2017. október 24., kedd

Németh Sándor - Isten temploma vagy latrok barlangja (Pécs)

Jézus Krisztus prófétai tette a Templom megtisztítása volt. Újjászületés után Isten szemében új identitásunk van: Isten a templomának néz minket, mert a Szent Lélek bennünk lakik. Az Egyház is Isten hajléka. Isten háza az imádás helye.

Jézus fölforgatott mindent, amit a templomba illegálisan vittek be. Szellemünk lelkünk és testünk vagy Isten imádásának helye, vagy a latrok barlangja.

A latrok vagy rablók a gonosz szellemeket jelképezik. Meg kell tőlük szabadulni, mert kárt okoznak. A szentség belül, a szívben van és onnan árad ki minden részünkre.

SZENTNEK KELL LENNED, HOGY ISTEN NAGY DOLGOKAT CSELEKEDJEN BENNED.

Három területen van küzdelem: a bűn, a régi természetünk, a démonokkal való harc.

Az első a bűn. Ennek is három szintje van: a szív, a gondolatok és a cselekedetek. A bűnt szívből meg kell bánni, meg kell vallani el kell attól szakadni. Az Úr megtisztítja, aki ezt megteszi. A Szószólónk Jézus Krisztus a mennyben, aki az engesztelő áldozat.

A második terület a romlott természetünk. Akkor kapunk kegyelmet Istentől, ha elfogadjuk Jézus Krisztus áldozatát, és ótermészetünket halálba adjuk. Ha az ótermészet halott, a sátán nem tud stratégiát építeni az elbuktatásunkra.

Az Úr Jézus Krisztus őrzi bennünk az új életet, új természetet. Akik Krisztuséi, azok megfeszítették a testet kívánságaival, indulataival együtt. Enélkül nincs győzelem a démonok fölött.

Az emberi természetet illusztrálja a példabeszédben a kerítés nélküli város. Ha nincs bennünk önuralom lelkünk, szellemünk fölött, akkor megszállás alá kerülünk. Magunkat legyőzni a legnagyobb győzelem. Ha a keresztények erősek, az ördög gyorsan elfut.

Több területet támad az ellenség. Az érzelmeink a legsebezhetőbbek. A keserűség gyökerétől meg kell szabadulni, nehogy sokan beszennyeződjenek. Ézsau megkeseredett, amikor Isten őt hátrébb sorolta, Jákób mögé. Az elutasításra rosszul reagált. Isten nem akarta kizárni, a testvériségből hanem ő hagyta ott Izsák családját. Elhagyta azt a családot, így kivonult Izraelből.

ISTEN AKARATA AZ EMBEREKÉ FÖLÖTT VAN!

Másképp alakult volna gyülekezetek sorsa is, ha nem keserednek meg emberek. Az Egyház Isten örök tanácsából jött létre. Istenfélelemmel figyelembe kell venni Isten szuverenitását. Ő osztja a szerepeket.

Ézsau reakciója az elutasításra a lázadás, gyűlölet, agresszió volt. Ez démonoknak nyitja meg az ajtót. Vannak, akik sértetten kivonulnak, mások ott maradnak a gyülekezetben, de lemondás, közömbösség jellemzi őket. Vissza kell nyerni a buzgóságot a testvérek iránt és Isten munkája iránt.

Az elutasításra úgy kell reagálni, mint a föníciai asszony. Nem duzzogott. Pedig maga Jézus utasította el, kétszer is! De az asszony tisztelte Isten szuverén döntését: „Úgy van Uram! de a kutyák is esznek a morzsalékokból…” Az elutasítást hittel kell legyőzni.

AZ ELUTASÍTÁST HITTEL KELL LEGYŐZNI!

Mindenki találkozik elutasítással, megvetéssel, de nem mindegy, hogyan reagál rá. A felnőtt fel tudja dolgozni, de egy kis magzat nem, és ez személyiségzavart okozhat. Szeretetet, tiszteletet és megbecsülést kell az ember kapjon.

Ézsaiás próféta Izraelt megvetett, fájó lelkű asszony hasonlítja. Az elutasítottság lelki szenvedést okoz. Az Úrhoz kell vinni ezt az érzést. Ő mélyen ismeri, együtt érez veled, hiszen nem volt olyan nap földi szolgálata alatt, amikor ne utasították volna el.

MEGSZABADULNI ÚGY LEHET A MEGVETETTSÉGBŐL, HOGY ELFOGADJUK, JÉZUS MAGÁRA VÁLLALTA A KERESZTEN.

Az elme területét is megkötözhetik démonok, félelemmel, aggódással. Hitető szellemek vannak eretnekségek, okkult tanítások és ideológiák mögött is, amik tiltják az ételeket és a házasságot. Ilyen a gender-ideológia, ami a házasságot egyenesen fel akarja számolni.

A nyelvünkkel a szellemvilággal is közösséget ápolunk. A beszédünk hasznával elégszünk meg, és nagyon meghatározza állapotunkat. A hazugságból, átkozódásból meg kell térni. Addig nem lehet beszélni a Szent Lélek uralmáról, amíg a nyelv gátlástalan. A gonosz beszéd ellentéte a hit beszéde, aminek jó hatása van az életünkre.

2017. OKTÓBER 20.
Összefoglalta: Hack Márta