2015. március 10., kedd

David Yonggi Cho - Az Úr imája - Jöjjön el a Te országod 3.

2. Isten királysága

Isten királysága nem egy intézmény, és nem is egy látható szervezet. Bármennyire erkölcsös is egy ország vagy kormányzat, nem válhat Isten királyságává. Isten országa egy teljesen más birodalom: egy szellemi birodalom, ahol Isten irányít, ellenőriz és uralkodik a nemzetek és egyének sorsa felett.
Isten helyreállítja ezt a világot és minket is, akiket az Ő képmására teremtett. Ez egy olyan ország, ahol Isten az Atya és minden áldását odaadja, amit elkészített a számunkra. Olyan ország, ahol imádjuk Istent, dicsérjük az Ő szent nevét, és feltárjuk előtte szívünk kívánságait. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy imádkozzanak Isten országa eljöveteléért.

Az ország, amelyről Jézus tanított

Jézus emberré lett, hogy elhozza Isten országát erre a földre. Ahogy a szövetséges haderő partra szállt Normandiában, hogy felszabadítsa Európát a náci Németország megszállása alól, úgy öltött Jézus is testet, és eljött erre a világra, hogy felszabadítsa az emberiséget a Sátán uralma alól.

Jézus számos dolgot tanított Isten országáról. Vizsgáljuk meg ennek az országnak öt jellemzőjét, amelyeket megtalálunk Jézus tanításaiban és az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben.

Először: Isten országában nincs bűn. Jézus azt prédikálta: „ Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.“ (Mát 4,17) Mivel Isten igazságos és szent, bűnös nem léphet be a mennyek országába. Isten országa nem jöhet el addig senkihez, ameddig bűneire bocsánatot nem kapott, és meg nem igazult Isten előtt. Jézus azt mondta, hogy meg kell térnünk, mielőtt megkaphatnánk bűneink bocsánatát.

Isten késztet minket a megtérésre, de nem fenyeget. Ő továbbra is szabad akaratot ad az emberiségnek a döntéshez. Jézus a legutolsó pillanatban is sürgette Júdás Iskáriótest a megtérésre. Júdás maga volt az, aki megkeményítette a szívét, és a pusztulás útját választotta.

Jézus még mindig azt parancsolja nekünk, hogy térjünk meg, mert csak így lehetünk a mennyek országának polgárai. A megtérés egy döntés: teljesen elfordulunk bűneinktől, és engedelmeskedünk Isten akaratának. Amint elhatározzuk, hogy megtérünk, a Szent Szellem eszünkbe juttat minden bűnt, amit akár tudatosan vagy tudatlanul elkövettünk, és segít szánkkal is megvallani azokat. A Biblia nyilvánvalóvá teszi: „Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre.“ (Luk 15,7)

Az angyalok örvendeznek, mert Isten országa jön el a megtérőhöz. Nem mehetünk be Isten országába addig, amíg meg nem tisztultunk a gonoszságtól, megalkuvástól, igazságtalanságtól és zűrzavartól. A megtérés előfeltétele az Isten országa jelenlétének az egyes ember életében. Ha megtérünk bűneinkből, és bűnbocsánatot nyerünk, többé már nem gyötörhet a hamis bűntudat, amelyet a Sátán működtet, a vádolás által, amely a legerősebb fegyvere.