KÉT MERÉSZ TANÍTVÁNY
A kis filiszteus helyőrségbe vezető út, ami fölöttük helyezkedett el, egy hegyszoroson vezetett keresztül, ami egy ponton két éles szikla közé szorult. Jonatánnak nem csak felmásznia kellett, ami a védőket előnybe helyezte vele szemben, hanem át is kellett jutnia egy szűk védőálláson. Ott egyetlen filiszteus feltartóztathatott egy egész hadsereget is, mint Horatius a Tiberis hídjánál. Jonatán tehát azt mondta a fegyverhordozójának: "Az Úr talán együttműködik majd velünk: hiszen Neki mindegy, hogy sok, vagy kevés állal ad-e szabadulást."
Ez a hit kockázata volt. Ők tudták, hogy az Úr kettőjük által is szabadulást adhat. De egyáltalán nem tud szabadulást adni, ha mindenki a gránátalmafák alatt hűsöl. Az ilyen tétlenség lehetővé teszi, hogy a hódító ellenség örökké vidáman csücsüljön. Szükség volt valamilyen izraeli lépésre. Istennek mindegy volt, hogy a lépés hivatalos-e, vagy személyes kezdeményezésből fakad.
Tehát úgy döntöttek, próbát tesznek. Kijönnek a rejtekből, és odaállnak, ahol a filiszteusok láthatják őket. Aztán, ha az ellenség azt mondja: "Jenrtek fel mi hozzánk, és valamit mondunk néktek" (I. Sám.
14:12.), akkor Jonatán és a fegyverhordozója odamegy. A filiszteusok sosem hitték volna, hogy Jonatánék megkísérelnek egy ilyen bolond kalandot: ketten odamennek húsz katonához, ami már majdnem egy hadsereg, és azok húszan fölöttük vannak, előnyös helyzetben.
Figyeld meg, mi volt Jonatán próbája! A hit cselekedete volt az. Jonatán valami nagyon merészet akart tenni, a "gyapjúja" pedig az volt, hogy a filiszteusok kihívják-e őt, ha láthatóvá teszi magát. Ez
persze elvárható egy ellenségtől. Egyesek képtelen "gyapjúkat" tesznek ki, és vagy túl könnyű, vagy túl nehéz feltételekből veszik a vezetést. Őket általában végül az ördög húzza be a csőbe.
A filiszteusok látták Jonatánt, és pontosan azt mondták, ami várható volt: "Gyertek fel ide!" Akkor éppen ők sem lelkesedtek a csatázásért. Nem hitték, hogy a két ifjú izraeli katona megpróbál feljutni. Tehát hátat fordítottak nekik, és nem csináltak semmi különöset.
Jonatán és a fegyverhordozója azonban megtette azt, amit merészség volt megkísérelni. Ők ketten felmentek, kézen és térden csúszva. Egy ugrással megtámadták a döbbent helyőrséget, és készületlenül találták őket. Jonatánnak valódi vakmerőséget adott a hite ahhoz, hogy győzzön.
Mit csinált eközben Saul? Az Úr egyik papjával beszélgetett, valószínűleg segítséget és vezetést keresett, amikor nyilvánvaló volt, mi a feladata. Remélte, hogy Isten majd tesz valamit (1. Sám. 14:3.). Isten akart tenni valamit - amint valaki hisz Benne annyira, hogy cselekvésbe kezd.
Valójában Isten tett is valamit - amikor Jonatán cselekedni kezdett. A merész támadás sikerült. Az Úr megsegítette a hősiességüket. Aztán Ő maga kelt fel a hatalmával, és megtette a Maga dolgát. Földrengést keltett, ami talán nem szokatlan azon a tájon.
Emiatt pánik tört ki, ami szétterjedt az ellenség soraiban. A filiszteus erők összezavarodtak, rémhírek keltek szárnyra, és az ellenség menekülni kezdett. Jonatán apja, Saul király hallotta a zűrzavart. Felbátorodott, és az embereit a csetepatéba vezette, üldözőbe vette a filíszteusokat. Még a filiszteusok hadifoglyai is felbátorodtak, és a rabtartóikra támadtak. Az Efraim hegység sziklái között rejtőző izraeliták is, akik a csata előtt túl rémültek voltak, most bátrak lettek, és felülről ráugrottak az ellenségre. Így a filiszteusok csapdába estek, és súlyos vereséget szenvedtek.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
