A tanítványok akkor lesznek tökéletesek, ha embertársaiknak képesek felmutatni az újszövetségi „napot" és „esőt". Jézus Krisztus követői tiszteletadásban részesítik ellenségeiket, még azokat is, akik éppen a békéltétés szolgálata miatt káromolják őket. Dávidot az Úrért is érte káromlás, amit szintén méltósággal szenvedett el. „Mert teéretted viselek gyalázatot, és bontja pironság az én orcámat." (Zsoltárok könyve 69:8)
A káromlóknak Istennel van problémájuk. Dávidra azért zúdultak haragos, keserű, gyalázkodó beszédek, mert Isten szolgájaként élt az istentagadók és -gyalázók között. Az ateisták, krisztustagadók, istenkáromlók az Istennel szembeni ellenszenvüket, megvetésüket az Úr népén töltik ki. Számos fiatal, újjászületett hívőt megrendít az, amikor megtérése után hirtelen közvetlen hozzátartozóinak káromlásai, gyalázkodásai zúdulnak rá. Nem erre készült. Azután, hogy megtapasztalta Jézus Krisztus szeretetét, feltámadásának erejét, mélyen megrázza, amikor rokonaitól és ismerőseitől efféléket hall: „Ami veled történt, az nem az Úrtól, hanem az ördögtől van. Nagyon veszélyes szektába kerültél! Elveszik ott a pénzedet! Tönkreteszik az életedet!" Stb.
Az ilyen káromlási panelekkel terrorizált fiatal keresztények a támadások után zavartan kérdezik: mi is az igazság? A fát a gyümölcséről lehet megismerni. Az Istent valóban szerető emberek örülnek a bűnösök megtérésének, hálát adnak Istennek, amikor a Szent Szellem kiáradásáról, tetteiről hallanak jó bizonyságokat, örülnek, hogy Istent szellemben és igazságban imádó gyülekezetek születnek, és ezek gyarapodnak.
Az Ószövetségtől fogva napjainkig Isten népe, Izrael, gyakorta célpontja a pogány népek káromlásának. A zsidóságnak közel négyezer éve kell szembenéznie a legközönségesebb, legvadabb szidalmakkal, gyalázkodásokkal. Számosán a mai napig az asszíriai királyhoz, Szanhéribhez hasonlóan tagadják, hogy a zsidóság Isten népe lenne, sőt ennek az ellenkezőjét ordítozzák. E káromlás szelídebb változata így szól: igaz, hogy Izrael valamikor Isten népe volt, de bűnei miatt elvetette az Úr, s most destruktív, antikrisztusi, világméretű bűnszövetkezetként fojtogatja az egész világot.
A káromlóknak Jézus Krisztus igazi egyházáról sincs jobb véleményük. A krisztusgyűlölők és -hamisítók az egyházat destruktív szektának igyekeznek beállítani. Az Úr felkentjeit varázslóknak, szélhámosoknak, antikrisztusi, sátáni egyéneknek aposztrofálják. A hívőkön mint rászedett, megcsalattatott tévelygőkön akarnak segíteni, hogy kiszabadítsák őket a szektavezérek és a veszedelmes szekták karmai közül.
A fiatal hívők mindig azt hiszik, hogy velük kezdődött el ez az iszapdobálás. De ez nem így van, mert Jézus Krisztus megszületése óta napjainkig szakadatlanul kíséri a káromlás azokat, akik a betlehemi csillag követésére szánták életüket. A jelenlegi világkorszaknak ez a jellemzője - az Úrnak, a Szent Szellemnek, Isten népének a káromlása - megmarad a végkifejletig. Az Antikrisztus világméretű hatalmának fő alkotóelemét a káromló propaganda alkotja majd:
"Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét, és az ő sátorát és azokat, akik a mennyben laknak." Jelenések könyve 13:6.
Az istenkáromlás bűnét hívők is elkövethetik. Vallásos körökben általánosságban nem szavakkal, hanem tettekkel sértik, káromolják Isten dicsőségét, szentségét. Isten Igéje alapján ugyanis káromlásnak minősül a kereszténységen belüli anómia, aposztázia, a bálványokhoz és idegen istenekhez való visszafordulás. Különösen veszélyes a Szent Szellemmel való szembefordulás, munkájának szavakkal történő becsmérlése és ócsárlása.
"Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a Szellem káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek." Máté evangéliuma 12:31.
Ha az Istenhez való tartozásunk és szolgálatunk vagy az Isten népével való közösségünk miatt ér bennünket káromlás, akkor ezekből jelentős áldás származik számunkra. Az ilyen jellegű atrocitások között a hitünket fokozottan Isten Igéjébe kell vetnünk, így a káromló szavak, mondatok nem képesek megmérgezni a belső emberünket. A hit pajzsáról visszapattannak, lehullanak a káromlás tüzes nyilai. Az Úr hatalmat, a Szent Szellem pedig erőt adott népének, hogy „minden nyelvet, amely ellene perbe száll, kárhoztasson". Ha evangéliumi alapokon álló gyülekezet szenved káromlást, ez az Isten népének még nagyobb örömöt és boldogságot szerez, „...mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Szelleme, amit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt." (Péter 1. levele 4:14)
Forrás: Új Exodus Magazin, 8. évf. 1. sz. / 1996
