Kenneth Hagin - Bibliai hit - A kételkedés Isten áldásainak a legnagyobb tolvaja 3.

A Biblia azt mondja: „A teljes szeretet kiűzi a félelmet.” A hit végzi el a munkát. A Máté 13,58-ban ez áll: „Nem is tett ott sok csodát az ő hitetlensegük miatt.” Márk ezt a 6. fejezet 5. versében így fejezi ki: „Nem tehet ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyított meg, rájuk vetvén ke­zét.” Jézus szolgálata alatt szülővárosában csak néhány ember gyógyult meg. A magyarázó fordítás kiemeli, hogy ezek is egyszerűbb esetek voltak. Egy bib­liai szótárban pedig azt olvassuk, hogy a görögben nyilvánvaló, hogy csak apróbb panaszokkal voltak ott emberek és ezek közül is csak néhány gyógyult meg. A kétely kifosztotta őket. A Márk 6,6 így folytatja: „És csodálkozott azoknak hitetlenségén.” Ha ezeknek a szavaknak a jelentését komolyan vesz-szük, akkor megértjük, hogy a kétely megrabolta egész Názáret városát azoktól az áldásoktól, amelyeket Isten nekik tartogatott. Amikor Jézus elhagyta a várost, az emberek ott maradtak betegen, pedig meggyógyulhattak volna. Meg kellett volna gyógyulniuk, de a kétely és a hitetlenség megfosztotta őket ettől az áldástól. A kétely meg tud fosztani egyéneket az áldástól, de egy egész gyü­lekezet hitetlensége Istent is vissza tudja tartani a munkától. A kétely - Isten nagy áldásainak nagy tolvaja.

Néhány évvel ezelőtt Texasban egy teljes evangéliumi gyülekezetben prédi­káltam. Ez már azután volt, hogy az Úr megjelent nekem látomásban, 1950-ben. Gyógyítás szempontjából ez volt a legnehezebb hely egész életemben. Bántott, hogy csak néhány ember gyógyult meg. Az Úr elé álltam, imádkoztam és böjtöltem. Imám és böjtöm második napján bennmaradtam a gyülekezeti épületben. A nap nagy részét imával töltöttem. Ima közben meglepőnek tűnt, hogy valaki el tudja olvasni az Igéket, de valójában nem veszi tudomásul, amit olvas. A Márk 6,5 még sohasem volt olyan éles előttem, mint akkor, amikor az Úr szólt, ahogy ott térdeltem az oltár mellett: „Ne érezd rosszul magad emiatt, hiszen én is csak néhány embert tudtam meggyógyítani a saját városomban. A szolga nem nagyobb az ő Uránál.” Szíven ütöttek a szavai, alig akartam elhin­ni, hogy valóban igaz lehet, hogy csak néhányan gyógyultak meg.

Majd azt kérte, lapozzak a Márk 6,5-höz, és miután elolvastam, elmondta, hogy én sem fogok tudni többet tenni Nála. Megkérdeztem: Miért csak néhá­nyan gyógyultak meg Názáretben? Válaszul felhívta figyelmemet a következő versre: „És csodálkozott azoknak hitetlenségén.” Megkérdeztem, én vajon mit tehetek ezek után? Azt tanácsolta, az aznap esti istentiszteleten ne a nagyte­remben imádkozzam a betegekért, hanem vigyem át őket valamelyik hátsó szobába, és ne engedjem, hogy más ott legyen, csak azok, akik igénylik ezt a szolgálatot. Még a pásztort és feleségét se engedjem be, csak ha ők is imát kér­nek.

„Nem szeretném így csinálni, rengeteg lesz a kritika” - feleltem az Úrnak. Ek­kor megmutatta a Márk 8-ból, hogyan fogta a vakot és vitte ki a városból, hogy imádkozzon érte. Emlékeztetett a Márk 7,32-33-ra is, amely azt mondja: „És hoztak néki egy nehezen szóló siketet és kérték őt, hogy vesse rá kezét. Ő pe­dig amikor kivitte azt a sokaság közül egy magát, az ujjait annak fülébe bocsá-tá és köpvén illette annak nyelvét.” Elmondta, hogy abban a városban igen nagy hitetlenség volt. Félrevonta a betegeket, hogy meggyógyíthassa őket. Ha az emberek pusmognak, mert én is így csinálom, akkor meg kell mutatnom ne­kik ezeket az igéket. Megtettem, és amikor így kezdtem el imádkozni a betege­kért, sokkal több gyógyult meg közülük.