„Igen? Én akkor újra elszököm!” Vágtam vissza neki. És úgy gondolom tudta, hogy eltökélt vagyok, így Apa elengedett. Örökre bevésődött az emlékezetembe ahogy elhagytam az otthonom, Anya közel húzott magához – csak öt láb magas volt én pedig hat láb és egy hüvelyk voltam – megcsókolt és a könnyei hevesen locsolták az arcomat. Mennyire szerettem volna, ha nem mondta volna, amit ezután mondott.
Remegő ajkakkal suttogta ezeket a szavakat a fülembe: „Oral, lehet, hogy elmész tőlünk, de Isten elől soha nem tudsz elfutni. Az imáim meg fognak találni és haza fognak hozni újra!„
Így rácsaptam az ajtót a családomra és kisétáltam a farmerkedésből a nagy álmaim világába.
Hetek és hónapok teltek el, mialatt Isten nélkül küszködtem a világban. Keményen tanultam az iskolában, mialatt egy bíró otthonában laktam és már akkor a jogi könyveit olvastam. Ezen kívül, részt vettem életem egyik legnagyobb szórákozásában is – baseballoztam. Ironikusan az egyik területi bajnoksági meccs kellős közepén összeestem a pályán és elkezdett a vér ömleni a számból. Ahogy az öntudatom hol elment, hol visszajött, emlékszem az edzőm azt mondta nekem: „Oral, most hazaviszlek!”
Lefektetett a kocsija hátsó ülésére és végigszáguldott velem kerülő utakon át Adáig, Oklahomába, ahol a szüleim laktak. Amikor az apán nagy alakja megjelent a bejárati ajtóban az edző felkiáltott. „Roberts tiszteletes, hazahoztam a fiát. Besegítené vinni? „Az elmém homályos volt ahogy bevittek vérezve, köhögve, legyengülve a házba. Lefektettek az ágyra és hívták az orvosunkat.
Számtalan vizsgálat és diagnózis után kimutatták, hogy tuberkulózisom van. Most hirtelen ahelyett, hogy a grandiózus álmaim és ambícióim lefoglaltak volna, váratlanul konfrontálnom kellett ezzel a szörnyű életveszélyes fertőzéssel, ami a tüdőmre húzódott. Tudod a tuberkulózis abban az időben féktelenül rohant végig az amerikai indiánokon és még mindig egy olyan betegség, ami majdnem őshonos az indián emberek között. Apa walesi/norvég ősök leszármazottja volt, akik az 1800-es évek elején jöttek Amerikába és beleszeretett egy csinos kis indián lányba, Claudius Priscilla Irwinba (a családneve fehér apjától származik és az anyja lánykori neve Holden volt) Elvette feleségül az oklahomai indián törzsek országában, amikor 19 éves volt és anyám pedig 15.
Anya népe legyek módjára hullott el a fehér emberek betegségében, a tuberkulózisban és a kukorica likőr mérgétől. Még a fehér apja is 50 évesen összeesett és meghalt tuberkulózisban, mielőtt én megszülettem volna és két nőtestvére is odalett, mielőtt végül a kór engem is körbefont a halálos kezével.
Ez a kór majdnem halálos átokként működött az indiánok között. Amikor megkaptad a tuberkulózist, az emberek kimondtak rád egy halálos átkot: „Meg fog halni!” És hittek az átok e formájában és annyira kapaszkodtak belé megkérdőjelezhetetlenül, mint valakinek a saját lehelete!
De annak a kegyetlen ágyhoz kötött öt hónapnak a kellős közepén, élet és halál között lebegve itt volt Anya, aki egy beszélgető Istenről mesélt, és arról, hogy beszéljek Hozzá… és valahogy a szavai behatoltak a szellemembe. Meg vagyok róla győződve, hogy olyan történetem van, ami gyökeret fog ereszteni az elmédben és a szellemedben ugyanolyan módon, mint ahogy én hallottam Anyát suttogni a fülembe. Ezeket a megfizethetetlen szavakat mondta: „Oral, beszélned kell Istennel!”
Nem fogtam fel a Bibliát, az imádkozást, az Istenhez való „nyelveken” imádkozást sem hosszú ideig még. De amikor minden el van készítve, ki van mondva és bejutsz ennek a természetes áramlatába, akkor a kétoldalú ima olyan módon nyitja meg a természetfeletti világot, ahogy semmi más nem tudja. És amikor egy beszélgető Isten és egy beszélgető ember elkezdenek beszélgetni egymással NAGY ÉS ISTENI CSODÁK TUDNAK TÖRTÉNNI! És ez az izgalmas kijelentés, amiről ez a tanulmány valóban szól! Egy isteni folyó áramlása!
Fordította: Nagy Andrea
