2012. július 4., szerda

Marilyn Hickey - A Szent Szellem gyümölcse 9.


Hűség – a szellemek megítélése

Hűséges Barátunk és Vigasztalónk, a Szent Szellem teremti meg a hűség gyümölcsét bennünk. Ez a hűség Isten hűségének természete szerinti, ami mindig kitartó, rendíthetetlen, mozdíthatatlan és változhatatlan. Mivel Isten hűséges, a szeretete is mindig biztos. Ha hűségesek vagyunk, a szeretetünk, akárcsak az Ő szeretete, állandó és rendületlen marad.
Isten mindig bízhat abban, hogy a hűséges hívők hűségesek maradnak Hozzá és az Igéjéhez; és fontos, hogy mások is mindig számíthassanak arra, hogy a keresztények hűségesek maradnak, akármilyen körülmények között vagy akármilyen helyzetben is találják magukat. Azok a hívők, akik hűségben járnak, mindig megbízhatóak és kiszámíthatóak maradnak, a szavaikat és a tetteiket illetően is.
A hűség gyümölcse segít a keresztényeknek a szellemek megkülönbözetésében. A hűség a Biblia napi olvasásán, a jó imaéleten és a gyülekezetünkhöz, házasságunkhoz, barátainkhoz és munkáltatónkhoz való hűségen keresztül nyilvánul meg. Ha hűséges vagy, akkor olyan vagy, mint Jézus: „Hű az, aki elhívott titeket.” (1. Thesszalonika 5:24)
A keresztények négyféle szellemet különböztethetnek meg: (1) a Szent Szellemet (János 1:32–34); (2) jó angyalokat (Apostolok cselekedetei 12:1–11); (3) gonosz szellemeket (Apostolok cselekedetei 16:16–18) és (4) az emberi szellemet (Lukács 9: 53–55).
A Zsidó 5:14 elmondja, hogyan lehet szert tenni gyakorlatra a szellemek megkülönböztetése terén: „Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.”
A gyakorlat alapvető fontosságú a keresztény életben, mert ha a szellemünk és az érzékeink gyakorlottá válnak a jó és a rossz megkülönböztetésében, akkor ez nemcsak nekünk magunk­nak segít, hanem ezáltal mások felé is tudunk szolgálni, és védelmet kapunk a hamis tanításokkal szemben is. Ez az ajándék gyakran látomásokon (Jelenések 16:13–14) és álmo­kon (Máté 1:20–21) keresztül jön.
Ha éretté válsz, és meg tudod különböztetni a jót a rossztól, akkor a Szent Szellem használni tud a szellemek megkülönböztetésében. Ez az ajándék segíthet (1) a nyomorúságban levő és gonosz szellemek által elnyomott emberek megszabadításában (Apostolok cselekedetei 16:16–18); (2) az ördög szolgáinak a felismerésében (Apostolok cselekedetei 13:9–11); (3) az ördög cselvetéseinek leleplezésében, azért hogy a munkáját meg lehessen kötözni (Máté 18:18–20); (4) a hibák leleplezésében (János 16:16, 1. Timóteus 4:12, 2. Péter 2:1); és (5) azoknak az ördögi csodatevőknek a leleplezésében, akik nem Jézus nevét magasztalják fel (1. Korintus 12:3, 1. János 4:1–3).
A világban annyi gonoszság van, hogy nem nehéz megérteni, hogy a hűség miért olyan alapvető a szellemek megkülönböztetésének működésében. A hűség elengedhetetlen a démo­nok kiűzéséhez. Lehet, hogy kiűzöd a démont valakiből, és azután hét másik szellemmel jön vissza, hogy megtámadja azt a személyt. Ha nem vagy hűséges és nem maradsz mellette, amíg teljesen helyre nem áll, akkor bajba fog kerülni.
A közmondás szerint a gyakorlat teszi a mestert. Nagy gyakorlatra van szükség ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól; és a hűség alapvető a gyakorlat megszerzése során. Nem elég azonban gyakorlatra szert tenni; táplálkozni kell az Igével is. Figyeld meg, hogy Jézus a szavával, az igéjével űzte ki a gonosz szellemeket, nem pedig kézrátétellel. (Márk 1:27) A kézrátételről csak a betegekkel kapcsolatban van szó. (Márk 16:18)