2017. október 30., hétfő

Többen vannak velünk, mint ellenünk! Hit Gyülekezete, Paks

A szellemben való helytállás és a helyes szellemi hadviselés - 1. rész

Elizeussal és a szolgájával történt csodálatos esemény - amelyet a 2 Királyok könyve 6. fejezetében a 8-23 versekben találhatjuk - betekintést nyújt a szellemvilág működésébe és több igazságot is kijelent számunkra, amelyek ma is aktuálisak.

SZELLEMI KONFLIKTUSBAN VAGYUNK

Ahogy az ószövetségi Izrael rendszeresen hadakozni kényszerült az ellenségeivel szemben, mint a történetünkben Szíria királyával, ugyanígy ma is: AZ IGAZI EGYHÁZ KONFLIKTUSBAN ÁLL A SÁTÁN KIRÁLYSÁGÁVAL.

Miután megtértünk - mivel Isten képviselőivé is váltunk a Földön - célszemélyek lettünk az ellenség szemében. Ha már nem tudta az ördög megakadályozni, hogy befogadjuk az Urat a szívünkbe és örök életünk legyen, minden eszközét beveti, hogy megfigyelje a szokásainkat, gyenge pontjainkat és megpróbáljon kárt okozni nekünk, hátráltatni és akár elbuktatni bennünket.

A jó hír az, hogy az Újszövetségben Jézus lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, tehát a gonosz angyalokat! (Kolosse 2:15)

Az Egyház tagjai számára hatalmat adott arra, hogy kígyókon és skorpiókon tapossunk és az ellenség minden erején úgy, hogy azok ne tudjanak ártani nekünk. Pál pedig kijelenti: "a békesség Istene megrontja a sátánt a ti lábaitok alatt hamar."

Tehát biztos ígéretünk van arra, hogy mindig győztesen jöjjünk ki azokból a csatákból, küzdelmekből, amelyeket az ellenség indít velünk szemben, akár egyéni, akár közösségi szinten!

Azt olvassuk, hogy Elizeus, Isten embere követeket küldött az Izrael királyához, hogy megjelentse, hol akar behatolni az ellenség. Ilyen "üzenet" számunkra az ima, a könyörgés, a közbenjárás, a hitben járás, az Úr követése, egyszóval: az aktív szellemi élet. Ezekkel meghiúsítjuk a sátán tervét az életünkben, a gyülekezetünkben, a világban! Addig vagyunk hatékony keresztények, amíg az Úrral való kapcsolatunk folyamatos és intenzív.

Ezt az ellenség is nagyon jól tudja, ezért egy fontos célja, hogy pontosan a szellemi életünket "támadja meg", olyan körülmények létrehozásában mesterkedik, amely során meggyengül az Úrral való kapcsolat. Elmarad a rendszeres ima, vagy az Igeolvasás, az Istentiszteletre való járás.

Szíria királya is, amikor megtudta, hogy az Isten embere okozza számára a sorozatos kudarcokat, akkor nagy sereget küldött el a lakhelyére, Dótánba, hogy elfogja és ártalmatlanítsa - és így gond nélkül beveheti Izraelt.

Az ellenség módszere, stratégiája ma is ugyanez: el akarja téríteni a szívünket, likvidálni akarja az aktív szellemi életünket, hogy a fegyvereivel szemben védtelenekké váljunk!

De mik is a fő fegyverei az ördögnek velünk szemben?

VALÓJÁBAN AZ ELLENSÉGNEK NINCSENEK ELLENÜNK HATÉKONY FEGYVEREI, HISZEN A MESSIÁS LEFEGYVEREZTE ŐKET!

Azonban mégis van két fontos eszköze, amivel mindent megtesz, hogy a romboló munkáját végezze.

AZ ELLENSÉG EGYIK ESZKÖZE: HAZUGSÁGOT SZÓL

Jézus keményen feddte a benne nem hívő kortársait, eközben elárulta a sátán fő természetét: “Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (János 8:44)

Az ördög azt hazudja, hogy nincs erőd, hogy nem hallgat meg az Úr, hogy nem is igazultál meg... - ezzel el akar bizonytalanítani, le akar bénítani, azt akarja, hogy passzívvá válj.

AZ ÖRDÖG MÁSIK ESZKÖZE A VÁDLÁS

“És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai [is] ő vele levettetének.
És hallék nagy szózatot az égben, a mely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.” (Jelenések 12:9-10)

A Jelenések könyve a nagy “leleplező könyv” (az eredeti “Apokalüpszisz” görög szó felfedést, leleplezést jelent), kijelenti számunkra az ellenség titkos módszerét: nonstop, 24 órán keresztül vádol, kárhoztat!

1.) vádolja a hívő embereket Isten előtt
2.) vádolja Istent az emberek előtt
2.) az embereket is fel tudja használni, hogy egymást vádolják

Vádol a hibáink, múltban elkövetett bűneink miatt, felnagyítja és torzítja a rossz cselekedeteinket, kárhoztat, hogy elgyengítsen, elbizonytalanítson, elkedvetlenítsen - ugyancsak azzal a céllal, hogy felhagyjunk az Úr keresésével, az intenzív szellemi élettel.

KÉT KÚT: A SZELLEM ÉS LÉLEK EGYSÉGE

Dótán - a város, ahol Elizeus és a szolgája lakott - azt jelenti: “két kút”. Ez mirólunk is szól: a megtérésünk és újjászületésünk következtében kettős természettel, “két kúttal” rendelkezünk: Az új embert Isten hozta létre bennünk, szent és igaz természetű, képes látni a láthatatlant. Ilyen volt Elizeus, Isten prófétája is. Emellett megmaradt a régi természetünk, a külső emberünk, a lelkünk, amely a látható világgal van elfoglalva. Itt, a szellem és a lélek területén - a mi Dótánunkban - zajlik a szellemi konfliktus mindannyiunk életében.

“Jaj, jaj, édes uram! mit cselekedjünk?” - kiáltott fel kétségbeesetten Géházi, Elizeus szolgája, amikor a hatalmas szíriai sereget meglátta reggel. Ilyen a külső emberünk első reakciója is a problémákat látva. “Jaj, jaj, mi lesz velem, hogyan szabadulok meg ettől a nehézségtől...”

Isten embere azonban nem ijedt meg, nem félt, nyugodt maradt! A bennünk lévő, Istentől származó új természet Elizeussal együtt bátorítja a lelkünket a nehéz helyzetekben: "Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök." (2 Királyok 6:16)

A SZELLEMI KÜZDELEM SORÁN A MI NAGY FELADATUNK AZ, HOGY A KÜLSŐ EMBERÜNKET, A LELKÜNKET AZ ÚJ EMBERÜNKKEL EGYSÉGBE HOZZUK ÉS NEKI ALÁRENDELJÜK.

Ha önmagunkkal egységbe kerülünk úgy, hogy a lelkünk - az érzelmeink, értelmünk és akaratunk -szolgaként a megváltott szellemünk uralma alá kerül, akkor garantált a győzelem, minden lehetségessé válik! Jézus ígéretét erre is érvényesíthetjük: “Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.” (Máté 18:19)

NYISD MEG A SZEMEIT...!

Elizeus kérte az Urat, nyissa meg a szolga szemeit, hogy láthassa azt, amit ő: "És megnyiotta az Úr a szolga szemeit és látta, és íme a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül." (2 Királyok 6:17) Vajon milyen szem nyílt meg, ami eddig nem működött? A fizikai szemével Géházi csak az ellenséget látta, de most hirtelen egy láthatatlan világ tárult fel a szolga előtt, ami ugyanolyan valóságos, mint a természetes világ. Ezek a látószervek a "szív szemei" voltak!

A BIBLIA SZERINT 3 HELYEN VAN LÁTÓSZERVÜNK, SZEMÜNK.

1.) A fizikai szemünk - ez az, amivel a természetes világot látjuk. Fontos érzékelő szervünk, melynek hiánya, a vakság nagy problémákat és nehézséget tud okozni az emberek életében.

2.) Az Ige kijelentést ad arról, hogy a fejünkben is vannak szemek: "A bölcsnek szemei vannak a fejében" (Prédikátor könyve 2:15) - tehát ez a látószerv a bölcsességgel, belátó és átlátó képességgel van összefüggésben. Akinek jól működnek ezek az agyban lévő látószervek, azok megfelelően tudnak eligazodni a világban, amíg az ezzel a szemmel nem rendelkező "bolond" emberek a sötétségben járnak az Ige szerint.

3.) Szív szemei - a szívünkben, személyiségünk irányító központjában, a leglényegesebb alkotóelemünkben is van szemünk, amely a láthatatlan dimenziót képes látni, megragadni. Pál apostol az efézusiaknak írt levelében azért imádkozik, hogy ez a nagyon fontos képesség kialakuljon és megfelelően működjön a hívők életében:

"A mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon nektek bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében; És VILÁGOSÍTSA MEG ÉRTELMETEK (EREDETIBEN SZÍVETEK) SZEMEIT, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, és mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is" (Efézus 1:15-21)

HA A SZÍV SZEMEI MEGNYÍLNAK, AKKOR BELELÁT A SZÍVÜNK A LÁTHATATLAN SZELLEMI VALÓSÁGBA, ÉS MEGÉRTI, HOGY JÉZUS KRISZTUSÉ MINDEN HATALOM, MÉG A GONOSZ ERŐK IS ALÁ VANNAK RENDELVE.

Elizeusnak a szolgájához intézett mondata az Újszövetségben így hangzik: "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Róma 8:31)

Isten - ahogy Elizeus esetében - számunkra is biztosítja a mennyei seregét, erős angyalokat is ad mellénk, hogy megvédjenek bennünket! Nemcsak az Ószövetségi időkre és Dávid életére, kortársaira volt igaz, hogy "az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket." (34. Zsoltár 8.), hanem miránk is! A zsidókhoz írt levél szerint angyalok ezreivel van közösségünk! (Zsidó 12:22)

ÁLLJATOK ELLENE AZ ÖRDÖGNEK!

Isten embere könyörgésére az Úr megvakította az ellenséget - valószínűleg a fejben lévő szemek értelmi és belátó képességét bénította le - ehhez a mennyei seregek jelenlétére is szükség volt. Ezzel "lefegyverezte" és ártalmatlanította az ellenséges szíriai sereget.

Mi, keresztények hogyan tudjuk "megvakítani", ártalmatlanítani a szellemi ellenségünket?
Az Evangéliumokban és az apostolok leveleiben megkapjuk erre a választ:

1.) "TÁVOZZ TŐLEM!" (Kerülj mögém!) - így szólította fel a sátánt többször is Jézus - ezzel egyrészt leleplezte az ördögöt, hogy a kísértés mögött ő áll, másrészt el is utasította a mondatait, ajánlatait, amivel lázadásra, engedetlenségre, az Atya akaratával ellentéstes dolgokra akarta rávenni.

2.) "MEG VAN ÍRVA!" - Isten Szelleme által megelevenített, az aktuális helyzetre kijelentett Igével, a Rémával utasította el az ellenséget Jézus a kísértéskor.Fontos, hogy ismerjük az Igét, kifejlődjön bennünk is a képesség, hogy az Igét fegyverként tudjuk használni az ördöggel és kísértésével szemben. A helyén mondott Ige a szabadulás és a győzelem eszköze számunkra!

3.) ÁLLJATOK ELLENE AZ ÖRDÖGNEK! - Jakab és Péter apostolok felszólítják a hívőket. Ezt gyakorolnunk kell a gondolatainkban, a szavainkkal, imádkozásunk során és magatartásunkban, cselekedeteinkben egyaránt.

Péter apostol szavaival buzdítok mindenkit az aktív szellemi helytállásra és hadviselésre:

"Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen: A kinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben." (1 Peter 5:8-9)

(Az október 8-án, vasárnap Pakson elhangzott tanítás összefoglalója)