban, akárcsak walesi származású ősei, a metodista egyházban nőtt fel. Egy pünkösdi szabadtéri összejövetelen azonban feleségével együtt megtért, de a nyelveken szólásról nyert tapasztalata megosztása után nem sokáig maradhatott felekezetében, így lett egy pünkösdi gyülekezet pásztora, és amellett evangelizált. Szülei annyit imádkoztak, hogy a kis Oral úgy érezte, Jézus is a család tagja. Azonban nyomasztó szegénységben éltek, Oralnak és testvéreinek gyakran enni sem jutott. Mire felserdült, úgy érezte, egy szegény prédikátor fiának nem lehet jövője, s 15 évesen hátat fordított otthonának. Anyja e szavakkal bocsátotta útjára: „Oral, sohasem juthatsz messzebb, mint az imáink. Kérni fogjuk Istent, hogy küldjön haza, és Ő megteszi."
Küzdelem a halállal
Atokába (Oklahoma) ment, ahol igen megerőltető munka mellett jogot tanult, és aktívan sportolt. Közben arról álmodozott, hogy egy napon Oklahoma kormányzója lesz. Átlépte fizikai teljesítőképessége határait, s lassanként aggasztó tünetek jelentkeztek. De még akkor is úgy érezte, semmi sem állíthatja meg, amikor már vért köhögött. Egy kosárlabda verseny döntőjén összecsuklott, és edzője hazaszállította.
Bár akkoriban a legtöbb pünkösdi erősen hitt Isten gyógyító erejében és szívesen elkerülték az orvosi gyógymódokat, Oral apja az utóbbit sem vetette meg. Az orvosok azonban nem remélték, hogy valaha is felépül. A rettegett diagnózis egy világot döntött romba Oralban: tuberkulózis mindkét tüdejében. 1934-ben történt ez, és nagyapja és legidősebb nővére halála után most Oralnak kellett az akkor gyógyíthatatlan betegséggel szembenézni. 163 napot töltött betegágyán csontvázzá soványodva, s közben születése napját átkozta.
Bár szülei imádkoztak érte és hittek életben maradásában, esedezésük, hogy térjen meg, nem tudott áthatolni dermedtségén. Oral továbbra sem mutatott érdeklődést Isten felé. Jószándékú látogatói közben azzal ostorozták, hogy Isten sújtott le rá a betegséggel. Aki ebben a helyzetben valóban Isten üzenetét közvetítette, az Oral anyja volt. „Fiam, nem Isten vert meg tüdővésszel" - mondta - az ördög akar téged elpusztítani." Tőle hallotta először, hogy a betegségek nem Istentől származnak.
Anyja mellett Jewel, a nővére is bátorította őt, akinek egyik látogatása alkalmával tört át végre az üzenet. Úgy érezte, mintha valaki világosságot gyújtott volna benne, s ott betegágyán átadta életét Jézus Krisztusnak.
Nem sokkal később egy evangélista, George W. Moncey állította fel sátrát Adában, 18 mérföldnyire Robertsék stratfordi szállásától. Oral legidősebb bátyja, Elmer is részt vett az összejövetelen, majd utolsó pénzén kocsit bérelt, és egyenesen hazahajtott. „Gyerünk, Oral" - mondta - Isten meggyógyít téged." Az úton odafelé a kocsi hátsó ülésén fekvő fiú meghallotta Isten hangját: „Fiam, meggyógyítalak téged, és te elviszed gyógyító erőmet nemzedékedhez".
Az istentisztelet alatt csupa várakozás volt, míg végül elkezdődött a betegekért való ima. Éjjel 11-kor, utolsóként került sor a magas, csont és bőr kamaszra. Az ima rövid volt: „Te átkozott betegség, parancsolom neked a Jézus Krisztus nevében, hogy jöjj ki a fiú tüdejéből, és bocsásd őt szabadon!"
Mintha valami megütötte volna Oral mellkasát. Arra eszmélt, hogy fel s alá rohangál az emelvényen, és torkaszakadtából kiabálja: „Meggyógyultam! Meggyógyultam!" Ezernyien álltak fel, akik közül sokan ismerték a családot, és most Istent dicsőítő kiáltásban törtek ki. Az evangélista mikrofont nyomott a fiú kezébe, s amint folyékonyan áradtak belőle a szavak, Oral, aki addig egész életében dadogott és félt a tömegtől, ráébredt, hogy többszörös csoda történt. Elmer 35 centje jó befektetésnek bizonyult.
A bérautóban hallott üzenet azonban nemcsak a gyógyulása felől biztosította, hanem vezetést is adott életére. Két hónapon belül prédikálni kezdett.
John Bevere: Az örökkévalóság vezéreljen 11.
Elérkezett a próba utolsó napja. Akik az ítéletre vártak, tudták, hogy ez valahol az elkövetkezendő öt évben meg fog történni, hiszen az első öt év már eltelt. De senki sem gondolta volna, hogy ilyen hamar eljön.
A nap ugyanúgy kezdődött, mint máskor, azonban máshogy ért véget. Késő éjjel Affabel Királyi Őrsége elragadta a kétezer végzőst. Mialatt a többi endelita aludt, megtörtént a titkos kivonulás.
Ezt a kétezer fiatal polgárt egy titkos folyosón kísérték keresztül. Ez a mély alagút az Andoga folyó alatt vitte őket végig. Miután végigértek, még két további napot utaztak a sivár pusztaságon keresztül. Az utazás egész időtartalma alatt az őrök vezetője minden szükséges ivó-és ételkészlettel ellátta őket. Az őrök visszafogottak voltak. Minden erejükkel az ellátandó feladatokra összpontosítottak. Ugyan néhány kérdésre válaszoltak, az endeliták azonban feltételezték, hogy nem kaptak engedélyt a válaszadásra. Az őrök állandó felelete ez volt: „Minden ki fog derülni időben”. Ez persze mindinkább fokozta kíváncsiságukat. Az endeliták mintha észre sem vették volna az utazás alatti pusztaság okozta kényelmetlenségeket ami a régóta várt városba vezetett. Harmadnapra virradóra elérték a dombokat. Ott, a reggeli nap fényében kirajzolódott a felséges város. Affabel sokkal csodálatosabb volt annál, mint amit valaha el mertek képzelni. Ahogy a városhoz közeledtek, csodálkozásuk egyre csak nőtt. Még a síkság felől való megközelítése is összehasonlíthatatlan volt. A város külvárosához képest Endel aprónak tűnt.
Ahogy Endel fiai és lányai átléptek a központi részen, felfedezték, hogy Affabelben minden vibrálóan él. Olyan varázslatos hely volt ez, ahol a madarak nemcsak hogy énekeltek, de a nyelvek ajándékával is rendelkeztek. Csodálatos és fülbemászó dallamaikkal tolmácsolták mindazt a szépséget amit láttak és a város dicsőségét szolgálták tovább. Ez nem teljesen lepte meg az endelitákat, akik hallották már az őrök lovait beszélni. Ezek a nemes jószágok nemcsak egymással, hanem lovasaikkal is folytattak beszélgetést. Egyértelmű volt a bensőséges viszony ló és lovasa között. Nyilvánvaló volt tehát, hogy Affabel minden teremtménye a beszéd ajándékával rendelkezett, akik képesek az örömre, meghittségre. A levegő maga csak úgy pezsgett. Tiszta értelmet és erőt adott adott az utazástól megfáradt testnek. A városon keresztülfolyó víz kíváncsivá tette őket. Olyannyira valósnak tűnt, minta az élet csillogna benne. Varázslatos zene szőtte át az atmoszférát és a béke maradandó érzésével csillapította lelküket. A legkisebb növénytől a levegőn át minden élettel telinek tűnt, mintha az élet adás képességével rendelkeznének. Minden alkotóelem túláradó volt ezen a csodás helyen.
A fiatalok kinyújtották kezeiket,meg akarván érinteni mindent, ahogy a nagyszerű város előcsarnokán végighaladtak. Arra vágytak, hogy szabadon végigfuthassanak és felfedezhessenek mindent de valahol tudták, hogy most nem ennek van itt az ideje. Egy hatalmas előadóterem előszobájába kísérték őket. Itt a férfiak és nők el lettek különítve. Olyan hatalmas volt ez az építmény ahová kísérték őket, hogy szinte végtelen kapacitásúnak tűnt. Legalább százezer ember befogadására volt képes a márvány falakon belül, minden probléma nélkül. Az előcsarnokban az endeliták illatos fürdővel vagy zuhannyal frissíthették fel magukat és új köntöst kaptak a királlyal való találkozásra. Mindannyian boldogok voltak, hogy megválhattak koszos ruháiktól. Régi ruhájuk kínosnak tűnt és nem illett ehhez a sugárzó városhoz. Az endeliták minden elemi szálát az Affabelben való élés mély vágya szőtte át. A hazaérkezés furcsa érzése öntötte el őket.
A tisztálkodás és felöltözés után a csoport újra összegyűlt az étkezésre. A reggeli bankett a varázslatos udvaron lett felállítva ahol egy kis időt együtt töltöttek. Az étkezés után a csoport ismét külön lett választva, ezúttal nevek szerint. Jótékonyság, Önzés és még körülbelül ötszáz másik a jobboldalon levő szomszédos teremebe lett víve. Jószívűség, Megtévesztés, Függetlenség a maradék ezerötszázzal egy másik, baloldali terembe lett bevezetve. Ahogy beléptek a szobába, mindegyikük neve feljegyeztetett a küszöbön átlépve. A nevek furcsák voltak és a fiatal endeliták számára a nyelv ismeretlen volt. Az egyik terem neve az Élet Csarnoka volt, a másiké pedig az Ítélet Csarnoka.
Ahogy átlépte a baloldali terem küszöbét, Függetlenség furcsa zavarban érezte magát, majdhogynem rettegett. Iskolai emlékei visszatértek és megpróbálta magát mindazzal vigasztalni amit röviden Jalynről hallott. Most azonban minden olyan zavaros volt. Sajnálta, hogy annyi órát kihagyott.
Nyilvánvalóan rosszul ítélte meg a dolgokat; mind a város, mind a király létezett. Megpróbálta félelmét féken tartani és azokra az emlékeire összpontosítani amik Jalyn szeretetéről és kegyelméről megmaradtak. Ebben a pillanatban nem Jalyn igazságosságáról és szentségéről akarta gondolkodni, ennek ellenére figyelme ezért harcolt. Azzal próbálta nyugtatni önmagát, hogy emlékeiben jó polgár volt és a város önkéntes szolgálatát támogatta.
Mély levegőt vett, és elkezdett a körülötte levő emberek társaságára tekinteni. Néhányan közülük Endel legrosszabb emberei voltak. Tolvajok, csalók, iszákosok. Ők voltak azok, akik alig dolgoztak vagy mindent a saját előnyeikre kovácsoltak. Félelme elhatalmasodott rajta és a pánik majdnem erőt vett rajta, mikor pillantásával elkapta Jószívűséget. Függetlenség behunyta szemét és megkönnyebbülést érzett. Azonnal emlékezett rá az osztályból, ő volt a legőszintébb és legszenvedélyesebb követője Jalynnek. Úgy hallotta, az iskolában dolgozott. Ha ő egy teremben van vele, akkor minden jóra fog fordulni.
Ahogy Jószívűség felé vette az irányt, Megtévesztettségbe ütközött. Egy másik jó jel! Habár Jószívűséggel elvesztette a kapcsolatot, tudta, hogy Megtévesztettség erősen hívő. Vitatkozni szoktak Jalynről. Ahogy megölelte öreg barátját, Függetlenség kedve teljesen megváltozott.
Megtévesztettség egyszerre volt féktelen és pozitív is viselkedésében. Ahogy elkezdetek beszélgetni, Függetlenség félelme alábbszállt. Jalyn kegyelme sokkal nagyobb kell, hogy legyen, mint ahogy gondolták. Nézték milyen szabadon megbocsátott azoknak akikről Függetlenség ezt nem is gondolta volna. Ez vajon tényleg igaz volna? Dehát Kettős Élet nem tért le kissé az útról? Függetlenség biztosan érezte, hogy minden rendben lesz. Habár kissé zavarta Önzőség és Jótékonyság távolléte. Nehezére esett elutasítania azt a tényt is, hogy néhányan a terem sarkában sírtak. Talán csak Jalyn túláradó jósága miatt.
A másik terem is zsúfolásig tele volt érzelmekkel. Barátok, akik az iskola végezte után elvesztették egymással kapcsolataikat, izgatottak voltak, hogy újra együtt lehetnek. Túláradó izgatottság jellemezte a beszélgetéseket: hamarosan meglátják Jalynt! Elérkezett az idő, hogy igazi céljukat és ígérteiket betöltsék.
Minden csodálattal zümmögött a városban. Mindig is tudták, hogy ez a hely jobb, mint Endel, de kezdeti benyomásaikat minden várakozás felülhaladta. Több volt ez, mint amit képesek voltak befogadni. Lehetséges volna, hogy életük hátralevő részét ilyen csodálatos helyen fogják eltölteni? Bárki közülük a legnagyobb tisztességnek venné, ha a padlóját súrolhatná! Mindannyian, akik ebben a teremben várakoztak, Jalyn követői voltak, de ahogy az idő telt egyre ünnepélyesebb hangulat lett úrrá a helyen. Hűségesek voltak? Az idő hamarosan eldönti. Izgatottság és félelem fonódott össze ezeken az alázatos szolgákon, míg arra vártak, hogy megláthassák a királyt.
Először azokon volt az ítélet, akik az Élet Csarnokában voltak. Ennek ellenére rájuk, később térünk vissza. Történetünk most az Ítélet Csarnoka felé visz.
Dél volt. A teremben levők visszanyerték komfortérzetüket és meg voltak győződve arról, hogy minden rendben lesz. Mindent pillanatnyi zavarodottságuknak tekintettek csupán, vagy Jalyn kegyelmének, titokzatos, kiszámíthatatlan útjának véltek. Ez az érv megnyugtatta őket.
Az első, akit az ezerötszáz endelita közül szólítottak, Függetlenség volt. Négy királyi őr kísérte őt az Ítélet Nagy Termébe. Hogy könnyed és ünnepélyes hangot üssön meg, mosolygott és rákacsintott az őrök egyikére mikor azok elhagyták a termet. Meglepetésére nem érkezett válasz.
Amint az ajtók bezáródtak mögötte, kérdései visszatértek. Úgy dobogott a szíve mellkasában akár egy dob. Olyan hangosan, hogy szerinte az őrök is hallották, de ha hallották is, nem adták jelül. Azt kívánta, bárcsak Megtévesztettség is vele lenne. Hamarosan az Ítélő elé áll és jobb szeretett volna nem egyedül lenni. Függetlenség nagyon gyorsan veszíteni kezdett önbizalmából. Mielőtt a Nagy Terembe léptek volna az őrök egyike tájékoztatta Függetlenséget a megfelelő protokollról. Ő bólogatott ugyan, bár attól tartott, félelmében semmire sem fog emlékezni abból, amit mondtak. Pulzusa fülében dobogott, azzal fenyegetve, hogy halláskárosodást szenved. Az őr fejbiccentéssel jelezte, hogy Függetlenség megértette a procedúrát és a terem ajtajai hatalmasra nyitódtak.
Ahogy Függetlenség megtette első lépését a hatalmas terem felé, érezte, hogy teste remeg. Homlokán a verejték gyöngyözve folyt. Teljesen meg volt zavarodva, nem volt képes felfogni mindazt, amit látott.
A nap ugyanúgy kezdődött, mint máskor, azonban máshogy ért véget. Késő éjjel Affabel Királyi Őrsége elragadta a kétezer végzőst. Mialatt a többi endelita aludt, megtörtént a titkos kivonulás.
Ezt a kétezer fiatal polgárt egy titkos folyosón kísérték keresztül. Ez a mély alagút az Andoga folyó alatt vitte őket végig. Miután végigértek, még két további napot utaztak a sivár pusztaságon keresztül. Az utazás egész időtartalma alatt az őrök vezetője minden szükséges ivó-és ételkészlettel ellátta őket. Az őrök visszafogottak voltak. Minden erejükkel az ellátandó feladatokra összpontosítottak. Ugyan néhány kérdésre válaszoltak, az endeliták azonban feltételezték, hogy nem kaptak engedélyt a válaszadásra. Az őrök állandó felelete ez volt: „Minden ki fog derülni időben”. Ez persze mindinkább fokozta kíváncsiságukat. Az endeliták mintha észre sem vették volna az utazás alatti pusztaság okozta kényelmetlenségeket ami a régóta várt városba vezetett. Harmadnapra virradóra elérték a dombokat. Ott, a reggeli nap fényében kirajzolódott a felséges város. Affabel sokkal csodálatosabb volt annál, mint amit valaha el mertek képzelni. Ahogy a városhoz közeledtek, csodálkozásuk egyre csak nőtt. Még a síkság felől való megközelítése is összehasonlíthatatlan volt. A város külvárosához képest Endel aprónak tűnt.
Ahogy Endel fiai és lányai átléptek a központi részen, felfedezték, hogy Affabelben minden vibrálóan él. Olyan varázslatos hely volt ez, ahol a madarak nemcsak hogy énekeltek, de a nyelvek ajándékával is rendelkeztek. Csodálatos és fülbemászó dallamaikkal tolmácsolták mindazt a szépséget amit láttak és a város dicsőségét szolgálták tovább. Ez nem teljesen lepte meg az endelitákat, akik hallották már az őrök lovait beszélni. Ezek a nemes jószágok nemcsak egymással, hanem lovasaikkal is folytattak beszélgetést. Egyértelmű volt a bensőséges viszony ló és lovasa között. Nyilvánvaló volt tehát, hogy Affabel minden teremtménye a beszéd ajándékával rendelkezett, akik képesek az örömre, meghittségre. A levegő maga csak úgy pezsgett. Tiszta értelmet és erőt adott adott az utazástól megfáradt testnek. A városon keresztülfolyó víz kíváncsivá tette őket. Olyannyira valósnak tűnt, minta az élet csillogna benne. Varázslatos zene szőtte át az atmoszférát és a béke maradandó érzésével csillapította lelküket. A legkisebb növénytől a levegőn át minden élettel telinek tűnt, mintha az élet adás képességével rendelkeznének. Minden alkotóelem túláradó volt ezen a csodás helyen.
A fiatalok kinyújtották kezeiket,meg akarván érinteni mindent, ahogy a nagyszerű város előcsarnokán végighaladtak. Arra vágytak, hogy szabadon végigfuthassanak és felfedezhessenek mindent de valahol tudták, hogy most nem ennek van itt az ideje. Egy hatalmas előadóterem előszobájába kísérték őket. Itt a férfiak és nők el lettek különítve. Olyan hatalmas volt ez az építmény ahová kísérték őket, hogy szinte végtelen kapacitásúnak tűnt. Legalább százezer ember befogadására volt képes a márvány falakon belül, minden probléma nélkül. Az előcsarnokban az endeliták illatos fürdővel vagy zuhannyal frissíthették fel magukat és új köntöst kaptak a királlyal való találkozásra. Mindannyian boldogok voltak, hogy megválhattak koszos ruháiktól. Régi ruhájuk kínosnak tűnt és nem illett ehhez a sugárzó városhoz. Az endeliták minden elemi szálát az Affabelben való élés mély vágya szőtte át. A hazaérkezés furcsa érzése öntötte el őket.
A tisztálkodás és felöltözés után a csoport újra összegyűlt az étkezésre. A reggeli bankett a varázslatos udvaron lett felállítva ahol egy kis időt együtt töltöttek. Az étkezés után a csoport ismét külön lett választva, ezúttal nevek szerint. Jótékonyság, Önzés és még körülbelül ötszáz másik a jobboldalon levő szomszédos teremebe lett víve. Jószívűség, Megtévesztés, Függetlenség a maradék ezerötszázzal egy másik, baloldali terembe lett bevezetve. Ahogy beléptek a szobába, mindegyikük neve feljegyeztetett a küszöbön átlépve. A nevek furcsák voltak és a fiatal endeliták számára a nyelv ismeretlen volt. Az egyik terem neve az Élet Csarnoka volt, a másiké pedig az Ítélet Csarnoka.
Ahogy átlépte a baloldali terem küszöbét, Függetlenség furcsa zavarban érezte magát, majdhogynem rettegett. Iskolai emlékei visszatértek és megpróbálta magát mindazzal vigasztalni amit röviden Jalynről hallott. Most azonban minden olyan zavaros volt. Sajnálta, hogy annyi órát kihagyott.
Nyilvánvalóan rosszul ítélte meg a dolgokat; mind a város, mind a király létezett. Megpróbálta félelmét féken tartani és azokra az emlékeire összpontosítani amik Jalyn szeretetéről és kegyelméről megmaradtak. Ebben a pillanatban nem Jalyn igazságosságáról és szentségéről akarta gondolkodni, ennek ellenére figyelme ezért harcolt. Azzal próbálta nyugtatni önmagát, hogy emlékeiben jó polgár volt és a város önkéntes szolgálatát támogatta.
Mély levegőt vett, és elkezdett a körülötte levő emberek társaságára tekinteni. Néhányan közülük Endel legrosszabb emberei voltak. Tolvajok, csalók, iszákosok. Ők voltak azok, akik alig dolgoztak vagy mindent a saját előnyeikre kovácsoltak. Félelme elhatalmasodott rajta és a pánik majdnem erőt vett rajta, mikor pillantásával elkapta Jószívűséget. Függetlenség behunyta szemét és megkönnyebbülést érzett. Azonnal emlékezett rá az osztályból, ő volt a legőszintébb és legszenvedélyesebb követője Jalynnek. Úgy hallotta, az iskolában dolgozott. Ha ő egy teremben van vele, akkor minden jóra fog fordulni.
Ahogy Jószívűség felé vette az irányt, Megtévesztettségbe ütközött. Egy másik jó jel! Habár Jószívűséggel elvesztette a kapcsolatot, tudta, hogy Megtévesztettség erősen hívő. Vitatkozni szoktak Jalynről. Ahogy megölelte öreg barátját, Függetlenség kedve teljesen megváltozott.
Megtévesztettség egyszerre volt féktelen és pozitív is viselkedésében. Ahogy elkezdetek beszélgetni, Függetlenség félelme alábbszállt. Jalyn kegyelme sokkal nagyobb kell, hogy legyen, mint ahogy gondolták. Nézték milyen szabadon megbocsátott azoknak akikről Függetlenség ezt nem is gondolta volna. Ez vajon tényleg igaz volna? Dehát Kettős Élet nem tért le kissé az útról? Függetlenség biztosan érezte, hogy minden rendben lesz. Habár kissé zavarta Önzőség és Jótékonyság távolléte. Nehezére esett elutasítania azt a tényt is, hogy néhányan a terem sarkában sírtak. Talán csak Jalyn túláradó jósága miatt.
A másik terem is zsúfolásig tele volt érzelmekkel. Barátok, akik az iskola végezte után elvesztették egymással kapcsolataikat, izgatottak voltak, hogy újra együtt lehetnek. Túláradó izgatottság jellemezte a beszélgetéseket: hamarosan meglátják Jalynt! Elérkezett az idő, hogy igazi céljukat és ígérteiket betöltsék.
Minden csodálattal zümmögött a városban. Mindig is tudták, hogy ez a hely jobb, mint Endel, de kezdeti benyomásaikat minden várakozás felülhaladta. Több volt ez, mint amit képesek voltak befogadni. Lehetséges volna, hogy életük hátralevő részét ilyen csodálatos helyen fogják eltölteni? Bárki közülük a legnagyobb tisztességnek venné, ha a padlóját súrolhatná! Mindannyian, akik ebben a teremben várakoztak, Jalyn követői voltak, de ahogy az idő telt egyre ünnepélyesebb hangulat lett úrrá a helyen. Hűségesek voltak? Az idő hamarosan eldönti. Izgatottság és félelem fonódott össze ezeken az alázatos szolgákon, míg arra vártak, hogy megláthassák a királyt.
Először azokon volt az ítélet, akik az Élet Csarnokában voltak. Ennek ellenére rájuk, később térünk vissza. Történetünk most az Ítélet Csarnoka felé visz.
Dél volt. A teremben levők visszanyerték komfortérzetüket és meg voltak győződve arról, hogy minden rendben lesz. Mindent pillanatnyi zavarodottságuknak tekintettek csupán, vagy Jalyn kegyelmének, titokzatos, kiszámíthatatlan útjának véltek. Ez az érv megnyugtatta őket.
Az első, akit az ezerötszáz endelita közül szólítottak, Függetlenség volt. Négy királyi őr kísérte őt az Ítélet Nagy Termébe. Hogy könnyed és ünnepélyes hangot üssön meg, mosolygott és rákacsintott az őrök egyikére mikor azok elhagyták a termet. Meglepetésére nem érkezett válasz.
Amint az ajtók bezáródtak mögötte, kérdései visszatértek. Úgy dobogott a szíve mellkasában akár egy dob. Olyan hangosan, hogy szerinte az őrök is hallották, de ha hallották is, nem adták jelül. Azt kívánta, bárcsak Megtévesztettség is vele lenne. Hamarosan az Ítélő elé áll és jobb szeretett volna nem egyedül lenni. Függetlenség nagyon gyorsan veszíteni kezdett önbizalmából. Mielőtt a Nagy Terembe léptek volna az őrök egyike tájékoztatta Függetlenséget a megfelelő protokollról. Ő bólogatott ugyan, bár attól tartott, félelmében semmire sem fog emlékezni abból, amit mondtak. Pulzusa fülében dobogott, azzal fenyegetve, hogy halláskárosodást szenved. Az őr fejbiccentéssel jelezte, hogy Függetlenség megértette a procedúrát és a terem ajtajai hatalmasra nyitódtak.
Ahogy Függetlenség megtette első lépését a hatalmas terem felé, érezte, hogy teste remeg. Homlokán a verejték gyöngyözve folyt. Teljesen meg volt zavarodva, nem volt képes felfogni mindazt, amit látott.
Fordította: Diana En Arnoud Jan
A könyv folytatását nem készítette el Dia, mert idén megjelenik magyarul és kapható lesz a könyvesboltokban.
A könyv folytatását nem készítette el Dia, mert idén megjelenik magyarul és kapható lesz a könyvesboltokban.
Ésaiás könyve 55.
1. Oh, mind aki szomjúhozik, jöjjetek a vízre, az is, kinek nincs pénze; jöjjetek, vegyetek gabonát és egyetek, jöjjetek, vegyetek gabonát pénz nélkül, és díj nélkül bort és tejet. 2.Minek mérnétek le ezüstöt nem kenyérért és szerzeményteket azért, amivel nem laktok jól? Hallgatva hallgassatok rám, hogy jót egyetek, és kövérségben gyönyörködjék lelketek. 3.Hajlítsátok fületeket és jöjjetek hozzám, halljátok, hogy föléledjen lelketek, hadd kössek veletek örökké tartó szövetséget, a Dávidnak jutott maradandó kegyeket. 4. Lám, népek tanújává tettem őt, fejedelemmé és népek parancsolójává. 5. Lám, nemzetet, melyet nem ismersz, hívni fogsz és nemzet, mely téged nem ismer, hozzád fog sietni, az Örökkévaló, a te Istened kedvéért és Izrael szentéért, mert megdicsőített téged. 6. Keressétek az Örökkévalót, midőn megtaláltatja magát, hívjátok, midőn közel van. 7. Hagyja el a gonosz az útját és a jogtalanság embere gondolatait; térjen vissza az Örökkévalóhoz, hogy irgalmazzon neki, és Istenünkhöz, mert sokat bocsát meg. 8. Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti útjaitok nem az én útjaim, úgymond az Örökkévaló. 9. Mert miként magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál és gondolataim a ti gondolataitoknál. 10. Mert valamint leszáll az eső és a hó az égből és oda vissza nem tér, hanem ha megáztatta a földet és megtermékenyítette és sarjasztóvá tette, és magot ad a magvetőnek és kenyeret az evőnek: 11. olyan lesz az én igém, mely számból ered, nem tér hozzám vissza üresen, hanem ha megcselekedte amit akartam és sikert ér abban, amire küldtem. 12. Mert örömmel fogtok kivonulni és békében fogtok vezettetni; a hegyek és a dombok ujjongásra fakadnak előttetek, mind a mezőnek fái összecsapják tenyerüket. 13. A tüskebokor helyett ciprus terem, a csalán helyett mirtus terem; és lesz az Örökkévalónak dicsőségül, örök jelül, mely ki nem írtatik.
IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)
2017. április 25., kedd
David Yonggi Cho - Dániel könyve 46.
A háború folytatódik
"20 És monda: Tudod-é, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a persa fejedelem ellen; és ha én kimegyek, ímé Görögország fejedelme jõ elõ! 21 De megjelentem néked, a mi fel van jegyezve az igazság írásában; és senki sincsen, a ki én velem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály a ti fejedelmetek." (10, 20-21)
Isten angyala megküzdött Perzsia fejedelmével, de a harc itt nem ért véget. Meg kellett küzdenie Görögország fejedelmével is, és harca Sátán királysága és annak erői ellen a világ végeztéig fog tartani. Ezért kell szüntelenül imádkoznunk, hogy segítsük az angyalokat a szellemi háborúban való győzelemre.
Ha csak egy ember imádkozik is, a siker nem kevésbé biztos, mintha egy család, vagy egy egész nemzet. De ha egy nemzet csak a fizikális világban küzd, annak vége biztos bukás.
Nem véletlenül van Koreában 10 millió keresztény. Hiszek abban, hogy Isten használni akarja a koreai egyházat, hogy minden nemzethez és néphez misszionáriusokat küldjön, akik az evangéliumot hirdetik, hogy az emberek megtérjenek és üdvösséget nyerjenek. Ehhez azonban a koreai egyháznak abba kell hagynia a felekezeti versengéseket, melyek kimondottan romboló hatásúak. Ehelyett inkább az imára kéne koncentrálni az erőket, hogy a nemzet még bővölködőbb kegyelemben részesülhessen, és betöltekezzen a Szent Szellemmel, és hogy az ébredés tüze még inkább növekedjen. Imádkoznunk kell azért is, hogy a Koreai Egyház egységessé váljon.
Mindez éppen így érvényes a világon bárhol élő keresztényekre. Mindnyájan tábornokai vagyunk ennek a szellemi háborúnak, és Mihály, az Isten seregének főparancsnoka mellettünk áll!
Perzsia és Görögország (11,1-4)
"Én is a méd Dárius elsõ esztendejében mellette állék, hogy õt támogassam és segítségére legyek. 2 És most igazságot jelentek néked: Ímé, még három király támad Persiában, és a negyedik meggazdagul nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az õ gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen." (11,1-2)
A 11. fejezet az angyal érdekes kijelentésével kezdődik. Nem mást mond itt, mint hogy ő támogatta és szilárdította meg a méd Dárius pozícióját királyságának első évében. Gondolkozzunk csak el a vers jelentésén!
Mikor a médek és a perzsák meghódították Babilont és felállították saját uralmukat, a démonok hatalmukba kerítették ezt a birodalmat is. Abban az irányban manipulálták, hogy üldözze és elpusztítsa a határain belül élő zsidó foglyokat. Első próbálkozásként elindították a birodalom igazgatóit és tiszttartóit, hogy bevádolják Dánielt Dárius király előtt. Az ő halála után valószínűleg széles körű irtóhadjárat vette volna kezdetét a zsidók ellen. De hála Dániel imáinak, az angyalok legyőzték a birodalmat manipuláló démonokat, s így egy angyal el tudott jutni az oroszlánok verméhez, hogy azok száját befogja.
Az eset olyan hatással volt Dáriusra, hogy ettől kezdve zsidóbarát politikát kezdett folytatni. Megparancsolta, hogy azokat a tisztviselőket, akik Dánielt feljelentették, családostul az oroszlánok vermébe vessék. Majd kiadott egy kiáltványt, hogy birodalmának minden alattvalója Dániel Istenét köteles imádni. Ily módon jó napok köszöntöttek a zsidókra még a száműzetés közepette is, mert egy angyal állt Dárius mögött támogatva és megerősítve őt
Perzsía további királyai
Figyeljünk most magára a próféciára! Először azokról a királyokról olvasunk, akik Perzsia eljövendő uralkodói lesznek. A történelem igazolta ezt a próféciát.
Az első király Cambyses volt (i.e. 529-522), a második Pseudo-Smerdis (i.e. 522-521), a harmadik pedig I. Darius Hystaspes (i.e. 521-486). A negyedik király I. Xerxes volt, aki i.e. 486-465-ig uralkodott. Az ő uralkodása alatt érte el Perzsia dicsősége tetőfokát. Xerxes más néven Ahasvérusként is ismert, ő az Eszter könyvében szereplő király.
A negyedik király idejében a Méd-Perzsa Birodalom - mely időközben rendkívül meggazdagodott - nagyszabású tervet készített Görögország elfoglalására. Négyéves felkészülési időszak után a birodalom egymilliós sereget mozgósított. A hadsereg i.e. 480-ban kezdte meg a támadást, és megszégyenítő vereséget szenvedett Görögországtól. Ennek eredményeképpen I. Xerxes után Perzsia hanyatlani kezdett, s végül a görögök elfoglalták.
A hatalmas király, aki eljövendő
"3 És támad egy erõs király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik. 4 De alighogy támadt, megrontatik az õ országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem [száll] az õ maradékira, és nem az õ hatalma szerint, a melylyel õ uralkodott, mert szétszaggattatik az õ birodalma, és másoknak [adatik] ezeken kivül." (11,3-4)
Az itt ábrázolt király az, aki Xerxest is legyőzte. Nagy Sándor a neve, és egy korábbi fejezetben már foglalkoztunk vele. Röviden összefoglalva: ez a prófécia az utolsó részletig beteljesedett a történelemben. Hatalmának csúcsán Nagy Sándor birodalma „megrontatott”, ős négy tábornoka osztozott azon. A királyság nem Nagy Sándor utódaira szállt, őket bérgyilkosok eltették láb alól. Dániel próféciája tehát olyan történelmi eseményeket jelez pontosan előre, melyek kétszáz-négyszáz évvel későbbi időszakban következtek be.
"20 És monda: Tudod-é, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a persa fejedelem ellen; és ha én kimegyek, ímé Görögország fejedelme jõ elõ! 21 De megjelentem néked, a mi fel van jegyezve az igazság írásában; és senki sincsen, a ki én velem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály a ti fejedelmetek." (10, 20-21)
Isten angyala megküzdött Perzsia fejedelmével, de a harc itt nem ért véget. Meg kellett küzdenie Görögország fejedelmével is, és harca Sátán királysága és annak erői ellen a világ végeztéig fog tartani. Ezért kell szüntelenül imádkoznunk, hogy segítsük az angyalokat a szellemi háborúban való győzelemre.
Ha csak egy ember imádkozik is, a siker nem kevésbé biztos, mintha egy család, vagy egy egész nemzet. De ha egy nemzet csak a fizikális világban küzd, annak vége biztos bukás.
Nem véletlenül van Koreában 10 millió keresztény. Hiszek abban, hogy Isten használni akarja a koreai egyházat, hogy minden nemzethez és néphez misszionáriusokat küldjön, akik az evangéliumot hirdetik, hogy az emberek megtérjenek és üdvösséget nyerjenek. Ehhez azonban a koreai egyháznak abba kell hagynia a felekezeti versengéseket, melyek kimondottan romboló hatásúak. Ehelyett inkább az imára kéne koncentrálni az erőket, hogy a nemzet még bővölködőbb kegyelemben részesülhessen, és betöltekezzen a Szent Szellemmel, és hogy az ébredés tüze még inkább növekedjen. Imádkoznunk kell azért is, hogy a Koreai Egyház egységessé váljon.
Mindez éppen így érvényes a világon bárhol élő keresztényekre. Mindnyájan tábornokai vagyunk ennek a szellemi háborúnak, és Mihály, az Isten seregének főparancsnoka mellettünk áll!
Perzsia és Görögország (11,1-4)
"Én is a méd Dárius elsõ esztendejében mellette állék, hogy õt támogassam és segítségére legyek. 2 És most igazságot jelentek néked: Ímé, még három király támad Persiában, és a negyedik meggazdagul nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az õ gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen." (11,1-2)
A 11. fejezet az angyal érdekes kijelentésével kezdődik. Nem mást mond itt, mint hogy ő támogatta és szilárdította meg a méd Dárius pozícióját királyságának első évében. Gondolkozzunk csak el a vers jelentésén!
Mikor a médek és a perzsák meghódították Babilont és felállították saját uralmukat, a démonok hatalmukba kerítették ezt a birodalmat is. Abban az irányban manipulálták, hogy üldözze és elpusztítsa a határain belül élő zsidó foglyokat. Első próbálkozásként elindították a birodalom igazgatóit és tiszttartóit, hogy bevádolják Dánielt Dárius király előtt. Az ő halála után valószínűleg széles körű irtóhadjárat vette volna kezdetét a zsidók ellen. De hála Dániel imáinak, az angyalok legyőzték a birodalmat manipuláló démonokat, s így egy angyal el tudott jutni az oroszlánok verméhez, hogy azok száját befogja.
Az eset olyan hatással volt Dáriusra, hogy ettől kezdve zsidóbarát politikát kezdett folytatni. Megparancsolta, hogy azokat a tisztviselőket, akik Dánielt feljelentették, családostul az oroszlánok vermébe vessék. Majd kiadott egy kiáltványt, hogy birodalmának minden alattvalója Dániel Istenét köteles imádni. Ily módon jó napok köszöntöttek a zsidókra még a száműzetés közepette is, mert egy angyal állt Dárius mögött támogatva és megerősítve őt
Perzsía további királyai
Figyeljünk most magára a próféciára! Először azokról a királyokról olvasunk, akik Perzsia eljövendő uralkodói lesznek. A történelem igazolta ezt a próféciát.
Az első király Cambyses volt (i.e. 529-522), a második Pseudo-Smerdis (i.e. 522-521), a harmadik pedig I. Darius Hystaspes (i.e. 521-486). A negyedik király I. Xerxes volt, aki i.e. 486-465-ig uralkodott. Az ő uralkodása alatt érte el Perzsia dicsősége tetőfokát. Xerxes más néven Ahasvérusként is ismert, ő az Eszter könyvében szereplő király.
A negyedik király idejében a Méd-Perzsa Birodalom - mely időközben rendkívül meggazdagodott - nagyszabású tervet készített Görögország elfoglalására. Négyéves felkészülési időszak után a birodalom egymilliós sereget mozgósított. A hadsereg i.e. 480-ban kezdte meg a támadást, és megszégyenítő vereséget szenvedett Görögországtól. Ennek eredményeképpen I. Xerxes után Perzsia hanyatlani kezdett, s végül a görögök elfoglalták.
A hatalmas király, aki eljövendő
"3 És támad egy erõs király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik. 4 De alighogy támadt, megrontatik az õ országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem [száll] az õ maradékira, és nem az õ hatalma szerint, a melylyel õ uralkodott, mert szétszaggattatik az õ birodalma, és másoknak [adatik] ezeken kivül." (11,3-4)
Az itt ábrázolt király az, aki Xerxest is legyőzte. Nagy Sándor a neve, és egy korábbi fejezetben már foglalkoztunk vele. Röviden összefoglalva: ez a prófécia az utolsó részletig beteljesedett a történelemben. Hatalmának csúcsán Nagy Sándor birodalma „megrontatott”, ős négy tábornoka osztozott azon. A királyság nem Nagy Sándor utódaira szállt, őket bérgyilkosok eltették láb alól. Dániel próféciája tehát olyan történelmi eseményeket jelez pontosan előre, melyek kétszáz-négyszáz évvel későbbi időszakban következtek be.
Ésaiás könyve 54.
1. Ujjongj, te magtalan, ki nem szült, fakadj ujjongásra és vigadj, aki nem vajúdott, mert többen vannak az elhagyatottnak gyermekei, mint a férjezettnek gyermekei, mondja az Örökkévaló. 2.Tágítsd ki sátrad helyét, hajlékaid szőnyegeit nyújtsák ki, ne gátold meg; hosszabbítsd meg köteleidet és szögeidet erősítsd meg. 3. Mert jobbra és balra fogsz kiterjeszkedni, és magzatod nemzeteket fog elűzni és elpusztult városokat be fognak népesíteni. 4. Ne félj, mert nem fogsz megszégyenülni, ne pirulj, mert nem leszel gyalázattá; mert ifjúkorod szégyenét el fogod felejteni és özvegykorod gyalázatára nem fogsz többé emlékezni. 5. Mert férjed az alkotód, az Örökkévaló, a seregek ura az ő neve, és megváltód Izrael szentje, az egész föld Istenének neveztetik. 6. Mert mint elhagyott és megbántott lelkű asszonyt hívott téged az Örökkévaló és mint ifjúkori feleséget, hogyha megvettetett, mondja Istened. 7. Rövid pillanatra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtlek majd. 8. Áradó haragban egy pillanatra elrejtettem előtted arcomat, de örökké tartó szeretettel irgalmazok neked, mondja megváltód, az Örökkévaló. 9. Mert olyan ez nekem, mint Nóé vizei: ahogy esküdtem, hogy Nóé vizei többé nem árasztják el a földet, úgy esküdtem, hogy nem haragszom többé rád és nem dorgállak meg. 10. Mert a hegyek megmozdulnak és a dombok meginognak, de szeretetem tőled nem mozdul el, és békém szövetsége nem inog meg, mondja irgalmazód, az Örökkévaló. 11. Szegény te, szélhányatott, megvigasztalatlan, íme fénymázba rakom köveidet és zafírokkal alapítlak meg. 12. És teszem rubinttá ormaidat és kapuidat karbunkuluskövekké, és egész határodat drágakövekké. 13. És mind a fiaid az Örökkévaló tanítványai, és sok lesz fiaidnak békéje. 14. Igazság által szilárdulsz meg, távol lesz a nyomorgatástól, mert nem kell félned, és a rettegéstől, mert nem közeledik hozzád. 15. Ha seregelve sereglenek, nem tőlem való ez; aki sereglik ellened, elbukik rajtad. 16. Íme én teremtettem kovácsot, aki megfújja a szén tüzét és előhoz szerszámot művéhez; és én teremtettem pusztítót a rontásra. 17. Minden szerszám, mely ellened alkottatik, nem fog beválni, és minden nyelvet, mely ítéletre támad ellened, elkárhoztatsz: ez az Örökkévaló szolgáinak birtoka és igazságuk tőlem, úgymond az Örökkévaló.
IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)
2017. április 24., hétfő
David Wilkerson - Legyél teljesen meggyőződve! 3.
2. Teljesen meg kell győződnünk arról, hogy Isten hűségesen megjutalmazza azokat, akik szorgalmasan keresik.
"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." (Zsidók 11:6).
Vannak időszakok, amikor sokan közülünk azzal küzdenek, hogy megragadják a hitet. Mindannyiunk vágya, hogy megvalljuk Isten ígéreteit, nem csak saját békességünk és áldásunk javára, hanem azért, hogy Isten kedvében járjunk. Olyan hitet akarunk, amit dicsőséget szerez Istennek.
Ezért van az, hogy sokszor zaklatottak leszünk, ha nem érkezik válasz imádságainkra. Megkérdőjelezzük a hitünket, tűnődünk: "Nem bízok eléggé az Úrban? Nem tudok hinni? Miért nem nyitott a menny az imádságaimra? Vajon elbuktam valahogy? Nem vagyok elég buzgó? Vajon a szívem mélyét a hitetlenség gonosz gyökere megfogant?"
Annyira igyekszünk hinni, Isten kedvében járni a megfelelő hittel, hogy saját hitünket ítélettel sújtjuk. Több mint 60 éve szolgálom Istent, és szeretném elmondani, számomra milyen a megfelelő hit:
"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." (Zsidók 11:6).
Vannak időszakok, amikor sokan közülünk azzal küzdenek, hogy megragadják a hitet. Mindannyiunk vágya, hogy megvalljuk Isten ígéreteit, nem csak saját békességünk és áldásunk javára, hanem azért, hogy Isten kedvében járjunk. Olyan hitet akarunk, amit dicsőséget szerez Istennek.
Ezért van az, hogy sokszor zaklatottak leszünk, ha nem érkezik válasz imádságainkra. Megkérdőjelezzük a hitünket, tűnődünk: "Nem bízok eléggé az Úrban? Nem tudok hinni? Miért nem nyitott a menny az imádságaimra? Vajon elbuktam valahogy? Nem vagyok elég buzgó? Vajon a szívem mélyét a hitetlenség gonosz gyökere megfogant?"
Annyira igyekszünk hinni, Isten kedvében járni a megfelelő hittel, hogy saját hitünket ítélettel sújtjuk. Több mint 60 éve szolgálom Istent, és szeretném elmondani, számomra milyen a megfelelő hit:
Azt jelenti, hogy Isten ígéreteihez szilárdan ragaszkodunk, amikor nincs fizikai bizonyíték arra, hogy ez az ígéret beteljesedik.
Azt jelenti, hogy bízunk a Szent Szellemben, hogy lelkünknek békességet ad, meg vagyunk róla győződve, hogy Isten mindent a javunkra fordít.
Azt jelenti, hogy Pál kijelentésével békességünk van: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." (Róma 8:28).
Pál híres verse, hogy "minden a javunkra van" életünk során újra és újra próbára teszi hitünket.
Első pillantásra gyakran úgy tűnik, hogy a körülményeink alapján a dolgok rosszra fordulnak. De a nehézség minden pillanatában az örök valóság munkálkodik. Isten mindent úgy alakít, hogy a nekünk szánt terve valósuljon meg.
Tudjuk, hogy ez igaz volt József pátriárkára is. Ez a férfi több évtizedig folyamatosan szenvedett, és úgy tűnt tragédiába torkollik mindez, de végül "az ÚR szava igazolta őt." (Zsoltárok 105:19). Addig a pontig azonban "Az Úr igéje próbára tette őt." (ugyanaz a vers, kiemelés tőlem.) (csak az angol fordításban szerepel így)
El tudod-e mondani Józseffel és Pál apostollal együtt, hogy "minden a javunkra van?" Békesség van-e benned azzal kapcsolatban, hogy az Úr gondviselése a tervét a te javadra munkálja?
Elhiszed-e, hogy fájdalmaid mélyén - a véget nem érő szenvedésben, értékes álmaid, reményeid, céljaid elvesztésében - Isten mindvégig magához von egyre közelebb? Hogy határtalan szeretetével olyan jutalomhoz vezet, amelyet ebben az életben és az örökkévalóságban is élvezhetsz?
Az Úr azt mondja a Zsidókhoz írt levélben: "Hinned kell, hogy én vagyok a te jutalmazód." A könyv írója erre buzdít: "Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret." (Zsidók 10:36).
Isten soha nem ígér többen az Igében, mint amit meg tud tartani. Ez olyan dolog, amibe Ábrahám is belekapaszkodott hite kezdetén. Pál ezt mondja Ábrahámról: "Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.". (Róma 4:20-21, kiemelés tőlem).
Hite alapján Ábrahám "dicsőséget adott Istennek".
Ábrahámhoz hasonlóan mi is dicsőséget adunk Istennek, ha teljesen megragadjuk minden ígéretét.
Amikor az élet jól meg, könnyű ezt bizonygatni: "Isten bármit meg tud csinálni!" Könnyen biztosítunk másokat arról, hogy Isten válaszol az imáikra. Teljes meggyőződéssel állíthatjuk, hogy Isten mindig megtartja a szavát.
De amikor Isten ígéretének belejesedése ellen dolgozik körülöttünk minden - amikor a fizikai bizonyítékok inkább Isten haragját látszanak alátámasztani, mint jutalmát - a Szent Szellem megerősödik bennünk az igazi békesség szavaival:
"Tarts ki. Bízz Benne! Semmi nem választ el Isten szeretetétől. A helyzeted minden órájában munkálkodik. Ne kételkedj és ne tétovázz. Inkább állj fel és harcold meg a hit jó harcát."
Pál apostol erőteljes szavaival búcsúzom. Emlékeztet minket Isten végtelen hűségére, minden körülmények között és nehézségeink minden pillanatában:
"Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Hiszen meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat."
"De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban." (Róma 8:35-39).
Azt jelenti, hogy bízunk a Szent Szellemben, hogy lelkünknek békességet ad, meg vagyunk róla győződve, hogy Isten mindent a javunkra fordít.
Azt jelenti, hogy Pál kijelentésével békességünk van: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." (Róma 8:28).
Pál híres verse, hogy "minden a javunkra van" életünk során újra és újra próbára teszi hitünket.
Első pillantásra gyakran úgy tűnik, hogy a körülményeink alapján a dolgok rosszra fordulnak. De a nehézség minden pillanatában az örök valóság munkálkodik. Isten mindent úgy alakít, hogy a nekünk szánt terve valósuljon meg.
Tudjuk, hogy ez igaz volt József pátriárkára is. Ez a férfi több évtizedig folyamatosan szenvedett, és úgy tűnt tragédiába torkollik mindez, de végül "az ÚR szava igazolta őt." (Zsoltárok 105:19). Addig a pontig azonban "Az Úr igéje próbára tette őt." (ugyanaz a vers, kiemelés tőlem.) (csak az angol fordításban szerepel így)
El tudod-e mondani Józseffel és Pál apostollal együtt, hogy "minden a javunkra van?" Békesség van-e benned azzal kapcsolatban, hogy az Úr gondviselése a tervét a te javadra munkálja?
Elhiszed-e, hogy fájdalmaid mélyén - a véget nem érő szenvedésben, értékes álmaid, reményeid, céljaid elvesztésében - Isten mindvégig magához von egyre közelebb? Hogy határtalan szeretetével olyan jutalomhoz vezet, amelyet ebben az életben és az örökkévalóságban is élvezhetsz?
Az Úr azt mondja a Zsidókhoz írt levélben: "Hinned kell, hogy én vagyok a te jutalmazód." A könyv írója erre buzdít: "Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret." (Zsidók 10:36).
Isten soha nem ígér többen az Igében, mint amit meg tud tartani. Ez olyan dolog, amibe Ábrahám is belekapaszkodott hite kezdetén. Pál ezt mondja Ábrahámról: "Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.". (Róma 4:20-21, kiemelés tőlem).
Hite alapján Ábrahám "dicsőséget adott Istennek".
Ábrahámhoz hasonlóan mi is dicsőséget adunk Istennek, ha teljesen megragadjuk minden ígéretét.
Amikor az élet jól meg, könnyű ezt bizonygatni: "Isten bármit meg tud csinálni!" Könnyen biztosítunk másokat arról, hogy Isten válaszol az imáikra. Teljes meggyőződéssel állíthatjuk, hogy Isten mindig megtartja a szavát.
De amikor Isten ígéretének belejesedése ellen dolgozik körülöttünk minden - amikor a fizikai bizonyítékok inkább Isten haragját látszanak alátámasztani, mint jutalmát - a Szent Szellem megerősödik bennünk az igazi békesség szavaival:
"Tarts ki. Bízz Benne! Semmi nem választ el Isten szeretetétől. A helyzeted minden órájában munkálkodik. Ne kételkedj és ne tétovázz. Inkább állj fel és harcold meg a hit jó harcát."
Pál apostol erőteljes szavaival búcsúzom. Emlékeztet minket Isten végtelen hűségére, minden körülmények között és nehézségeink minden pillanatában:
"Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Hiszen meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat."
"De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban." (Róma 8:35-39).
Ruff Tibor - Fundamentalizmus(ok) 2.
A KERESZTÉNY FUNDAMENTALIZMUS
„Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletnie. Itt van a szentek békességes tűrése és hite.” (Jel 13,10)
A modernista irányzatokkal szembehelyezkedő keresztény fundamentalizmus alapjául azok az igehelyek szolgálnak, amelyekben a kereszténység három legnagyobb tekintélye, Jézus, Péter és Pál egybehangzóan leszögezik az írások abszolút tekintélyébe és ihletettségébe vetett hitüket. „Ne gondoljátok, hogy jöttem a Törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a Törvényből egy jóta, vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen” (Mt 5,17-19) - tanítja Jézus. Máshol pedig így szól: „az Írás fel nem bontható” (Jn 10,35). Péter, a zsidóság főapostola az Újszövetségre is kiterjeszti a történeti hitelesség és az ihletettség elvét: „Mert nem mesterkélt meséket [kitalált mítoszokat] követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemtanúi voltunk az Ő nagyságának. Amikor ugyanis az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm, ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen. És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek...” Majd ő is megerősíti az Ószövetség tekintélyét: „Legelőször azt értsétek meg, hogy az írásban egyetlen prófétai szó sem támad saját magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó, hanem a Szent Szellemtől indíttatva szólottak az Isten szent emberei.” (2Pt 1,16-21) Harmadikként Pál, a nemzetek közül megtértek főapostola is tanúságot tesz: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a nevelésre...” (2Tim 3,16)
A Biblia szerint peres ügyekben két vagy három egybehangzó tanúságtétel elegendő a döntéshez az élet vagy halál feletti ítélethozatal esetében. A fenti három személy szellemi tekintélye és kétségbevonhatatlanul igaz volta tehát mérhetetlenül nagyobb súllyal esik latba e kérdésben, mint a többnyire súlyos bűnökben élő modernista teológusok véleménye. Különösen figyelemre méltó, hogy a fenti két apostoli tanúságtétel közvetlen vértanúhaláluk előtt írt utolsó - apostoli végrendeletnek is tekinthető - leveleikben íratott le. Mindkét levélben a hittől való elszakadás, a hamis tanítók várható megjelenése és az egyház nagy tömegeinek közeljövőben bekövetkező eltévelyedése elleni biztosítékként szögezik le az Írás ihletettségének bizonyosságát.
Az Ószövetség vonatkozásában a fentieket megerősíti a korabeli zsidó írástudók általánosan elfogadott alapelve, amely szerint: „Ha valaki azt is mondja: Az egész Tóra Isten szájából származik, ennek az egy versnek a kivételével, amelyet Mózes a saját szájából mondott’, erre az emberre is érvényes: ‘JHWH Igéjét megvetette’...” (Sanh 99a Bar) Ez pedig halálos bűnnek számított, hiszen a rabbik által idézett igehely egészében így szól: „A bennszülöttnek Izráel fiai között és a jövevénynek, aki közöttük tartózkodik: egy törvényetek legyen nektek afelől, aki tévedésből cselekszik. De amely ember felemelt kézzel cselekszik akár bennszülött akár jövevény, az Urat illeti az szidalommal, vágassék ki azért az az ő népe közül; mivelhogy az Úrnak szavát megvetette, és az ő parancsolatját megszegte, kiirtván kiirtassék az az ember, az ő hamissága legyen őrajta.” (4Móz 15,29-31)
„Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletnie. Itt van a szentek békességes tűrése és hite.” (Jel 13,10)
A modernista irányzatokkal szembehelyezkedő keresztény fundamentalizmus alapjául azok az igehelyek szolgálnak, amelyekben a kereszténység három legnagyobb tekintélye, Jézus, Péter és Pál egybehangzóan leszögezik az írások abszolút tekintélyébe és ihletettségébe vetett hitüket. „Ne gondoljátok, hogy jöttem a Törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a Törvényből egy jóta, vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen” (Mt 5,17-19) - tanítja Jézus. Máshol pedig így szól: „az Írás fel nem bontható” (Jn 10,35). Péter, a zsidóság főapostola az Újszövetségre is kiterjeszti a történeti hitelesség és az ihletettség elvét: „Mert nem mesterkélt meséket [kitalált mítoszokat] követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemtanúi voltunk az Ő nagyságának. Amikor ugyanis az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm, ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen. És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek...” Majd ő is megerősíti az Ószövetség tekintélyét: „Legelőször azt értsétek meg, hogy az írásban egyetlen prófétai szó sem támad saját magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó, hanem a Szent Szellemtől indíttatva szólottak az Isten szent emberei.” (2Pt 1,16-21) Harmadikként Pál, a nemzetek közül megtértek főapostola is tanúságot tesz: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a nevelésre...” (2Tim 3,16)
A Biblia szerint peres ügyekben két vagy három egybehangzó tanúságtétel elegendő a döntéshez az élet vagy halál feletti ítélethozatal esetében. A fenti három személy szellemi tekintélye és kétségbevonhatatlanul igaz volta tehát mérhetetlenül nagyobb súllyal esik latba e kérdésben, mint a többnyire súlyos bűnökben élő modernista teológusok véleménye. Különösen figyelemre méltó, hogy a fenti két apostoli tanúságtétel közvetlen vértanúhaláluk előtt írt utolsó - apostoli végrendeletnek is tekinthető - leveleikben íratott le. Mindkét levélben a hittől való elszakadás, a hamis tanítók várható megjelenése és az egyház nagy tömegeinek közeljövőben bekövetkező eltévelyedése elleni biztosítékként szögezik le az Írás ihletettségének bizonyosságát.
Az Ószövetség vonatkozásában a fentieket megerősíti a korabeli zsidó írástudók általánosan elfogadott alapelve, amely szerint: „Ha valaki azt is mondja: Az egész Tóra Isten szájából származik, ennek az egy versnek a kivételével, amelyet Mózes a saját szájából mondott’, erre az emberre is érvényes: ‘JHWH Igéjét megvetette’...” (Sanh 99a Bar) Ez pedig halálos bűnnek számított, hiszen a rabbik által idézett igehely egészében így szól: „A bennszülöttnek Izráel fiai között és a jövevénynek, aki közöttük tartózkodik: egy törvényetek legyen nektek afelől, aki tévedésből cselekszik. De amely ember felemelt kézzel cselekszik akár bennszülött akár jövevény, az Urat illeti az szidalommal, vágassék ki azért az az ő népe közül; mivelhogy az Úrnak szavát megvetette, és az ő parancsolatját megszegte, kiirtván kiirtassék az az ember, az ő hamissága legyen őrajta.” (4Móz 15,29-31)
Természetesen nem azért idéztük itt ezt az igehelyet, mintha azt kívánnánk, hajtsák végre ezt az ítéletet. Hitünk szerint a mostani korszakban, az új szövetségben Isten felfüggesztette a bűnök ilyen jellegű, közvetlen és emberkéz általi megbüntetését, egyrészt türelme miatt, másrészt a büntetés végrehajtását az örökkévalóságban Önmagának tartva fenn. Az ítélet mindamellett nem marad el: ezért adta Isten az Igét és az időt; hogy mindenki felkészülhessen. Örökkévaló Törvénye egyszersmind örökkévaló véleményét mondja ki, amely a büntetés felfüggesztése mellett nem változott meg a mostani korszakban sem, mivel Isten a korszakok felett álló lény: gondolkodásmódját nem befolyásolja az emberi gondolkodásmódok változása. A fenti dologról a mai napon is pontosan ugyanez a véleménye. Ez megtanít bennünket arra, hogy az Írás integritásának kérdését Isten szemszögéből és az Ő súlyozásával lássuk. A Törvény „jogalkotási” alapelve a „szemet szemért, fogat fogért... életet életért” elve. Ha ezt alkalmazzuk a fenti esetre, azt mondhatjuk, hogy az Ige integritását vagy annak bármelyik aspektusát tagadó személy életet olt ti - hiszen különben nem kellene halállal bűnhődnie. Az Ige ugyanis eredendően nem tudományos vizsgálat tárgyául íratott meg, hanem életadásra, életvezetésre és életmentésre szolgál (a parancsolatok, ígéretek, tanácsok és magyarázatok egyaránt), mind az élet hétköznapi, mind pedig különleges határhelyzeteiben. Ahhoz, hogy e funkcióit maradéktalanul betölthesse, minden vonatkozásának és aspektusának mindig működnie kell (szó szerinti, történeti és szimbolikus, szellemi értelmének egyaránt.) Ha ezek közül bármelyiket tagadja valaki és úgy tanít, akkor korlátozza, hogy az Ige az élet forrásaként működjön hallgatói számára. Megfosztja őket attól, hogy az élet minden helyzetében az Igére támaszkodhassanak, abból erőt vegyenek, s ezzel potenciálisan életeket olt ki. Ez az oka Isten fentebb idézett szigorú véleményének. (A modernista teológusok helyében én mélyen elgondolkoznék, mibe is ártottam bele magam. Ez nem egy szakma a sok közül, hanem az élő Isten Igéje, "magántulajdona".) Egyszersmind a fenti versek és rabbinikus kommentárjuk felveti a zsidó fundamentalizmus problémáját is, amellyel a későbbiekben még foglalkozunk.
Forrás: Új Exodus Magazin, 8. évf. 1. sz. / 1996.
Ésaiás könyve 53.
1. Ki hitt a mi hírünknek, és az Örökkévaló karja kiben nyilvánult? 2. Felnevekedett előtte mind a csemete, és mint gyökér elszikkadt földből, sem alakja neki, sem dísze; nézzük, de nincs ábrázata, hogy megkedvelnék. 3. Megvetett és az emberek elhagyatottja, fájdalmak embere és betegség meghittje; és mint aki elől elrejtik az arcot, megvetett, és nem tekintettük. 4. De bizony a mi betegségeinket ő viselte és a mi fájdalmainkat ő hordozta, pedig mi őt tekintettük sújtottnak, Istentől vertnek és nyomorgatottnak; 5. megsebzett volt a mi bűntetteinktől, összezúzott a mi bűneinktől, jólétünkre való fenyítés volt rajta és az ő sebei által nekünk lett gyógyulás. 6. Mindannyiunk mint a juhok tévelyegtünk, kiki a maga útjára fordultunk; az Örökkévaló pedig őt illette mindnyájunk bűnével. 7. Szorongattatott, míg ő megalázta magát és nem nyitotta ki száját, mint a bárány, mely levágásra vitetik és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul; nem nyitotta ki száját. 8. Elnyomás által és ítélet által elragadtatott, kortársai közt pedig ki gondol arra, hogy kivágatott az élők országából: népem bűntette miatt ő sújtatott? 9.Gonoszok mellé tették a sírját és gazdag mellé halálában, noha nem követett el erőszakot és nem volt álnokság a szájában. 10. De az Örökkévaló akarta őt összezúzni, szenvedtetni: ha lelke bűnáldozattá teszi magát, látni fog magzatot, hosszú életű lesz, és az Örökkévaló akarata sikerül kezében. 11. Lelkének fáradalmából fog látni, jóllakni; megismerésével visz igazságra az igaz, az én szolgám, sokakat és bűneiket ő hordozza. 12. Ezért kiosztok neki a sokak közt és hatalmasokkal osztja a zsákmányt, azért, hogy odaengedte halálra lelkét és bűnösökhöz számíttatta magát pedig ő sokaknak a vétkét viselte és a bűnösökért közbenjárt.
IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)
2017. április 21., péntek
Joyce Meyer - Találd meg a valódi önmagad és töltsd be elhívásodat 20.
Kell a bizalom
Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr.
Jeremiás 17:7.
Ha meg akarjuk találni önmagunkat, kell a bizalom. Nem az önbizalomról beszélek, hanem Krisztusban való bizalomról. Tulajdonképpen bűn az, ha valaki önmagában bízik – valamennyi hívő célja Jézus Krisztusban való hit kell legyen.
Jézus azt mondta "…mert nálam nélkül [a Velem való szövetség nélkül] semmit sem cselekedhettek." (János 15:5). Ezt az alapigazságot mindannyiunknak meg kellene végre tanulnunk. Állandóan a saját erőnkből próbáljuk a dolgokat megoldani, ahelyett, hogy minden bizalmunkat Belé helyeznénk.
Belső tépelődéseink, szenvedésünk, frusztrációnk oka a rosszul felfogott bizalom. A Filippi 3:3-ban Pál figyelmeztet arra, hogy ne a testben bizakodjunk. Ez nemcsak saját magunkra vonatkozik, hanem a családunkra és a barátainkra is. Nem azt mondom, hogy ne bízz senkiben, de ha azt a bizalmat, ami egyedül Isten illeti meg, magadba vagy barátaidba helyezed, nem lehetsz sikeres. Isten addig nem engedi, hogy győzedelmeskedjünk, amíg a bizalmunk nem a megfelelő helyen, pontosabban nem a megfelelő Személyben van. Győzelemre szánt bennünket, de azt akarja, hogy minden dicsőség Őt illesse.
Csak Istenben bízz
Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és [gyenge emberi] testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!
Ha meg akarjuk találni önmagunkat, kell a bizalom. Nem az önbizalomról beszélek, hanem Krisztusban való bizalomról. Tulajdonképpen bűn az, ha valaki önmagában bízik – valamennyi hívő célja Jézus Krisztusban való hit kell legyen.
Jézus azt mondta "…mert nálam nélkül [a Velem való szövetség nélkül] semmit sem cselekedhettek." (János 15:5). Ezt az alapigazságot mindannyiunknak meg kellene végre tanulnunk. Állandóan a saját erőnkből próbáljuk a dolgokat megoldani, ahelyett, hogy minden bizalmunkat Belé helyeznénk.
Belső tépelődéseink, szenvedésünk, frusztrációnk oka a rosszul felfogott bizalom. A Filippi 3:3-ban Pál figyelmeztet arra, hogy ne a testben bizakodjunk. Ez nemcsak saját magunkra vonatkozik, hanem a családunkra és a barátainkra is. Nem azt mondom, hogy ne bízz senkiben, de ha azt a bizalmat, ami egyedül Isten illeti meg, magadba vagy barátaidba helyezed, nem lehetsz sikeres. Isten addig nem engedi, hogy győzedelmeskedjünk, amíg a bizalmunk nem a megfelelő helyen, pontosabban nem a megfelelő Személyben van. Győzelemre szánt bennünket, de azt akarja, hogy minden dicsőség Őt illesse.
Csak Istenben bízz
Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és [gyenge emberi] testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!
Jeremiás 17:5.
Ha sikeres akarsz lenni, bizalomra van szükség, ami csak és kizárólag Istenbe vetett bizalom lehet. Ki kell építenünk magunkban Isten szeretetébe, jóságába és kegyelmébe vetett bizalmunkat. Higgyünk abban, hogy Ő győzelemre szánt minket.
Isten nem veszteseket teremtett. Lehet, hogy a siker felé vezető úton néha megbotlunk, de ha bízunk Benne, megbocsátja a hibáinkat és mindent a javunkra fordít. (Róma 8:28)
A Zsidókhoz írt levél 3:6 szakaszában azt olvassuk, hogy … a bizodalmat [Jézusban] és a reménységnek dicsekedését mind végig erősen megtartjuk. Még nincs itt a világvége, ha hibázol, ha ebbe a bizalomba kapaszkodsz.
Rájöttem arra, hogy ha nem szűnök meg Istenben bízni, Ő a hibáinkat is képes csodákká változtatni.
Mindannyiunknak megvan a maga sorsa; az enyém az, hogy Bibliatanító legyek és gyülekezetet vezessek. Isten terve az volt már a kezdet kezdetén, hogy kitaláljam és működtessem a Life In The Word elnevezésű szolgálatomat. Ha nem ezt csinálnám, nem lennék az, aki vagyok. Frusztrált lennék, és úgy érezném, üres az életem.
Az, hogy bizonyos feladatra vagyunk rendelve még nem azt jelenti, hogy ez automatikusan be is következik. Nagyon sok küzdelmen mentem keresztül, mire Isten megformált engem és kialakította a szolgálatomat. Sokszor éreztem úgy, hogy feladom. Sokszor elvesztettem az elhívásomban való reményemet. Valahányszor visszanyertem a hitemet, mindig egy kicsit előreléptem. A bizalom alapvető fontosságú, ha helyes önképet akarunk kialakítani.
Ha sikeres akarsz lenni, bizalomra van szükség, ami csak és kizárólag Istenbe vetett bizalom lehet. Ki kell építenünk magunkban Isten szeretetébe, jóságába és kegyelmébe vetett bizalmunkat. Higgyünk abban, hogy Ő győzelemre szánt minket.
Isten nem veszteseket teremtett. Lehet, hogy a siker felé vezető úton néha megbotlunk, de ha bízunk Benne, megbocsátja a hibáinkat és mindent a javunkra fordít. (Róma 8:28)
A Zsidókhoz írt levél 3:6 szakaszában azt olvassuk, hogy … a bizodalmat [Jézusban] és a reménységnek dicsekedését mind végig erősen megtartjuk. Még nincs itt a világvége, ha hibázol, ha ebbe a bizalomba kapaszkodsz.
Rájöttem arra, hogy ha nem szűnök meg Istenben bízni, Ő a hibáinkat is képes csodákká változtatni.
Mindannyiunknak megvan a maga sorsa; az enyém az, hogy Bibliatanító legyek és gyülekezetet vezessek. Isten terve az volt már a kezdet kezdetén, hogy kitaláljam és működtessem a Life In The Word elnevezésű szolgálatomat. Ha nem ezt csinálnám, nem lennék az, aki vagyok. Frusztrált lennék, és úgy érezném, üres az életem.
Az, hogy bizonyos feladatra vagyunk rendelve még nem azt jelenti, hogy ez automatikusan be is következik. Nagyon sok küzdelmen mentem keresztül, mire Isten megformált engem és kialakította a szolgálatomat. Sokszor éreztem úgy, hogy feladom. Sokszor elvesztettem az elhívásomban való reményemet. Valahányszor visszanyertem a hitemet, mindig egy kicsit előreléptem. A bizalom alapvető fontosságú, ha helyes önképet akarunk kialakítani.
Fordította: Berényi Irén
Ésaiás könyve 52.
1. Ébredj, ébredj, öltsd fel erődet Czión, öltsd fel díszes ruháidat, Jeruzsálem, a szent város, mert már többé nem jön beléd körülmetéletlen s tisztátalan. 2. Rázd ki magadat a porból, kelj föl, ülj le Jeruzsálem, oldd le magadról nyakad kötelékeit, Cziónnak fogoly leánya. 3. Mert így szól az Örökkévaló: Ingyen adattatok el és nem pénzen fogtok megváltatni. 4. Mert így szól az Úr, az Örökkévaló: Egyiptomba ment le népem azelőtt, hogy ott tartózkodjék Assúr semmiért nyomorgatta. 5. Most pedig, mi dolgom itt, úgymond az Örökkévaló, hogy elvétetett népem ingyen? Uralkodói tombolnak, úgymond az Örökkévaló, és folyton egésznap káromoltatik a nevem. 6. Ezért megismeri népem a nevemet, igenis ama napon, hogy én, az aki szólt, íme itt vagyok! 7. Mi kedvesek a hegyeken a hírhozónak lábai, ki békét hirdet, jót hoz hírül, segítséget hirdet, azt mondja Cziónnak: király lett az Istened! 8. Hallga, őreid fölemelték hangjukat, egyetemben ujjonganak, mert szemtől szembe látják, amint visszatér az Örökkévaló Cziónba. 9. Ujjongva fakadjatok egyetemben, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalta az Örökkévaló az ő népét, megváltotta Jeruzsálemet, 10. Feltűrte az Örökkévaló szent karját mind a nemzetek szeme láttára; és látni fogják mind a föld végei Istenünk segítségét. 11. Távozzatok, távozzatok, vonuljatok ki onnan, tisztátalant ne érintsetek; vonuljatok ki belőle, tisztálkodjatok, az Örökkévaló edényeinek vivői! 12. Mert nem sietséggel fogtok kivonulni és nem futással fogtok elmenni: mert előttetek megy az Örökkévaló és bezárja a menetet Izrael Istene. 13. Íme, boldogulni fog az én szolgám, fölmagasodik, fölemelkedik és magas lesz nagyon. 14. Valamint eliszonyodtak rajtad sokan – annyira eltorzított, nem is emberi volt az ábrázata és alakja nem olyan mint az ember fiaié – 15. akképpen megdöbbent sok nemzetet, miatta királyok zárják el szájukat; mert a mi nem beszéltetett el nekik, azt látták, és amit nem hallottak, azt észlelték.
IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)
2017. április 20., csütörtök
Hack Péter - Húsvétkor azt ünnepeljük, hogy lehetőséget kaptunk az ítélet elkerülésére
HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA:
Az ünnepek megtartásáról a Törvény rendelkezett, de azok csak árnyékai az elkövetkezendő dolgoknak, a valóság a Krisztusé. Mi ezt a krisztusi valóságot keressük. Mi, újszövetségi hívők, nem vagyunk alávetve a törvénynek. A Törvény mindig az emberen kívül volt, de az Újszövetségben az emberen belülre került, így már szívből lehet engedelmeskedni Isten Igéjének. Nem kellenek már olyan parancsolatotok, amelyek folyamatosan emlékeztetnek Isten Igéjére.
Az ünnepek olyanok voltak, hogy pl. halálbüntetés terhe mellett kellett tartózkodni minden munkától hetente egyszer. Aki egy napot a lecsillapodásra szán, az is meg fogja kapni Istentől a szükséges javakat. Aki nem képes leállni, az nem is hisz. Nem érti, hogy a dolgok Isten kegyeleméből működnek. A heti egyszeri ünnepen kívül volt két ünnepi időszak, egy tavaszi és egy őszi. A tavaszi ünnepek: a húsvét, a kovásztalan kenyerek és az első zsenge egy héten belül, és ötven nappal később a hetek ünnepe.
Az ünnepek mindig az Örökkévalóhoz irányították az emberek figyelmét, és hálaadásra ösztönöztek. Egyrészt Isten múltbeli cselekedeteire emlékeztettek, másrészt az ígéretekre.
ISTEN NEMCSAK LÉTEZIK, DE CSELEKSZIK IS; CSELEKEDETT A MÚLTBAN ÉS CSELEKEDNI FOG A JÖVŐBEN IS. AZ ÜNNEP A MÚLTAT, A JELENT ÉS A JÖVŐT KÖTI ÖSSZE.
Izrael 430 évig volt fogságban, mégpedig azért, hogy ne legyen kiszolgáltatva az ígéret földjén a környező népeknek. Ez idő alatt Egyiptomban óriásira nőtt a nép. Hatszázezer család jött ki az Exodus során.
Egyiptomban nem tapasztalták meg Isten jelenlétét, de már akkor segítségül hívták az Úr nevét. Isten a kivonulás előtt már kilenc csapással sújtotta Egyiptomot, de ez sem volt elég ahhoz, hogy elengedje Egyiptom az Ő népét. A fáraónak is isteni kultusza volt a nép előtt, ez gátolta őt abban, hogy elengedje a népet, mert akkor el kellett volna ismernie, hogy van nála is nagyobb hatalom.
Be fog következni még egy kivonulás, csak az már nem földi helyek közötti mozgás lesz, hanem Jézus Krisztus elviszi az Övéit az eljövetelekor a mennyekbe. Ez a szabadulás még előttünk áll, és ma még gyűjtünk a seregbe embereket.
A HÚSVÉT EREDETI NEVE PÉSZAH, MAGYARUL PÁSKA, AMI ELKERÜLÉST JELENT. AZ ÜNNEP ALAPVETŐEN AZ ISTENI ÍTÉLETTŐL VALÓ MEGSZABADULÁSRÓL SZÓL, NEM AZ EVÉS-IVÁSRÓL, MINT AZ NÁLUNK MÁR NÉPSZOKÁS.
Az ítélő Isten cselekszik, a karja nem rövidült meg, és dönthet az ember, hogy szembemegy Istennel, vagy elfogadja az Ő szabadítását. A jelenlegi világkorszak Isten ítélete számára van fenntartva. A Jelenések könyvében és Dániel könyvében is olvashatunk az ítéletekről, ezért nem jó a sérülékeny világban bízni.
Nem csak a Bibliában látható az, hogy mi vár a világra. A kubai válság idején volt legutóbb a világ olyan közel az atomháborúhoz, mint jelenleg. Ma Észak-Korea jelent nagyon súlyos fenyegetést a világra, és Szíria is nagy veszélyforrás. Harminc évvel ezelőtt az amerikaiak erőpolitikát alkalmaztak, aminek következtében a szovjet birodalom összeomlott. Ez később megváltozott azért, mert Irakban nem jött be az amerikai elképzelés. Áttértek a tárgyalásra, miközben az egyik helyen vegyi fegyvert alkalmaztak, a másik helyen atombombát építenek, holott nincs a népnek ennivalója. Ezért újra az erő került előtérbe.
Készen kell állnunk arra, hogy az Úr kivegyen minket ebből a világból. Jó, ha vannak a jövőre vonatkozó terveink, de ne kapaszkodjunk bele ezekbe a tervekbe. Amikor majd a földön elkezdődik az ítélet, lehetséges, hogy egy darabig még itt lesz az egyház.
A VILÁG ÍTÉLET ELŐTT ÁLL, AMI SOKKAL NAGYOBB LESZ, MINT AZ EGYIPTOMI TIZEDIK CSAPÁS, AZ ELSŐSZÜLÖTTEK ELPUSZTÍTÁSA. ISTEN VISZONT KI AKARJA MENTENI AZ Ő NÉPÉT, HOGY AZ ATYA JELENLÉTÉBEN TÖLTSE EL AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT.
Az ítélettől való megmeneküléshez, és a fogságból való szabaduláshoz kellett az áldozat. A bárányt négy napig be kellett fogadni a családba, hogy az valóságosan az övék legyen.
Keresztelő János azt állította Jézusról, hogy Ő az Isten Báránya, aki vérével elrejti a népet a pusztító elől, és megváltja őket az ítélettől. Csodálatos próféciát találhatunk Ézsaiás próféta könyvében a Messiásról, ami be is teljesedett Jézus Krisztus földi szolgálata során.
A messiási ígéreteknek két vonala van. Izrael fiai azért nem tudták felismerni a Messiást, mert ők az ítélő és győztes királyt várták, aki eltakarítja a gonoszságot, és Jeruzsálemből fogja irányítani a világot. Zsidó testvéreink nem vették észre azt, hogy első ízben nem így érkezik, hanem szenvedő szolgaként. Sok ember nem értette, miért nem tesz semmit Jézus az ellen, hogy ártatlanul vádolták Őt, azért, mert mindnyájunk bűnei miatt szenvedett. Pontosan húsvétkor történt az, hogy Őt megölték.
Az első szabadulás az exodus volt, a második, hogy Isten minket kihozott a személyes fogságunkból, és mint távolvalókat, közel valókká tett. A harmadik lépés lesz, amikor az egyház és Izrael is meg fog szabadulni.
Péter apostol úgy szólítja meg a hívőket, mint kiválasztottakat. Nem mindenki fogadja el a Bárány vérét, hanem csak azok, akik ki vannak választva. Péter apostol is arra emlékezteti a hívőket, hogy Isten a Bárány vére árán váltotta meg őket. Ez a vér bekapcsol az örökkévalóságba, mert a földi élet csak olyan, mint a fű. Az emberi élet létezésének értelme sokkal több, mint a fűé. A hiábavaló életből megváltott minket Isten, lehetővé téve, hogy az örök élet részeseivé váljunk.
Ehhez a lelkünket engedelmessé kell tenni Isten beszéde iránt, majd a képmutatás nélküli atyafiúi szeretetre kell készeknek lennünk, és egymást tiszta szívből buzgón kell szeretnünk. Azzal tudod mércére tenni, hogy mennyire vagy bekapcsolódva az örökkévalóságba, hogy mérlegeled, jobban szereted-e a világi embereket, mint Isten népét? Isten kiválasztott népét kell jobban szeretnünk, amire az tesz képessé minket, hogy romolhatatlan magból nyertük az új életünket.
A csendesen szundikáló vallásos embereket Isten itt fogja hagyni. Aki nem tud lelkesedni Isten elhívásáért, az itt marad. Törekedni kell arra, hogy megalázzuk magunkat Isten előtt, hogy sikerüljön kitörni a vallásos homályból, ami ilyenkor rátelepszik az országra. A bűnökből meg kell térni és Istenhez fordulni. Nem a világi célokat kell hajszolnunk, hanem arra kell törekednünk, hogy a Bárány vérének oltalma alatt legyünk. Az van a páskáról szóló törvényben, hogy ne menj ki a házból. A Krisztus teste a ház, az egyház.
A GYŐZELEMHEZ SZÜKSÉGES A BÁRÁNY VÉRE, ÉS A BIZONYSÁGTÉTELÜNK BESZÉDE. FIGYELNI KELL ARRA, HOGY AZ ÚR MIKOR SZÓL, HOGY TEGYÉL BIZONYSÁGOT. A SÁTÁNT TRADÍCIÓVAL NEM LEHET LEGYŐZNI.
Az Egyiptomból való szabadulás a páskabárány vére által történt. A Jelenések könyvében Jézus legfontosabb címe, hogy Ő a megöletett Bárány, aki él, és uralkodni fog azokkal együtt, akik be vannak írva az Élet könyvébe, ami a Bárányé. Az Egyiptomból való szabadulást és a mennybeli uralmat a páskavacsora köti össze.
Mózesen keresztül azt rendelte Isten, hogy a páskabárányt minden évben öljék meg, és készítsék el azt rendtartás szerint. Emlékeztetni kell a gyermekeket arra, hogy ez az elkerülés ünnepe. Jézus Krisztus, a Názáreti Jézusban testté lett Krisztus, meg is tette ezt minden évben, de az utolsó évben arra emlékeztette tanítványait, hogy Ő a mi húsvéti Bárányunk, aki megőriz minket a veszedelemtől, a kárhozattól. Az úrvacsorával erre emlékezünk az Ő visszajöveteléig.
Aki részt akar venni az úrvacsorai közösségben, az ezzel azt a szándékát fejezi ki, hogy Jézus Krisztus testével és vérével kíván közösségbe kerülni.
ELHANGZOTT IGÉK:
Kolossebeliekhez írt levél 2:16-17
Mózes II. könyve 12:1-37
János evangéliuma 1:29
Ésaiás próféta könyve 53:1-12
Péter apostol I. levele 1:1-2 és 18-25
Korinthusiakhoz írt I. levél 5:7-8
Jelenések könyve 5:6-14, 7:9-12, 12:11, 13:8-9, 15:1-8, 21:22-27, 22:1-5
Lukács evangéliuma 22:7-22
2017. ÁPRILIS 16.
Az ünnepek megtartásáról a Törvény rendelkezett, de azok csak árnyékai az elkövetkezendő dolgoknak, a valóság a Krisztusé. Mi ezt a krisztusi valóságot keressük. Mi, újszövetségi hívők, nem vagyunk alávetve a törvénynek. A Törvény mindig az emberen kívül volt, de az Újszövetségben az emberen belülre került, így már szívből lehet engedelmeskedni Isten Igéjének. Nem kellenek már olyan parancsolatotok, amelyek folyamatosan emlékeztetnek Isten Igéjére.
Az ünnepek olyanok voltak, hogy pl. halálbüntetés terhe mellett kellett tartózkodni minden munkától hetente egyszer. Aki egy napot a lecsillapodásra szán, az is meg fogja kapni Istentől a szükséges javakat. Aki nem képes leállni, az nem is hisz. Nem érti, hogy a dolgok Isten kegyeleméből működnek. A heti egyszeri ünnepen kívül volt két ünnepi időszak, egy tavaszi és egy őszi. A tavaszi ünnepek: a húsvét, a kovásztalan kenyerek és az első zsenge egy héten belül, és ötven nappal később a hetek ünnepe.
Az ünnepek mindig az Örökkévalóhoz irányították az emberek figyelmét, és hálaadásra ösztönöztek. Egyrészt Isten múltbeli cselekedeteire emlékeztettek, másrészt az ígéretekre.
ISTEN NEMCSAK LÉTEZIK, DE CSELEKSZIK IS; CSELEKEDETT A MÚLTBAN ÉS CSELEKEDNI FOG A JÖVŐBEN IS. AZ ÜNNEP A MÚLTAT, A JELENT ÉS A JÖVŐT KÖTI ÖSSZE.
Izrael 430 évig volt fogságban, mégpedig azért, hogy ne legyen kiszolgáltatva az ígéret földjén a környező népeknek. Ez idő alatt Egyiptomban óriásira nőtt a nép. Hatszázezer család jött ki az Exodus során.
Egyiptomban nem tapasztalták meg Isten jelenlétét, de már akkor segítségül hívták az Úr nevét. Isten a kivonulás előtt már kilenc csapással sújtotta Egyiptomot, de ez sem volt elég ahhoz, hogy elengedje Egyiptom az Ő népét. A fáraónak is isteni kultusza volt a nép előtt, ez gátolta őt abban, hogy elengedje a népet, mert akkor el kellett volna ismernie, hogy van nála is nagyobb hatalom.
Be fog következni még egy kivonulás, csak az már nem földi helyek közötti mozgás lesz, hanem Jézus Krisztus elviszi az Övéit az eljövetelekor a mennyekbe. Ez a szabadulás még előttünk áll, és ma még gyűjtünk a seregbe embereket.
A HÚSVÉT EREDETI NEVE PÉSZAH, MAGYARUL PÁSKA, AMI ELKERÜLÉST JELENT. AZ ÜNNEP ALAPVETŐEN AZ ISTENI ÍTÉLETTŐL VALÓ MEGSZABADULÁSRÓL SZÓL, NEM AZ EVÉS-IVÁSRÓL, MINT AZ NÁLUNK MÁR NÉPSZOKÁS.
Az ítélő Isten cselekszik, a karja nem rövidült meg, és dönthet az ember, hogy szembemegy Istennel, vagy elfogadja az Ő szabadítását. A jelenlegi világkorszak Isten ítélete számára van fenntartva. A Jelenések könyvében és Dániel könyvében is olvashatunk az ítéletekről, ezért nem jó a sérülékeny világban bízni.
Nem csak a Bibliában látható az, hogy mi vár a világra. A kubai válság idején volt legutóbb a világ olyan közel az atomháborúhoz, mint jelenleg. Ma Észak-Korea jelent nagyon súlyos fenyegetést a világra, és Szíria is nagy veszélyforrás. Harminc évvel ezelőtt az amerikaiak erőpolitikát alkalmaztak, aminek következtében a szovjet birodalom összeomlott. Ez később megváltozott azért, mert Irakban nem jött be az amerikai elképzelés. Áttértek a tárgyalásra, miközben az egyik helyen vegyi fegyvert alkalmaztak, a másik helyen atombombát építenek, holott nincs a népnek ennivalója. Ezért újra az erő került előtérbe.
Készen kell állnunk arra, hogy az Úr kivegyen minket ebből a világból. Jó, ha vannak a jövőre vonatkozó terveink, de ne kapaszkodjunk bele ezekbe a tervekbe. Amikor majd a földön elkezdődik az ítélet, lehetséges, hogy egy darabig még itt lesz az egyház.
A VILÁG ÍTÉLET ELŐTT ÁLL, AMI SOKKAL NAGYOBB LESZ, MINT AZ EGYIPTOMI TIZEDIK CSAPÁS, AZ ELSŐSZÜLÖTTEK ELPUSZTÍTÁSA. ISTEN VISZONT KI AKARJA MENTENI AZ Ő NÉPÉT, HOGY AZ ATYA JELENLÉTÉBEN TÖLTSE EL AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT.
Az ítélettől való megmeneküléshez, és a fogságból való szabaduláshoz kellett az áldozat. A bárányt négy napig be kellett fogadni a családba, hogy az valóságosan az övék legyen.
Keresztelő János azt állította Jézusról, hogy Ő az Isten Báránya, aki vérével elrejti a népet a pusztító elől, és megváltja őket az ítélettől. Csodálatos próféciát találhatunk Ézsaiás próféta könyvében a Messiásról, ami be is teljesedett Jézus Krisztus földi szolgálata során.
A messiási ígéreteknek két vonala van. Izrael fiai azért nem tudták felismerni a Messiást, mert ők az ítélő és győztes királyt várták, aki eltakarítja a gonoszságot, és Jeruzsálemből fogja irányítani a világot. Zsidó testvéreink nem vették észre azt, hogy első ízben nem így érkezik, hanem szenvedő szolgaként. Sok ember nem értette, miért nem tesz semmit Jézus az ellen, hogy ártatlanul vádolták Őt, azért, mert mindnyájunk bűnei miatt szenvedett. Pontosan húsvétkor történt az, hogy Őt megölték.
Az első szabadulás az exodus volt, a második, hogy Isten minket kihozott a személyes fogságunkból, és mint távolvalókat, közel valókká tett. A harmadik lépés lesz, amikor az egyház és Izrael is meg fog szabadulni.
Péter apostol úgy szólítja meg a hívőket, mint kiválasztottakat. Nem mindenki fogadja el a Bárány vérét, hanem csak azok, akik ki vannak választva. Péter apostol is arra emlékezteti a hívőket, hogy Isten a Bárány vére árán váltotta meg őket. Ez a vér bekapcsol az örökkévalóságba, mert a földi élet csak olyan, mint a fű. Az emberi élet létezésének értelme sokkal több, mint a fűé. A hiábavaló életből megváltott minket Isten, lehetővé téve, hogy az örök élet részeseivé váljunk.
Ehhez a lelkünket engedelmessé kell tenni Isten beszéde iránt, majd a képmutatás nélküli atyafiúi szeretetre kell készeknek lennünk, és egymást tiszta szívből buzgón kell szeretnünk. Azzal tudod mércére tenni, hogy mennyire vagy bekapcsolódva az örökkévalóságba, hogy mérlegeled, jobban szereted-e a világi embereket, mint Isten népét? Isten kiválasztott népét kell jobban szeretnünk, amire az tesz képessé minket, hogy romolhatatlan magból nyertük az új életünket.
A csendesen szundikáló vallásos embereket Isten itt fogja hagyni. Aki nem tud lelkesedni Isten elhívásáért, az itt marad. Törekedni kell arra, hogy megalázzuk magunkat Isten előtt, hogy sikerüljön kitörni a vallásos homályból, ami ilyenkor rátelepszik az országra. A bűnökből meg kell térni és Istenhez fordulni. Nem a világi célokat kell hajszolnunk, hanem arra kell törekednünk, hogy a Bárány vérének oltalma alatt legyünk. Az van a páskáról szóló törvényben, hogy ne menj ki a házból. A Krisztus teste a ház, az egyház.
A GYŐZELEMHEZ SZÜKSÉGES A BÁRÁNY VÉRE, ÉS A BIZONYSÁGTÉTELÜNK BESZÉDE. FIGYELNI KELL ARRA, HOGY AZ ÚR MIKOR SZÓL, HOGY TEGYÉL BIZONYSÁGOT. A SÁTÁNT TRADÍCIÓVAL NEM LEHET LEGYŐZNI.
Az Egyiptomból való szabadulás a páskabárány vére által történt. A Jelenések könyvében Jézus legfontosabb címe, hogy Ő a megöletett Bárány, aki él, és uralkodni fog azokkal együtt, akik be vannak írva az Élet könyvébe, ami a Bárányé. Az Egyiptomból való szabadulást és a mennybeli uralmat a páskavacsora köti össze.
Mózesen keresztül azt rendelte Isten, hogy a páskabárányt minden évben öljék meg, és készítsék el azt rendtartás szerint. Emlékeztetni kell a gyermekeket arra, hogy ez az elkerülés ünnepe. Jézus Krisztus, a Názáreti Jézusban testté lett Krisztus, meg is tette ezt minden évben, de az utolsó évben arra emlékeztette tanítványait, hogy Ő a mi húsvéti Bárányunk, aki megőriz minket a veszedelemtől, a kárhozattól. Az úrvacsorával erre emlékezünk az Ő visszajöveteléig.
Aki részt akar venni az úrvacsorai közösségben, az ezzel azt a szándékát fejezi ki, hogy Jézus Krisztus testével és vérével kíván közösségbe kerülni.
ELHANGZOTT IGÉK:
Kolossebeliekhez írt levél 2:16-17
Mózes II. könyve 12:1-37
János evangéliuma 1:29
Ésaiás próféta könyve 53:1-12
Péter apostol I. levele 1:1-2 és 18-25
Korinthusiakhoz írt I. levél 5:7-8
Jelenések könyve 5:6-14, 7:9-12, 12:11, 13:8-9, 15:1-8, 21:22-27, 22:1-5
Lukács evangéliuma 22:7-22
2017. ÁPRILIS 16.
Hrabovszki György jegyzete
David Wilkerson - Legyél teljesen meggyőződve! 2.
A múlt században T. Austin-Sparks az ördög utolsó időkben folytatott háborújáról írt. Ez az istenfélő szolgáló úgy látta, hogy "sok dolgot korlátoz, visszatart és megbénít a Sátán. (Keresztények sokasága) nem képes ellátni feladatát, betölteni elhívását... Sátán akadályozó munkája miatt."
Ahogy Pál apostol őelőtte, Austin-Sparks is figyelmeztette Isten népét, hogy készüljön fel az ördög támadásaira. Sürgette a hívőket, hogy járjanak közbe Istennél, hogy űzze el a Sátánt a "testvérek vádlójának" pozíciójából.
Úgy hiszem, hogy hasonló közbenjárás születik meg minden hívő szívében, aki megtapasztalta Sátán akadályozó munkáját. Az ilyen szentek elsőkézből ismerik azt a harcmodort, amellyel az ellenségünk hadakozik azok ellen, akik Krisztus szent elhívása szerint élnek.
Arra a meggyőződésre jutottam, hogy Isten közbenjárói Sátán különleges célpontjai.
Ki a közbenjáró? Egyszerűen fogalmazva olyan valaki, aki imádságban magára veszi mások szükségeit és terheit. Az ilyen szolgálattevők soha nem hagyják abba a közbenjárást Krisztus egyházáért illetve azért a személyért, akit az Úr helyez a szívükre.
Isten minden korban közbenjárókat állított a csatatér frontvonalába, hogy Sátán fejedelemségeivel és erejével szemben harcoljanak. Ilyen szellemi harcosok napjainkban minden nép között találhatóak. Megvan az oka annak, hogy "imaharcosoknak" hívják őket. Sokan, akik felvették szolgálatunkkal a kapcsolatot, heves szellemi hadviselésről számolnak be a saját életükre vonatkozóan.
Egy 91 éves közbenjáró a következőket írta: "Úgy érzem kiégtem, sokáig szolgáltam (az Urat) úgy, hogy minden ellenem jött. Gyenge vagyok testileg a sok éves szenvedés után - folyamatosan mások iránti gondoskodás és értük való küzdelem van előttem... 4 éves korom óta szeretek másokért imádkozni. Azóta vagyok közbenjáró... Szellemben való imádság által visszafoglalom Sátántól azokat a területeket, amelyeket el akar venni tőlem... és új erőre kapok."
Ez a szent egész életében komolyan vette Júdás buzdítását: "Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre. Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből." (Júdás 20-21). Az üzenet a szellemi harcot vívók számára így szól: "Hitből építsétek fel magatokat. Maradjatok meg Isten szeretetében."
Jegyezzük meg, hogy Júdás azzal a figyelmeztetéssel igazolja szavait, hogy a Szent Szellem által imádkozzunk.
Teljesen lehetetlen emberi erőből vagy képességből felépíteni a hitünket. A Szent Szellem nélkül nem vagyunk képesek megtartani magunkat Isten irántunk érzett szeretetének ismeretében és bizonyságában. Nem vagyunk méltó ellenfelei a sötétség erőinek. Még a hit pajzsát sem tudjuk felvenni, hogy kioltsuk a gonosz tüzes nyilait úgy, hogy elhatározzuk. Isten Szellemére van szükségünk, hogy felruházzon bennünket mindezzel.
Ezekben a megpróbáló időkben igeversek megtanulása önmagában nem elég. Ismertem egy férfit, akinek olyan nagy volt Isten Igéjéből a tudása, hogy "Kétlábon járó Bibliának" hívták. Ez az ember teljes könyveket tudott idézni a Szentírásból. De élete egy nagy nehézségében feladta a hitét. Ahogy Pál tanúsítja: "A betű öl, de a Szellem megelevenít" (2Korinthus 3:6).
Sajnálatos, hogy sok, magát Szent Szellemmel betöltöttnek valló keresztény egyszerűen nem fordul a Szent Szellemhez szenvedése idején. Keveset tudnak az Ő békességéről és vígasztalásáról, pedig az Ő feladata, hogy ezeket a dolgokat megadja nekünk. Az ilyen hívők nem tanulták meg, hogy teljesen a Szellemtől függjenek, talán azért, mert soha nem győződtek meg arról szükségük van Rá.
Az egyik probléma az, hogy sok keresztény a Szentháromságra hierachiaként tekint, meggyőzve magát, hogy "Isten, az Atya az első, Jézus Krisztus a második, és a Szent Szellem a harmadik.”
Semmi sem állhat távolabb az igazságtól. A Szent Szellem maga Isten lényege, akit imádni kell és engedelmeskedni neki.
22 év gyülekezeti pásztorkodás után eljutottam egy meggyőződésre a Szent Szellemmel életünkben való szerepével kapcsolatban. Röviden, megtanultam, hogy soha ne próbáljak meg egy megsebzett hívőt lelki-gondozni úgy, hogy előtte nem imádkoztam a Szent Szellemhez, hogy döntsön le minden sátáni akadályt. Jézus minden követőjének fel kell ismernie az ördög próbálkozását arra, hogy meg akarja őket fosztani Isten ígéreteitől. Csak ezután vagyok képes imádkozni azért, hogy a Szent Szellem nyissa meg a szívét, hogy elfogadhassa Isten iránta való szeretetét.
Számos igeverset idézhetnék, ami illik az adott ember helyzetére. Szeretettel, részvétteljesen osztozhatnék a fájdalmában és megtehetnék mindent, hogy bátorítsam a lelkét. De saját magának kell tudnia azt, hogy egyedül a Szent Szellem tudja neki biztosítani a számára szükséges szeretetet és vigasztalást.
Bárki aki valaha is szerette Jézust, kérnie kellett a Szent Szellemet erre a bizonyságra, hogy teljesen meggyőződjön. Ugyanez igaz Isten egyházának utolsó napok-beli harcára is. Minden szentnek tudnia kell, hogy a Szent Szellemtől, hogy Isten nem haragszik rá, az Úr nem tagadta meg őt, és Jézust megérinti minden érzelme, fájdalma, sebe.
Ahogy Pál apostol őelőtte, Austin-Sparks is figyelmeztette Isten népét, hogy készüljön fel az ördög támadásaira. Sürgette a hívőket, hogy járjanak közbe Istennél, hogy űzze el a Sátánt a "testvérek vádlójának" pozíciójából.
Úgy hiszem, hogy hasonló közbenjárás születik meg minden hívő szívében, aki megtapasztalta Sátán akadályozó munkáját. Az ilyen szentek elsőkézből ismerik azt a harcmodort, amellyel az ellenségünk hadakozik azok ellen, akik Krisztus szent elhívása szerint élnek.
Arra a meggyőződésre jutottam, hogy Isten közbenjárói Sátán különleges célpontjai.
Ki a közbenjáró? Egyszerűen fogalmazva olyan valaki, aki imádságban magára veszi mások szükségeit és terheit. Az ilyen szolgálattevők soha nem hagyják abba a közbenjárást Krisztus egyházáért illetve azért a személyért, akit az Úr helyez a szívükre.
Isten minden korban közbenjárókat állított a csatatér frontvonalába, hogy Sátán fejedelemségeivel és erejével szemben harcoljanak. Ilyen szellemi harcosok napjainkban minden nép között találhatóak. Megvan az oka annak, hogy "imaharcosoknak" hívják őket. Sokan, akik felvették szolgálatunkkal a kapcsolatot, heves szellemi hadviselésről számolnak be a saját életükre vonatkozóan.
Egy 91 éves közbenjáró a következőket írta: "Úgy érzem kiégtem, sokáig szolgáltam (az Urat) úgy, hogy minden ellenem jött. Gyenge vagyok testileg a sok éves szenvedés után - folyamatosan mások iránti gondoskodás és értük való küzdelem van előttem... 4 éves korom óta szeretek másokért imádkozni. Azóta vagyok közbenjáró... Szellemben való imádság által visszafoglalom Sátántól azokat a területeket, amelyeket el akar venni tőlem... és új erőre kapok."
Ez a szent egész életében komolyan vette Júdás buzdítását: "Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre. Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből." (Júdás 20-21). Az üzenet a szellemi harcot vívók számára így szól: "Hitből építsétek fel magatokat. Maradjatok meg Isten szeretetében."
Jegyezzük meg, hogy Júdás azzal a figyelmeztetéssel igazolja szavait, hogy a Szent Szellem által imádkozzunk.
Teljesen lehetetlen emberi erőből vagy képességből felépíteni a hitünket. A Szent Szellem nélkül nem vagyunk képesek megtartani magunkat Isten irántunk érzett szeretetének ismeretében és bizonyságában. Nem vagyunk méltó ellenfelei a sötétség erőinek. Még a hit pajzsát sem tudjuk felvenni, hogy kioltsuk a gonosz tüzes nyilait úgy, hogy elhatározzuk. Isten Szellemére van szükségünk, hogy felruházzon bennünket mindezzel.
Ezekben a megpróbáló időkben igeversek megtanulása önmagában nem elég. Ismertem egy férfit, akinek olyan nagy volt Isten Igéjéből a tudása, hogy "Kétlábon járó Bibliának" hívták. Ez az ember teljes könyveket tudott idézni a Szentírásból. De élete egy nagy nehézségében feladta a hitét. Ahogy Pál tanúsítja: "A betű öl, de a Szellem megelevenít" (2Korinthus 3:6).
Sajnálatos, hogy sok, magát Szent Szellemmel betöltöttnek valló keresztény egyszerűen nem fordul a Szent Szellemhez szenvedése idején. Keveset tudnak az Ő békességéről és vígasztalásáról, pedig az Ő feladata, hogy ezeket a dolgokat megadja nekünk. Az ilyen hívők nem tanulták meg, hogy teljesen a Szellemtől függjenek, talán azért, mert soha nem győződtek meg arról szükségük van Rá.
Az egyik probléma az, hogy sok keresztény a Szentháromságra hierachiaként tekint, meggyőzve magát, hogy "Isten, az Atya az első, Jézus Krisztus a második, és a Szent Szellem a harmadik.”
Semmi sem állhat távolabb az igazságtól. A Szent Szellem maga Isten lényege, akit imádni kell és engedelmeskedni neki.
22 év gyülekezeti pásztorkodás után eljutottam egy meggyőződésre a Szent Szellemmel életünkben való szerepével kapcsolatban. Röviden, megtanultam, hogy soha ne próbáljak meg egy megsebzett hívőt lelki-gondozni úgy, hogy előtte nem imádkoztam a Szent Szellemhez, hogy döntsön le minden sátáni akadályt. Jézus minden követőjének fel kell ismernie az ördög próbálkozását arra, hogy meg akarja őket fosztani Isten ígéreteitől. Csak ezután vagyok képes imádkozni azért, hogy a Szent Szellem nyissa meg a szívét, hogy elfogadhassa Isten iránta való szeretetét.
Számos igeverset idézhetnék, ami illik az adott ember helyzetére. Szeretettel, részvétteljesen osztozhatnék a fájdalmában és megtehetnék mindent, hogy bátorítsam a lelkét. De saját magának kell tudnia azt, hogy egyedül a Szent Szellem tudja neki biztosítani a számára szükséges szeretetet és vigasztalást.
Bárki aki valaha is szerette Jézust, kérnie kellett a Szent Szellemet erre a bizonyságra, hogy teljesen meggyőződjön. Ugyanez igaz Isten egyházának utolsó napok-beli harcára is. Minden szentnek tudnia kell, hogy a Szent Szellemtől, hogy Isten nem haragszik rá, az Úr nem tagadta meg őt, és Jézust megérinti minden érzelme, fájdalma, sebe.
Ésaiás könyve 51.
1. Hallgassatok rám, igazságra törekvők, az Örökkévalót keresők, tekintsetek a sziklára, amelyből vágattatok és a kút nyílására, melyből vájattatok. 2. Tekintsetek Ábrahámra atyátokra és Sárára, aki szült benneteket, mert egymagát őt hívtam, megáldottam és megsokasítottam. 3.Mert megvigasztalta az Örökkévaló Cziónt, megvigasztalta mind a romjait s pusztáját olyanná tette, mint az Éden és sivatagát olyanná, mint az Örökkévaló kertje; vígság és öröm találtatik benne, hálaszó és dalnak hangja. 4. Figyeljetek rám, népem, és nemzetem, rám hallgassatok; mert tanítás ered tőlem és törvényemet a népek világosságául helyezem el. 5. Közel van az igazságom, megindult az üdvöm és karjaim népek fölött ítélnek; bennem szigetek remélnek és káromra várakoznak. 6. Emeljétek fel az égre szemeiteket és tekintsetek a földre alant, mert az egek mint a füst elmállanak és a föld mint a ruha elkopik, lakói pedig mint a szúnyog meghalnak; de segítségem örökké tart és igazságom nem törik meg.
7. Hallgassatok rám, igazságot ismerők, nép, akiknek szívében van az én tanom: ne féljetek az emberek gyalázatától és szidalmazásaiktól ne rettegjetek. 8. Mert mint a ruhát megeszi őket a moly és mint a gyapjút megeszi őket a szú; de igazságom örökké tart és segítségem nemzedékről nemzedékre. 9. Ébredj, ébredj, ölts erőt, Örökkévaló karja te, ébredj, mint a hajdan napjaiban, az ősidők korszakaiban! Nemde te vagy az, aki levágta Ráhábot, átszúrta a sárkányt; 10. nemde te vagy az, aki megszárította a tengert, a nagy mélység vizeit, ki a tenger fenekét úttá tette, hogy átvonuljanak a megváltottak. 11. És az Örökkévaló kiváltottjai visszatérnek és eljutnak Cziónba ujjongással, örökké tartó örömmel a fejükön; vígságot és örömet érnek el, eltűnnek bánat és sóhaj. 12. Én, én vagyok a vigasztalótok; ki vagy, hogy félsz embertől, kinek halnia kell, és emberfiától, ki fűként adatik oda; 13. és megfeledkeztél az Örökkévalóról, ki az alkotód, kiterjesztője az egeknek és megalapítója a földnek, és remegtél folyton, egésznap, a szorongatónak dühétől, amint célzott, hogy megrontson téged – de hol a szorongatónak dühe? 14. A görnyedező hamar felszabadul, nem hal meg a sírba szállva, és kenyere nem hiányzik. 15. Hisz én az Örökkévaló vagyok, a te Istened, ki felkavarja a tengert, hogy zúgnak a hullámai, Örökkévaló, seregek ura az ő neve; 16. szádba tettem szavaimat és kezem árnyékával betakartalak, hogy megplántáljam az egeket és megalapítsam a földet és azt mondjam Cziónnak: népem vagy! 17. Ébredezz, ébredezz, kelj föl Jeruzsálem, aki megittad az Örökkévaló kezéből haragjának serlegét, a támolygás öblös serlegét megittad, kiszíttad. 18. Nincs ki vezetné őt mind a fiak közül, kiket szült; nincs, ki megfogná kezét mind a fiak közül, kiket fölnevelt. 19. Kettő esett meg rajtad, ki szán meg téged? A pusztulás és romlás, az éhség és kard, miképpen vigasztaljalak meg? 20. Fiaid elájultak, hevertek minden utca sarkán, mint a hálóba jutott zerge, megtelten az Örökkévaló haragjával, Istened dorgálásával. 21. Ezért halljad csak ezt szegény te és ittasodott, de nem bortól! 22. Így szól Urad, az Örökkévaló és Istened, aki viszi népének ügyét: íme kivettem kezedből a támolygás serlegét, haragom öblös serlegét nem fogod inni többé. 23. Hanem teszem megbántóid kezébe, kik azt mondták lelkednek: hajolj le, hogy átjárjunk rajta; és te olyanná tetted hátadat, mint a föld és mint az utca az átjáróknak.
7. Hallgassatok rám, igazságot ismerők, nép, akiknek szívében van az én tanom: ne féljetek az emberek gyalázatától és szidalmazásaiktól ne rettegjetek. 8. Mert mint a ruhát megeszi őket a moly és mint a gyapjút megeszi őket a szú; de igazságom örökké tart és segítségem nemzedékről nemzedékre. 9. Ébredj, ébredj, ölts erőt, Örökkévaló karja te, ébredj, mint a hajdan napjaiban, az ősidők korszakaiban! Nemde te vagy az, aki levágta Ráhábot, átszúrta a sárkányt; 10. nemde te vagy az, aki megszárította a tengert, a nagy mélység vizeit, ki a tenger fenekét úttá tette, hogy átvonuljanak a megváltottak. 11. És az Örökkévaló kiváltottjai visszatérnek és eljutnak Cziónba ujjongással, örökké tartó örömmel a fejükön; vígságot és örömet érnek el, eltűnnek bánat és sóhaj. 12. Én, én vagyok a vigasztalótok; ki vagy, hogy félsz embertől, kinek halnia kell, és emberfiától, ki fűként adatik oda; 13. és megfeledkeztél az Örökkévalóról, ki az alkotód, kiterjesztője az egeknek és megalapítója a földnek, és remegtél folyton, egésznap, a szorongatónak dühétől, amint célzott, hogy megrontson téged – de hol a szorongatónak dühe? 14. A görnyedező hamar felszabadul, nem hal meg a sírba szállva, és kenyere nem hiányzik. 15. Hisz én az Örökkévaló vagyok, a te Istened, ki felkavarja a tengert, hogy zúgnak a hullámai, Örökkévaló, seregek ura az ő neve; 16. szádba tettem szavaimat és kezem árnyékával betakartalak, hogy megplántáljam az egeket és megalapítsam a földet és azt mondjam Cziónnak: népem vagy! 17. Ébredezz, ébredezz, kelj föl Jeruzsálem, aki megittad az Örökkévaló kezéből haragjának serlegét, a támolygás öblös serlegét megittad, kiszíttad. 18. Nincs ki vezetné őt mind a fiak közül, kiket szült; nincs, ki megfogná kezét mind a fiak közül, kiket fölnevelt. 19. Kettő esett meg rajtad, ki szán meg téged? A pusztulás és romlás, az éhség és kard, miképpen vigasztaljalak meg? 20. Fiaid elájultak, hevertek minden utca sarkán, mint a hálóba jutott zerge, megtelten az Örökkévaló haragjával, Istened dorgálásával. 21. Ezért halljad csak ezt szegény te és ittasodott, de nem bortól! 22. Így szól Urad, az Örökkévaló és Istened, aki viszi népének ügyét: íme kivettem kezedből a támolygás serlegét, haragom öblös serlegét nem fogod inni többé. 23. Hanem teszem megbántóid kezébe, kik azt mondták lelkednek: hajolj le, hogy átjárjunk rajta; és te olyanná tetted hátadat, mint a föld és mint az utca az átjáróknak.
IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)
2017. április 19., szerda
Reinhard Bonnke - Nyelvek és nyelvek magyarázása 5.
A nyelvek magyarázása
Az lKorintus 12,10-ben magyarázásnak fordított görög szó a hermiéneia. A szakemberek szerint inkább „az elhangzottak megmagyarázása" jelentést hordozza, semmint fordítást. Az lKor 14,27-28-ban is hasonló kifejezéssel találkozunk: szavakba önt (görögül dierméneuo).
Szeretnénk elsősorban azon a területen segítséget és útmutatást adni, hogyan használjuk a nyelveket nyilvánosan, istentisztelet keretein belül.
A Szent Szellem által adott nyelven tömören elmondott üzenet egy másik nyelven jóval hosszabb magyarázatot igényelhet. Egyikünk sem ismeri az angyalok nyelvét, és könnyen elképzelhető, hogy jóval tömörebbek a földi nyelveknél, így egyetlen kifejezés megmagyarázása esetleg több földi szót is igényelhet. Emellett annak, hogy egy nyelveken átadott rövid mondatot egy ötször olyan hosszú magyarázat követ, az is lehet az oka, hogy ugyanazt a témát a prófétaság szelleme megragadja és még jobban kibontja.
A magyarázatnak nem kell szükségképpen azonnal elkezdődni, amint a nyelveken szóló elhallgatott. Nem szükséges az egész közösségnek elcsendesednie és arra várnia, hogy mikor jön a magyarázat. Semmi akadálya annak, hogy a magyarázat jóval később hangozzon csak el. Ha a Szent Szellem úgy akarja, elméletileg az is elképzelhető, hogy a magyarázó csak egy következő összejövetelen adja elő mondanivalóját, feltéve, hogy ugyanazok az emberek gyűlnek össze - ez azonban a gyakorlatban igen ritka.
Olyanokat is hallani, hogy mivel egyes nyelveken átadott üzenetek kizárólag Isten dicsőítését tartalmazzák, nincs szükség azok megmagyarázására. De vajon miért ne kellene a dicsőítést megmagyarázni? A nyelveken szólás és a magyarázat erőteljes dicsőítő töltést hordoz, a dicséret pedig rendkívül építő. Mikor az első tanítványok pünkösdkor nyelveken kezdtek szólni, az egybegyűlt sokaság azt hallotta, hogy „az Istennek nagyságos dolgait" szólják. Vagyis a százhúsz tanítvány a zsoltárok stílusában szólalt meg először! Miért ne lehetne ez így ma is?
Az Isten nagyságos dolgairól szóló, Krisztus előtt keletkezett leírások, a zsoltárok Istennek hatalmas csodáiról, mint például az Egyiptomból való szabadulásról szóltak. A dicsőítésnek nem kizárólag abból kell állnia, hogy leborulunk Isten mennyei (és számunkra elképzelhetetlen) trónja előtt. Isten legcsodálatraméltóbb tette, hogy Ő volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot". A Golgota kezdettől fogva a keresztény dicsőítés középpontjában áll. Ezért nem meglepő, ha a mai próféták a nyelvek magyarázása során dicsőítik azt a nagyszerű megváltói művet, melyet a régi idők prófétái már előre hirdettek nekünk. A Kereszt dicsősége és Istennek a Golgota vérével szerzett legcsodálatraméltóbb műve volt a dicsőítés tárgya a János által látott mennyei jelenetben is (lásd: Jelenések 5).
Azt állítani, hogy az lKorintus 14-ben Pál helyteleníti a nyelveken szólást, a Szentírás feje tetejére állításának általam ismert legelképesztőbb példája! Épp ellenkezőleg, olyan kijelentéseket tesz itt Pál a nyelveken szólásról, melyek még a prófétálásról sem mondhatók el: „Aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek... lélekben (a Szellemben) beszél titkos dolgokat" (2.vsz.). „Ha nyelvvel könyörgök, a lelkem (szellemem) könyörög" (14.vsz.). „A nyelvek tehát jelül vannak., a hitetleneknek" (22.vsz.). „Szellemeddel dicsőíted Istent" (16.vsz. - az angol fordítás alapján).
Az istentisztelet rendje
A korintusiaknak adott útmutatások így zárulnak le a 39. és 40. versekben: „Azért atyámfiai törekedjetek prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok. Mindenek (azonban) ékesen és jó renddel legyenek". Milyen rendről van itt szó? Istenéről? Vagy a mi saját, kovácsoltvas óvintézkedéseinkről? Szó sincs itt erről! Az isteni rendbe belefér az Alpok csipkés hegygerinceinek nyersesége is, s ez mit sem von le a fenséges összképből. Az istentiszteleten helyet kell kapnia a spontaneitásnak is, mint mikor a hegytetőn hirtelen tárul elénk a szédítő látvány. Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása nyelve, kijelentése, magyarázata." (26.vsz.) A Szent Szellem vezette istentisztelet olyan, mint az élő vizek folyamai, mint a pusztaságban felfakadó vízforrás.
Mindennek ellenére nem úgy áll a dolog, hogy a nyelveken szólás teljesen az istentiszteletekre lenne korlátozva. Pál azt írja, szeretné, ha mindenki szólna nyelveken. Nyilvánvalóan nem arra gondol, hogy az istentiszteleten mindenki nyilvánosan üzenetet adjon át nyelveken. (Vesd össze: 14,5.23) Ehhez talán egy álló hétig tartó összejövetelre volna szükség. Pálnak az a kívánsága, hogy mindnyájan szóljunk nyelveken, csak úgy teljesedhet be, ha a hívők e téren szerzett képességeiket egyéni imaéletükben gyakorolják.
A nyelveken szólás ugyanis ima (2.vsz.), tehát egyik módja annak, hogy „a Szellemben imádkozzunk" - különösen, mikor nem is tudjuk pontosan, miért kellene imádkoznunk, amiről a Róma 8,26 beszél. Érdekes, hogy nem feltétlenül csak arra vonatkozik ez, mikor valaki másért járunk közben, hanem saját magunkra is, hiszen Pál így folytatja: „Maga a Lélek (Szellem) esedezik mi-érettünk" Nyelveken imádkozva önmagunkért is imádkozhatunk. Ez a magyarázata annak, hogy azok a milliók, akik megragadják a Szent Szellemnek ezt a megnyilvánulását, akkor is „áttörést" tapasztalnak meg imaéletükben, amikor úgy érzik, se kedvük, se erejük nincs az imádkozáshoz. Ettől függetlenül igaz az, hogy Pál a nyelveken szólást elsősorban a nyilvános istentiszteletek szempontjából tárgyalja.
Pál a gyülekezetre vonatkoztatja azt is, hogy az ajándékok működésének célja az „épülés, intés és vigasztalás" (14,3), és hogy a próféciákat másoknak kell elbírálniuk. Ez a két útmutatás egészen világossá teszi, hogy a nyelvek, a magyarázás és a prófétálás célja nem az egyéni vezetés elnyerése, ezért nem családi körben, nem is barátok között, sem pedig férj és feleség között kell gyakorolni őket. A gyülekezetben, tehát olyan helyen kell használni őket, ahol olyan személyek is jelen vannak, akik megítélhetik azokat.
A tapasztalat bőséges példával támasztja alá ennek fontosságát. Nem csupán a személyes véleményem az, hogy a nyelveket és a magyarázást nem tanácsos otthon, és különösen nem egyéni vezetés megszerzése céljából használni - a rengeteg szellemi katasztrófa és hajótörés önmagáért beszél. Számos gyülekezetet osztott már meg ez a gyakorlat. Elengedhetetlenül fontos ezen a területen az arra érett személyek ítélete, ami egyenértékű azzal, hogy az istentiszteleteken jelen kell lennie egyfajta felügyeletnek.
Az lKorintus 12,10-ben magyarázásnak fordított görög szó a hermiéneia. A szakemberek szerint inkább „az elhangzottak megmagyarázása" jelentést hordozza, semmint fordítást. Az lKor 14,27-28-ban is hasonló kifejezéssel találkozunk: szavakba önt (görögül dierméneuo).
Szeretnénk elsősorban azon a területen segítséget és útmutatást adni, hogyan használjuk a nyelveket nyilvánosan, istentisztelet keretein belül.
A Szent Szellem által adott nyelven tömören elmondott üzenet egy másik nyelven jóval hosszabb magyarázatot igényelhet. Egyikünk sem ismeri az angyalok nyelvét, és könnyen elképzelhető, hogy jóval tömörebbek a földi nyelveknél, így egyetlen kifejezés megmagyarázása esetleg több földi szót is igényelhet. Emellett annak, hogy egy nyelveken átadott rövid mondatot egy ötször olyan hosszú magyarázat követ, az is lehet az oka, hogy ugyanazt a témát a prófétaság szelleme megragadja és még jobban kibontja.
A magyarázatnak nem kell szükségképpen azonnal elkezdődni, amint a nyelveken szóló elhallgatott. Nem szükséges az egész közösségnek elcsendesednie és arra várnia, hogy mikor jön a magyarázat. Semmi akadálya annak, hogy a magyarázat jóval később hangozzon csak el. Ha a Szent Szellem úgy akarja, elméletileg az is elképzelhető, hogy a magyarázó csak egy következő összejövetelen adja elő mondanivalóját, feltéve, hogy ugyanazok az emberek gyűlnek össze - ez azonban a gyakorlatban igen ritka.
Olyanokat is hallani, hogy mivel egyes nyelveken átadott üzenetek kizárólag Isten dicsőítését tartalmazzák, nincs szükség azok megmagyarázására. De vajon miért ne kellene a dicsőítést megmagyarázni? A nyelveken szólás és a magyarázat erőteljes dicsőítő töltést hordoz, a dicséret pedig rendkívül építő. Mikor az első tanítványok pünkösdkor nyelveken kezdtek szólni, az egybegyűlt sokaság azt hallotta, hogy „az Istennek nagyságos dolgait" szólják. Vagyis a százhúsz tanítvány a zsoltárok stílusában szólalt meg először! Miért ne lehetne ez így ma is?
Az Isten nagyságos dolgairól szóló, Krisztus előtt keletkezett leírások, a zsoltárok Istennek hatalmas csodáiról, mint például az Egyiptomból való szabadulásról szóltak. A dicsőítésnek nem kizárólag abból kell állnia, hogy leborulunk Isten mennyei (és számunkra elképzelhetetlen) trónja előtt. Isten legcsodálatraméltóbb tette, hogy Ő volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot". A Golgota kezdettől fogva a keresztény dicsőítés középpontjában áll. Ezért nem meglepő, ha a mai próféták a nyelvek magyarázása során dicsőítik azt a nagyszerű megváltói művet, melyet a régi idők prófétái már előre hirdettek nekünk. A Kereszt dicsősége és Istennek a Golgota vérével szerzett legcsodálatraméltóbb műve volt a dicsőítés tárgya a János által látott mennyei jelenetben is (lásd: Jelenések 5).
Azt állítani, hogy az lKorintus 14-ben Pál helyteleníti a nyelveken szólást, a Szentírás feje tetejére állításának általam ismert legelképesztőbb példája! Épp ellenkezőleg, olyan kijelentéseket tesz itt Pál a nyelveken szólásról, melyek még a prófétálásról sem mondhatók el: „Aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek... lélekben (a Szellemben) beszél titkos dolgokat" (2.vsz.). „Ha nyelvvel könyörgök, a lelkem (szellemem) könyörög" (14.vsz.). „A nyelvek tehát jelül vannak., a hitetleneknek" (22.vsz.). „Szellemeddel dicsőíted Istent" (16.vsz. - az angol fordítás alapján).
Az istentisztelet rendje
A korintusiaknak adott útmutatások így zárulnak le a 39. és 40. versekben: „Azért atyámfiai törekedjetek prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok. Mindenek (azonban) ékesen és jó renddel legyenek". Milyen rendről van itt szó? Istenéről? Vagy a mi saját, kovácsoltvas óvintézkedéseinkről? Szó sincs itt erről! Az isteni rendbe belefér az Alpok csipkés hegygerinceinek nyersesége is, s ez mit sem von le a fenséges összképből. Az istentiszteleten helyet kell kapnia a spontaneitásnak is, mint mikor a hegytetőn hirtelen tárul elénk a szédítő látvány. Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása nyelve, kijelentése, magyarázata." (26.vsz.) A Szent Szellem vezette istentisztelet olyan, mint az élő vizek folyamai, mint a pusztaságban felfakadó vízforrás.
Mindennek ellenére nem úgy áll a dolog, hogy a nyelveken szólás teljesen az istentiszteletekre lenne korlátozva. Pál azt írja, szeretné, ha mindenki szólna nyelveken. Nyilvánvalóan nem arra gondol, hogy az istentiszteleten mindenki nyilvánosan üzenetet adjon át nyelveken. (Vesd össze: 14,5.23) Ehhez talán egy álló hétig tartó összejövetelre volna szükség. Pálnak az a kívánsága, hogy mindnyájan szóljunk nyelveken, csak úgy teljesedhet be, ha a hívők e téren szerzett képességeiket egyéni imaéletükben gyakorolják.
A nyelveken szólás ugyanis ima (2.vsz.), tehát egyik módja annak, hogy „a Szellemben imádkozzunk" - különösen, mikor nem is tudjuk pontosan, miért kellene imádkoznunk, amiről a Róma 8,26 beszél. Érdekes, hogy nem feltétlenül csak arra vonatkozik ez, mikor valaki másért járunk közben, hanem saját magunkra is, hiszen Pál így folytatja: „Maga a Lélek (Szellem) esedezik mi-érettünk" Nyelveken imádkozva önmagunkért is imádkozhatunk. Ez a magyarázata annak, hogy azok a milliók, akik megragadják a Szent Szellemnek ezt a megnyilvánulását, akkor is „áttörést" tapasztalnak meg imaéletükben, amikor úgy érzik, se kedvük, se erejük nincs az imádkozáshoz. Ettől függetlenül igaz az, hogy Pál a nyelveken szólást elsősorban a nyilvános istentiszteletek szempontjából tárgyalja.
Pál a gyülekezetre vonatkoztatja azt is, hogy az ajándékok működésének célja az „épülés, intés és vigasztalás" (14,3), és hogy a próféciákat másoknak kell elbírálniuk. Ez a két útmutatás egészen világossá teszi, hogy a nyelvek, a magyarázás és a prófétálás célja nem az egyéni vezetés elnyerése, ezért nem családi körben, nem is barátok között, sem pedig férj és feleség között kell gyakorolni őket. A gyülekezetben, tehát olyan helyen kell használni őket, ahol olyan személyek is jelen vannak, akik megítélhetik azokat.
A tapasztalat bőséges példával támasztja alá ennek fontosságát. Nem csupán a személyes véleményem az, hogy a nyelveket és a magyarázást nem tanácsos otthon, és különösen nem egyéni vezetés megszerzése céljából használni - a rengeteg szellemi katasztrófa és hajótörés önmagáért beszél. Számos gyülekezetet osztott már meg ez a gyakorlat. Elengedhetetlenül fontos ezen a területen az arra érett személyek ítélete, ami egyenértékű azzal, hogy az istentiszteleteken jelen kell lennie egyfajta felügyeletnek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)