Kathryn Kuhlman - Isten előtt egyenlők 6.

Thompsonék  felvettek  az  auditórium  előtt  és  megkezdtük  hosszú  utunkat  a  városon  keresztül.  Mindent akartak  tudni  az  érzéseimről.  Elmondtam  nekik,  hogy  végül  is  mennyire  féltem,  mikor  miss  Kuhlman imádkozott értem. Mikor hazaértünk, Mrs. Thompson hívott, menjek be egy kis időre. Bent a házban hozzám fordult és azt mondta: Ritva, hadd imádkozzam érted! Felnéztem  és  láttam,  amint  felém  jön,  kinyújtott  kezekkel,  hogy  fejemre  tegye.  Nem!  –  kiáltottam  és felugrottam.  Nem!  És  szinte  kifutottam  a  házból,  le  a lépcsőn  a  kocsimhoz,  és  sietve  továbbhajtottam  az utcán.

Nagyon  megbántam,  amit  tettem.  Csúnya  dolog  volt  így  bánni  egy barátnővel  –  tettem  magamnak szemrehányást, - ezután a csodálatos élmény után a Shrineben. De mégis elindultam hazafelé. Visszagondoltam  a megtisztító,  keresztelő  érzésre,  amit  a  Shrine  emeletén  éreztem.  Hirtelen  csodaszép
magasztaló ének és imádat tört fel a szívemből.
Énekelni kezdtem. Bár sokszor énekeltem a szülőföldem nyelvén, finnül, ezúttal a szavak és a zene teljesen szokatlan volt. Idegen, ismeretlen nyelven volt. Fogalmam se volt, mit énekelek, de tudatában voltam, hogy dicsőítő  ének, és nem  akartam  abbahagyni.  Folytattam  végig  az  úton,  szívem  mélyéből  énekeltem,  és engedtem, hogy a Szent Szellem adja úgy a dallamot, mint a szöveget.

A piacon megálltam, hogy tejet és kenyeret vásároljak a gyermekek számára, de aligha tudtam volna számot adni  a  boldogságról,  amit  éreztem.  Mikor visszamentem  a  kocsiba,  újra  énekeltem  az  idegen,  ismeretlen nyelven. Oly csodás volt! Mit   fogok   mondani   Arkadynak   és   a   gyermekeknek? - tűnődtem,   mikor   megálltam   a   ház   előtt. Tulajdonképpen  nem  is  tudom,  mi  történt.  Hogy  mondjam  el  nekik?  Elhatároztam,  hogy  nem  mondok
semmit. Ha ez valóság – gondoltam – úgyis kitalálják. Ha nem, nem mutatkozhatom előttük úgy, mint egy bolond. Nem  kellett  sokáig  várnom, hogy  kitalálják.  A  gyermekek  észrevették  a  különbséget  abban  a  pillanatban, hogy beléptem. Mama, valami történt veled! Úgy csillognak a szemeid! Lehajoltam és magamhoz vontam őket. Mily csodálatos volt lehajolni és nem érezni fájdalmat! Mily boldogság volt érezni a túláradó örömet, amely a szívükből az enyémbe áradt. Mily csodás az élet!
Pár  nap  múlva  Arkady  szólalt  meg  ő  nyugodt  hangján:  Valami  változás van  rajtad,  Ritva.  Észrevetted?  – kérdeztem. Nem tehetek róla, de éreztem. Te egészséges vagy. De még fontosabb, hogy boldog. Mi történt?


Erre  vártam.  Ezen  az  estén  aztán  kiöntöttem  a  szívemet  kedves,  gyengéd  férjem  előtt.  Változás  történt  – mondtam. Meggyógyultam.  Nemcsak  a hátamból  tűnt  el  a  fájdalom,  hanem  az  ízületi  gyulladás  is  megszűnt.  És  a
legutóbbi  orvosi  lelet  szerinti  cukorbajom  is  elmúlt.  Arkady,  nincs  többé  depresszió.  Észrevetted,  hogy vasárnap óta egyáltalán nem sírtam? Bólintott, és a szeme tele volt könnyel. Azonkívül abbahagytam az orvosságok szedését. Azóta még aszpirint se vettem be. Sem pálinkát. Tudom – mondta és szelíden mosolygott. Tudom.