2012. november 4., vasárnap

Tom Marshall - Hol rontottuk el?


Úgy tűnik, az ember érzelmeiben viselkedésének nagyon erőteljes, de roppant meg­bízhatatlan motivációival van megterhelve. Első pillantásra ez látszólag meg­erő­síti mindazt, amit az érzelmek veszélyeiről eddig olvastunk keresztény életünkkel kap­csolatban. Figyelmen kívül kell ezért hagynunk őket, vagy talán tudatosan el kell nyom­nunk érzelmeinket? Az a baj, hogy az érzések figyelmen kívül hagyása vagy el­nyo­mása igazán sosem sikeres. Csak annyi történik ilyenkor, hogy érzelmeinket a fel­szín alá űzzük, ahol azok ugyanolyan erőteljesen működnek, mint azelőtt, mi­köz­ben mi különböző indokokkal igazoljuk cselekedeteinket, vagy ma­ga­tar­tásunkat. Az a ke­resztény, aki mellőz, vagy elnyom egy érzelmi problémát, talán egy sereg észbeli, vagy hitelvi nehézséget szerez be helyette. Valójában rosszabbul lett, mint azelőtt. Nem valószínű, hogy bármilyen érv, magyarázat, vagy bizonyíték kielégíti, mert va­ló­já­ban egyáltalán nem értelmi nehézségei vannak.
Amikor azonban az Igéhez fordulunk, felfedezzük, hogy az érzelmek nem azért meg­bízhatatlanok, mert Isten ilyennek alkotta őket, hanem azért, mert valami történt ve­lük. Ez annak a problémának a része, amely a Bukáskor lépett be életünkbe. Lássuk hát, mi történt valójában!

Az Isten képmására teremtett ember tökéletes és szép egység volt. Ádámnak az elméje irányította testét, szelleme uralta elméjét és a Szent Szellem kormányozta szellemét. Ebben az állapotban Ádám önmagát gyógyító szervezet volt, védelmi rendszerén nem volt rés, amin a bűn, a betegség, vagy a halál beléphetett volna. Így hát bukás előtti állapotában Ádám és Éva valóban halhatatlan volt; ez nem azt jelenti, hogy nem halhattak meg, hanem azt, hogy nem kellett meghalniuk. A halál a bűn által jött be az emberiségbe, ahogy Pál erre a Róma 5:12-ben rámutat.
Isten az ember lelkébe helyezte az elme, az érzelmek és az akarat működését. Ezért az ember lelkében rejlett a szabad választás lehetősége, és az ördög ezt a te­rü­le­tet támadta meg.  Értelmetlen dolog lett volna az ember szellemét meg­kí­sér­te­ni. A szel­lem (lelkiismeret) egyszerűen átadta volna a dolgot a Szent Szellemnek és ez­zel be­fejeződött volna az ügy. Az ember lelki életében viszont ott szunnyadt a lá­za­dás és az önérvényesítés lehetősége. Az embert itt érte kísértés, és itt is bukott el.

Éva ezen egész felkeltésre fogékony természetéhez szólt a kísértés. Éva látta, hogy a fa termése finom (testi érzékek), kellemes a szemnek (érzelmek) és kívánatos, mert bölccsé tesz (elme). Éva tehát szakított a gyümölcsből és evett (akarat). Ádámnak is odaadta a gyümölcsöt, aki szintén evett, nem megtévesztve, mint Éva , és így szellemi lázadással tetézte bűnüket.

Az 1 Mózes beszámolójából világosan kiderül, hogy a bűnben az ember egész természete részt vett, és a bukást az ember egész természete megszenvedte. Ami az ember érzelmeit illeti, az eredmény kétrétű:
            
1. Torzulás. Az erkölcsi ítélőképességet tekintve az ember érzelmi reakciói súlyosan elferdültek. Ez igen szembetűnő. A teljesen jó és szerető Istennel szemben Ádámnak és Évának már negatív érzései vannak, amelyek taszítják őket Isten jelenlététől. Félnek és elbújnak. Vonzódnak az átélt bűnhöz és engedetlenséghez. Részükről semmi sem utal arra, hogy vonakodnának enni a tiltott gyümölcsből. Megadják magukat a gyümölcs nyújtotta élvezetnek.
Ma ez az ember érzelmi természetének alapvető hibája. Már nem hagyat­koz­ha­tunk érzéseink vezetésére, ha azt akarjuk tenni, ami helyes. Érzéseink már nem a jó és szép felé indítanak minket, hogy dicső és örömteli kapcsolatban lehessünk Istennel.
            
2. Szétesés. Az ember egész lénye szelleme köré épül. Az ember szellemén keresztül kapcsolódott Istenhez, az élet forrásához. Most azonban belépett a bűn és az emberi szellemet elvágta Istentől. A szellem tovább létezik, de erőtlen, halott állapotba esett.
Ennek az eredménye zűrzavar, anarchia. Az ember természetének most minden része uralomra, vagy legalábbis önrendelkezésre törekszik. Egyes emberekben az értelem uralkodik: úgy tűnik, ezek az emberek szinte teljesen képtelenek érezni. A másik végletben vannak azok, akiket megvadult érzelmeik irányítanak. Ők ma repesnek a boldogságtól, holnap pedig mély depresszióba zuhannak. Aztán vannak olyan emberek is, akiket nagyon erős akaratuk ural. Ők hatalomra éheznek. Mindent megtesznek, amit elhatároznak, bármibe kerül is nekik vagy másoknak. Vannak olyanok is, akik láthatóan testi kívánságaik kényétől függnek, amelyeket képtelenek szabályozni, csak kielégülésre vágynak.

Minthogy a bukott ember számára most nincs rendet teremtő alapelv, az ember fo­lyamatosan komoly feszültségben él, sok esetben részei szétesésnek indulnak. El­mé­je az egyik irányba húzza, érzelmei a másikba. Testi vágyai kielégülést keresnek, lel­kiismerete vádolja, szelleme Isten után kiált, de elméje ezt nem hajlandó el­is­mer­ni...és így tovább. Ebből elviselhetetlen belső küzdelem fakad. Igen, ez történik, ami­kor az emberek "összeomlanak" a stressz alatt. Ez jól jellemzi azt, ami a valóságban történik.