A törvény a zsidóknak tiltotta, és még ma is tiltja a vérevést (3Mózes 7,26-27; 17,10-11 stb.), és a Szentlélek az apostolokat is arra buzdította, hogy a pogány hívőknek is felhívják a figyelmüket arra, hogy tartózkodjanak a vértől (Apostolok cselekedetei 15,28-29). Ezért biztosak lehetünk abban, hogy Jézus Krisztus nem kívánja meg egyetlen kereszténytől vagy zsidótól sem, hogy az ő valóságos testével és vérével legyen közössége. Jézus tehát itt a Belé vetett hitről beszél, és az evést, illetve ivást használja szimbolikus értelemben ennek szemléltetéséhez:
Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.
...Noha láttatok is engem, még sem hisztek... Aki én bennem hisz, örök élete van annak.
Én vagyok az életnek kenyere. ...az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért.
...Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
(János 6,35-36, 47-48, 51, 53-54)
Jézus valóban azt mondja, hogy annak, aki el akarja nyerni az örök életet, valóságosan ennie kell az ő testét és innia az ő vérét? Vagy talán inkább azt akarja tudomásunkra hozni, hogy hinnünk kell őbenne, és az evés és ivás analógiáját használja fel, hogy még inkább megvilágítsa mondanivalója igazságtartalmát? Nagyon egyértelműen kijelenti, hogy hit által lehet elnyerni az örök életet. De azt is mondja, hogy csak akkor lehet élete valakinek, ha eszi az ő testét. Talán itt egy kibékíthetetlen ellentmondással találjuk szembe magunkat, hacsak el nem fogadjuk azt, hogy az evés a hit szinonimájaként is használható.
Jézusnak nagyon jó oka volt arra, hogy az evést mint szimbólumot használja. Az Ószövetségben a papok ettek az áldozatból: „Amely pap megáldozza azt a bűnért, az egye meg azt...” (3Mózes 6,26); „A papok között minden férfiú eheti azt...” (3Mózes 6,29); lásd még 3Mózes 6,16,18; 7,6,15 stb. Jézus ezzel azt akarta a zsidók tudomására hozni, hogy ő maga az ószövetségi áldozatok beteljesedése, és hogy az ő teste és vére így adatik a világ bűneiért.
Ezzel együtt azt is jelezte, hogy mostantól fogva minden hívő egyben a papi szolgálatra is elhivatott. A törvény ideje alatt csak a papok ehettek az áldozatból, most azonban mindenkinek részesülnie kell az
ő testéből és véréből, ha Isten kegyelme által el akarja nyerni az örök életet. Mindenkinek hinnie kell, hogy Isten Fia hús-vér emberré lett, hogy meghaljon az emberiségért.
Nagyon sok más indokot is találhatnánk arra vonatkozóan, hogy Jézus nem szó szerint értette, hogy enni kell az ő testét és inni az ő vérét. Ő egyetlenegyszer áldoztatott fel a bűnökért. Ha valóságos értelemben vett evésről lenne szó, akkor annak akkor kellett volna megtörténnie.
A test, amelyet megfeszítettek és egy sírba eltemettek, feltámadott és megdicsőült. Most az Atyának jobbján ül a mennyben, és mostani, megdicsőült testében nincs vér. Ezért nem tudja azt többé kiontani, és nem tud újra meghalni. A régi test, amelynek élete a vérben volt, többé nem létezik. Pál apostol a következőket mondja: „...sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük...” (2Korintus 5,16).
Azt állítani tehát, hogy a katolikus oltárokon Jézus Krisztus megfeszítés előtti testét újra és újra fel lehet áldozni a bűnökért, nyilvánvaló ellentmondás nemcsak a Bibliával, hanem az emberi logikával is.
(János 6,35-36, 47-48, 51, 53-54)
Jézus valóban azt mondja, hogy annak, aki el akarja nyerni az örök életet, valóságosan ennie kell az ő testét és innia az ő vérét? Vagy talán inkább azt akarja tudomásunkra hozni, hogy hinnünk kell őbenne, és az evés és ivás analógiáját használja fel, hogy még inkább megvilágítsa mondanivalója igazságtartalmát? Nagyon egyértelműen kijelenti, hogy hit által lehet elnyerni az örök életet. De azt is mondja, hogy csak akkor lehet élete valakinek, ha eszi az ő testét. Talán itt egy kibékíthetetlen ellentmondással találjuk szembe magunkat, hacsak el nem fogadjuk azt, hogy az evés a hit szinonimájaként is használható.
Jézusnak nagyon jó oka volt arra, hogy az evést mint szimbólumot használja. Az Ószövetségben a papok ettek az áldozatból: „Amely pap megáldozza azt a bűnért, az egye meg azt...” (3Mózes 6,26); „A papok között minden férfiú eheti azt...” (3Mózes 6,29); lásd még 3Mózes 6,16,18; 7,6,15 stb. Jézus ezzel azt akarta a zsidók tudomására hozni, hogy ő maga az ószövetségi áldozatok beteljesedése, és hogy az ő teste és vére így adatik a világ bűneiért.
Ezzel együtt azt is jelezte, hogy mostantól fogva minden hívő egyben a papi szolgálatra is elhivatott. A törvény ideje alatt csak a papok ehettek az áldozatból, most azonban mindenkinek részesülnie kell az
ő testéből és véréből, ha Isten kegyelme által el akarja nyerni az örök életet. Mindenkinek hinnie kell, hogy Isten Fia hús-vér emberré lett, hogy meghaljon az emberiségért.
Nagyon sok más indokot is találhatnánk arra vonatkozóan, hogy Jézus nem szó szerint értette, hogy enni kell az ő testét és inni az ő vérét. Ő egyetlenegyszer áldoztatott fel a bűnökért. Ha valóságos értelemben vett evésről lenne szó, akkor annak akkor kellett volna megtörténnie.
A test, amelyet megfeszítettek és egy sírba eltemettek, feltámadott és megdicsőült. Most az Atyának jobbján ül a mennyben, és mostani, megdicsőült testében nincs vér. Ezért nem tudja azt többé kiontani, és nem tud újra meghalni. A régi test, amelynek élete a vérben volt, többé nem létezik. Pál apostol a következőket mondja: „...sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük...” (2Korintus 5,16).
Azt állítani tehát, hogy a katolikus oltárokon Jézus Krisztus megfeszítés előtti testét újra és újra fel lehet áldozni a bűnökért, nyilvánvaló ellentmondás nemcsak a Bibliával, hanem az emberi logikával is.
