Ezékiel 2-3.
2,6 „Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez.”
Az ortodox zsidó rabbik harmincéves kor alatt tiltják Ezékiel könyve első három fejezetének olvasását. Azzal érvelnek, hogy a fiatalok még nem tudnák feldolgozni az Úr dicsőségének ilyen közvetlen megnyilvánulását, amelyről ez a szakasz beszámol. Magát Ezékielt is megviselte a látomásban átélt élmény. Több ízben is arcra borul, és hét napig megszólalni sem képes.
Isten azért ad Ezékielnek ilyen hatalmas kinyilatkoztatást, mert ez is részét képezi annak a felkészítésnek, melyben a próféta részesül, mielőtt hozzálátna emberpróbáló feladatához. Ézsaiást kettéfűrészelték, Jeremiást kútba dobták, Júda prófétáinak tehát bőven van okuk az aggodalomra. Vajon mi vár Ezékielre, aki Isten igéjét viszi az ellenséges területen élő, keményszívű néphez? Isten már a kezdetektől olyan élményben részesíti a prófétát, amelyet soha többé nem felejt el, és amely után soha nem lesznek kétségei – bármilyen nehézségekkel kell is szembenéznie.
Bátor, de magányos
Ezékielnek csökönyös és ellenszegülő hallgatósággal kell számolnia. Ez az oka magányosságának is. Az izraeliták afféle álmodozó mesemondónak tekintik Ezékielt. Nem veszik komolyan, és csak gúnyolódnak pesszimista jövendölésein. Ezékiel mégsem veszíti el a reményt. A jelen tragédiáján túl tekintve látja, hogy eljön majd az idő, amikor Isten helyreállítja népét és templomát. Ezékiel hite megingathatatlan, mert szolgálatának elején kétszer is látomásban látta az Úr dicsőségét. Ezekből az élményekből merít bátorságot, hogy felvegye a harcot ellenségeivel, akik mint „tövisek és skorpiók” veszik őt körül.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
