A Szentírás elénk tárja, hogy az örök jutalmak és pozíciók, amiket a hívők kapnak, nem csupán különbözni fognak, hanem széles skálán fognak mozogni. Változatosak lesznek attól kezdve, hogy valaki végignézi, amint mindene elveszik és elég, egészen a Krisztussal való örök együtt uralkodásig (lKorinthus 3:15, Jelenések 3:21).
Sokan meghökkennek, amikor az elveszett és elégett kifejezéseket hallják az életükkel kapcsolatban. Nehezen hihetőnek tartják, hogy ez valaha is megtörténhet a Mennyben. A Szentírásban azonban ez kristálytisztán áll előttünk.
Mielőtt megosztanám ezeket az igeverseket, hadd vezessem be azzal, hogy elmagyarázom: a Szentírás az épületről szóló hasonlatot sokszor arra használja, hogy egyéni életeket mutasson be vele. Máskor az Ige az egyházról beszél úgy, mint egyedülálló épületről vagy templomról. Mindkét esetben mi építőkként vagyunk ábrázolva a hasonlatban, abból a szempontból, hogy milyen hatással vagyunk a saját életünkre, mások életére, vagy a teljes egyházra. A könyv hátralévő részében végig gyakran fogok utalni erre a hasonlatra. A témánál maradva, Pál világosan kijelenti:
"Isten épülete vagytok... Kiki azonban meglássa mimódon épít reá. Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentumra; kinek-kinek munkája nyilván lesz: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minemű legyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül. (lKorinthus 3:9-15)
Mi határozzuk meg, hogyan építkezünk, és életünk minden pillanatában két fő irányvonal közül választhatunk munkálatainkkal kapcsolatban. Az egyik, hogy elmozdulunk a múlandó dolgok irányába, amik a testet elégítik ki (fa, széna, pozdorja). A másik, hogy az újjászületett szellemünk vágyaival összhangban élünk, Isten örökkévaló Igéjét követve (arany, ezüst, drágakő). Az, hogy hogyan építkezünk, vagy hogyan éljük az életünket, meghatározza majd, hogyan fogjuk kiállni a próbát, amikor Isten jelenlétének tüze megvizsgálja a munkánkat.
Nem csak a cselekedeteink esnek majd vizsgálat alá, hanem a gondolataink, motívumaink és szándékaink is napvilágra kerülnek. Ezért olyan életbevágó a hívők számára, hogy gondosan odafigyeljenek Isten Igéjére, hallgassanak rá és rejtsék el a szívükben, mert az folyamatosan „felfedi, elkülöníti, elemzi és megítéli a szív valódi gondolatait és szándékait” (Zsidó levél 4:12, az angol fordítás alapján). Semmi más nem jut le a szívünk olyan mélységeibe, mint az O Igéje.
Ha az emberi értelemre, logikára, pszichológiára vagy bölcsességre figyelünk, akkor gondolataink és szívbéli motívumaink a múlandó dolgok felé mozdulnak el, és ennek leggyakrabban a legkisebb mértékig sem leszünk tudatában, éppen ahogy önző, mielőtt belépett volna az ítélet Csarnokába. Éppen ezért, Jézus így figyelmeztet:
„Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jönne. Meglássátok azért, mimódon hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is hogy van, elvétetik tőle.” (Lukács 8: 17,18)
Jézus elmondja nekünk, hogy amire figyelünk, vagy amire hallgatunk, az behatol a szívünkbe, formálja belső gondolatainkat és céljainkat, amik viszont meghatározzák, hogyan építjük az életünket. Gondosan hallgatnunk kell Isten Igéjére, mert az jelenti ösvényünkön a fényt. Nélküle biztosan eltévedünk, ahogy bárki letévedne egy ösvényről sötét éjszaka. Megeshet, hogy rövid ideig az úton maradunk, de végül elkóborlunk majd.
Ha egyszer már eltévedtünk, az építkezési módszerünket könnyen a múlandó dolgok megszerzése kezdi motiválni. Ez pedig nem fog napvilágra jönni addig, amíg Isten Igéjének fénye rá nem vetül. Pál megerősíti ezt, amikor így szól: „De amikor valami napvilágra kerül és a fény megfeddi, akkor láthatóvá és világossá válik” (Efézus 5:13, az angol fordítás alapján).
Ha eltévedünk, két dolog történhet. Az első - és ez a jobb a két lehetőség közül - hogy halljuk Isten Igéjét (prédikáció alatt, olvasás közben, egy barát vagy vezető tolmácsolásában), és meggyőzi a lelkiismeretünket. Ezért olyan életbevágó számunkra, hogy állandó utánpótlással lássuk el magunkat Isten Igéjéből. Ha bölcsek vagyunk, gyorsan megtérünk, és bocsánatot kérünk a gondolatainkért, motívumainkért vagy szándékainkért. Ha a lelkiismeretünk azonban tompa a rendszeresen elkövetett bűnök miatt, akkor nehezebb meghallani Isten Igéjét - ha pedig a lelkiismeretünk érzéketlen, akkor gyakorlatilag lehetetlenné válik. Ezért a Szentírás beszél arról, milyen fontos, hogy tisztán tartsuk a lelkiismeretünket (Példabeszédek 4:23, 2Timótheus 1:3). Ha megóvjuk, és tisztán tartjuk a lelkiismeretünket, akkor könnyedén érzékeljük az Elő Ige ösztönzését a szívünkben.
A második, nem kívánatos lehetőség az, hogy a motívumaink az ítélőszék előtt lepleződnek le. Ha ez történik, elveszítjük lehetséges jutalmunkat. Tehát fel kell tennünk a kérdést: megéri ellenállni, amikor Isten Igéje meg akar győzni bennünket? Minden alkalommal, amikor ezt tesszük, a szívünk keményebb lesz, és még nagyobb megtévesztettség állapotába kerül. Nem fogjuk felismerni a saját állapotunkat, és Isten dicsőségének fénye fogja leleplezni azt az ítélőszék előtt.
Az Immanuel Kiadó engedélyével.
