2017. október 16., hétfő

Frank Hammond - Démonok és szabadulás Jézus szolgálata alapján 3.

Az ördög mint kísértő

A Jézus elleni támadásban az ördög a kísértő szerepét játszotta. A kísértés a három fő taktikája közé tartozik. Az ördög támadása az emberek ellen vagy a kísértés, vagy a vádlás, vagy pedig a megcsalatás csatornáján át érkezik.

Jézus böjtben készült fel az ördöggel való szembeszállásra. Tehát Jézus példájából azt látjuk, hogy a böjt fontos fegyver a szellemi harcban.

A böjt egyfajta szellemi fegyelmezés, és ez minden kereszténytől elvárható gyakorlat. Jézus nem mondta, hogy "ha" böjtöltök; azt mondta, "mikor" böjtöltök (lásd Mt 6,16). Egy alkalommal, mikor a tanítványok valakiből nem tudtak kiűzni egy bizonyos démont, Jézus elmagyarázta, hogy "ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által." (Mt 17,21)

Az ördög kedveli a megalkuvást. Tudta, hogy Jézus megéhezett a negyven napig tartó böjt után. Az a böjt amely meghaladja a negyven napot szükségszerűen természetfölötti, mivel ennyi idő alatt használja fel a szervezet a tartalékait, amelyet zsír formájában tárolt és beáll az éhezés. Az ördög első kísértésének célja tehát az volt hogy Jézus - az Atya akaratától függetlenítve magát - lássa el magát élelemmel a kövek kenyérré változtatásával.

Van egy bizonyos párhuzam Jézus és Éva édenkerti megkísértése között. Az ördög mindkét esetben a test kívánságát célozta meg, és mindkét esetben kételyt akart ébreszteni az Igével kapcsolatban. Évának azt mondta: "Valóban Isten mondta?" Jézusnak pedig azt a kérdést szegezte: "Ha valóban Isten fia vagy..."

Isten világosan megmondta Évának, hogy nem szabad ennie a jó és rossz tudásának fájáról. Az ördög kétségbe vonta Isten beszédét, hogy így megfossza Évát attól a hatalomtól, amellyel ellen tudna állni a kísértésnek. Jézus esetében az ördög ugyanezt a taktikát választotta. Azt mondta: „Ha Isten fia vagy” (Mt 4,3), Jézus előtte keresztelkedett meg a Jordán vizében, és az Atya kijelentette a mennyből, "Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm." (Mt 3,17) Jézust tehát az Atya bizonysága tette Isten Fiává.

Jézust ezért nem rendítette meg az ördög arra irányuló kísérlete, hogy megkérdőjelezze Isten Igéjét. Sátán mindig azt keresi, hogyan ébreszthetne kétséget Isten Igéjével kapcsolatban, mivel fél az Igében rejlő világosságtól és erőtől.

A Kísértő kudarcot vall a "Szellem kardjával szemben," amely az Isten beszéde. Évának azt kellett volna válaszolnia a kígyónak, hogy Isten kifejezetten azt mondta, hogy nem szabad ennie a jó és rossz tudásának fájáról gyümölcsöt, és hogy ő ehhez tartja magát. Ebben az esetben ellen tudott volna állni az ördögnek, és az elfutott volna tőle.

Jézus azáltal győzött az ördög kísértésével szemben - aki arra csábította, hogy megadja magát a test éhségének - hogy azt válaszolta, "Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely az Istennek szájából származik" (Mt 4,4). Jézus tehát belemélyesztette a Szellem kardját Sátánba az 5 Mózes 8,3-ban található idézettel.

Isten Igéje erős fegyver, és soha nem szabad hagyni, hogy hétköznapivá vagy megszokottá vál­jon.

Az ördög minden módon megpróbálja rávenni a keresztényeket arra, hogy az Ige helyett inkább valami másnak vesse alá magát. A pszichológia és a világi tanácsok nem fogják elűzni az ördögöt. Tarts ki az Ige mellett. Józsuét Isten így tanította arra, hogyan lehet sikeres a harcban: "El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban..." (Józs 1,6).

A második kísértésnél az ördög az élet kevélységére apellált. Az „én” előléptetésével kecsegtetett. Azzal közeledett Évához, hogyha ő és Ádám eszik a tiltott gyümölcsből, olyanok lesznek, „mint az Isten” (1Móz 3,5). Az ördög folytatja ezt a hazugságot a New Age-en keresztül, amely magáévá tette azt a téves hindu elképzelést, hogy az emberek istenekké válnak a reinkarnáció folyamán (karmák során) keresztül. A mormonok szintén azt a tévedést propagálják, hogy az ember istenné lehet. Vigyázzunk azokkal a tévtanítókkal, akik az emberi büszkeséget célozzák meg; ez az ördög hazugsága.

A büszkeséget az "ördög kárhozatának" nevezi az Ige (ITim 3,6). A büszkeség tehát ugyanaz a fajta kárhozat, amely miatt az ördög elbukott. Az ördög el van telve büszkeséggel, és azt szeretné, hogy az ember is ugyanaz alá a kárhozat alá essen.

A büszkeségre apellált akkor Is, amikor Jézust arra csábította, hogy leugorjon a magasból, azt várva, hogy az angyalok majd megmentik. Az ördög ezzel arra buzdította Jézust, hogy látványos módon szerezzen magának elismerést és elfogadótatást, Isten akaratát megkerülve.

Meg kell jegyeznünk, hogy amikor Jézus már első ízben az Igével hárította el a kísértést, az ördög azt mondta magában, "Á szóval ki akarsz tartani az Ige mellett, mi? Nos, akkor majd én megmondom neked, mit mond az Ige." Sátán az Igét használja azok ellen, akik kitartanak Isten beszéde mellett. Megkísérti azokat is, akik tisztelik az Igét, de a törvénynek a beszédét, nem pedig a szellemét követik. Az ördög tudja, hogy a betű öl, a szellem pedig életet ad, ezért tehát megeshet, hogy ha valaki puszta törvénytiszteletből tart ki az Ige mellett, az félremagyarázásokhoz vagy törvényimádáshoz vezet. Ez lesz a következménye annak, ha valaki az írott Igét az Istennel való személyes kapcsolat elé helyezi.

A harmadik kísértés a szem kívánságára irányult. Éva esetében a Kísértő felhívta a figyelmét arra, hogy az a fa "kedves a szemnek" (IMóz 3,6). Jézusnak a világ országait és azoknak dicsőségét mutatta meg. Mind Évát, mind Jézust azzal kísértette, hogy a világ csillogását válasszák Isten akarata helyett. Jézus ellenállt a kísértésnek, amivel újra azt mutatta be nekünk, hogy nem alkudozhatunk az ördöggel. Az árcédulán túl borsos ár. Sátán azt kívánja az embertől, hogy imádja őt. Isten trónját szeretné bitorolni - megkívánta azt az imádást, ami egyedül Istent illeti. Sátán legnagyobb vágya az ember imádatának megszerzése.

Jézus azt mondta, „Eredj el Sátán” és Sátánnak el kellett futnia. Semmilyen elismerést nem várhatott Jézustól, imádást pedig még kevésbé. Ha valaki Sátánt imádja, azonnal a foglya lesz, a rabszolgájává válik, és a legsúlyosabb kötelékekbe kerül. Ezzel szemben aki Istent imádja és szolgálja, szabadságot és életet nyer.

Amikor alávetjük magunkat Istennek és ellenállunk az ördögnek, az ördög elfut előlünk. Istennek alávetni magunkat azt jelenti, hogy Isten akaratát cselekedjük. Ha azt tesszük, amit Isten mond nekünk, mi parancsolhatunk az ördögnek!

Isten hatalmat ad az övéinek. Minden hívő számára megadatott Jézus neve. Ő a mi ügyvédünk, az Ő neve felhatalmazást jelent arra, hogy Jézus földi szolgálatának eredményeihez fogható gyümölcsöket teremjünk. A Szellem kardját beszéddel lehet élesíteni. Ki kell nyitnunk a szájunkat, és Isten Beszédét az Istentől nyert tekintéllyel kell szólnunk.

Sátán legyűr bennünket, ha hagyjuk, hogy ott ólálkodjon körülöttünk. Nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást róla, hanem inkább agresszívan ellene kell állni, és elzavarni.