"…Isten beszéde (aminthogy valósággal az is), amely munkálkodik is ti bennetek, akik hisztek.[emberfeletti hatalmát gyakorolva mindazokban, akik ragaszkodnak Hozzá, bíznak Benne, Rá támaszkodnak]." I Thessalonika 2:13.
Arra buzdítalak, hogy minden nap mondd el ezt a megvallást: „Isten most is munkálkodik bennem – Most is változtat engem”. Hangosan mondd ki azt, amit az Ige mondd, ne az érzéseidről beszélj.
Úgy tűnik, szüntelenül csak az érzéseinkről beszélünk. Miközben ezt tesszük, nem engedjük, hogy Isten Igéje hatékonyan munkálkodjon bennünk. Felnagyítunk minden érzelmet, és engedjük, hogy átvegyék az irányítást az életünk felett.
Gyakran „érezzük” elutasítottnak magunkat, az hisszük, hogy az emberek nem fogadnak el bennünket. Az igazság az, hogy gyakran észre sem vesznek bennünket, így képtelenek arra, hogy elfogadjanak vagy elutasítsanak. Ha azt hisszük, hogy elutasítanak, lehet, hogy valóban elutasítanak. Ez a „jaj, én szegény, engem senki se szeret, mindenki elutasít” magatartás azt eredményezi, hogy az emberek tényleg eltávolodnak tőlünk.
Ne engedd, hogy eluralkodjon benned az az érzés, ha nem jól teljesítek, elutasítanak. Belátom, a világ gyakran alkalmazza ezt az eszközt, de Isten nem, és nekünk sem kell. Ha őszintén szembenézel magaddal, nincs jogod ahhoz, hogy másokat elutasíts, hiszen te sem vagy tökéletes. Jézus azt tanította, hogy a tökéletességet csak akkor várhatjuk el másoktól, ha mi magunk azok vagyunk.
Annyira hozzászoktunk már ahhoz, hogy a világban élő emberek folyton a mi teljesítményünkkel és a cselekedetinkkel vannak elfoglalva, hogy rossz képet alakítunk ki Istennel való kapcsolatunkról is. Azt gondoljuk, Isten ugyanúgy gondolkodik, mint a világ, pedig nem. Az elutasítottságtól való félelem a legnagyobb akadálya annak, hogy sikerüljön megtalálni önmagunkat.
Ha kilépünk, és elkezdünk azzá válni, akik Krisztusban vagyunk, természetesen fogunk hibákat elkövetni. Ki nem hibázik? De hatalmas nyomás jön le rólunk, amint rájövünk, Isten azt akarja, hogy a tőlünk telhető legjobban cselekedjünk. Nem azt várja el, hogy tökéletesek legyünk (ne legyen semmi hiba bennünk). Ha olyan tökéletesek lennénk, mint ahogy azt elképzeljük, nem lenne szükségünk a Megváltóra. Meggyőződésem, hogy Isten mindig hagy valami fogyatékosságot bennünk, csak azért, hogy tudatosítsuk, mekkora szükségünk van Jézus Krisztusra minden egyes napon.
Nem vagyok tökéletes prédikátor. Előfordul, hogy rosszul mondok dolgokat, van, amikor azt hiszem, valamit Istentől hallottam, pedig én magam mondtam ki azokat a szavakat. Előfordul, hogy nem vagyok tökéletes (több száz alkalommal naponta) – nincs tökéletes hitem, tökéletes attitűdöm, tökéletes gondolataim, tökéletes utam.
Jézus tudta jól, hogy mindannyiunkkal ez történik. Ezért is „áll a résre” értünk (Ezékiel 22:30). A rés két dolog közötti távolság. Köztünk és Isten között van egy rés, egy távolság a tökéletlenségünk és a bűneink miatt. Isten tökéletes és szent. Ő csak azokkal vállal közösséget, akik hozzá hasonlóan tökéletesek. Ezért jövünk Hozzá Krisztuson keresztül. Jézus ugyanolyan, mint az Atya. Ő maga mondta „aki engem látott, látta az Atyát” (János 14:9)
Jézus az, aki kitölti a rést Isten tökéletessége és a mi tökéletlenségünk között. Állandóan közbenjár értünk, hiszen nekünk állandóan szükségünk van erre. (Zsidó 7:25). Jézus úgy jött közénk, mint az Ember Fia és Isten Fia egy személyben. Ő a Közbenjáró a két fél – Isten és az ember – között. (I Timóteus 2: 5) Rajta keresztül lehetünk egységben és szövetségben az Atyával. Rajta keresztül fogad el Isten minket.
Fordította: Berényi Irén
