Ebben a tanulmányban Istennek az új fajjal kapcsolatos céljával szeretnék foglalkozni. Mit kíván Isten elérni azáltal, hogy létrehozta ezt az új fajt Krisztusban? Szeretném párhuzamba vonni ezt egy előző tanulmánnyal, amelyben láttuk Isten céljait az első teremtésben, Ádám teremtésében, és hiszem, hogy meg tudom mutatni nektek, hogy mindazok a célok, amelyek meghiúsultak Ádám bukásával, tökéletességre jutottak az új fajban; Krisztusban. Teljes, abszolút egyenes párhuzam van az első teremtés és az új teremtés célja között, amit Isten kitűzött. Az új faj létrehozásával Isten elsősorban azokat a célokat akarta megvalósítani, amiket Ádám engedetlensége miatt nem tud betölteni. A Sátán tudja hátráltatni Isten céljait, de soha nem tudja teljesen meghiúsítani.
Az új teremtésben Isten céljai egy magasabb szinten valósulnak meg. Tehát nemcsak egy természetes, lelki szinten, a földi szinten, mint az első teremtésben, hanem szellemi szinten az új teremtésben. A célok ugyanakkor párhuzamba állíthatók, de magasabb szinten vannak. Nézzük meg ezt lépésről
lépésre. A negyedik tanulmányban rámutattunk, hogy Ádám teremtése egyedülálló módon történt. Teste földből volt formálva, agyagból, azután pedig belelehellte Isten a lehelletét. Rámutattam, hogy ez egy abszolút szemtől szemben állást jelentett Isten és Ádám teste között. Az, aki mindeneket
teremtett - ahogy láttuk az előző tanulmányunkban -, az Úr Jézus Krisztus volt, és Ádám megteremtésekor Isten, a Teremtő Krisztus személyében, szemtől szemben állt Ádám testével, az ajkát Ádám ajkával szembe helyezte, az orrát az orrával szemben, és belé lehellte az életnek lehelletét. Ez a belélegzett lehellet átváltoztatta az agyagtestet élő, emberi személlyé. Élő lélekké lett. Így történt Ádám teremtése. Ádám teremtése semmi mással nem hasonlítható össze a teremtésben. Ádám teljesen egyedülálló. A teremtés módszerét nézve itt szemtől szemben állást látunk a Teremtővel, és ezt követi az élő lehellet közvetlen belehellése, magából a Teremtő orrából. Az új teremtésnek a módszere pontos párhuzama ennek. A 2 Korinthus 5,17-ben Pál ezt a kifejezést
használja "új teremtés". Kicsit visszaegyünk és megnézzük, hogyan jött létre az új teremtés. Ezt az Igét sokat idéztem már.
"Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden."
Mindig mondom az embereknek, hogy ha ott találjátok a Bibliában, hogy "azért”, akkor mindig meg kell nézni, hogy miért van ott az az "azért". Sok évig valóban nem figyeltem fel a 2 Korinthus 5,17 elején levő "azért" szónak a jelentésére, de egészen a közelmúltban Isten megmutatta nekem, hogy az
előző versek miatt van ott. Az előző versek mutatják meg az új teremtés alapját. Most visszamegyünk a 2 Korinthus 5,14-17-re. Szeretném, ha megjegyeznétek, hogy az új teremtés felé fogunk haladni.
(14) Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket.
Tehát Pál szolgálatának indítéka Krisztus szerelmének a szorongatása.
(15) Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámasztatott.
Jézus az egész ádámi nemzetség halálával halt meg. Mivel mindannyian halottak voltunk a bűneinkben, ezért Ő elfoglalta helyünket, és meghalt a mi bűneinkért. Mindannyiunkért, mert mindannyian halottak voltunk.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
2013. november 12., kedd
Kenneth E. Hagin - Isteni természet
Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.
– 2PÉTER 1,4.
Amikor Isten gyermekévé lettél, Isten a saját természetét – az örök életet – plántálta el benned. Isten élete, természete, létezése benned, azonnal megváltoztatta a szellemedet. Átmentél a szellemi halálból – a sátán birodalmából – az életbe, Isten birodalmába. (1. Ján. 3,14) A sátán uralmából átkerültél a Krisztus Királyságába.
Amikor megkaptad az örök életet, a sátáni természet eltávozott belõled. Az a romlás, amibõl kimenekültél, a szellemi halál, a sátáni természet. (2Pét. 1,4) A sátáni természet eltávozott tõled, nem elméletileg, ha nem ténylegesen. A 2Korintus 5,17 kijelenti: „…a régiek elmúltak…” És Isten természete került beléd. Immár részese vagy az Õ isteni természetének – Isten természetének
– Isten életének!
Megvallás: Isten élete van bennem. Isten természete van bennem. Isten képessége van bennem. Isten bölcsessége van bennem. Ahhoz, hogy kudarcot valljak, Istennek kellene kudarcot vallania. Isten azonban sohasem vallhat kudarcot! Én pedig részese vagyok az Õ isteni természetének.
– 2PÉTER 1,4.
Amikor Isten gyermekévé lettél, Isten a saját természetét – az örök életet – plántálta el benned. Isten élete, természete, létezése benned, azonnal megváltoztatta a szellemedet. Átmentél a szellemi halálból – a sátán birodalmából – az életbe, Isten birodalmába. (1. Ján. 3,14) A sátán uralmából átkerültél a Krisztus Királyságába.
Amikor megkaptad az örök életet, a sátáni természet eltávozott belõled. Az a romlás, amibõl kimenekültél, a szellemi halál, a sátáni természet. (2Pét. 1,4) A sátáni természet eltávozott tõled, nem elméletileg, ha nem ténylegesen. A 2Korintus 5,17 kijelenti: „…a régiek elmúltak…” És Isten természete került beléd. Immár részese vagy az Õ isteni természetének – Isten természetének
– Isten életének!
Megvallás: Isten élete van bennem. Isten természete van bennem. Isten képessége van bennem. Isten bölcsessége van bennem. Ahhoz, hogy kudarcot valljak, Istennek kellene kudarcot vallania. Isten azonban sohasem vallhat kudarcot! Én pedig részese vagyok az Õ isteni természetének.
R. Liardon - Evan Roberts 10.
Egy dolog biztos: Evan Roberts összejövetelei valóban természetfeletti élményt nyújtottak. Megvolt hozzá a képessége, hogy mint valami tapintható erőbe, belépjen a Szent Szellem jelenlétébe. Az egyszerű hívőkben tudatosította a szellemvilág valóságát, különösen ami a tisztaságot és az Isten iránti szent viszonyulást illeti. Minthogy ritkán prédikált, három énekesnő, Annié Davies, Maggie Davies és S. A. Jones társaságában utazott, akik Istentől ihletett üzenetüket énekszóval mondták el a gyülekezetnek. Evan mindenkit megdorgált, aki megpróbálta elhallgattatni éneküket. Hitt abban, hogy a főszerepet kizárólag a Szent Szellem kaphatja meg, s hogy senkinek sincs joga megzavarni Őt. Úgy érezte, ha valaki ezt tenné, megnyílna az út egyfajta rossz tekintély és ellenőrzés előtt.
Evan számára a Szent Szellem nem valami láthatatlan erő volt, hanem isteni Személy, aki méltó arra, hogy dicsérjék és - hiszen istensége szerint ez megilleti - imádják Őt, s akinek engedelmeskedni kell. Ő maga annyira érzékeny volt erre, hogy ha csak egy vagy két személy is nem a megfelelő módon viszonyult Hozzá, felállt és ezt mondta: „A Szellem nem maradhat velünk.” Azután pedig sok esetben otthagyta az istentiszteletet.
A helybéli városok és a környező települések lakói gyakran tömegével özönlöttek az Evan által tartott összejövetelek színhelyére. Egy háromezres városban például ezernél is többen jöttek el. Ha nem érkeztek elég korán, s már nem maradt hely számukra, akkor letáboroztak odakünn - csakhogy egy pillantást is elkapjanak az odabenn folyó események látványából. A meghökkent tudósítók meg is jegyezték, hogy ezekre a településekre még sohasem látogattak el olyan sokan, mint Evan Roberts ottlétekor. Az ébredés híre csakhamar külföldre is eljutott. Rengetegen látogattak el hozzájuk Dél-Afrikábói, Oroszországból, Indiából, Írországból, Norvégiából, Kanadából és Hollandiából. Egy csoport amerikai éppen idejében érkezett, hogy elmondhassa: „Ott voltam, amikor a csodák történtek." Sokan haza is vittek az ébredésből valamit. Állítólag Frank Bartleman, a kaliforniai evangélista és újságíró is levelet írt Evannek ekkoriban. Megkérdezte őt, miképpen lobbanhatna lángra Amerikában is az ébredés. Többször is levelet váltottak ebben a kérdésben, és Evan mindannyiszor felsorolta az ébredéshez vezető alapelveket; egyúttal bátorította Bartlemant az ébredés keresésére, és a walesi imatámogatás felől biztosította őt. Később Bartleman jegyezte föl az Azusa utcai eseményeket, amelyek 1906-ban kezdődtek Dél-Kaliforniában. Kétségtelen, hogy a walesi ébredés világszerte éhséget váltott ki Isten iránt.
Evan számára a Szent Szellem nem valami láthatatlan erő volt, hanem isteni Személy, aki méltó arra, hogy dicsérjék és - hiszen istensége szerint ez megilleti - imádják Őt, s akinek engedelmeskedni kell. Ő maga annyira érzékeny volt erre, hogy ha csak egy vagy két személy is nem a megfelelő módon viszonyult Hozzá, felállt és ezt mondta: „A Szellem nem maradhat velünk.” Azután pedig sok esetben otthagyta az istentiszteletet.
A helybéli városok és a környező települések lakói gyakran tömegével özönlöttek az Evan által tartott összejövetelek színhelyére. Egy háromezres városban például ezernél is többen jöttek el. Ha nem érkeztek elég korán, s már nem maradt hely számukra, akkor letáboroztak odakünn - csakhogy egy pillantást is elkapjanak az odabenn folyó események látványából. A meghökkent tudósítók meg is jegyezték, hogy ezekre a településekre még sohasem látogattak el olyan sokan, mint Evan Roberts ottlétekor. Az ébredés híre csakhamar külföldre is eljutott. Rengetegen látogattak el hozzájuk Dél-Afrikábói, Oroszországból, Indiából, Írországból, Norvégiából, Kanadából és Hollandiából. Egy csoport amerikai éppen idejében érkezett, hogy elmondhassa: „Ott voltam, amikor a csodák történtek." Sokan haza is vittek az ébredésből valamit. Állítólag Frank Bartleman, a kaliforniai evangélista és újságíró is levelet írt Evannek ekkoriban. Megkérdezte őt, miképpen lobbanhatna lángra Amerikában is az ébredés. Többször is levelet váltottak ebben a kérdésben, és Evan mindannyiszor felsorolta az ébredéshez vezető alapelveket; egyúttal bátorította Bartlemant az ébredés keresésére, és a walesi imatámogatás felől biztosította őt. Később Bartleman jegyezte föl az Azusa utcai eseményeket, amelyek 1906-ban kezdődtek Dél-Kaliforniában. Kétségtelen, hogy a walesi ébredés világszerte éhséget váltott ki Isten iránt.
Tom Marshall - A kapcsolatokat károsító magatartásformák 7.
A tiszteletet romboló viselkedésmódok
Mihelyt elkezdjük felismerni a tisztelet szerepének fontosságát a kapcsolatokban, és hogy ennek milyen velejárói vannak, gyakran fájdalmasan ébredünk tudatára az ezen a területen elkövetett hibáinknak. A számunkra legtöbbet jelentő kapcsolatokba, vagy azokba, amelyek életünk legnagyobb részét kitöltik, gyakran beszivárognak olyan magatartásformák és tettek, amelyek valójában tiszteletlenséget fejeznek ki a másik emberrel szemben. A világi bölcsesség mintha még táplálná is ezt a gondolkodásmódot. Azt tanították nekünk, hogy a megismerés megvetést eredményez, a bálványozott embereknek is megvannak a maguk gyengéi, senki sem lehet hős az inasa szemében. Mintha azt mondanák ezzel, hogy minél jobban megismerünk valakit, annál kevésbé fogjuk tisztelni. Erre később még visszatérünk.
Ezenkívül egyre tisztábban felismerjük azokat a valódi érzelmeket, amelyek néha a kapcsolati problémáink miatt érzett haragunk, neheztelésünk vagy sérelmeink mögött lapulnak: tudatára ébredünk annak, hogy valamilyen módon meggyaláztak bennünket. Nem értékkel bíró személyként bántak velünk, hanem úgy, mintha tárgyak, vagy ami még rosszabb, szemét lennénk. Az elveszített méltóság itt a probléma.
Hadd álljon itt néhány általánosan elterjedt attitűd, viselkedésmód, amely árthat a tiszteletnek, vagy nagyon megnehezíti önbecsülésünk megőrzését.
Olyan viselkedésmódok, amelyek megnehezítik, hogy tiszteljenek bennünket
Az első dolog az alkalmatlanság és az ismétlődő kudarcok. A kudarc csak akkor veszélyezteti más emberek irántunk tanúsított tiszteletét vagy önbecsülésünket, ha olyan területen ér minket, amelyről azt állítottuk, hogy értünk hozzá, vagy szorosan kapcsolódik egy célkitűzéshez, amelyet vállaltunk. Aligha fogom elveszíteni az emberek megbecsülését azért, mert nem vagyok jó térképolvasó. De ha azt állítom, hogy szakértő vagyok ebben a kérdésben, és elvállalom egy erdei túra vezetését, hogy ott aztán alaposan eltévedjünk, valószínűleg gyorsan elveszítem túravezetői hírnevemet.
Hasonló módon, ha egy adott helyzetben mindent megteszünk, ami rajtunk múlik, mégis kudarcot vallunk, nem valószínű, hogy elveszítjük az emberek megbecsülését. Ezt fogják mondani: “Legalább megpróbálta”. De ha csak tessék-lássék módon, hanyagul csinálunk valamit, a látszat kedvéért, akkor embertársainknak nehezére esik majd tisztelniük minket.
A második a felelőtlenség, amikor valaki a saját vágyainak kielégülését hajszolja, és nem törődik azzal, hogy tetteinek milyen következményei vannak másokra nézve, vagy megpróbál kibújni a felelősség alól, és másokat hibáztat saját cselekedeteinek következményeiért. A felelőtlen viselkedés gyorsan megfoszt minket az emberek tiszteletétől.
Mihelyt elkezdjük felismerni a tisztelet szerepének fontosságát a kapcsolatokban, és hogy ennek milyen velejárói vannak, gyakran fájdalmasan ébredünk tudatára az ezen a területen elkövetett hibáinknak. A számunkra legtöbbet jelentő kapcsolatokba, vagy azokba, amelyek életünk legnagyobb részét kitöltik, gyakran beszivárognak olyan magatartásformák és tettek, amelyek valójában tiszteletlenséget fejeznek ki a másik emberrel szemben. A világi bölcsesség mintha még táplálná is ezt a gondolkodásmódot. Azt tanították nekünk, hogy a megismerés megvetést eredményez, a bálványozott embereknek is megvannak a maguk gyengéi, senki sem lehet hős az inasa szemében. Mintha azt mondanák ezzel, hogy minél jobban megismerünk valakit, annál kevésbé fogjuk tisztelni. Erre később még visszatérünk.
Ezenkívül egyre tisztábban felismerjük azokat a valódi érzelmeket, amelyek néha a kapcsolati problémáink miatt érzett haragunk, neheztelésünk vagy sérelmeink mögött lapulnak: tudatára ébredünk annak, hogy valamilyen módon meggyaláztak bennünket. Nem értékkel bíró személyként bántak velünk, hanem úgy, mintha tárgyak, vagy ami még rosszabb, szemét lennénk. Az elveszített méltóság itt a probléma.
Hadd álljon itt néhány általánosan elterjedt attitűd, viselkedésmód, amely árthat a tiszteletnek, vagy nagyon megnehezíti önbecsülésünk megőrzését.
Olyan viselkedésmódok, amelyek megnehezítik, hogy tiszteljenek bennünket
Az első dolog az alkalmatlanság és az ismétlődő kudarcok. A kudarc csak akkor veszélyezteti más emberek irántunk tanúsított tiszteletét vagy önbecsülésünket, ha olyan területen ér minket, amelyről azt állítottuk, hogy értünk hozzá, vagy szorosan kapcsolódik egy célkitűzéshez, amelyet vállaltunk. Aligha fogom elveszíteni az emberek megbecsülését azért, mert nem vagyok jó térképolvasó. De ha azt állítom, hogy szakértő vagyok ebben a kérdésben, és elvállalom egy erdei túra vezetését, hogy ott aztán alaposan eltévedjünk, valószínűleg gyorsan elveszítem túravezetői hírnevemet.
Hasonló módon, ha egy adott helyzetben mindent megteszünk, ami rajtunk múlik, mégis kudarcot vallunk, nem valószínű, hogy elveszítjük az emberek megbecsülését. Ezt fogják mondani: “Legalább megpróbálta”. De ha csak tessék-lássék módon, hanyagul csinálunk valamit, a látszat kedvéért, akkor embertársainknak nehezére esik majd tisztelniük minket.
A második a felelőtlenség, amikor valaki a saját vágyainak kielégülését hajszolja, és nem törődik azzal, hogy tetteinek milyen következményei vannak másokra nézve, vagy megpróbál kibújni a felelősség alól, és másokat hibáztat saját cselekedeteinek következményeiért. A felelőtlen viselkedés gyorsan megfoszt minket az emberek tiszteletétől.
2013. november 11., hétfő
Megjelent! Phiilips, Craig & Dean - Hope For All the World (2013)
01. For All the World
02. O Come O Ye Faithful
03. Do You Hear What I Hear
04. A Night of Hope
05. God Bless Us
06. Jingle Bells
07. God Rest Ye Merry Gentlemen
08. Born is the King (It's Christmas)
09. The First Noel
10. Suddenly
Mondják meg a feleségemnek: Jézus az Isten Fia! – Accra, Ghána – 3. nap
Kedves missziós partnereink!
A mai este egyike volt azoknak az estéknek, amelyeket nehéz szavakkal leírni. Most is, mint mindig, az üdvösség evangéliumának hirdetése állt a középpontban, amelyre több ezren válaszoltak. Azonban ahol az evangéliumot hirdeik, ott elmaradhatatlanok a csodák. Jóllehet az igehirdetésben szinte meg sem említettem a gyógyulást, a Szent Szellem szereti tudatosítani az emberekben, hogy Jézus valóban Úr, azzal, hogy bemutatja az Ő országát természetfölötti megnyilvánulásokkal.
Ma este számtalan csodának lehettünk tanúi: egy tíz éve vak férfi visszanyerte a látását; egy „vérfolyásos” asszony meggyógyult; egy süket férfi hallott; egy asszony eldobta a mankóit; egy másik levette a nyakmerevítőjét. A színpadon táncoltam egy asszonnyal, aki korábban nyomorék volt! Mégis, a legmegindítóbb bizonyságtételt a legvégén hallottuk: meg is kértem a videós csapatunkat, hogy a nyers videót adják oda róla, hogy magatok is láthassátok, mi történt itt Accrában nem sokkal ezelőtt:
Egy férfi, aki már két éve süket volt, egyik városból a másikba utazott vonattal, és Accrában, a fővárosban kellett átszállnia, de lekéste a csatlakozást, ezért úgy gondolta, hogy megnézi a belvárost (itt található a Függetlenség tere, az evangélizáció helyszíne). Fogalma sem volt róla, hogy ott evangélizáció zajlik, és mivel egy kukkot nem értett abból, ami ott elhangzik, lefeküdt a földre aludni. Amikor azonban felébredt, legnagyobb döbbenetére, hallott! Felszaladt a színpadra, és remegve állt meg előttem, szinte sokkos állapotban. „Az én nevem Mohamed” - kezdte, és aztán elmondta a történetét.
Megkérdeztem tőle, tudja-e, hogy ki volt az, aki meggyógyította, mire ezt válaszolta: „A Mindenható Isten követe...Jézus”. Az egész annyira keresetlen és friss volt. Láthattam, ahogy szinte keresi a szavakat ahhoz, amit éppen átél. „Jézus az...Jézus az...Ő az Isten”, mondta, és látszott, hogy ez a meggyőződés csak most születik meg benne. Azzal folytatta, hogy „Még a Korán is azt írja, hogy ha nem hiszel Jézusban, nem vagy jó muszlim”. Úgy tűnt, hogy próbálja igazolni magának a dolgot. Én azonban felelősségemnek éreztem, hogy a sok ezer ember előtt világossá tegyem, hogy „Jézus nem csak Isten követe volt. Ő az élő Isten Fia. Ő az út, az igazság és az élet...”
A beszélgetésünk végére úgy tűnt, hogy megnyugodott és teljesen bizonyossá vált, de mindenképpen azt akarta, hogy a feleségéhez is eljusson ez az üzenet. Ezért a mikrofonba bemondta a város nevét, ahol élnek, és azt kérte, hogy „ha bárki felismer itt engem, kérem mondja meg a feleségemnek, hogy Jézus az Isten Fia, és hogy meggyógyultam!” Bárcsak ott lettetek volna akkor, és láttátok volna a tömeg reakcióját! Nincs olyan focicsapat, amelyiket így ünnepeltek volna - mindenki ugrált és kiabált kibeszélhetetlen örömmel és eltelve Isten dicsőségével! Olyan pillanat volt ez, amelyet soha nem felejtek el...
Veletek együtt az evangélium ügyében:
Daniel Kolenda evangélista,
és Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
A mai este egyike volt azoknak az estéknek, amelyeket nehéz szavakkal leírni. Most is, mint mindig, az üdvösség evangéliumának hirdetése állt a középpontban, amelyre több ezren válaszoltak. Azonban ahol az evangéliumot hirdeik, ott elmaradhatatlanok a csodák. Jóllehet az igehirdetésben szinte meg sem említettem a gyógyulást, a Szent Szellem szereti tudatosítani az emberekben, hogy Jézus valóban Úr, azzal, hogy bemutatja az Ő országát természetfölötti megnyilvánulásokkal.
Ma este számtalan csodának lehettünk tanúi: egy tíz éve vak férfi visszanyerte a látását; egy „vérfolyásos” asszony meggyógyult; egy süket férfi hallott; egy asszony eldobta a mankóit; egy másik levette a nyakmerevítőjét. A színpadon táncoltam egy asszonnyal, aki korábban nyomorék volt! Mégis, a legmegindítóbb bizonyságtételt a legvégén hallottuk: meg is kértem a videós csapatunkat, hogy a nyers videót adják oda róla, hogy magatok is láthassátok, mi történt itt Accrában nem sokkal ezelőtt:
Egy férfi, aki már két éve süket volt, egyik városból a másikba utazott vonattal, és Accrában, a fővárosban kellett átszállnia, de lekéste a csatlakozást, ezért úgy gondolta, hogy megnézi a belvárost (itt található a Függetlenség tere, az evangélizáció helyszíne). Fogalma sem volt róla, hogy ott evangélizáció zajlik, és mivel egy kukkot nem értett abból, ami ott elhangzik, lefeküdt a földre aludni. Amikor azonban felébredt, legnagyobb döbbenetére, hallott! Felszaladt a színpadra, és remegve állt meg előttem, szinte sokkos állapotban. „Az én nevem Mohamed” - kezdte, és aztán elmondta a történetét.
Megkérdeztem tőle, tudja-e, hogy ki volt az, aki meggyógyította, mire ezt válaszolta: „A Mindenható Isten követe...Jézus”. Az egész annyira keresetlen és friss volt. Láthattam, ahogy szinte keresi a szavakat ahhoz, amit éppen átél. „Jézus az...Jézus az...Ő az Isten”, mondta, és látszott, hogy ez a meggyőződés csak most születik meg benne. Azzal folytatta, hogy „Még a Korán is azt írja, hogy ha nem hiszel Jézusban, nem vagy jó muszlim”. Úgy tűnt, hogy próbálja igazolni magának a dolgot. Én azonban felelősségemnek éreztem, hogy a sok ezer ember előtt világossá tegyem, hogy „Jézus nem csak Isten követe volt. Ő az élő Isten Fia. Ő az út, az igazság és az élet...”
A beszélgetésünk végére úgy tűnt, hogy megnyugodott és teljesen bizonyossá vált, de mindenképpen azt akarta, hogy a feleségéhez is eljusson ez az üzenet. Ezért a mikrofonba bemondta a város nevét, ahol élnek, és azt kérte, hogy „ha bárki felismer itt engem, kérem mondja meg a feleségemnek, hogy Jézus az Isten Fia, és hogy meggyógyultam!” Bárcsak ott lettetek volna akkor, és láttátok volna a tömeg reakcióját! Nincs olyan focicsapat, amelyiket így ünnepeltek volna - mindenki ugrált és kiabált kibeszélhetetlen örömmel és eltelve Isten dicsőségével! Olyan pillanat volt ez, amelyet soha nem felejtek el...
Veletek együtt az evangélium ügyében:
Daniel Kolenda evangélista,
és Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
CFAN - Istené legyen a dicsőség! Accra, Ghána – 2. nap
Kedves missziós partnereink!
Ma este a tömeg a tegnapihoz képest közel megkétszereződött. Vessetek egy pillantást a csatolt panoráma képre! Döbbenetes látni ezt a számbeli növekedést. Ma Jézus Krisztus vérének erejéről prédikáltam, és sok ezren válaszoltak a megtérésre hívásra. A megtérő ima elmondása után, mint általában szoktuk, megtörtük az átkokat, elégettük a varázslók eszközeit, majd imádkoztunk a betegekért - micsoda evangéliumi csomag!
Egy férfi, akinek a karja hat éven át béna volt, az imádság után azonnal tökéletesen tudta mozgatni azt, és teljesen fájdalommentesen!
Egy másik férfit úgy hoztak hordágyon a ma esti alkalomra, mert nem tudott járni, és a földön feküdt, miközben imádkoztunk a betegekért. Az ima alatt teljesen meggyógyult, felkelt és járt!
Az Úrtól az ismeret beszédét kaptam egy férfiról, akinek a nyakán bal oldalt egy kidudorodás volt, és az illető előre is jött a színpadhoz. Az imádság alatt a dudor eltűnt a nyakáról.
Egy asszony, akinek fájdalmakkal járó melldaganata volt, teljesen meggyógyult - a csomó eltűnt, és a fájdalom is elmúlt.
Ez csak kis ízelítő volt azokból a nagyszámú csodákból, amelyeket Jézus ma este véghezvitt. Istené legyen a dicsőség mindazért, amit cselekedett!
Veletek együtt az Evangélium ügyében:
Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
2013. november 9.
Ma este a tömeg a tegnapihoz képest közel megkétszereződött. Vessetek egy pillantást a csatolt panoráma képre! Döbbenetes látni ezt a számbeli növekedést. Ma Jézus Krisztus vérének erejéről prédikáltam, és sok ezren válaszoltak a megtérésre hívásra. A megtérő ima elmondása után, mint általában szoktuk, megtörtük az átkokat, elégettük a varázslók eszközeit, majd imádkoztunk a betegekért - micsoda evangéliumi csomag!
Egy férfi, akinek a karja hat éven át béna volt, az imádság után azonnal tökéletesen tudta mozgatni azt, és teljesen fájdalommentesen!
Egy másik férfit úgy hoztak hordágyon a ma esti alkalomra, mert nem tudott járni, és a földön feküdt, miközben imádkoztunk a betegekért. Az ima alatt teljesen meggyógyult, felkelt és járt!
Az Úrtól az ismeret beszédét kaptam egy férfiról, akinek a nyakán bal oldalt egy kidudorodás volt, és az illető előre is jött a színpadhoz. Az imádság alatt a dudor eltűnt a nyakáról.
Egy asszony, akinek fájdalmakkal járó melldaganata volt, teljesen meggyógyult - a csomó eltűnt, és a fájdalom is elmúlt.
Ez csak kis ízelítő volt azokból a nagyszámú csodákból, amelyeket Jézus ma este véghezvitt. Istené legyen a dicsőség mindazért, amit cselekedett!
Veletek együtt az Evangélium ügyében:
Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
2013. november 9.
2013. november 10., vasárnap
David Wilkerson - AZ ÚJ SZÖVETSÉG ÉS AZ ÚR ÓVÓ SZERETETE 3.
HA BÍZOL ISTEN
SZÖVETSÉGES ÍGÉRETEIBEN, ÉS MEGNYUGSZOL BENNÜK, MÁR AKKOR ÖRÜLHETSZ A
GYŐZELEMNEK ÉS AZ URALKODÁSNAK, MIELŐTT MÉG SZEMBESZÁLLNÁL AZ ELLENSÉGGEL.
Az
új szövetség eredményeként még a harc kezdete előtt biztosak lehetünk a
győzelemben. Ez még a Dáviddal kötött szövetség áldása, amelyet Isten átemelt
az új szövetségbe is.
Isten
ezt ígérte nekünk az új szövetség által: Leigázom ellenségeidet: a testedet, a
kísértéseidet és a gonoszt. Önmagádtól nem tudod legyőzni őket. Bíznod kell
szövetséges ígéreteimben. Ekkor előre örvendezhetsz majd a győzelemnek, mielőtt
még harcba szállnál. Már a csata kezdete előtt számíthatsz a győzelmi koronára.
Dávid
szíve megtelt örömmel. így énekelt: „Uram, a te erődnek örül a király. Mennyire
ujjong, hogy megsegítetted! Megadtad neki szíve kívánságát, ajka óhajtását nem
tagadtad meg.” (Zsolt 21,1-2) Amikor ezt olvasod, eltűnődhetsz: Vajon miért
örül Dávid? Olyan heves támadással áll szemben, mint még soha. Az ellenség
dühösebben csap le rá, mint valaha. Megsebesülhet, és meg is ölhetik. Hogyan
örülhet ennyire, amikor ilyen hatalmas ellenséggel áll szemben?
Dávid
maga felel erre: „Hiszen gazdag áldással fordulsz feléje [megőrzöd őt
áldásoddal], fejére színarany koronát teszel” (3. v.).
Az,
amit itt Dávid mond, teljesen megváltoztatja az életet. Egyszerűbben kifejezve
ezt mondja: Hatalmas ellenséggel állok szemben, amely arra törekszik, hogy
elpusztítson. Én azonban már nem félek és nem aggódom. Inkább örülök, mert a
lelkemben béke van. Miért? Azért, mert az Úr előre látta a harcomat. Már tudta,
milyen stratégiával jön rám az ellenség, és előre elküldte mennyei seregeit,
hogy vívják meg helyettem a csatát.
Az
én Istenem - folytatta Dávid - biztosított a szeretetéről. Tudom, hogy nem
haragszik rám. Lehet, hogy az ellenséggel folytatott harcban megbukok vagy
elesem, és valamikor talán úgy látszik, hogy végem van. Isten azonban azt
mondta nekem, hogy felkelek, erőt kapok tőle, és megnyerem a csatát. Saját
Lelkének erejét adja nekem.
Ekkor
Dávid, közvetlenül a háború előtt, így tett bizonyságot a hitéről: „...fejére
(fejemre) színarany koronát teszel” (3. v.). Az aranykorona, amelyet itt Dávid
említ, a győzelem és az uralkodás szimbóluma. Röviden szólva: Dávid tökéletesen
biztos volt abban, hogy vereséget mér az ellenségre. Ezért így beszélt: Isten
ígéretén lovagolva indulok a harcba. Ő azt mondta, hogy győzelmi koronával
térek vissza a csatából.
Ezt
tanulhatjuk meg Isten megőrző jóságáról: Előre látja összes harcunkat: minden
csatánkat, amelyet a bűnnel, a testtel és az ördöggel vívunk. Könyörületében és
jóságában már a lejárat előtt kifizeti adósságunkat. A szövetség által előre
megfizette bukásainkat és visszaeséseinket. Szövetségi esküje biztosítja
életünkre nézve az ő jóságos védelmét.
Győzelmünk
elvégzett dolog. Azt azonban meg kell értenetek, hogy ez a tanítás nem érvényes
azokra a hívőkre, akik kacérkodnak a bűnnel. Ha nem akarnak szakítani a
kívánsággal, azzal máris megadták magukat az ellenségnek. Az ilyen emberek
egyáltalán nem akarnak szabadok lenni. A szívük máris megkeményedett. Újra és
újra kipróbálják, vajon kegyelmes-e még hozzájuk Isten, míg végül odáig jutnak,
hogy megvetik ezt a kegyelmet.
Isten
megóvó jósága csak azokra vonatkozik, akik szeretik Jézust, és a bűn
meglepetésszerűen tör rájuk. Az Úr biztosít minket arról, hogy ha időlegesen
esetleg el is esünk, talpra fogunk állni, és így kerülünk ki a harcból – mert
Jézus már megfizette adósságunkat. Ezért bíznunk kell benne, és meg kell
ragadnunk ígéreteit. Ereje által győztesen kerülünk ki a harcból.
Lehet,
hogy az ellenség kardja véresre sebesített. Valahogyan elbuktál, és most le
vagy sújtva, kételkedsz, hogy valaha is helyreállhatsz. Ne feküdj tovább
haldokolva! Kelj fel! Nem heverhetsz tovább a bűnben, kutatva: „Hogyan
tévedhettem rossz útra?” Támaszkodj az Isten szerető jóságára vonatkozó
szövetségi ígéretekre! Valld meg bűneidet, és ragadd meg bocsánatát! Ő
megígérte, hogy minden csatából győztesként kerülsz ki – de nem a saját erőd és
ügyességed fog megkoronázni, hanem az övé. „Mutasd meg hatalmadat, Uram! Mi
pedig énekelünk, zsoltárt zengünk hatalmas tetteidről.” (Zsolt 21,14)
Kenneth E. Hagin - Miért jött el Jézus?
A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bõvölködjenek. – JÁNOS 10,10.
Miért jött Jézus?
Azért jött Jézus, hogy megosszon velünk néhány alapelvet, ami szerint élnünk kell? Azért jött, hogy egy erkölcsi kódexet adjon nekünk – mit szabad és mit nem – hogy ezzel kiigazítson minket? Vagy talán azért jött, hogy új vallást vagy új gyülekezetet alapítson?
Nem! Jézus egy célból jött el: Hogy nekünk életünk legyen, és hogy bõvölködjünk benne! Ez a szó, ’élet’, az Evangélium legnagyobb szava. Az embernek életre volt szüksége, mert szellemi halott volt.
A szellemi halál, az ördög természete, Ádám bûnbe esésekor került az emberbe, egyben az ember bukását okozva. Isten munkája minden korban arra irányult, hogy megsemmisítse ezt az ördögi természetet. Ezért jött el Jézus a földre. Õ kijelentette: „…én azért jöttem, hogy életük legyen…” Egyetlen dolog elégíti ki az ember szükségletét: Isten természete, az örök élet. Ezt semmi nem tudja helyettesíteni. Amikor valaki befogadja az örök életet, Isten természetét, Isten életét fogadja magába. Ez az isteni cselekedet változtatja meg az embert, aki azonnal átkerül általa a sátán családjából Isten családjába.
Megvallás: A szellemem részesedett Isten életébõl. Én élõvé váltam Isten elõtt. A szellemem részesedett Isten természetébõl. Hagyom, hogy Isten bennem lévõ élete és természete uralkodjon felettem.
Miért jött Jézus?
Azért jött Jézus, hogy megosszon velünk néhány alapelvet, ami szerint élnünk kell? Azért jött, hogy egy erkölcsi kódexet adjon nekünk – mit szabad és mit nem – hogy ezzel kiigazítson minket? Vagy talán azért jött, hogy új vallást vagy új gyülekezetet alapítson?
Nem! Jézus egy célból jött el: Hogy nekünk életünk legyen, és hogy bõvölködjünk benne! Ez a szó, ’élet’, az Evangélium legnagyobb szava. Az embernek életre volt szüksége, mert szellemi halott volt.
A szellemi halál, az ördög természete, Ádám bûnbe esésekor került az emberbe, egyben az ember bukását okozva. Isten munkája minden korban arra irányult, hogy megsemmisítse ezt az ördögi természetet. Ezért jött el Jézus a földre. Õ kijelentette: „…én azért jöttem, hogy életük legyen…” Egyetlen dolog elégíti ki az ember szükségletét: Isten természete, az örök élet. Ezt semmi nem tudja helyettesíteni. Amikor valaki befogadja az örök életet, Isten természetét, Isten életét fogadja magába. Ez az isteni cselekedet változtatja meg az embert, aki azonnal átkerül általa a sátán családjából Isten családjába.
Megvallás: A szellemem részesedett Isten életébõl. Én élõvé váltam Isten elõtt. A szellemem részesedett Isten természetébõl. Hagyom, hogy Isten bennem lévõ élete és természete uralkodjon felettem.
Dave Hunt - Lelkek megrontója 11.
A katolikus-protestáns háborúk
II. Pál nem elégedett meg a protestánsok teológiai kiátkozásával (a tridenti zsinat rendeletei több mint 100 átkot mondanak ki a protestáns tanokra), fizikailag is meg akarta semmisíteni őket. A német-római császárnak, a spanyol V. Károlynak „1 millió dukátot, 12 ezer fős gyalogos hadsereget és 500 lovat ígért, ha minden erejével az eretnekek ellen fordul”. A katolikus császár nagyon is örült annak, hogy okot talált, hogy a rivális német protestáns fejedelmeket alárendeltségre kényszerítse, és hogy „összezúzza a protestantizmust, és így birodalmában egy egységes katolikus hitet terjeszthessen el, ami majd - ahogyan ezt hitte - megerősíti és jó szolgálatot tesz kormányának”.
Ezután közel tíz évig tartó háború következett Európában. III. Pál „kiadott egy bullát, amelyben kiközösíti mindazokat, akik ellenállnak Károlynak, és bűnbocsánatot ígér azoknak, akik támogatják”.
A mindkét tábort érő komoly veszteségek és a rivalizáló uralkodók közötti árulások révén a protestánsok elég erősek maradtak ahhoz, hogy a császárt kompromisszumra kényszerítsék. Will Durant elmagyarázza a megegyezést, amely által létrejöttek a még napjainkban is fennálló államegyházak Európában:
"Azért, hogy béke legyen az államok között és az egyes államokon belül is, a fejedelemnek választania kellett a római katolicizmus vagy a protestantizmus között, az alattvalóknak pedig el kellett fogadniuk az uralkodó vallását; azoknak pedig, akik ezt nem tették, el kellett hagyniuk az országot. Egyik oldalon sem mutatkoztak még csak jelei sem a toleranciának; azt az elvet, amit a reformáció kirobbanásakor magáénak vallott - vagyis a személyes ítélet jogát - a protestáns vezetők, csakúgy mint a katolikusok, teljesen elutasították...
A protestánsok egyetértettek Károllyal és a pápákkal abban, hogy a vallási hit egysége nélkülözhetetlen feltétele a társadalmi rendnek és békének...; a fejedelmeknek száműzniük kell a szakadárokat, nem máglyára küldeni őket... A teljes győzelem nem az imádás szabadságát, hanem az uralkodók szabadságát jelentette. Mindegyikük, az angol VIII. Henrikhez hasonlóan, az egyház feje lett [akár katolikus, akár protestáns] a saját maga területén, és megillette a klérus, illetve az olyan emberek megválasztásának kizárólagos joga, akik döntöttek a mindenki számára kötelező érvényű hit kérdésében.
Az „erasztuszi” elv, vagyis hogy az állam uralkodik az egyházon, határozottan megvalósult. Mivel a fejedelmek és nem a teológusok voltak, akik a protestantizmust győzelemre vitték, természetes, hogy
magukévá tették a győzelem gyümölcseit is, vagyis több földterülettel rendelkeztek a császárnál, ezért az egyház fölött is nagyobb befolyásuk volt... A Szent Római Birodalom ténylegesen nem 1806-ban, hanem 1555-ben omlott össze."
A reformáció történetéről más források is beszámolnak. Mindkét fél követett el szörnyűségeket, de most hely szűkében erről nem számolunk be. Ennek a könyvnek elsősorban az a legfőbb célja, hogy azonosítsa a Jelenések 17. fejezetének fenevadon ülő asszonyát. Ez a fejezet azt kívánta feltárni, hogy miért is van az „utálatosságok anyja” kifejezés a homlokára írva. Most pedig lépjünk át a múltból a jelenbe!
Az „utálatosság” szellemi értelemben vett kifejezés. Nincs annál nagyobb utálatosság, mint megvetni azt az áldozatot, amit Krisztus a mi bűneinkért hozott a kereszten. Ez az utálatosság ma is jelen van a
római katolicizmusban, csak éppen más formát ölt. Róma a házasság és a válás kérdésében is félrevezeti az embereket.
II. Pál nem elégedett meg a protestánsok teológiai kiátkozásával (a tridenti zsinat rendeletei több mint 100 átkot mondanak ki a protestáns tanokra), fizikailag is meg akarta semmisíteni őket. A német-római császárnak, a spanyol V. Károlynak „1 millió dukátot, 12 ezer fős gyalogos hadsereget és 500 lovat ígért, ha minden erejével az eretnekek ellen fordul”. A katolikus császár nagyon is örült annak, hogy okot talált, hogy a rivális német protestáns fejedelmeket alárendeltségre kényszerítse, és hogy „összezúzza a protestantizmust, és így birodalmában egy egységes katolikus hitet terjeszthessen el, ami majd - ahogyan ezt hitte - megerősíti és jó szolgálatot tesz kormányának”.
Ezután közel tíz évig tartó háború következett Európában. III. Pál „kiadott egy bullát, amelyben kiközösíti mindazokat, akik ellenállnak Károlynak, és bűnbocsánatot ígér azoknak, akik támogatják”.
A mindkét tábort érő komoly veszteségek és a rivalizáló uralkodók közötti árulások révén a protestánsok elég erősek maradtak ahhoz, hogy a császárt kompromisszumra kényszerítsék. Will Durant elmagyarázza a megegyezést, amely által létrejöttek a még napjainkban is fennálló államegyházak Európában:
"Azért, hogy béke legyen az államok között és az egyes államokon belül is, a fejedelemnek választania kellett a római katolicizmus vagy a protestantizmus között, az alattvalóknak pedig el kellett fogadniuk az uralkodó vallását; azoknak pedig, akik ezt nem tették, el kellett hagyniuk az országot. Egyik oldalon sem mutatkoztak még csak jelei sem a toleranciának; azt az elvet, amit a reformáció kirobbanásakor magáénak vallott - vagyis a személyes ítélet jogát - a protestáns vezetők, csakúgy mint a katolikusok, teljesen elutasították...
A protestánsok egyetértettek Károllyal és a pápákkal abban, hogy a vallási hit egysége nélkülözhetetlen feltétele a társadalmi rendnek és békének...; a fejedelmeknek száműzniük kell a szakadárokat, nem máglyára küldeni őket... A teljes győzelem nem az imádás szabadságát, hanem az uralkodók szabadságát jelentette. Mindegyikük, az angol VIII. Henrikhez hasonlóan, az egyház feje lett [akár katolikus, akár protestáns] a saját maga területén, és megillette a klérus, illetve az olyan emberek megválasztásának kizárólagos joga, akik döntöttek a mindenki számára kötelező érvényű hit kérdésében.
Az „erasztuszi” elv, vagyis hogy az állam uralkodik az egyházon, határozottan megvalósult. Mivel a fejedelmek és nem a teológusok voltak, akik a protestantizmust győzelemre vitték, természetes, hogy
magukévá tették a győzelem gyümölcseit is, vagyis több földterülettel rendelkeztek a császárnál, ezért az egyház fölött is nagyobb befolyásuk volt... A Szent Római Birodalom ténylegesen nem 1806-ban, hanem 1555-ben omlott össze."
A reformáció történetéről más források is beszámolnak. Mindkét fél követett el szörnyűségeket, de most hely szűkében erről nem számolunk be. Ennek a könyvnek elsősorban az a legfőbb célja, hogy azonosítsa a Jelenések 17. fejezetének fenevadon ülő asszonyát. Ez a fejezet azt kívánta feltárni, hogy miért is van az „utálatosságok anyja” kifejezés a homlokára írva. Most pedig lépjünk át a múltból a jelenbe!
Az „utálatosság” szellemi értelemben vett kifejezés. Nincs annál nagyobb utálatosság, mint megvetni azt az áldozatot, amit Krisztus a mi bűneinkért hozott a kereszten. Ez az utálatosság ma is jelen van a
római katolicizmusban, csak éppen más formát ölt. Róma a házasság és a válás kérdésében is félrevezeti az embereket.
2013. november 8., péntek
CFAN - Accra, Ghána – 1. nap
Kedves missziós partnereink!
Accrából, a nyugat-afrikai Ghána fővárosából írom ezeket a sorokat, ahol csak percekkel ezelőtt ért véget evangélizációs kampányunk nyitóestje. A kampányban 450 helyi gyülekezet és 50 felekezet működik együtt. A lelkesedés tetőfokára hágott, és mindannyian, akik itt vagyunk, azt érezzük, hogy egy egészen rendkívüli hét előtt állunk!
Tegnap Peter van den Berg lelkésszel látogatást tettünk John Dramani Mahamánál, Ghána államelnökénél az elnöki palotában. Imádkoztunk vele, és csodálatos közösségünk volt egymással és az Úrral. Ma reggel elkezdődött a Tűz Konferencia. Nagy forróság van és a páratartalom iszonyatosan magas, mégis a konferencia részvevői, pásztorok és delegáltjaik készek órákat ülni a perzselő napon, csakhogy az Isten Igéjét nagy örömmel hallgassák.
Ma este, miután sok ezren válaszoltak a megtérésre hívásra, imádkoztam a betegekért. Egy asszony nagy fájdalmat okozó rostdaganata eltűnt, egy másik asszony, akit úgy hoztak a ma esti alkalomra, az ima után azonnal tudott járni, egy másiknak pedig a lebénult keze gyógyult meg, és még lehetne hosszan sorolni a gyógyulásokat.
Kérlek benneteket, hogy hordozzatok minket közbenjáró imádságaitokban ezek alatt a napok alatt, amíg itt Accrában szolgálunk.
Veletek együtt az Aratásban:
Daniel Kolenda evangélista,
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
2013. november 8.
Accrából, a nyugat-afrikai Ghána fővárosából írom ezeket a sorokat, ahol csak percekkel ezelőtt ért véget evangélizációs kampányunk nyitóestje. A kampányban 450 helyi gyülekezet és 50 felekezet működik együtt. A lelkesedés tetőfokára hágott, és mindannyian, akik itt vagyunk, azt érezzük, hogy egy egészen rendkívüli hét előtt állunk!
Tegnap Peter van den Berg lelkésszel látogatást tettünk John Dramani Mahamánál, Ghána államelnökénél az elnöki palotában. Imádkoztunk vele, és csodálatos közösségünk volt egymással és az Úrral. Ma reggel elkezdődött a Tűz Konferencia. Nagy forróság van és a páratartalom iszonyatosan magas, mégis a konferencia részvevői, pásztorok és delegáltjaik készek órákat ülni a perzselő napon, csakhogy az Isten Igéjét nagy örömmel hallgassák.
Ma este, miután sok ezren válaszoltak a megtérésre hívásra, imádkoztam a betegekért. Egy asszony nagy fájdalmat okozó rostdaganata eltűnt, egy másik asszony, akit úgy hoztak a ma esti alkalomra, az ima után azonnal tudott járni, egy másiknak pedig a lebénult keze gyógyult meg, és még lehetne hosszan sorolni a gyógyulásokat.
Kérlek benneteket, hogy hordozzatok minket közbenjáró imádságaitokban ezek alatt a napok alatt, amíg itt Accrában szolgálunk.
Veletek együtt az Aratásban:
Daniel Kolenda evangélista,
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
2013. november 8.
2013. november 7., csütörtök
Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 28.
Az 1 Péter 1,3-ban a mi új teremtésbe való belépésünk a Jézus Krisztusban való feltámadáshoz van hasonlítva, kapcsolva:
"Áldott az Isten és a mi Urunknak Jézus Krisztusnak az Atyja, aki az Ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által."
Tehát Jézus feltámadása által vált elsőszülötté. Az ő feltámadása által mi hozzá hasonlóan teljesen újjászülettünk ugyanolyan teremtéssé, ugyanabból a fajtából, az Isten-emberi fajból, az új fajból. Erre utal az ószövetségben Hóseás. I. Korinthus 15-ben Pál azt mondja, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadott a harmadik napon az Ige szerint. Az emberek gyakran kérdezik, hogy hol van az Ószövetségben, hogy Jézus feltámadott a harmadik napon? Én csak egyet ismerek, de az nagyon világos: Hóseás 6,1-ben. Nem ismerek más olyat, ami pontosan erre utalna az
Ószövetségben, kivéve Jónás szimbolikus képét, aki három nap és három éjjel volt a hal gyomrában.
"Áldott az Isten és a mi Urunknak Jézus Krisztusnak az Atyja, aki az Ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által."
Tehát Jézus feltámadása által vált elsőszülötté. Az ő feltámadása által mi hozzá hasonlóan teljesen újjászülettünk ugyanolyan teremtéssé, ugyanabból a fajtából, az Isten-emberi fajból, az új fajból. Erre utal az ószövetségben Hóseás. I. Korinthus 15-ben Pál azt mondja, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadott a harmadik napon az Ige szerint. Az emberek gyakran kérdezik, hogy hol van az Ószövetségben, hogy Jézus feltámadott a harmadik napon? Én csak egyet ismerek, de az nagyon világos: Hóseás 6,1-ben. Nem ismerek más olyat, ami pontosan erre utalna az
Ószövetségben, kivéve Jónás szimbolikus képét, aki három nap és három éjjel volt a hal gyomrában.
De a három napra való utalást a Hóseás 6,1-ben találjuk:
"Jertek térjünk vissza az Úrhoz, mert Ő szaggatott meg és Ő gyógyított meg minket, megsebesíttetett, de bekötöz minket!
Ez Jézuson bekövetkezett, megsebesítették a mi helyünkben, megszaggatták, hogy mi meggyógyulhassunk és be legyünk kötözve. Minden bűnünk Jézusra helyeztetett. Megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyultunk meg. Jézus, volt az, akire a csapások zúdultak. Jézus sebesítettett és szaggattatott meg, és így jött a gyógyulás számunkra. A Hóseás 6,2 a feltámadásról szól.
"Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az Ő színe előtt. "
Hóseás nemcsak a harmadik napról szólt, hanem megmutatta a feltámadás igazi jelentését, hogy Jézus mint a mi képviselőnk halt meg és támadott fel. Amikor meghalt, mi is meghaltunk, amikor feltámadt, mi is feltámadtunk. Ez a prófécia célja. Ez nemcsak egy tényt ad meg, hanem a tényben rejlő igazságot, a szellemi jelentést is megadja. Krisztusban élünk, Krisztus pedig Isten színe előtt, Isten jobbján van, Ő a mi képviselőnk. Ő a mi részünket viselte el. Azután pünkösd következik a Hóseás 6,3 szerint.
"Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az Ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet."
Ez azok számára van, akik követni akarják az Urat. Az Ő kijövetele biztos mint a hajnal; ez a feltámadás. Az éjszaka után jön a napkelte. 40-50 nappal a feltámadás után jött a Szent Szellem esője. Benne van az egész vázlata a halálnak, a temetésnek, a feltámadásnak, és pünkösdnek a Hóseás 6,1-3
versekben. Itt mirólunk is szó van, nemcsak Jézusról, Ő mint Istentől kijelölt helyettesítőnk átment ezeken az eseményeken, átélte a mi helyünkben, Fejként, az új faj kezdőjeként. Az Efézus 2,5-ben van egy példázat.
"Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal (kegyelemből tartattatok meg) és együtt feltámasztatott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban."
Tehát az azonosulás nemcsak a feltámadással történik, hanem szellemben a mennybemenetellel is. Isten szemében mi Krisztusban ott vagyunk az Ő jobbján. Ezt az azonosulást képviseli látható formában a keresztség. A keresztség által eltemettettünk Ővele együtt a halálba és feltámasztattunk.
Ezáltal mutatjuk meg a halállal, az eltemetkezéssel és a feltámadással való azonosulásunkat. Elmondok erről egy esetet.
Egyszer egy szálloda liftjében voltam, egy pilóta volt velem, aki arról beszélt, hogy a liftet nem lehet kulccsal működtetni, mert azzal nem működik, csak emberi ujj nyomásra. Az jutott eszembe, hogy ez pont olyan, mint az Istennel való kapcsolat, hogy emberi érintésre válaszol, nem pedig kulcsra. Ez
olyan, mint Krisztusban: felmehetek a tizennyolcadik emeletre; amelyik gombot megnyomom, arra mehetek. Másnap, amikor ugyanabba a liftbe mentem, akkor láttam az egyik gomb alatt egy ”B” betűt és azon gondolkodtam, hogy mit jelent az a "B". A Szent Szellem azt mondta: Basement - alagsor; Burial - temetkezés és Baptism - keresztség. Tehát le kell menni ahhoz, hogy fel tudjunk menni. Ha voltunk lent, akkor megnyomhatjuk a fölfelé vezető gombot, bárhová Krisztusban. Ezt elmondtam egy üzletembernek Dallasban, és ő azt mondta: "Igen testvérem, de nem tragikus, hogy legtöbben a földszintet nyomják meg, és ott szállnak ki?" De te választhatsz!
"Jertek térjünk vissza az Úrhoz, mert Ő szaggatott meg és Ő gyógyított meg minket, megsebesíttetett, de bekötöz minket!
Ez Jézuson bekövetkezett, megsebesítették a mi helyünkben, megszaggatták, hogy mi meggyógyulhassunk és be legyünk kötözve. Minden bűnünk Jézusra helyeztetett. Megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyultunk meg. Jézus, volt az, akire a csapások zúdultak. Jézus sebesítettett és szaggattatott meg, és így jött a gyógyulás számunkra. A Hóseás 6,2 a feltámadásról szól.
"Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az Ő színe előtt. "
Hóseás nemcsak a harmadik napról szólt, hanem megmutatta a feltámadás igazi jelentését, hogy Jézus mint a mi képviselőnk halt meg és támadott fel. Amikor meghalt, mi is meghaltunk, amikor feltámadt, mi is feltámadtunk. Ez a prófécia célja. Ez nemcsak egy tényt ad meg, hanem a tényben rejlő igazságot, a szellemi jelentést is megadja. Krisztusban élünk, Krisztus pedig Isten színe előtt, Isten jobbján van, Ő a mi képviselőnk. Ő a mi részünket viselte el. Azután pünkösd következik a Hóseás 6,3 szerint.
"Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az Ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet."
Ez azok számára van, akik követni akarják az Urat. Az Ő kijövetele biztos mint a hajnal; ez a feltámadás. Az éjszaka után jön a napkelte. 40-50 nappal a feltámadás után jött a Szent Szellem esője. Benne van az egész vázlata a halálnak, a temetésnek, a feltámadásnak, és pünkösdnek a Hóseás 6,1-3
versekben. Itt mirólunk is szó van, nemcsak Jézusról, Ő mint Istentől kijelölt helyettesítőnk átment ezeken az eseményeken, átélte a mi helyünkben, Fejként, az új faj kezdőjeként. Az Efézus 2,5-ben van egy példázat.
"Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal (kegyelemből tartattatok meg) és együtt feltámasztatott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban."
Tehát az azonosulás nemcsak a feltámadással történik, hanem szellemben a mennybemenetellel is. Isten szemében mi Krisztusban ott vagyunk az Ő jobbján. Ezt az azonosulást képviseli látható formában a keresztség. A keresztség által eltemettettünk Ővele együtt a halálba és feltámasztattunk.
Ezáltal mutatjuk meg a halállal, az eltemetkezéssel és a feltámadással való azonosulásunkat. Elmondok erről egy esetet.
Egyszer egy szálloda liftjében voltam, egy pilóta volt velem, aki arról beszélt, hogy a liftet nem lehet kulccsal működtetni, mert azzal nem működik, csak emberi ujj nyomásra. Az jutott eszembe, hogy ez pont olyan, mint az Istennel való kapcsolat, hogy emberi érintésre válaszol, nem pedig kulcsra. Ez
olyan, mint Krisztusban: felmehetek a tizennyolcadik emeletre; amelyik gombot megnyomom, arra mehetek. Másnap, amikor ugyanabba a liftbe mentem, akkor láttam az egyik gomb alatt egy ”B” betűt és azon gondolkodtam, hogy mit jelent az a "B". A Szent Szellem azt mondta: Basement - alagsor; Burial - temetkezés és Baptism - keresztség. Tehát le kell menni ahhoz, hogy fel tudjunk menni. Ha voltunk lent, akkor megnyomhatjuk a fölfelé vezető gombot, bárhová Krisztusban. Ezt elmondtam egy üzletembernek Dallasban, és ő azt mondta: "Igen testvérem, de nem tragikus, hogy legtöbben a földszintet nyomják meg, és ott szállnak ki?" De te választhatsz!
R. Liardon - Evan Roberts 9.
Ahhoz, hogy hosszú távon együttműködhessünk a Szent Szellemmel, engedelmeskednünk kell az Isten által megalapított egyetemes törvényeknek. Egy ilyen törvény az is, hogy törődjünk a fizikai testünkkel. A Szellem hatalmasabb a testnél, igaz. Mégis, ha nem gondozzuk testünket földi ittlétünk idején, akkor kárt szenved, vagy akár el is pusztul. Ha pedig a test meghal, akkor a szellemnek távoznia kell a földről. Isten hozott egy olyan univerzális törvényt, amely szerint testünknek megfelelő pihenésre és táplálékra van szüksége. A teremtés munkája után Ő maga is megpihent a hetedik napon, amivel számunkra is érvényes elvvé tette a pihenést.
Amikor kenet alatt működöm, az minden porcikámra kihat. Testem erőtől duzzad, az elmém pedig meghódol Isten akaratának. Miért? Azért, mert a kenet életet hoz. Azonban - kenet ide, kenet oda - a testem fizikai szükségei ilyenkor sem szűnnek meg. Továbbra is nélkülözhetetlen, hogy folyamatos legyen a vérem oxigén- és tápanyagellátása, és az elmémnek is szüksége van pihenésre, mert még nem vagyok megdicsőült testben. Igenis lehetséges, hogy szellemből éljünk, kenet alatt működjünk, és ugyanakkor pihenjünk is, amikor szükséges. Ha ezzel nem számolunk, tragédiának nézünk elébe. A Szent Szellem vezet, nem pedig hajszol bennünket. Nem követheted Istent, személyes üzenetét sem hallhatod meg, ha a tested elcsigázott, agyonhajszolt. Amikor bekövetkezik az ébredés, a nyomások és szükségek bőséggel körülvesznek majd, mert az emberek egyszeriben rádöbbennek önnön szellemi állapotukra. Az ébredésben élenjáró evangélistáknak tudniuk kell vezetni és pihenni is, ha Isten eszközei akarnak maradni. Úgy hiszem, az egyik fő ok Evan Roberts szolgálatának félbeszakadása mögött az, hogy nem tanulta meg ezt az elvet.
Evanen nemsokára az érzelmi feszültség több jele is megmutatkozott. Túlterheltsége ellenére folytatta a városról városra való utazást; azért esedezve mindenütt, hogy az emberek viseljék szívükön az elveszettek sorsát. Valahányszor pihenésre intették a barátai, erősen ellenkezett velük. Noha egyre kimerültebb lett, Isten erejével továbbra is betöltötte az emberek szellemi éhségét. Egy újságcikk beszámolója szerint egyesek a meggyőző erő hatása alatt kiabálni kezdtek, mások pedig szó szerint reszkettek.
Amikor kenet alatt működöm, az minden porcikámra kihat. Testem erőtől duzzad, az elmém pedig meghódol Isten akaratának. Miért? Azért, mert a kenet életet hoz. Azonban - kenet ide, kenet oda - a testem fizikai szükségei ilyenkor sem szűnnek meg. Továbbra is nélkülözhetetlen, hogy folyamatos legyen a vérem oxigén- és tápanyagellátása, és az elmémnek is szüksége van pihenésre, mert még nem vagyok megdicsőült testben. Igenis lehetséges, hogy szellemből éljünk, kenet alatt működjünk, és ugyanakkor pihenjünk is, amikor szükséges. Ha ezzel nem számolunk, tragédiának nézünk elébe. A Szent Szellem vezet, nem pedig hajszol bennünket. Nem követheted Istent, személyes üzenetét sem hallhatod meg, ha a tested elcsigázott, agyonhajszolt. Amikor bekövetkezik az ébredés, a nyomások és szükségek bőséggel körülvesznek majd, mert az emberek egyszeriben rádöbbennek önnön szellemi állapotukra. Az ébredésben élenjáró evangélistáknak tudniuk kell vezetni és pihenni is, ha Isten eszközei akarnak maradni. Úgy hiszem, az egyik fő ok Evan Roberts szolgálatának félbeszakadása mögött az, hogy nem tanulta meg ezt az elvet.
Evanen nemsokára az érzelmi feszültség több jele is megmutatkozott. Túlterheltsége ellenére folytatta a városról városra való utazást; azért esedezve mindenütt, hogy az emberek viseljék szívükön az elveszettek sorsát. Valahányszor pihenésre intették a barátai, erősen ellenkezett velük. Noha egyre kimerültebb lett, Isten erejével továbbra is betöltötte az emberek szellemi éhségét. Egy újságcikk beszámolója szerint egyesek a meggyőző erő hatása alatt kiabálni kezdtek, mások pedig szó szerint reszkettek.
Tom Marshall - A kapcsolatokat károsító magatartásformák 6.
Ötödször: ehhez hasonló problémákat okozunk a bizalom területén olyan dolgokkal, mint megbízhatatlanság, következetlenség, gondatlanság és meggondolatlanság. A bizalomhoz az kell, hogy bizonyos pontossággal előre ki tudjam számítani a másik ember reagálását vagy viselkedését: következetesnek kell lennie. Ellenkező esetben a bizalom nagyon tapogatózó jellegű lesz. Ugyanez vonatkozik a változékony hangulatokra, ami megbízhatatlan vagy kiszámíthatatlan érzelmi állapotot jelent. Nehéz megbízni abban az emberben, akinek a kedélyállapotában nincs semmi logika. Nem számíthatsz arra, hogy ma ugyanúgy reagál valamire, mint tegnap tette.
A hatodik, az erkölcsi gyengeség is ugyanígy tönkreteszi a bizalmat. Nehéz megbízni valakiben, ha kételyeid vannak azzal kapcsolatosan, vajon képes-e gerincesen viselkedni nyomások alatt, vagy nehézségek között; ha egyértelműen látod benne a jellembeli hiányosságokat, vagy az alapelvek hiányát. Ez alapvető szempont minden fontosabb kapcsolatban. Házasság előtti tanácsadásokon nyersen fel szoktam tenni a kérdést: “Eléggé megbízol ebben a férfiban (vagy nőben) ahhoz, hogy a kezébe tedd életed hátralévő részét?” Vannak párok, akik ettől megdöbbennek, mivel soha nem gondolták ezt komolyan végig. De nyomások alatt a jellem a legfontosabb. Egy nő sem akar olyan férfit, aki nem lesz majd mellette, ha baj van, és egyetlen férfi sem akar magának olyan nőt, akitől arra számíthat, hogy válsághelyzetben tehetetlen könnyáradatban tör ki.
A jellem kétszeresen fontos a vezetőinkkel való kapcsolatunkban. Például milyen kérdésekben kell az embereknek vezetőikben megbízniuk? Meg kell bíznunk a vezető döntéseiben, meg kell bíznunk abban, hogy a vezető helyesen választotta ki a célokat, és ezeket a célokat tisztán is látja. Aztán meg kell bíznunk a vezető találékonyságában, vagyis abban, hogy ha a jövőben ismeretlen helyzettel találja magát szemben, akkor is helyesen dönt. De meg kell bíznunk a vezető becsületességében is, vagyis abban, hogy ha hibát követ el, akkor nem próbálja majd leplezni, és nem akar kitérni a felelősség elől, hanem szembenéz tévedésével, és visszavezeti népét a biztonságos talajra. Ezenkívül meg kell bíznunk a vezető állhatatosságában, amin azt értem, hogy a nehéz időkben is kitart mellettünk. Ha az emberek megneszelik, hogy vezetőik inkább kiszállnak a buliból, hogy mentsék az irhájukat, ha a dolgok rosszra fordulnának, akkor nem fogják sokáig követni őket. És igazuk is van. A hűség és különösen a rendíthetetlenség a próbákkal és nehézségekkel való szembenézésben, a vezető jellemének egyik legfontosabb vonása.
A hetedik dolog az önbizalom hiánya. Más szavakkal: “Hogyan bízhatnék meg benned, ha te sem bízol meg saját magadban?” Ez különösen fontos vezetőknél, apáknál és más, tekintélyt viselő személyeknél. Időnként egy-egy szervezetben például egy gyülekezetben látszólag minden rendben megy, mégis érezni lehet, hogy az emberekben ott lappang egy kényelmetlen érzés, akár egy búvópatak. Ennek gyakran az az oka, hogy átvették vezetőik belső bizonytalanságát. A vezetők azért állnak egy szervezet élén, hogy a bátorság és önbizalom forrásai legyenek vezetettjeik számára, amelyek átsegítik majd őket a nehéz időszakokon. Ha ez hiányzik, akkor a bizalom legjobb esetben is csak nagyon gyengécske lesz: “szétfoszol bizakodásuk, és bizodalmuk olyan lesz, mint a pókháló”.
A nyolcadik a korrektség hiánya, az igazságtalanság. “Nem tudom, hogy méltányosan dönt-e majd.” Ez is kulcsfontosságú szempont a vezetőknél. Ha valakinek a reagálásait vagy döntéseit befolyásolhatja kivételezés, előítélet, elfogultság, diszkrimináció, vagy más torzító hatás, akkor nem bízhatunk meg az ítéleteiben, mert ezek rejtett irracionális vagy érzelmi szempontokra épülnek.
És végül meg kell itt említenünk a féltékenységet, mivel a féltékenység gyakran a bizalom hiányából származik. Az ember fél, hogy elveszíti valakinek a ragaszkodását, egy kiváltságos pozíciót, vagy egy fontos célkitűzését. A féltékenység a gyanakvásból sarjadzik ki, és rivalizálást, keserűséget eredményez. A féltékenységgel rendkívül nehéz együtt élni, és szinte lehetetlen azt leszerelni, mivel mondhatsz vagy tehetsz bármit, semmivel sem tudod meggyőzni a féltékeny embert. A féltékenység a kisebbségi érzéshez hasonlóan furcsa módon pontosan abból a a meggyőzési kísérletből táplálkozik és tartja fenn magát, amely megpróbálja azt szétoszlatni.
“A búsulásban kegyetlenség van, és a haragban áradás
de ki állhatna meg az irígység előtt?”
A hatodik, az erkölcsi gyengeség is ugyanígy tönkreteszi a bizalmat. Nehéz megbízni valakiben, ha kételyeid vannak azzal kapcsolatosan, vajon képes-e gerincesen viselkedni nyomások alatt, vagy nehézségek között; ha egyértelműen látod benne a jellembeli hiányosságokat, vagy az alapelvek hiányát. Ez alapvető szempont minden fontosabb kapcsolatban. Házasság előtti tanácsadásokon nyersen fel szoktam tenni a kérdést: “Eléggé megbízol ebben a férfiban (vagy nőben) ahhoz, hogy a kezébe tedd életed hátralévő részét?” Vannak párok, akik ettől megdöbbennek, mivel soha nem gondolták ezt komolyan végig. De nyomások alatt a jellem a legfontosabb. Egy nő sem akar olyan férfit, aki nem lesz majd mellette, ha baj van, és egyetlen férfi sem akar magának olyan nőt, akitől arra számíthat, hogy válsághelyzetben tehetetlen könnyáradatban tör ki.
A jellem kétszeresen fontos a vezetőinkkel való kapcsolatunkban. Például milyen kérdésekben kell az embereknek vezetőikben megbízniuk? Meg kell bíznunk a vezető döntéseiben, meg kell bíznunk abban, hogy a vezető helyesen választotta ki a célokat, és ezeket a célokat tisztán is látja. Aztán meg kell bíznunk a vezető találékonyságában, vagyis abban, hogy ha a jövőben ismeretlen helyzettel találja magát szemben, akkor is helyesen dönt. De meg kell bíznunk a vezető becsületességében is, vagyis abban, hogy ha hibát követ el, akkor nem próbálja majd leplezni, és nem akar kitérni a felelősség elől, hanem szembenéz tévedésével, és visszavezeti népét a biztonságos talajra. Ezenkívül meg kell bíznunk a vezető állhatatosságában, amin azt értem, hogy a nehéz időkben is kitart mellettünk. Ha az emberek megneszelik, hogy vezetőik inkább kiszállnak a buliból, hogy mentsék az irhájukat, ha a dolgok rosszra fordulnának, akkor nem fogják sokáig követni őket. És igazuk is van. A hűség és különösen a rendíthetetlenség a próbákkal és nehézségekkel való szembenézésben, a vezető jellemének egyik legfontosabb vonása.
A hetedik dolog az önbizalom hiánya. Más szavakkal: “Hogyan bízhatnék meg benned, ha te sem bízol meg saját magadban?” Ez különösen fontos vezetőknél, apáknál és más, tekintélyt viselő személyeknél. Időnként egy-egy szervezetben például egy gyülekezetben látszólag minden rendben megy, mégis érezni lehet, hogy az emberekben ott lappang egy kényelmetlen érzés, akár egy búvópatak. Ennek gyakran az az oka, hogy átvették vezetőik belső bizonytalanságát. A vezetők azért állnak egy szervezet élén, hogy a bátorság és önbizalom forrásai legyenek vezetettjeik számára, amelyek átsegítik majd őket a nehéz időszakokon. Ha ez hiányzik, akkor a bizalom legjobb esetben is csak nagyon gyengécske lesz: “szétfoszol bizakodásuk, és bizodalmuk olyan lesz, mint a pókháló”.
A nyolcadik a korrektség hiánya, az igazságtalanság. “Nem tudom, hogy méltányosan dönt-e majd.” Ez is kulcsfontosságú szempont a vezetőknél. Ha valakinek a reagálásait vagy döntéseit befolyásolhatja kivételezés, előítélet, elfogultság, diszkrimináció, vagy más torzító hatás, akkor nem bízhatunk meg az ítéleteiben, mert ezek rejtett irracionális vagy érzelmi szempontokra épülnek.
És végül meg kell itt említenünk a féltékenységet, mivel a féltékenység gyakran a bizalom hiányából származik. Az ember fél, hogy elveszíti valakinek a ragaszkodását, egy kiváltságos pozíciót, vagy egy fontos célkitűzését. A féltékenység a gyanakvásból sarjadzik ki, és rivalizálást, keserűséget eredményez. A féltékenységgel rendkívül nehéz együtt élni, és szinte lehetetlen azt leszerelni, mivel mondhatsz vagy tehetsz bármit, semmivel sem tudod meggyőzni a féltékeny embert. A féltékenység a kisebbségi érzéshez hasonlóan furcsa módon pontosan abból a a meggyőzési kísérletből táplálkozik és tartja fenn magát, amely megpróbálja azt szétoszlatni.
“A búsulásban kegyetlenség van, és a haragban áradás
de ki állhatna meg az irígység előtt?”
Dave Hunt - Lelkek megrontója 10.
A tridenti zsinat
Ilyen volt tehát a római katolikus egyház állapota a reformáció idején. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Luther és Kálvin odaszánt katolikus szerzetesek voltak, és nem protestánsok! Akkor a protestáns szót még nem ismerték, viszont emberek tömegei áhították a reformációt már legalább 200 éve. Azonban senki, beleértve magát Kálvint és Luthert is, nem akart kiszakadni az egyházból. Azt akarták, hogy belülről menjen végbe a reformáció.
A hatalmukat ért támadások miatti haragjukban a pápák már régen tűzbe vetették volna Luthert és Kálvint, de mivel nem tudták elfogni őket a német fejedelem által biztosított védelem miatt, a hierarchia egyöntetűen kirekesztette őket az egyházból. Emberek tömegei követték Luthert, Kálvint és a reformáció többi vezetőit, akiknek már régóta elegük volt a pápaság arrogáns önkényuralmából, elnyomásából, és abból, hogy meggyilkoltatott mindenkit, aki nem volt hajlandó meghajolni hatalmi követelései előtt. Sokan hagyták el az egyházat, és részegedtek meg a szellemi szabadság levegőjétől, amit életükben először szívhattak.
A protestantizmus és az „eretnekség” ütötte fel a fejét és terjedt futótűzként mindenütt. III. Pál látta, hogy birodalma egyre fogy, a királyok fölötti hatalma pedig lassan véget ér. Ő volt az a zsarnok reneszánsz pápa, aki „bíborossá tette két unokaöccsét 14, illetve 17 éves korukban, majd támogatta őket hírhedt erkölcstelenségük ellenére is”. A harc két színtéren zajlott. Összehívott egy zsinatot Tridentben (Észak-Olaszország), hogy a reformációt teológiailag elítélje; ugyanakkor szent háborút szervezett, amivel az volt a célja, hogy a protestantizmust kiirtsa a föld színéről Krisztus nevében.
Róma népszerűsége nagyon csekély volt, amikor 1545-ben a tridenti zsinat összeült, hogy mérlegeljék azt a fenyegetést, amit a protestantizmus jelentett szinte Európa összes országában a katolikus egyházra nézve. A katolikus egyházon belül, a klérusból is sokan voltak olyanok, akik ráébredtek a reformáció szükségességére, de azt remélték, hogy ez majd a tridenti zsinaton keresztül fog megvalósulni. Ezért aztán sokaknak, akik elhagyták az egyházat, lehetővé tették, hogy visszatérjenek. A pápának és a Kúriának azonban más tervei voltak.
Coriolano Martorano püspök megnyitó beszéde a reformot várókat buzdította, akik közül sajnos csak nagyon kevesen lehettek jelen, ugyanis a pápa saját embereivel töltötte meg a padokat. Von Döllinger
így számol be erről a felkavaró szónoklatról:
"Az a kép, amit [Martorano] rajzolt az itáliai bíborosokról és püspökökről, vérszomjas kegyetlenségükről, kapzsiságukról, kevélységükről, és arról, hogy milyen romlást jelentettek az egyház számára, teljesen megdöbbentő volt. Egy névtelen levélíró, aki barátjához írott levelében számolt be az első ülésről, azt gondolta, hogy ennél nyíltabban még maga Luther sem beszélt volna."
Azt a magányos kiáltást, amelyben az eredeti kereszténységhez való visszatérés igénye fogalmazódott meg, egy olyan kórus hangja követte, amelyik pontosan annak a gonoszságnak a támogatója volt,
amit Martorano tárt fel beszédében. Az itáliai irányítás alatt álló tridenti zsinat nem volt képes arra, hogy szembenézzen a tényekkel. Ha netalán egy nem itáliai delegátus próbált vádat emelni, és ez rossz fényt vetett volna a pápaságra, akkor az itáliai püspökök azonnal ordítani kezdtek, verték az asztalt, és azt kiabálták, hogy „ennek az átkozott nyomorultnak nem lenne szabad megszólalnia, és azonnal vigyék az ítélőszék elé”. A tridenti „szólásszabadság” nagyon hasonlított ahhoz, ami 325 évvel később Rómában az I. vatikáni zsinaton is megvalósult.
Egy szemtanú a zsinat megnyitása után röviddel azt írja, hogy semmi jót nem lehet remélni az ott lévő „szörnyű püspököktől”; nincs bennük „semmi egyházi, kivéve hosszú köntösüket...; a püspökséghez
pedig királyi kegy és kérelmezések árán jutottak hozzá, vagy úgy, hogy Rómában megvásárolták, sok bűnös cselekedetükkel kiérdemelték, illetve azáltal, hogy sok időt töltöttek a Kúriánál”. Mindegyiküket „le kell mondatni” ahhoz, hogy Tridentben valami érdemleges tudjon születni - és ez szinte lehetetlen. Egy másik kortárs, Pallavicini így ír:
"Az itáliai püspököket semmi más nem érdekelte, csak az, hogy fenntartsák az Apostoli Látást. Úgy gondolták, hogy ha ennek érdekében munkálkodnak, nagyon jó hazafinak és kereszténynek fognak bizonyulni."
Ilyen volt tehát a római katolikus egyház állapota a reformáció idején. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Luther és Kálvin odaszánt katolikus szerzetesek voltak, és nem protestánsok! Akkor a protestáns szót még nem ismerték, viszont emberek tömegei áhították a reformációt már legalább 200 éve. Azonban senki, beleértve magát Kálvint és Luthert is, nem akart kiszakadni az egyházból. Azt akarták, hogy belülről menjen végbe a reformáció.
A hatalmukat ért támadások miatti haragjukban a pápák már régen tűzbe vetették volna Luthert és Kálvint, de mivel nem tudták elfogni őket a német fejedelem által biztosított védelem miatt, a hierarchia egyöntetűen kirekesztette őket az egyházból. Emberek tömegei követték Luthert, Kálvint és a reformáció többi vezetőit, akiknek már régóta elegük volt a pápaság arrogáns önkényuralmából, elnyomásából, és abból, hogy meggyilkoltatott mindenkit, aki nem volt hajlandó meghajolni hatalmi követelései előtt. Sokan hagyták el az egyházat, és részegedtek meg a szellemi szabadság levegőjétől, amit életükben először szívhattak.
A protestantizmus és az „eretnekség” ütötte fel a fejét és terjedt futótűzként mindenütt. III. Pál látta, hogy birodalma egyre fogy, a királyok fölötti hatalma pedig lassan véget ér. Ő volt az a zsarnok reneszánsz pápa, aki „bíborossá tette két unokaöccsét 14, illetve 17 éves korukban, majd támogatta őket hírhedt erkölcstelenségük ellenére is”. A harc két színtéren zajlott. Összehívott egy zsinatot Tridentben (Észak-Olaszország), hogy a reformációt teológiailag elítélje; ugyanakkor szent háborút szervezett, amivel az volt a célja, hogy a protestantizmust kiirtsa a föld színéről Krisztus nevében.
Róma népszerűsége nagyon csekély volt, amikor 1545-ben a tridenti zsinat összeült, hogy mérlegeljék azt a fenyegetést, amit a protestantizmus jelentett szinte Európa összes országában a katolikus egyházra nézve. A katolikus egyházon belül, a klérusból is sokan voltak olyanok, akik ráébredtek a reformáció szükségességére, de azt remélték, hogy ez majd a tridenti zsinaton keresztül fog megvalósulni. Ezért aztán sokaknak, akik elhagyták az egyházat, lehetővé tették, hogy visszatérjenek. A pápának és a Kúriának azonban más tervei voltak.
Coriolano Martorano püspök megnyitó beszéde a reformot várókat buzdította, akik közül sajnos csak nagyon kevesen lehettek jelen, ugyanis a pápa saját embereivel töltötte meg a padokat. Von Döllinger
így számol be erről a felkavaró szónoklatról:
"Az a kép, amit [Martorano] rajzolt az itáliai bíborosokról és püspökökről, vérszomjas kegyetlenségükről, kapzsiságukról, kevélységükről, és arról, hogy milyen romlást jelentettek az egyház számára, teljesen megdöbbentő volt. Egy névtelen levélíró, aki barátjához írott levelében számolt be az első ülésről, azt gondolta, hogy ennél nyíltabban még maga Luther sem beszélt volna."
Azt a magányos kiáltást, amelyben az eredeti kereszténységhez való visszatérés igénye fogalmazódott meg, egy olyan kórus hangja követte, amelyik pontosan annak a gonoszságnak a támogatója volt,
amit Martorano tárt fel beszédében. Az itáliai irányítás alatt álló tridenti zsinat nem volt képes arra, hogy szembenézzen a tényekkel. Ha netalán egy nem itáliai delegátus próbált vádat emelni, és ez rossz fényt vetett volna a pápaságra, akkor az itáliai püspökök azonnal ordítani kezdtek, verték az asztalt, és azt kiabálták, hogy „ennek az átkozott nyomorultnak nem lenne szabad megszólalnia, és azonnal vigyék az ítélőszék elé”. A tridenti „szólásszabadság” nagyon hasonlított ahhoz, ami 325 évvel később Rómában az I. vatikáni zsinaton is megvalósult.
Egy szemtanú a zsinat megnyitása után röviddel azt írja, hogy semmi jót nem lehet remélni az ott lévő „szörnyű püspököktől”; nincs bennük „semmi egyházi, kivéve hosszú köntösüket...; a püspökséghez
pedig királyi kegy és kérelmezések árán jutottak hozzá, vagy úgy, hogy Rómában megvásárolták, sok bűnös cselekedetükkel kiérdemelték, illetve azáltal, hogy sok időt töltöttek a Kúriánál”. Mindegyiküket „le kell mondatni” ahhoz, hogy Tridentben valami érdemleges tudjon születni - és ez szinte lehetetlen. Egy másik kortárs, Pallavicini így ír:
"Az itáliai püspököket semmi más nem érdekelte, csak az, hogy fenntartsák az Apostoli Látást. Úgy gondolták, hogy ha ennek érdekében munkálkodnak, nagyon jó hazafinak és kereszténynek fognak bizonyulni."
2013. november 6., szerda
Karen Kingsbury - Megváltás
Egy történet a megváltásról és a mindenre képes szeretetről.
BOTRÁNYOS ÁRULÁS . . . Kari Baxter Jacobs dühös, tanácstalan, és sajog a szíve. Férje, Tim, a megbecsült újságírás-professzor, viszonyt kezd egy diákjával. A döbbent Kari visszatér a Baxter család otthonába, hogy számot vessen a helyzettel. Régi szerelmének felbukkanása azonban még jobban összezavarja.
NEHÉZ DÖNTÉS . . . Hogy tudna Kari megbocsátani a férjének? Mivel enyhíthetné a fájdalmat? És mihez kezdjen újra feléledő érzéseivel Ryan iránt, akit kerülnie kellene?
OK A REMÉNYRE . . . Válaszkeresés közben egy váratlan felfedezés reménnyel tölti el Karit a jövőre nézve. Amikor azonban elérkezik élete legsötétebb órája, vajon képes lesz-e megtalálni a hitet és erőt, amire szüksége van ahhoz, hogy továbbmenjen?
Karen Kingsbury írói munkásságát a Los Angeles Times sportrovatánál kezdte. A regényírás első impulzusait Francine Riverstől nyerte.
A New York Times bestseller szerző díjnyertes művei ma már több mint 25 millió példányban fogytak el csak angolul...
A Megváltás (Redemption) sorozat névadó kötetének megjelenésével kiadónk útjára indítja a világ egyik legtermékenyebb és legolvasottabb keresztény regényírója könyveinek magyarországi megjelenéseit.
A könyv ára: 3450.- Immanuel Kiadói ár: 2750.-
Oldalszám: 436
Várható megjelenés: 2013. november 20.
2013. november 5., kedd
Megjelent! WOW Hits 2014 (Deluxe Edition)
DISC 1:
01. Whom Shall I Fear (Chris Tomlin)
02. Redeemed (Big Daddy Weave)
03. Hello My Name Is (Matthew West)
04. You Are, I Am (MercyMe)
05. One Things Remains (Radio Version) (Kristian Stanfill)
06. Lord, I Need You (Matt Maher)
07. Jesus, Friend of Sinners (Casting Crowns)
08. Strangely Dim (Francesca Battistelli)
09. Love Take Me Over (Steven Curtis Chapman)
10. Your Grace Finds Me (Radio Version) (Matt Redman)
11. My God (Jeremy Camp)
12. Help Me Find It (Sidewalk Prophets)
13. Steady My Heart (Kari Jobe)
14. Jesus In Disguise (Brandon Heath)
15. Don’t Try So Hard (Amy Grant)
16. Starts With Me (Tim Timmons) (Bonus)
17. Come However You Are (City Harbor) (Bonus)
18. Good To Be Alive (Jason Gray) (Bonus)
19. Pray (Sanctus Real) (Bonus)
20. Restore (Chris August) (Bonus)
DISC 2:
01. We Won’t Be Shaken (Building 429)
02. Steal My Show (TobyMac)
03. Gold (Britt Nicole)
04. I Need a Miracle (Third Day)
05. Proof of Your Love (Monologue Mix) (for KING AND COUNTRY)
06. Need You Now (Plumb)
07. You Are (Colton Dixon)
08. Overcomer (Mandisa)
09. Worn (Tenth Avenue North)
10. His Kind of Love (Group 1 Crew)
11. Kings and Queens (Audio Adrenaline)
12. Live With Abandon (Newsboys)
13. Keep Your Eyes Open (needtobreathe)
14. When Mercy Found Me (Rhett Walker Band)
15. Even If (Kutless)
16. Never Beyond Repair (Everfound)
17. Every Good Thing (The Afters)
18. Hurricane (Natalie Grant)
19. Carry Me (Josh Wilson)
Reinhard Bonnke - Napi gondolatok
Németországban az Elba folyó torkolatánál nőttem fel. Apály idején a többi gyerekkel a sárba ragadt uszályok körül játszottunk. Próbáltuk megmozdítani, vagy arrébb tolni őket, de reménytelen vállalkozás volt. Aztán újra emelkedni kezdett a vízszint, és a hatalmas hajótestek egyszer csak megmozdultak, és lebegni kezdtek a vízen. Ilyenkor már akár a lábunkkal is arrébb tudtuk lökni őket. Amikor az evangéliumot prédikáljuk, dagályt idézünk elő, és a mozdíthatatlannak tűnő életek megmozdulnak, a gyógyíthatatlannak tűnő betegségek meggyógyulnak, és a lehetetlennek tűnő dolgok lehetségessé válnak! Ámen? REINHARD BONNKE
Ma, a gonosz szellemi erők, az okkultizmus és a varázslás jelenléte miatt az evangéliumra éppolyan elemi szükség van, mint a kígyók vermében járkálva egy lőfegyverre. Az ördög menekülőre fogja, amikor az evangélium hirdetésekor Jézus elkezdi szabaddá tenni a megkötözötteket. A hűvös és kényelmes kereszténység azonban semmit vizet nem zavar. A nemzeteknek a kereszt lángoló üzenetére van sürgető szükségük! Most nincs ideje a lazsálásnak! Isten áldjon benneteket! REINHARD BONNKE
Tragikus, ha a hívőknek nincs látásuk, és az életük napjait konkrét irány vagy cél nélkül tengetik, saját érzéseiket követve, kószálnak erre vagy arra a körülményeik hatására, és nem hagynak több nyomot a világban, mint amennyit egy fáról lehulló falevél hagy. Bárcsak az Isten Igéje szólna a szívükhöz! Bárcsak a Szellem szele dagasztaná a vitorláikat! Akkor elhagynák bérelt helyüket a kikötőben, kioldanák a horgonykötelet, ami a földi dolgokhoz kötözte őket, és kihajóznának a nyílt tengerre. A Zsoltár azt mondja: „Ott van a nagy és széles tenger! Ott járnak a hajók” (Zsolt 104,25-26), az isteni elrendelés eszközei. Adja az Úr, hogy az életünk örökre nyomot hagyjon a világban, Jézus nevében! REINHARD BONNKE
Ma, a gonosz szellemi erők, az okkultizmus és a varázslás jelenléte miatt az evangéliumra éppolyan elemi szükség van, mint a kígyók vermében járkálva egy lőfegyverre. Az ördög menekülőre fogja, amikor az evangélium hirdetésekor Jézus elkezdi szabaddá tenni a megkötözötteket. A hűvös és kényelmes kereszténység azonban semmit vizet nem zavar. A nemzeteknek a kereszt lángoló üzenetére van sürgető szükségük! Most nincs ideje a lazsálásnak! Isten áldjon benneteket! REINHARD BONNKE
Tragikus, ha a hívőknek nincs látásuk, és az életük napjait konkrét irány vagy cél nélkül tengetik, saját érzéseiket követve, kószálnak erre vagy arra a körülményeik hatására, és nem hagynak több nyomot a világban, mint amennyit egy fáról lehulló falevél hagy. Bárcsak az Isten Igéje szólna a szívükhöz! Bárcsak a Szellem szele dagasztaná a vitorláikat! Akkor elhagynák bérelt helyüket a kikötőben, kioldanák a horgonykötelet, ami a földi dolgokhoz kötözte őket, és kihajóznának a nyílt tengerre. A Zsoltár azt mondja: „Ott van a nagy és széles tenger! Ott járnak a hajók” (Zsolt 104,25-26), az isteni elrendelés eszközei. Adja az Úr, hogy az életünk örökre nyomot hagyjon a világban, Jézus nevében! REINHARD BONNKE
Kenneth E. Hagin - A lélek helyreállítása
Õ helyreállítja az én lelkemet…
– ZSOLTÁROK 23,3. (King James)
Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élõ, szent és Istennek kedves áldozatul, ez legyen a ti értelmes szolgálatotok. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
– RÓMA 12,1. 2.
Újjászületett, Szellemmel betöltekezett keresztényeknek mondja Pál a Róma 12-ben, hogy tenniük kell valamit a testükkel és az elméjükkel. Az ember szelleme újraszületik, de a teste és lelke nem. Oda kell tehát szánnia a testét Istennek, és gondoskodnia kell elméje megújulásáról. A Zsoltárok 23-ban ‘helyreállítás’-nak fordított héber szó és a Róma 12,2-ben ‘megújulás’-nak fordított görög szó voltaképpen ugyanazt jelenti. Helyre lehet állítani például egy értékes, antikszéket, ami láthatólag
tönkrement. Utána is ugyanaz a szék marad, csak fel lett újítva. Az ember szelleme azonban nem helyreállítva lesz; újonnan születik, vagyis újjá lesz teremtve. A lelke viszont helyre állítva lesz, amikor az elméje megújul Isten Igéje által. A mai Egyháznak leginkább arra lenne szüksége, hogy a
hívõk meg újít sák az elméjüket Isten Igéje által. Isten Igéje az, ami helyreállítja, megújítja és megmenti a lelkeket!
Megvallás: Naponta gondot viselek arra, hogy az elmémet megújítsam Isten Igéjével. Ezért nem szabom magamat e világhoz. Az én elmém megújul, hogy úgy gondolkozzam, ahogy Isten gondolkozik.
– ZSOLTÁROK 23,3. (King James)
Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élõ, szent és Istennek kedves áldozatul, ez legyen a ti értelmes szolgálatotok. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
– RÓMA 12,1. 2.
Újjászületett, Szellemmel betöltekezett keresztényeknek mondja Pál a Róma 12-ben, hogy tenniük kell valamit a testükkel és az elméjükkel. Az ember szelleme újraszületik, de a teste és lelke nem. Oda kell tehát szánnia a testét Istennek, és gondoskodnia kell elméje megújulásáról. A Zsoltárok 23-ban ‘helyreállítás’-nak fordított héber szó és a Róma 12,2-ben ‘megújulás’-nak fordított görög szó voltaképpen ugyanazt jelenti. Helyre lehet állítani például egy értékes, antikszéket, ami láthatólag
tönkrement. Utána is ugyanaz a szék marad, csak fel lett újítva. Az ember szelleme azonban nem helyreállítva lesz; újonnan születik, vagyis újjá lesz teremtve. A lelke viszont helyre állítva lesz, amikor az elméje megújul Isten Igéje által. A mai Egyháznak leginkább arra lenne szüksége, hogy a
hívõk meg újít sák az elméjüket Isten Igéje által. Isten Igéje az, ami helyreállítja, megújítja és megmenti a lelkeket!
Megvallás: Naponta gondot viselek arra, hogy az elmémet megújítsam Isten Igéjével. Ezért nem szabom magamat e világhoz. Az én elmém megújul, hogy úgy gondolkozzam, ahogy Isten gondolkozik.
Rodney H. Browne - Megemlékezés és ünneplés
Mikor pedig bevitték az Isten ládáját és elhelyezték azt a sátor közepén, amelyet Dávid annak számára felállított: áldozának egészen égő- és hálaáldozatokkal az Isten előtt. 2 És mikor Dávid elvégezte az egészen égőáldozatot és a hálaáldozatot, az Úrnak nevében megáldá a népet. 3 És osztogata minden Izráelitának, férfinak úgy, mint asszonynak egy-egy kenyeret és egy-egy darab húst és egy-egy kalácsot. 4 és rendele az Úr ládája elé a Léviták közül szolgákat, akik hirdessék, tiszteljék és dícsérjék az Urat, Izráel Istenét. 5 Ásáf volt a fő, utána másodrenden Zakariás, Jéhiel, Semirámót, Jékhiel, Mattithja, Eliáb, Benája és Obed-Edom. Jéhiel lantokkal és citerákkal, Asáf pedig cimbalmokkal énekelt; 6 Továbbá Benája és Jaháziel papok kürtöltek szüntelen az Isten szövetségének ládája előtt. 7 Azon a napon adott Dávid először éneket az Úrnak dícséretére Asáfnak és az ő atyjafiainak kezébe. 1 Krónika 16:1-7
Dávid állandó énekeseket és zenészeket jelölt ki - zenész papokat a Léviták soraiból -, hogy folyamatosan szolgáljanak a Frigyláda előtt. Munkaköri leírásuk az volt, hogy játszanak a hangszereken, fújják a trombitát a Frigyláda előtt, valamint hogy folyamatosan énekeljenek és imádják az Urat. Személyesen kellett Istent imádniuk és a gyülekezetet is vezetniük kellett az imádásban. Az volt a tisztük, hogy hálát adjanak és dicsérjék Istent, és hogy emlékeztessék az embereket, hogy mit tett az Úr Izráel számára. Számba kellett venniük - ami a következőt jelenti: megemlékezni; említést tenni; észben tartani; elmondani; emlékezni; emlékeztetni; előhívni az emlékezetből; gondolkodni - azokon a jó dolgokon, amelyeket Isten cselekedett. Az Úr jóságát kellett ünnepelniük, és folyamatosan emlékeztetniük kellett az embereket - zenében és dalban -, Isten cselekedeteire, hogy mennyire jó Ő, és hogy mit ígért. Ezek a zsoltárosok állandóan szolgáltak, reggel és este, ettől az időtől kezdve Dávid egész életén át, és részben azokban az időkben is, amikor más királyok uralkodtak. Isten dícséreteinek folyamatosan a szívükben és a szánkban kell lennie!
Dícsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az Ő nevét, hirdessétek minden népek között az Ő nagy dolgait. 9 Énekeljetek Néki, mondjatok dícséretet Néki, beszéljetek minden csodálatos dolgairól. 10 Dicsekedjetek az Ő szent nevében; örvendezzen szívük azoknak, akik az Urat keresik. 11 Keressétek az Urat és az Ő erősségét; keressétek az Ő orcáját szüntelen. 12 Emlékezzetek meg az Ő csodálatos dolgairól, amelyeket cselekedett, az Ő csodáiról és az Ő szájának ítéleteiről. 13 Óh Izráelnek, az Ő szolgájának magva! Jákóbnak, az Ő választottjának fiai! 14 Ez az Úr, a mi Istenünk; az egész földön az Ő ítéletei! 15 Emlékezzetek meg örökké az Ő szövetségéről és az Ő beszédéről, amelyet parancsolt ezer nemzetségig; 16 Amelyet szerzett Ábrahámmal; és az Izsáknak tett esküjéről. 17 Amelyet állíta Jákóbnak örök végzésül, Izráelnek örökkévaló szövetségül, 18 Mondván: A Kanaán földét néked adom, hogy legyen néktek örökségetek. 19 Midőn ti szám szerint kevesen voltatok, igen kevesen, és zsellérek azon a földön; 20 Mert jártak egyik nemzetségtől a másikhoz, és egyik országból más országba. 21 Mégsem engedé senkinek őket bántani, sőt még a királyokat is megbünteté érettük. 22 Ezt mondván. Az Én felkentjeimet ne bántsátok, prófétáimnak se ártsatok. 1 Krónika 16:8-22
Miután Dávid kijelölte a zsoltárosokat, azt tette, amire ő is utasította őket. Imádta és dícsérte Istent, megemlékezett az Ő jóságáról és dicsőségéről. Ő maga cselekedte mindezt, másokat is vezetett ebben, és így bemutatta a zenészeknek, hogy miként kell ennek a tisztségnek működnie. De nemcsak a tisztség rendeltetését mutatta meg, hanem a szívbéli hozzáállást is - mert a dícséret a szívből tör elő. Nem kötelességből dícsérjük az Urat, hanem valódi szeretetből és hálából!
Dávid arra intette Izráel fiait, hogy:
1. Adjanak hálát az Úrnak.
2. Hívják segítségül az Ő nevét.
3. Beszéljék el cselekedeteit az embereknek.
4. Énekeljenek az Úrnak.
5. Énekeljenek zsoltárokat Istennek.
6. Beszéljenek az Ő csodadolgairól.
7. Gyönyörködjenek az Ő szent nevében.
8. Örvendezzenek az Őt keresők szíve.
9. Keressék az Urat.
10. Keressék az Ő erejét.
11. Örökkön-örökké keressék az Ő arcát.
12. Emlékezzenek meg az Ő csodálatos cselekedeteiről.
13. Emlékezzenek meg az Ő csodáiról.
14. Emlékezzenek az Ő szájának ítéleteire.
15. Soha ne felejtsék el az Ő szövetségét.
Ebben a zsoltárban a hálaadásnak négy összetevőjét találhatjuk meg:
- emlékezés (és megemlékezés) arra, amit Isten cselekedett,
- bizonyságtevés Istenről és az Ő tetteiről az embereknek
- Isten dicsőségének megmutatása másoknak, és
- a saját ajándékaink felajánlása - adni magunkból, az időnkből, anyagi erőforrásainkból.
Ha valóban hálásak vagyunk, életünk meg fogja ezt mutatni - az emberek látni és hallani fogják ezt bennünk és általunk.
A dícséretnek és hálaadásnak rendszeresen jelen kell lennie - mindannyiunk - mindennapos tevékenységében, és nemcsak az ünneplésekre kell tartogatnunk azt. A következő dolgokat kell szem előtt tartanod, amikor dícséred és imádod Istent: adj hálát Istennek; hívd segítségül az Ő nevét; énekelj az Úrnak; énekelj az Úrról; énekelj arról, amit tett; emlékezz és beszéld el az Ő csodálatos cselekedeteit; gyönyörködj az Ő nevében; örvendezzen a szíved; keresd az Urat - az Ő arcát és az Ő erejét; ne felejtsd el az Ő parancsolatait. Az Ő szövetségéről is mindig meg kell emlékeznünk - tartsd észben: mindazt, amit Isten tett érted; mindazt, amit elvégzett benned; mindazt, amit ígért; azt, amit az Úr jelent a számodra; azt, ami vagy Őbenne; hogy mennyire hűséges Ő; mennyire bőkezű; milyen elképesztő és csodálatos! Isten valóban méltó a dícséretünkre!
David Wilkerson - AZ ÚJ SZÖVETSÉG ÉS AZ ÚR ÓVÓ SZERETETE 2.
A
Sátán nem adja fel egyszerűen a harcot ellenünk. Ha egyszer legyőzzük,
megkettőzi erejét, és rögtön visszatér hozzánk. Hirtelen olyan szellemi
háborúban találjuk magunkat, amelyről azt hittük, hogy már megnyertük. Ráadásul
ekkor már vasszekerekkel jön a gonosz: nagyobb erejű és hatású fegyverekkel és
harci eszközökkel, mint amit valaha ismertünk.
A
Szentírás mondja: „A szíriaiak [arámok] csatarendbe álltak Dáviddal szemben, és
megütköztek vele” (2Sám 10,17). Dávid váratlanul a régi ellenséggel találta
szemben magát, amelyről azt gondolta, hogy már teljesen legyőzte. És ez az
ellenség most még nagyobb csapattal és erős vasszekerekkel jött ellene.
Fontos
megjegyeznünk, hogy Dávid akkoriban még nem élt bűnben. Kegyes és istenfélő
ember volt. Dávid azonban mégis csak ember volt, és valószínűleg rettentően
megzavarta, ami történt. Vajon miért engedte meg Isten, hogy újra megtámadja az
ellenség?
Voltál
már olyan helyzetben, mint Dávid? Előfordult már, hogy így imádkoztál: „Uram,
szeretnék tetszeni neked – engedelmeskedni igédnek, és azt tenni, ami helyes.
Tudod, hogy böjtölök, imádkozom, és szeretem igédet. Sohasem szeretnélek
megbántani. Akkor miért vannak a nehéz kísértések? Miért találom magam újra és
újra harcban a régi ellenséggel? Miért van az, hogy a kívánság, amelyről már
azt gondoltam, hogy meghalt, még nagyobb erővel tér vissza rám?”
Tudjuk,
hogy Dávidnak gyengéd szíve volt. Semmi kétségünk nincs afelől, hogy ez a
kegyes ember kutatott a lelkében, és kereste az okát, hogy vajon nem azért
engedte-e meg az Úr a támadást, mert valamilyen bűnt követett el vele szemben?
Talán így gondolkodott: Uram, nyugtalanít engem ez a dolog. Mit akarsz nekem
mondani ezzel? Talán így fenyítesz valamiért? Ó, Uram, szükségem van a te
erődre, hogy kilábaljak ebből!
Nem
ugyanez történik a mi lelkünkben is, amikor olyan ellenséggel állunk szemben,
amelyről azt gondoltuk, hogy már réges-rég legyőztük? Amikor egy régi, ismerős
kísértés vagy jellemvonás feltámad bennünk, megriadunk, megzavarodunk,
megrémülünk. Elkezdünk önvizsgálatot tartani: Mit tettem rosszul? Valami
rossznak a gyökere bennem van? Mi más oka lehet annak, hogy ugyanaz a kísértés
ér újra és újra? Azt hittem, hogy már legyőztem ezt a dolgot, most pedig megint
itt vagyok, és a lelkemért harcolok. Nagyon hamis és képmutató keresztény
lehetek, piszkos, nyamvadt és erkölcstelen. – Végül úgy kiáltunk fel, ahogyan
Dávid tette: Uram, segíts! Félek! Csodára van szükségem. Ez a dolog erősebb
nálam, segítségre van szükségem. Kérlek, Istenem, szabadíts meg ettől egyszer s
mindenkorra!
Zavarában
és lelkének vizsgálata közben Dávidnak hirtelen eszébe jutotta szövetség,
amelyet Isten kötött vele: „...kijelentette neked az Úr, hogy az Úr akarja a te
házadat építeni. Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem
majd utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő
királyságát” (2Sám 7,11-12).
Isten
eszébe juttatta Dávidnak ezt az ígéretet, amikor a háborúba indult. El akart
venni minden félelmet szeretett szolgája szívéből. Ezért mialatt az ördög a
pokol minden fegyverét Dávidnak szegezte, az Úr megmutatta neki, hogy győzni
fog, mielőtt még elkezdődne a csata. Ezt mondta Dávidnak: Olyan helyre ültetlek
téged és utódodat, hogy soha ne tudjon körülvenni az ellenség. A gonosz nem fog
többé háborgatni, minta múltban, mert véget vetek neki. A házad öröké állni
fog. Ezért amikor a szíriaiak előjönnek a harci szekereiken, ti ne mozduljatok
el a helyetekről! Állva jöttök ki ebből a harcból.
Dávid
megragadta ezeket a szövetségi ígéreteket. És az első dolog, amit tett, az
volt, hogy levette a szemét az ellenségről. Többé nem jajgatott félelmében,
megpróbálva megérteni, miért kerül sor erre a harcra. Ehelyett az Isten
szeretetére vonatkozó kijelentés fényében sütkérezett. így tett bizonyságot:
„...megmentett, mert gyönyörködik bennem” (Zsolt 18,20).
Ez a szándéka Istennek minden egyes gyermekével,
amikor az ellenség áradatként támad rájuk. Isten a szeretetével „óvja” őket.
Más szavakkal ezt mondja nekik: ígérem, hogy talpon maradsz ebben a harcban.
Lehet, hogy megsebesülsz, de ez nem számít. Már elkészítettem a győzelmedet. –
Az ilyen ígéret nagy örömmel tölti el a szívet. Az öröm pedig erőssé tesz a
harcra. Ellenségeink fölé emelkedünk, mert tudjuk, hogy az Úr belénk plántált
igéje bizonyosság.
Dave Hunt - Lelkek megrontója 9.
Romlott kor
Rómának a kiközösítéssel, kínzásokkal és gyilkosságokkal kivívott uralkodó szerepe olyan mértékű korrupcióhoz vezetett, hogy még a világi hatóságok is elborzadtak a szégyentől és a rettenettől. Az egész világ sürgette az egyház reformját. Mindenki tudta azonban, hogy ez mindaddig lehetetlen, amíg Róma megmarad jelenlegi pozíciójában: „Ott mindenféle álnokságot találnak ki és védelmeznek, amelyek onnan elterjednek, így aztán nincs remény a reformálásra, hacsak valami csoda nem történik”.
Az V. Miklóst Péter apostol állítólagos trónján követő pápák között voltak olyanok is, akiknek a gonoszsága minden képzeletet felülhalad. Von Döllinger úgy számol be II. Pálról, IV Sixtusról, VIII. Incéről és VI. Sándorról, hogy „mindegyikük túltett elődeik gonoszságán”. Egyik kortárs azt mondta, hogy II. Pál „a pápai széket feslettségei kanálisává tette”. A nagy reményekkel Rómába látogató zarándokok kiábrándultan tértek vissza, mint Luther Márton is, és a következőket mondták: „A kereszténység világvárosában, az egyházak nagy anyja és szeretője kebelén a klérus - kevés kivételtől eltekintve - ágyasokat tart”. Az egyház pedig ebből hasznot húz.
IV. Sixtus (1471-84) legálissá tette Róma bordélyházait éves adóbefizetés fejében, adót vetett ki a klérus prostituáltjaira, és megtalálta annak is a módját, hogy hogyan lehet megtölteni az egyház pénzes ládáit. Ezt egyébként az őt követő pápák is folytatták, és nagy hasznuk is származott belőle. Sixtus elhatározta, hogy mint Krisztus helytartója, bűnbocsánatot adhat mind az élőknek, mind a holtaknak. Ötlete egyedülálló volt, amire még soha senki nem gondolt előtte, és elképesztő anyagi javak forrásává lett.
Mit ne tenne meg egy élő hozzátartozó, hogy elhunyt anyja, apja, nagynénje, nagybátyja vagy gyermeke lelkét kiszabadítsa a purgatórium kínzó lángjai közül? És természetesen minél gazdagabb volt az élő hozzátartozó, annál többe került a halott rokon átvitele a purgatóriumból a mennybe. Az ember elcsodálkozik azon, hogy volt egyáltalán valaki, aki elhitt bármit is egy olyan gonosz pápának, mint Sixtus - bár ő sem volt sokkal rosszabb a többinél. Egyébként akár gonosz volt, akár nem, ő mégiscsak Krisztus helytartója és Péter követője volt, vagy talán mégsem? Chamberlain most is nagyon találóan fogalmaz: „Egyetlen uralkodó sem remélhette, bármilyen hatalommal rendelkezett és bármilyen tisztességes volt is, hogy annyira kiérdemelje az emberek mély, ösztönös tiszteletét, mint amennyire ez Szent Péter utódjának sikerült, még akkor is, ha méltatlan volt erre...”. Az a néhány
bátor lélek, közöttük a firenzei Savonarola, akik bírálni merészelték Róma utálatosságait, lángok martalékaivá váltak ügybuzgalmukért.
Rómának a kiközösítéssel, kínzásokkal és gyilkosságokkal kivívott uralkodó szerepe olyan mértékű korrupcióhoz vezetett, hogy még a világi hatóságok is elborzadtak a szégyentől és a rettenettől. Az egész világ sürgette az egyház reformját. Mindenki tudta azonban, hogy ez mindaddig lehetetlen, amíg Róma megmarad jelenlegi pozíciójában: „Ott mindenféle álnokságot találnak ki és védelmeznek, amelyek onnan elterjednek, így aztán nincs remény a reformálásra, hacsak valami csoda nem történik”.
Az V. Miklóst Péter apostol állítólagos trónján követő pápák között voltak olyanok is, akiknek a gonoszsága minden képzeletet felülhalad. Von Döllinger úgy számol be II. Pálról, IV Sixtusról, VIII. Incéről és VI. Sándorról, hogy „mindegyikük túltett elődeik gonoszságán”. Egyik kortárs azt mondta, hogy II. Pál „a pápai széket feslettségei kanálisává tette”. A nagy reményekkel Rómába látogató zarándokok kiábrándultan tértek vissza, mint Luther Márton is, és a következőket mondták: „A kereszténység világvárosában, az egyházak nagy anyja és szeretője kebelén a klérus - kevés kivételtől eltekintve - ágyasokat tart”. Az egyház pedig ebből hasznot húz.
IV. Sixtus (1471-84) legálissá tette Róma bordélyházait éves adóbefizetés fejében, adót vetett ki a klérus prostituáltjaira, és megtalálta annak is a módját, hogy hogyan lehet megtölteni az egyház pénzes ládáit. Ezt egyébként az őt követő pápák is folytatták, és nagy hasznuk is származott belőle. Sixtus elhatározta, hogy mint Krisztus helytartója, bűnbocsánatot adhat mind az élőknek, mind a holtaknak. Ötlete egyedülálló volt, amire még soha senki nem gondolt előtte, és elképesztő anyagi javak forrásává lett.
Mit ne tenne meg egy élő hozzátartozó, hogy elhunyt anyja, apja, nagynénje, nagybátyja vagy gyermeke lelkét kiszabadítsa a purgatórium kínzó lángjai közül? És természetesen minél gazdagabb volt az élő hozzátartozó, annál többe került a halott rokon átvitele a purgatóriumból a mennybe. Az ember elcsodálkozik azon, hogy volt egyáltalán valaki, aki elhitt bármit is egy olyan gonosz pápának, mint Sixtus - bár ő sem volt sokkal rosszabb a többinél. Egyébként akár gonosz volt, akár nem, ő mégiscsak Krisztus helytartója és Péter követője volt, vagy talán mégsem? Chamberlain most is nagyon találóan fogalmaz: „Egyetlen uralkodó sem remélhette, bármilyen hatalommal rendelkezett és bármilyen tisztességes volt is, hogy annyira kiérdemelje az emberek mély, ösztönös tiszteletét, mint amennyire ez Szent Péter utódjának sikerült, még akkor is, ha méltatlan volt erre...”. Az a néhány
bátor lélek, közöttük a firenzei Savonarola, akik bírálni merészelték Róma utálatosságait, lángok martalékaivá váltak ügybuzgalmukért.
2013. november 4., hétfő
Megjelent! Barry And Batya Segal - Day 7 (2013)
1. V’shamru (They Shall Keep)
2. Lecha Dodi (Come My Beloved)
3. Shalom Aleichem (Peace be Unto You)
4. Ki Eshmera Shabbat (Because I Keep the Shabbat)
5. Tov Lehodot L’Adonai (It is Good)
6. D’ror Yikra (He will Proclaim Freedom)
7. Hashkifa (Look Down from Your Holy Place)
8. Kuma Adonai (Arise, O Lord)
9. Sapari Tama (Won’t You Tell)
10. Adon Olam (Master of the Universe)
11. Overtunes for Peace
12. Oseh Shalom (He Who Makes Peace)
13. Shabbat Shalom
2013. november 3., vasárnap
Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 27.
Nézzünk meg még egy figyelemre méltó tényt, mielőtt alkalmazzuk ezt magunkra, mint hívőkre. Még egy tény Jézusról, ami az I. Timóteus 2,5-ben fordul elő. Már rámutattam hogy, Jézus a második ember. Sokan azt gondolnák, hogy Jézus csak időlegesen lett ember, és megszűnt az lenni a feltámadás után. "De Pál azt mondja, hogy a második ember az Úr. Nem azt mondja Pál, hogy az Úr volt a második ember, hanem hogy az Úr a második ember. Az I. Timótheus 2,5-ben a feltámadás és a mennybemenetel után így szól.
"Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus."
Tehát Jézus még mindig ember. Ne értsétek félre, Ő mindig Isten volt és Isten is lesz, de az új teremtésben Isten létrehozott valami teljesen újat. Mi ez? Az Istentől való emberi faj, az istenember. "Immánuel a neve", ez azt jelenti: "velünk az Isten". Valami olyan történt, ami korábban soha sem az
örökkévalóságtól fogva: az isteni-emberi faj létrejött. A második ember, az új fajnak a feje, a testnek az egyháznak a Feje. Az egyház az új faj tagjaiból ugyanúgy jön létre az Ő hasonlatosságára, és mi hívők Jézus Krisztusban tagjai vagyunk egy isteni-emberi fajnak. Ugyanaz a természetünk van, mint
Jézusnak. Számomra csodálatos arra gondolni, hogy egy a mi fajunkból Isten jobbján ül. De Jézus nemcsak Istenként van ott, hanem emberként is. "Egy a közbenjáró (nem múlt, hanem jelenidő): az ember Krisztus Jézus". Jézus nemcsak időlegesen lett ember, hanem tartósan, és ez az új teremtés. Ez a vége minden igei kijelentésnek, hogy ráébresszen bennünket, hogy mi az, amit Krisztus tett, mivé lett, és ahogy mi mik leszünk Őbenne. Nézzük meg az Újszövetségben e tényt igazoló mondatokat a 2 Korinthus 5,17-ben:
"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát."
Az új teremtés azt jelenti: valami teljesen új történt. Mi történik, amikor valaki bekerül Krisztusba? "A régiek elmúltak és ímé újjá lett minden." Nemcsak néhány dolog, hanem minden újjá lett Isten által. Az új teremtés egy teljesenn új kezdet, teljesen be van pecsételve a régi, semmi nem jött át abból az új
életbe. Jézus halálával és eltemettetésével az utolsó gonosz örökség is befejeződött, és az új teremtésben nem maradt semmi a gonosz örökségből. Minden újjá lett, és minden Istentől van, teljesen Istentől.
"Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus."
Tehát Jézus még mindig ember. Ne értsétek félre, Ő mindig Isten volt és Isten is lesz, de az új teremtésben Isten létrehozott valami teljesen újat. Mi ez? Az Istentől való emberi faj, az istenember. "Immánuel a neve", ez azt jelenti: "velünk az Isten". Valami olyan történt, ami korábban soha sem az
örökkévalóságtól fogva: az isteni-emberi faj létrejött. A második ember, az új fajnak a feje, a testnek az egyháznak a Feje. Az egyház az új faj tagjaiból ugyanúgy jön létre az Ő hasonlatosságára, és mi hívők Jézus Krisztusban tagjai vagyunk egy isteni-emberi fajnak. Ugyanaz a természetünk van, mint
Jézusnak. Számomra csodálatos arra gondolni, hogy egy a mi fajunkból Isten jobbján ül. De Jézus nemcsak Istenként van ott, hanem emberként is. "Egy a közbenjáró (nem múlt, hanem jelenidő): az ember Krisztus Jézus". Jézus nemcsak időlegesen lett ember, hanem tartósan, és ez az új teremtés. Ez a vége minden igei kijelentésnek, hogy ráébresszen bennünket, hogy mi az, amit Krisztus tett, mivé lett, és ahogy mi mik leszünk Őbenne. Nézzük meg az Újszövetségben e tényt igazoló mondatokat a 2 Korinthus 5,17-ben:
"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát."
Az új teremtés azt jelenti: valami teljesen új történt. Mi történik, amikor valaki bekerül Krisztusba? "A régiek elmúltak és ímé újjá lett minden." Nemcsak néhány dolog, hanem minden újjá lett Isten által. Az új teremtés egy teljesenn új kezdet, teljesen be van pecsételve a régi, semmi nem jött át abból az új
életbe. Jézus halálával és eltemettetésével az utolsó gonosz örökség is befejeződött, és az új teremtésben nem maradt semmi a gonosz örökségből. Minden újjá lett, és minden Istentől van, teljesen Istentől.
R. Liardon - Evan Roberts 8.
Roberts ébredési összejövetelei páratlan események voltak Wales történelmében. Az egyik istentisztelet kezdetén például két leány kiállt a szószék elé. Az egyik könyörgött, hogy az emberek rendeljék magukat alá a Szent Szellemnek; a másik pedig bizonyságot tett dalban, majd könnyekre fakadt - ezt nevezték „a légkör fölmelegítésének”. Ha most a gyülekezetben csodálkozni kezdtek, hogy a két lány után Evan Roberts miért nem lép fel az emelvényre, csak rá kellett nézniük: ekkor ő már térden állva zokogott és esedezett Isten előtt. Sokak szerint nem ékesszólása, hanem könnyei voltak azok, amelyek az emberek szívét összetörték. Azusa utca című könyvében Frank Bartleman a következődképpen idéz egy szemtanút: „Lelki tusája közepette lezuhant az emelvényen, a tömegben pedig sokan elájultak.”
Evan összejövetelein mindennaposnak számított, hogy a gyülekezet tagjai váratlanul térdre hulltak és hangosan imádkozni kezdtek. A közösségen az öröm vagy éppen a megszomorodás hullámai söpörtek végig. Az asszonyok térdre estek, a férfiak pedig a sorok közötti folyosón feküdtek, sírva, nevetve, imádkozva. Eközben senki sem olvasott fel a Bibliából, és hangszereken sem játszottak. Néhányan - ha erre ösztönzést éreztek - felálltak helyükön, és himnuszokat énekeltek.
Azt beszélik, hogy néha annyira magával ragadta a gyülekezetei Isten jelenléte, hogy nem is mentek haza: még a vasárnapi ebédről is elfeledkeztek! Wales délvidékén senki sem hallott még ilyesmiről akkoriban. Tellek-múltak az órák, s az esti istentisztelet szűnni nem akaró ima-összejövetelbe váltott át. Evan pedig fel s alá járkált a folyosókon, miközben karjával hadonászott, tapsolt és ugrált.
Az igazság az, hogy Evan inkább csöndben maradt, ha nem érzett magán kenetet az igehirdetéshez.
Megesett, hogy három vagy négy óra hosszáig üldögélt az első sorban, s csak azután állt fel prédikálni - tizenöt percre!
Azt is el kell mondani, hogy akkortájt inkább a komoly, méltóság- teljes arccal szóló prédikátorok látványát szokták meg az emberek - ezzel ellentétben Evan arca folyton sugárzott. Történt, hogy egy lelkész éppen harminchárom frissen megtért személy nevét olvasta fel a kezében tartott listáról. Evan hirtelen átkarolta, és felkiáltott: „Hát nem dicsőséges ezt hallani?”
Az ébredés következtében a helybéli boltokban még raktáron sem maradt Biblia. A szénbányászat arculata ugyancsak megváltozott Walesben. A bányalovakat ugyanis úgy képezték ki a munkájukra, hogy káromkodást tartalmazó vezényszavaknak engedelmeskedjenek. A bányászok azonban időközben újjászülettek, s kiderült: a lovakat újra be kell tanítani, mert az olyan parancsokat, amelyekből hiányzott az át- kozódás, nem értették meg!
Persze akkoriban is aggodalmaskodtak és morgolódtak amiatt, hogy az istentiszteletek nem rendben folynak. Evan azonban szinte a nap huszonnégy órájában szolgált, pihenés nélkül. Amikor egyszer megkérdezték őt efelől, ezt válaszolta:
„Még hogy fáradt vagyok-e? Még mit nem! Isten erőssé és férfiassá tett. Képes vagyok kiállni ezrek előtt is. Testem éjjel-nappal elektromossággal telítődött, s mielőtt aludnék, már újra összejövetelen vagyok.”
Dokumentált tény, hogy Evan Roberts igen keveset aludt és evett e nagy ébredés első két hónapjában. Napi alvásideje nem lehetett több két-három óránál.
Evan összejövetelein mindennaposnak számított, hogy a gyülekezet tagjai váratlanul térdre hulltak és hangosan imádkozni kezdtek. A közösségen az öröm vagy éppen a megszomorodás hullámai söpörtek végig. Az asszonyok térdre estek, a férfiak pedig a sorok közötti folyosón feküdtek, sírva, nevetve, imádkozva. Eközben senki sem olvasott fel a Bibliából, és hangszereken sem játszottak. Néhányan - ha erre ösztönzést éreztek - felálltak helyükön, és himnuszokat énekeltek.
Azt beszélik, hogy néha annyira magával ragadta a gyülekezetei Isten jelenléte, hogy nem is mentek haza: még a vasárnapi ebédről is elfeledkeztek! Wales délvidékén senki sem hallott még ilyesmiről akkoriban. Tellek-múltak az órák, s az esti istentisztelet szűnni nem akaró ima-összejövetelbe váltott át. Evan pedig fel s alá járkált a folyosókon, miközben karjával hadonászott, tapsolt és ugrált.
Az igazság az, hogy Evan inkább csöndben maradt, ha nem érzett magán kenetet az igehirdetéshez.
Megesett, hogy három vagy négy óra hosszáig üldögélt az első sorban, s csak azután állt fel prédikálni - tizenöt percre!
Azt is el kell mondani, hogy akkortájt inkább a komoly, méltóság- teljes arccal szóló prédikátorok látványát szokták meg az emberek - ezzel ellentétben Evan arca folyton sugárzott. Történt, hogy egy lelkész éppen harminchárom frissen megtért személy nevét olvasta fel a kezében tartott listáról. Evan hirtelen átkarolta, és felkiáltott: „Hát nem dicsőséges ezt hallani?”
Az ébredés következtében a helybéli boltokban még raktáron sem maradt Biblia. A szénbányászat arculata ugyancsak megváltozott Walesben. A bányalovakat ugyanis úgy képezték ki a munkájukra, hogy káromkodást tartalmazó vezényszavaknak engedelmeskedjenek. A bányászok azonban időközben újjászülettek, s kiderült: a lovakat újra be kell tanítani, mert az olyan parancsokat, amelyekből hiányzott az át- kozódás, nem értették meg!
Persze akkoriban is aggodalmaskodtak és morgolódtak amiatt, hogy az istentiszteletek nem rendben folynak. Evan azonban szinte a nap huszonnégy órájában szolgált, pihenés nélkül. Amikor egyszer megkérdezték őt efelől, ezt válaszolta:
„Még hogy fáradt vagyok-e? Még mit nem! Isten erőssé és férfiassá tett. Képes vagyok kiállni ezrek előtt is. Testem éjjel-nappal elektromossággal telítődött, s mielőtt aludnék, már újra összejövetelen vagyok.”
Dokumentált tény, hogy Evan Roberts igen keveset aludt és evett e nagy ébredés első két hónapjában. Napi alvásideje nem lehetett több két-három óránál.
David Wilkerson - AZ ÚJ SZÖVETSÉG ÉS AZ ÚR ÓVÓ SZERETETE 1.
.....GAZDAG
ÁLDÁSSAL FORDULSZ FELÉJE [angolban: „Megőrzöd őt áldásoddal...” – a ford.],
fejére színaranykoronát teszel.” (Zsolt 21,4)
Első
pillantásra Dávidnak ez a zsoltárverse nehezen érthető, különösen az eleje:
„Megőrzöd őt áldásoddal...”. A „megőriz” szót általában valamilyen nehézséggel
kötjük össze, nem pedig az áldással. Ennek értelmében ennek a versnek a modern
fordítása így hangzana: „Az Úr áldásával támogatta Dávidot.”
A
Szentírásban a „megőriz, megóv” kifejezés valami egészen mást jelent: „előre
megérez, megelőz, előre lát, előre teljesít, kifizeti az adósságot annak
lejárta előtt”. Ezenkívül majdnem minden esetben valamilyen örvendetes dolog is
benne van.
Ézsaiás
könyvében láthatunk egy ilyen örömteli dolgot – olyan örömet, amely abból
származik, hogy Isten előre látott valamilyen szükséget, és még időben
betöltötte. így szól az Úr Ézsaiás által: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok,
még beszélnek, én már meghallgatom” (Ézs 65,24). Ez a vers csodálatos képet
fest az Úr irántunk megnyilvánuló szeretetétől. Annyira meg szeretne áldani,
annyira készen áll arra, hogy jóságát és szeretetét kinyilvánítsa, hogy meg sem
tudja várni, amíg elmondjuk neki kéréseinket. Inkább ott terem, és cselekszik
könyörületesen, kegyelmesen és szeretettel. Számára ez a legnagyobb öröm.
Éppen
erről beszél Dávid a 21. zsoltárban: Uram, rám árasztod áldásaidat és jóságos
szeretetedet, mielőtt még kértem volna. És többet adsz, mint amit egyáltalán
kérhetnék. – Dávid Istennek arra a fenséges művére utal, amelyet az Úr a
szellem birodalmában végzett el érte. Olyasmi volt ez, aminek révén Dávid
győzni tudott az ellenségei felett; felelet volt az imádságaira, győzelmes
erővel és kimondhatatlan örömmel töltötte el őt. És mindezt még azelőtt végezte
el Isten, hogy Dávid az imakamráig jutott volna. Még arra sem volt ideje a
királynak, hogy megszabadítsa szívét a tehertől: dicsőítse Istent, megvizsgálja
önmagát, vagy előterjessze a kérését. Ehelyett kedves meglepetés érte, nagyobb
áldásban volt része, mint amit egyáltalán kérni tudott volna. Amikor végül
kiöntötte szívét az Úr előtt – segítségért könyörögve és erőt kérve az
ellenféllel szembeni csatához –, felfedezte, hogy Isten már elrendezte az
ellenség legyőzését. Dávid győzelme biztos volt, mielőtt még a csatamezőre
lépett volna.
Amikor
Dávid a 21. zsoltárt írta, valóságos csatáról beszélt. Ez a zsoltár a 20.
zsoltár párja, és mindkettő arra a harcra utal, amelyről a 2.Sám 10-ben
olvasunk. E szakasz szerint Izrael ellenségei, az ammóniak, szíriai [a magyar
bibliai szöveg szerint arám – a ford.] zsoldos csapatokat fogadtak fel, hogy
harcoljanak Dávid ellen. Ezért Dávid egy kiválasztott sereggel elküldte hadvezérét,
Jóábot, hogy az országhatáron szálljon szembe az idegen csapatokkal. Dávid
harcosai teljesen megverték a szíriaiakat – Izrael óriási győzelmet aratott –,
és az ellenség félelmében megfutamodott.
Dávid
nagyon örült, és ezt gondolta: A szíriaiaknak vége, nem kell többé foglalkozni
velük. A hadseregünk halálos csapást mért rájuk. – Ezt írta a 18. zsoltárban:
„Szétzúzom őket, nem tudnak fölkelni, lábam elé hullnak” (39. v.).
Az
írás szerint „amikor a szíriaiak [arámok] látták, hogy vereséget szenvedtek
Izraeltől, összegyűltek” (2Sám 10,15). Izrael ellenségei összeálltak, és rögtön
egy másik, nagyobb támadást indítottak. Ezúttal az volt a tervük, hogy nagy
vasszekerekkel jönnek Izrael ellen.
Valószínűleg
már rájöttél, hogy ez a történet többről szól, mint Dávidnak a szíriaiakkal
kapcsolatos gondjairól. Arról is szól, hogy Jézus Krisztus mai követői harcban
állnak a Sátánnal, a lelkek ellenségével. Olyan csatáról van szó, amelyről azt
gondoltuk, hogy már régen megnyertük: talán valamilyen kívánságról, rossz szokásról,
kísértésről, amelyet egyszer már legyőztünk. Akkoriban azt gondoltuk: Megérte a
szövetség szerint böjtölni és imádkozni ezért a dologért. Végül is hit által
győztem. Meghalt a régi kísértés, és sosem támad fel többé. Nem fog már
zaklatni engem.
Isten
azért adta a Szentírásban ezt a történetet, hogy megtanítson egy alapvetően
fontos dologra:
MINDEN EGYES
GYŐZELMET, AMELYET A HÚSTEST ÉS AZ ÖRDÖG FÖLÖTT ARATUNK, HAMAROSAN MÉG NAGYOBB
KÍSÉRTÉS, ÉS MÉG ERŐSEBB TÁMADÁS KÖVET
Tom Marshall - A kapcsolatokat károsító magatartásformák 5.
A harmadik dolog az árulás. Mind a hűtlenség, mind pedig az árulás vállalt kötelezettségünk megtagadását, a belénk helyezett bizalom feláldozását jelenti. Az árulás azért annyira gonosz dolog, mert személyes érdekből teszik. Péter, amikor a legnehezebb pillanatokban magára hagyta Jézust, a hűtlenség bűnét követte el. Júdás viszont harminc ezüstpénzért tette ugyanezt, ő áruló volt.
A negyedik az őszintétlenség. Ennek minden formája rombolja a bizalmat. Hogyan bízhatnék meg valakiben, ha soha nem lehetek biztos abban, hogy amit mond, az igaz, vagy hogy nem akar becsapni vagy kihasználni? Ez az, ami sok helyen annyira megrontja a munkaadók és a munkavállalók kapcsolatát: mindenki abból az alapvető feltételezésből indul ki, hogy a másik félben nem lehet megbízni.
De az egyik legáltalánosabb módja az őszintétlenségnek, amit következmények nélkül meg szoktunk úszni, az az ígéretek be nem tartása. Nekem úgy tűnik, hogy a ma embere és különösen a fiatalok számára az egyik legnehezebben érthető dolog az a tény, hogy az ígéret az ígéret. Kötelező érvényű: akkor is meg kell tennünk, amit elvállaltunk, ha költségesebb vagy kényelmetlenebb, mint azt kezdetben feltételeztük. A szituációs etika túl gyakran kínálja fel nekünk a “kiskaput”: az ígéret már nem érvényes, mivel a körülmények megváltoztak. Manapság ígéreteinkhez szinte mindig kapcsolódik egy záradék, ami valahogy így hangzik: “Megígérem..., feltéve, hogy nem gondolom meg magam, vagy nem merül fel egy erősebb érv, ami amellett szól, hogy másként tegyek”. Újra fel kell fedeznünk az ígéretek betartásának erkölcsi parancsát.
De vajon miért kötelező érvényű egy ígéret, és miért rossz, ha nem tartjuk be? Az ígéretek be nem tartása azért rossz, mivel Isten a szövetség Istene, Ő hűséges Isten. Ezért, amint a hazugság Isten hűségének a megrontása, ugyanúgy az ígéretek megszegése is az. Az erkölcsi törvények áthágásával nem egyszerűen Isten törvényét sértjük meg, hanem természete, jelleme ellen is vétünk.
A negyedik az őszintétlenség. Ennek minden formája rombolja a bizalmat. Hogyan bízhatnék meg valakiben, ha soha nem lehetek biztos abban, hogy amit mond, az igaz, vagy hogy nem akar becsapni vagy kihasználni? Ez az, ami sok helyen annyira megrontja a munkaadók és a munkavállalók kapcsolatát: mindenki abból az alapvető feltételezésből indul ki, hogy a másik félben nem lehet megbízni.
De az egyik legáltalánosabb módja az őszintétlenségnek, amit következmények nélkül meg szoktunk úszni, az az ígéretek be nem tartása. Nekem úgy tűnik, hogy a ma embere és különösen a fiatalok számára az egyik legnehezebben érthető dolog az a tény, hogy az ígéret az ígéret. Kötelező érvényű: akkor is meg kell tennünk, amit elvállaltunk, ha költségesebb vagy kényelmetlenebb, mint azt kezdetben feltételeztük. A szituációs etika túl gyakran kínálja fel nekünk a “kiskaput”: az ígéret már nem érvényes, mivel a körülmények megváltoztak. Manapság ígéreteinkhez szinte mindig kapcsolódik egy záradék, ami valahogy így hangzik: “Megígérem..., feltéve, hogy nem gondolom meg magam, vagy nem merül fel egy erősebb érv, ami amellett szól, hogy másként tegyek”. Újra fel kell fedeznünk az ígéretek betartásának erkölcsi parancsát.
De vajon miért kötelező érvényű egy ígéret, és miért rossz, ha nem tartjuk be? Az ígéretek be nem tartása azért rossz, mivel Isten a szövetség Istene, Ő hűséges Isten. Ezért, amint a hazugság Isten hűségének a megrontása, ugyanúgy az ígéretek megszegése is az. Az erkölcsi törvények áthágásával nem egyszerűen Isten törvényét sértjük meg, hanem természete, jelleme ellen is vétünk.
Dave Hunt - Lelkek megrontója 8.
Küzdelem a legfőbb hatalomért
IV. Jenő valami ürüggyel szinte azonnal elrendelte a zsinat feloszlatását, de a reformot királyok, fejedelmek, püspökök, prelátusok és egyetemek támogatták. A felőlük érkező nyomás hatására a pápa arra kényszerült, hogy teljesen szabad kezet adjon a zsinatnak, és ez újra annak elismerése volt, hogy a pápa van alávetve a zsinatnak (ezt IX. Piusznak sikerült ellenkezőjére változtatnia az I. vatikáni zsinaton).
A zsinat lemondatta IV. Jenőt, és „Isten Egyháza békessége megzavarójának, szimonistának, hamisan esküvőnek, szakadárnak, romlott embernek, a Hit aposztatájának, makacs eretneknek, az egyházi jogok és javak elherdálójának, a római főpapi méltóságra alkalmatlannak és károsnak...” nevezte. (Egyébként a neve ma „Krisztus helytartóinak” névsorában szerepel.) A zsinat nagy bátran a következő határozatot hozta:
"Az egyházi kinevezéseknek ezentúl az egyházi törvénykönyvvel összhangban kell történniük; a szimóniát be kell szüntetni...; minden papnak - bármilyen rangú legyen is - el kell bocsátania ágyasait, és aki e rendelet érvénybe lépésétől számított két hónapon belül nem hajtja végre az ebben megkövetelteket, annak el kell hagynia hivatalát, legyen az akár maga Róma püspöke, akkor is.
...a pápák nem követelhetnek és nem fogadhatnak el pénzösszegeket egyházi hivatalokért. Mostantól fogva a pápáknak nem az evilági, hanem az eljövendő világ javait kell szem előtt tartaniuk."
A gyógyszer túl erősnek bizonyult, és a vélemények özöne a tanács ellen fordult. Az emberek akarták a reformot, de nem ilyen nagyot; a pápa és a Kúria pedig egyáltalán nem kívánt igazi keresztény életet
élni, különösen nem úgy, hogy ezt egy testület ellenőrzi is. Jenő összehívott egy zsinatot Firenzében, kiközösítette és kiátkozta a bázeli zsinaton résztvevőket, „tilalom alá rendelte Bázelt, kiközösítette a főtanácsot, és megparancsolta, hogy fosszák ki a kereskedőket, akik a városba hozzák portékáikat, mert meg van írva: ‘Az istentelen megrontatik az igaztól’ ”. A pápa aztán hatalmas pénzösszeggel vesztegette meg Frigyes császárt, „valamint a birodalmi koronát és a német egyházi javadalmak tizedét ígérte neki, és gyóntatóját teljes hatalommal ruházta fel, hogy kétszer nyilvánosan oldozza fel minden bűne alól”. Ilyen utálatos módon osztogatták a pápák kegyeiket, beleértve a bűnök bocsánatát is.
A bázeli zsinat nem tudta felvenni a versenyt a pápa hatalmával és vagyonával. IV. Jenőnek most már megvolt a támogatás, amire szüksége volt. Von Döllinger szerint: „Jenő teljes győzelmet aratott. Halálos ágyánál a német nagykövet tette tiszteletét, és az eseményt Rómában harangjátékkal és örömtüzekkel ünnepelték (1447. február 7-én). Titkos bullákban még azok a jelentéktelen engedmények is szerepelnek, amit a pápa tett a németeknek”. 1443-ban egy névtelen német katolikus, miközben Krisztust gyászolta, ugyanazokat a látásokat visszhangozta, amiket Isten János apostolnak adott a Jelenések 17-ben:
A római paráznának olyan sok paráznaságtól megrészegedett szeretője van, hogy Krisztus Menyasszonya, az egyház, valamint az őt képviselő zsinat ezer közül egynek is aligha fogja elnyerni odaadó hűségét.
Amikor IV. Jenő haldoklott - jóllehet győzelmet aratott a zsinat és Németország felett - lelkiismerete annyira gyötörte, hogy a következőket mondta: „Mennyivel jobb lett volna lelkem üdvösségére nézve, ha soha nem lettem volna kardinális és pápa!” A következő pápa, V. Miklós (1447-55) hatálytalanította IV. Jenőnek a bázeli zsinat ellen hozott rendelkezését (bár ma mindketten a pápák hivatalos listáján szerepelnek). Ez volt az utolsó esély a pápaság megreformálására, mégsem történt semmi. Rövid időn belül a Kúria szorgos koholmány-kovácsai munkához láttak, hogy megalkossák azokat a hamis dokumentumokat, amelyek hitelesítik a pápák tévedhetetlenségét és legfőbb hatalmát.
IV. Jenő valami ürüggyel szinte azonnal elrendelte a zsinat feloszlatását, de a reformot királyok, fejedelmek, püspökök, prelátusok és egyetemek támogatták. A felőlük érkező nyomás hatására a pápa arra kényszerült, hogy teljesen szabad kezet adjon a zsinatnak, és ez újra annak elismerése volt, hogy a pápa van alávetve a zsinatnak (ezt IX. Piusznak sikerült ellenkezőjére változtatnia az I. vatikáni zsinaton).
A zsinat lemondatta IV. Jenőt, és „Isten Egyháza békessége megzavarójának, szimonistának, hamisan esküvőnek, szakadárnak, romlott embernek, a Hit aposztatájának, makacs eretneknek, az egyházi jogok és javak elherdálójának, a római főpapi méltóságra alkalmatlannak és károsnak...” nevezte. (Egyébként a neve ma „Krisztus helytartóinak” névsorában szerepel.) A zsinat nagy bátran a következő határozatot hozta:
"Az egyházi kinevezéseknek ezentúl az egyházi törvénykönyvvel összhangban kell történniük; a szimóniát be kell szüntetni...; minden papnak - bármilyen rangú legyen is - el kell bocsátania ágyasait, és aki e rendelet érvénybe lépésétől számított két hónapon belül nem hajtja végre az ebben megkövetelteket, annak el kell hagynia hivatalát, legyen az akár maga Róma püspöke, akkor is.
...a pápák nem követelhetnek és nem fogadhatnak el pénzösszegeket egyházi hivatalokért. Mostantól fogva a pápáknak nem az evilági, hanem az eljövendő világ javait kell szem előtt tartaniuk."
A gyógyszer túl erősnek bizonyult, és a vélemények özöne a tanács ellen fordult. Az emberek akarták a reformot, de nem ilyen nagyot; a pápa és a Kúria pedig egyáltalán nem kívánt igazi keresztény életet
élni, különösen nem úgy, hogy ezt egy testület ellenőrzi is. Jenő összehívott egy zsinatot Firenzében, kiközösítette és kiátkozta a bázeli zsinaton résztvevőket, „tilalom alá rendelte Bázelt, kiközösítette a főtanácsot, és megparancsolta, hogy fosszák ki a kereskedőket, akik a városba hozzák portékáikat, mert meg van írva: ‘Az istentelen megrontatik az igaztól’ ”. A pápa aztán hatalmas pénzösszeggel vesztegette meg Frigyes császárt, „valamint a birodalmi koronát és a német egyházi javadalmak tizedét ígérte neki, és gyóntatóját teljes hatalommal ruházta fel, hogy kétszer nyilvánosan oldozza fel minden bűne alól”. Ilyen utálatos módon osztogatták a pápák kegyeiket, beleértve a bűnök bocsánatát is.
A bázeli zsinat nem tudta felvenni a versenyt a pápa hatalmával és vagyonával. IV. Jenőnek most már megvolt a támogatás, amire szüksége volt. Von Döllinger szerint: „Jenő teljes győzelmet aratott. Halálos ágyánál a német nagykövet tette tiszteletét, és az eseményt Rómában harangjátékkal és örömtüzekkel ünnepelték (1447. február 7-én). Titkos bullákban még azok a jelentéktelen engedmények is szerepelnek, amit a pápa tett a németeknek”. 1443-ban egy névtelen német katolikus, miközben Krisztust gyászolta, ugyanazokat a látásokat visszhangozta, amiket Isten János apostolnak adott a Jelenések 17-ben:
A római paráznának olyan sok paráznaságtól megrészegedett szeretője van, hogy Krisztus Menyasszonya, az egyház, valamint az őt képviselő zsinat ezer közül egynek is aligha fogja elnyerni odaadó hűségét.
Amikor IV. Jenő haldoklott - jóllehet győzelmet aratott a zsinat és Németország felett - lelkiismerete annyira gyötörte, hogy a következőket mondta: „Mennyivel jobb lett volna lelkem üdvösségére nézve, ha soha nem lettem volna kardinális és pápa!” A következő pápa, V. Miklós (1447-55) hatálytalanította IV. Jenőnek a bázeli zsinat ellen hozott rendelkezését (bár ma mindketten a pápák hivatalos listáján szerepelnek). Ez volt az utolsó esély a pápaság megreformálására, mégsem történt semmi. Rövid időn belül a Kúria szorgos koholmány-kovácsai munkához láttak, hogy megalkossák azokat a hamis dokumentumokat, amelyek hitelesítik a pápák tévedhetetlenségét és legfőbb hatalmát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)