2015. június 22., hétfő

ESŐ! - Mbarara, Uganda - Második nap

Tisztelt missziós partnereink!

Amint a szobámban ülök bőrig ázva a ma esti összejövetel után itt Mbararában, leginkább azt érzem a szívemben, hogy milyen csodálatos megtiszteltetés ezeknek a drága lelkeknek prédikálni. A ma este során átéltem néhány "legelőször" élményt. Először is, még soha nem prédikáltam sapkában (lásd a képet erről a szöveg alatt)! Aztán, bár már sokszor prédikáltam esőben, olyan még soha nem volt, hogy egész alkalom alatt zuhogott volna az eső. Ahogy már többször mondtam, ennek az evangélizációs kampánynak a legnagyobb kihívása az időjárás. Ma este az eddigi legrosszabbat láttuk. Az összejövetel kezdésével egyidőben kezdett el esni, és mondhatom, nem egy kis könnyű zápor volt, hanem szinte leszakadt az ég! Majdnem három órát vártunk, hogy csillapodjon az eső. Az emberek a hideg esőben álltak, imádkoztak, énekeltek és dicsőítették az Urat. Dörgött az ég és villámlott, ők mégis ott maradtak!

Amikor egyértelművé vált, hogy az eső nem fog elállni, felmentem a színpadra. Elmondtam egy rövid üzenetet, majd imádkoztam a betegekért és megáldottam az embereket. Ó, milyen fogékonyak és éhesek voltak Isten Igéjére! Jézus szavai jutottak az eszembe: "Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek".
Az emberek kitartása és hite, amit ma láttunk, nagyon figyelemreméltó és szívmelengető volt. Valami olyasmi, amit a nyugati világban élők már szinte elfelejtettek, de talán ez az egyik oka annak, amiért Jézus szereti Afrikát, és ilyen különleges módon kitölti itt az erejét.

Holnap egy újabb nap lesz. Reggel és este megyünk vissza, hogy szolgáljunk az embereknek, esőben vagy napsütésben. Kérlek, továbbra is imádkozzatok értünk, mert nagyon szükségünk lenne egy áttörésre az időjárást illetően. Folytatás holnap.


Veletek együtt az evangéliumért:

Daniel Kolenda
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
2015. június 19.